Kántor Zsolt: Az ész csele és a Szellem gólja

 

 

 

 

Jézus Krisztus és Hegel sakkjátszmája

 

 

 

            Az, hogy a szellem nem kísértet, vagy, hogy nemcsak gonosz szellemek léteznek a magasságban, hanem jótét lelkek is, Hegel filozófiája nyomán lett közkinccsé. A saját idejében A szellem fenomenológiája nemcsak az elit olvasmánya volt, hanem a szélesebb közvéleményt is foglalkoztatta. Az is nyilvánvaló lett általa, hogy a lélek egy kevésbé hatékony tényező, mint a szellem. A szellem mozgatja a világot, hiszen Isten, az Örökkévaló Atya, a gondviselés mindentudó és mindenható Ura szellemi lény. Ami nem jelenti azt, hogy ne tudna testben megjelenni. Ő alkotta az Univerzumot, a Galaktikát, a népeket, a nyelveket, a hegyeket, az óceánokat, a talentumot, az inspirációt és a gondolkodást. Ő hozta be a látható világba a Fiút, hogy engesztelést szerezzen a vérével Önmaga számára az elkövetett bűnök miatt. Hogy kibéküljön a teremtménnyel, szolgálatba állította a Messiást. Aki isteni magból, az Ige (a Szó) spermája és egy női petesejt egyesüléséből lett.

Izrael lett az a nép, amelyen keresztül az Úr megmutatta, miként lehet törvény alatt is bűnökben élni. Majd a többi nemzetbe is bevitte az evangéliumot, ami már a szabad választás, a hit és a kegyelem alapján engedte felnőni a „lelket”az emberben. A kérdés mindig fölmerült, hogy az Isten által az emberbe lehelt szellem (nesemá, ruach), miért kerülhetett kábult állapotba a bűn halálos érintése miatt? Miért nem állt ellen? De a válasz a szabad akarat. Ha az én nem választja minden pillanatban a maga akaratából a jót, tönkre tudja tenni a neki adományozott legjobbat. A szellemet. Meg tudja szomorítani a tökéletes művet. S gólemmé vált a remekmű. Ezért kellett egy Isten-ember, Krisztus-Jézus, Aki visszaviszi az emberi nemet az édenbe a véren keresztül. S ez a folyamat indult el a nemzetek evangelizálása által, Izrael sem lett elfelejtve, Isten kiválasztása nem hiúsult meg. Júda várakozni kényszerült. de a többi ország is megkapta az esélyt a transzcendencia megismerésére. A szent metafizika beható tanulmányozására és kipróbálására.

            „Nemzet metafizika nélkül, olyan, mint templom oltár nélkül.”  Georg Wilhelm Friedrich Hegel kitűnő megállapítása azon kijelentések közé tartozik, amelyekkel a keresztények is egyetértenek. „A megismerés minden formájában az abszolútum szerez önmagáról ismeretet.”Ez is stimmel, hiszen Isten szelleme, azaz maga a Mennyei Atya találta ki a látható világot ilyen formában, amilyenben jelenleg megismerhető. Ő szerez ismeretet minden egyes történéssel és szabadalommal, mert Ő Benne lakozik a teljesség. S amikor az ember nyilvánosságra hoz valami egészen újnak tűnő, fantasztikus állítást, Isten csak annyit mond: „Na, végre! Észrevették.”És kipipálja az átadandó információk között.

            Tőle származik a Szellem, Aki önálló személy, de nem független az Örökkévalótól. De külön entitás, Aki teljesen az Atya fejével és a Fiú, Jézus Krisztus szellemiségével gondolkodik, cselekszik. Ezért minden tudományos felfedezés először Isten elméjében fogan meg. S a Szellem helyezi bele az emberbe a tanítást, az invenciót, a szándékot.

            A Szent Lélek öröktől fogva tudta, hogyan lesz bevezetve a világba a kvantumfizika vagy az okos telefon. Mindent a megfelelő időben „megengedett”, hogy napvilágra kerüljön. A lét logikája, a lényeg logikája és a fogalom logikája: Jézus Krisztus, a Fiú. Belőle lehet megérteni a fizikát, az orvostudományt és az informatikát is. Az, hogy az életét adta a bűnös emberekért, és nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, megalázta magát, egészen a keresztfán elszenvedett kínzásokig és vállalta a halált, hogy aki hittel elfogadja az áldozatát, az bekerüljön az Atya Országába, az annyira páratlan és perdöntő fordulatot hozott a szellemvilágban, hogy megváltozott gyökerestől minden vonatkozás, összefüggés a fizikai színtéren is.

            Már A szellem fenomenológiája előszavában  ott van a Messiás gondolata.

            „A bimbó eltűnik a virág kifakadásakor, s azt lehetne mondani, hogy a bimbót megcáfolja a virág; épp így a gyümölcs a növény nem igazi létezésének nyilvánítja a virágot, s ennek helyébe lép mint igazsága. Ezek a formák nemcsak különböznek egymástól, hanem ki is szorítják egymást, mint egymással összeférhetetlenek. Szüntelenül tevékeny természetük azonban egyúttal a szerves egység mozzanataivá teszi őket, amelyben nemcsak nem ellenkeznek egymással, hanem az egyik éppoly szükségszerű, mint a másik; és csak ez az azonos szükségszerűség alkotja az egésznek az életét.”

            Minden általa lett. Nélküle semmi nem lett, ami lett. Idézhetjük erre válaszul, a János evangéliumának elejét. S ez a Logosz, a megtestesült Ige. Ő a gyümölcs. Jézus Krisztus. Az ember megteremtésének az igazi értelme, Aki helyreállította a bűnbeesés utáni korszakok káoszát. Önmagát adta oda, mint testet és szót. Akiben egybeolvadt létezés és rekonstrukció. Nyelv és szubsztancia. Esztétikum és praxis. Cselekedet és filozófia. Engesztelés és morál.

            Hegel esetében a szellemfilozófia tárgya a természet szférájából önmagához visszatért világszellem. Legismertebb kijelentése: „Az igazat ne csak szubsztanciaként, hanem mint szubjektumként is fogjuk fel.” Ez a hegeli ismeretelmélet kulcsa, amivel német idealista elődeihez (Kant, Fichte és Schelling) hasonlóan a szubjektum megismerési folyamatban játszott szerepét szeretné tisztázni.

            Hegel filozófiájának gyökere: a fejlődés gondolata, a történetiség elve, a dialektika törvényeinek kidolgozása (a meghatározások egymás tartalmából való kibontakozása, az ellentétek harca). A természeti és történeti változásokat az antropomorfnak tekintett abszolút eszme önmozgásával indokolja. Szerinte a világtörténelem fejlődésének végső soron egyetlen meghatározója van: a világszellem önmegismerési folyamata.

           

            Csak egy lépés hiányzott Hegel logikusan felépített világában, hogy felismerje, ráció által Isten, mint szellemi létező (egy másik dimenzió) nem ismerhető meg, ész által elgondolhatatlan. Csak a benső legmélyén rejlő érzék, a szív értelme, tudja megragadni. S ez a nusz. Tehát, több mint lélek, több mint értelem, nagyobb kiterjedés, mint a képzelet. S ezt a szegmenset az emberben a hit, a reménylett dolgok valósága tudja életre kelteni tetszhalott állapotából. Jézus Krisztus érintése, a Mennyei Atya vonzása kell hozzá. Több helyen említi a Biblia, hogy Jézus Isten testet öltött bölcsessége. Bölcsebb, mint Salamon. Mert az Örökkévaló odaajándékozta a Fiúnak a legfőbb gonosz feletti uralmat is. Jézus az önkéntes áldozatával olyat tett, amire senki ember fia nem képes. Átvállalta a büntetést, a börtönt, a kivégzést, hogy a bűnös ember helyett Ő élje át a legszörnyűbbet, az Isten- Atya elutasítását. Mert amikor rákerültek Jézusra a vétkek a kereszten, a mieink, nem a sajátjai, akkor bűnné lett. S abban a pillanatban a Mindenható a szemeit levette Róla. Ebbe halt bele Jézus.

            De mivel nem a saját bűnei miatt szenvedett, a Menny ártatlannak ítélte és bekerült emberré vált szellemtestben az Atya jelenlétébe, hogy örökké közbenjárjon értünk a legmagasabb helyen. Ezt a grandiózus, kolosszális tettét azóta is dicsőítik az égben a szeráfok és a kerubok.

            S ez az Agapé, amelynek a súlya minden korábbi szeretetnél erősebben sugározta az élet szellemét, minden Benne hívőt meg tud menteni. Hegel tudta ezt, csak elment mellette. (Hajszál választotta el attól, hogy felismerje, a Szent Szellem (Károli Gáspár fordításában Szent Lélek) az a mindent átfogó hatalom, erő, amely működteti a világot. S ezt a Szellemet osztotta meg a tanítványokkal Jézus. Azért Ő, mert a véráldozat miatt megkapta a Szellem kitöltetésének a jogát. A vér volt az ára a Szellemnek. Megtörtént.

            Ahogy Karl Löwith írta a Világtörténelem és üdvtörténet című opusában, az ész és a hit között folyik a harc. S Hegel tévedett, amikor a haladást és a fejlődést a népek szellemének tulajdonította. Hiszen a história fényesen bizonyította, permanens megtorpanások, visszacsúszások sorozata a történelem. Kudarc és frusztráció morálisan. A Holokauszt erre a bizonyíték.

            A technikai és az orvostudományi fejlődés iszonyatos gyorsulása nem jelenti a lélek gazdagodását, inkább elszegényedést tapasztalunk. Jézus azonban nem egy műtárgy, amit egy vitrin mögött kell tartani és várni, hogy hús-vérré változik és kifizeti a számláinkat. hanem Élő Szellemként azokban lakik, akik hisznek Benne.

            A történelem értelme tehát Isten Fia, Aki élővé tudja enni a halottakat. Az Ő elutasítása vezetett háborúhoz, természeti katasztrófákhoz. De az Atya azokat akarja megmenteni, akik a Fiát megbecsülik. Hegel tudta ezt. Csak nem hitte el. Ebben különbözik Kierkegaard –tól, Pascal- tól, akik filozófusként is befogadták a testükbe-lelkükbe Jézust. Úgy éltek, ahogy az evangéliumban le van írva. Billy Graham, nemrég 99 évesen elhunyt teológus hirdette: „Jézus Krisztus kolosszális hatása, frenetikus győzelme a lelkek megmentéséért vívott szellemi konfliktusban, monumentális, grandiózus dicsősége, elementáris erejű beszéde és gigantikus szeretete: fantasztikus személye iránt hűségessé és elkötelezetté tette az embert. Óriási hatalom és védelem került az Ő Benne hívők életére, sorsára. Hatalomba öltöztette a szíveket.”

            Tehát nem Napóleon váltotta meg a világot, ahogy Hegel remélte, hanem az igazi isten Fia. Kedves Hegel! Még a legjobb diplomaták se tudnak másokért meghalni, sem a legjobb stratégiát kitaláló hadvezérek nem képesek szellemiséget kreálni. Ők is rászorultak Isten kegyelmére, csak nem ismerték fel. Ezért buktak meg mind. Jézus elismerte, hogy Isten nélkül nem képes túlélni a kataklizmát s feltámadni. Minden lét-pillanata Isten-imádás volt. Amíg a Földön szolgált. Engedelmesség, alázat. Ez lett a legbölcsebb attitűd, ami csak létezhet a világban.

            Az Ész cselezgetett, egy ideig elfektette a védőjátékosokat, sorra szégyenítette meg a legkeményebb ellenfeleket, de a kapunál lepasszolta a Szellemnek a labdát. Mert tudta, a csatár dolga a góllövés. S a Szellem Krisztustól tanulta a célzást.