2023.01.27., péntek - Angelika napja
search

Dinnyeszüret géppisztollyal (I. rész)

Dér Katalin

 

I. Bevezető

Nem, sajnos nem a régi nagysikerű amerikai akciófilm(1) folytatásáról írok cikket, bár akár ez
is lehetne címe azoknak a valóságos háborús képsoroknak, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk a médiában. De nem is az orosz-ukrán háború bemutatása elsődlegesen a célom, hanem csupán Zalaegerszeg és testvérvárosának, az ukrán Herszonnak a kapcsolatát szeretném ismertetni. 

Az Ukrajna déli részén fekvő Herszon ugyanis a dinnyetermesztés központja, dinnyevárosként is szokás emiatt emlegetni. A város kabalája is a görögdinnye, amelyet még a krími tatárok honosítottak meg századokkal ezelőtt. Az itteni görögdinnye mindig is nagy népszerűségnek örvendett. A Szovjetunió áruhiányos gazdaságában például cukor helyett a dinnyéből főzött melaszt és lekvárt használták édesítésre. 2017-ben dinnyével megrakott uszály indult Kijevbe a Dnyeper folyón, óriási sikert aratva a fővárosiak körében. Ezt aztán évente megismételték, míg az idén, az orosz invázió miatt, meg nem szakadt a hagyomány.(2)

Herszon nevezetessége a legnagyobb ukrán dinnyeszobor Oskorivkában(3) található. A Herszoni dinnye emlékművét 1988-ban állíttatta az Ukrajna mezőgazdasági termelőszövetkezet. Sajnos ma már nem olyan szép színes, mint fénykorában, nagyon sok fénykép található a világhálón a szétlyuggatott dinnye-szoborral, egy-egy katona megörökítésével. 

       

1. kép  A Dinnyeszobor egykor és ma

De, kezdjük az elején! S ha már szobor, igazából az egész tanulmány megszületésének ötletét egy szobor ihlette. Mivel könyvtárunk központi (Deák téri) épülete a fenntartó által részleges zárvatartásra rendeltetett és módosított szolgáltatási rendszerre kényszerül néhány hónapig, így a már jól megszokott Deák Ferenc szobor helyett egy másik (Tarasz Sevcsenko) szobor tekintete kísér nap mint nap, az „új munkahelyemre” menet. Kissé eldugottabb helyen, de sikerült felfedeznem a „Herszon lakótelep” táblát is a Landorhegyi út mellett, a tízemeletes lábánál, ami még kíváncsibbá tett nemcsak a neves ukrán költő iránt, de felkeltette érdeklődésemet Herszon aktuális helyzetével kapcsolatban is. Ez a város Zalaegerszeg egyik legkorábbi testvérvárosa, mégis mintha nem kapna elég hangsúlyt az utóbbi időben, e kritikus időszak ellenére sem.

 

II. Tarasz Sevcsenko

Kutakodásom elején kiderült számomra, hogy nem egy akármilyen híresség került a látómezőmbe, hiszen hasonló Tarasz Sevcsenko szobor, emlékmű megtalálható a világ sok más országában is pl. Lengyelországban (Varsó), Észak-Macedóniában (Szkopje), USA-ban (Washington, D.C.), Canadában (Oakville, ON), Üzbegisztánban (Taskent), Olaszországban (Palermo), de legfőképp természetesen hazájában Ukrajnában állnak szobrai.(4) Magyarországon két ilyen szobor is fellelhető: egyik Budapest II. kerületében, ahol egy teret is visel a költő neve, illetve Zalaegerszegen a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ épülete előtti téren.(5)

De tisztázzuk: ki is volt Tarasz Sevcsenko (Becenevén: Kobzar/Кобзар(6))? A költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista az ukránok Petőfije, 1814 és 1861 között élte tragikus életét. A jobbágysorba született ifjú már egészen korán érdeklődést mutatott a művészetek iránt, ezért Szentpétervárra költözött, és festőiskolába járt. Közben érzelmes és szomorú költeményeivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert, elsősorban a szabad gondolkodók között, ami maga is volt. Ez lett a veszte.(7)

 2. kép. Tarasz Sevcsenko

1838-ban felvették a szentpétervári  festőakadémiára. 1845-ben Kijevben telepedett le. Rangos polgári foglalkozása lett volna a kijevi egyetemen, ahova rajztanárnak hívták meg, de alig néhány nappal kinevezése után letartóztatták. A Cirill-Metód titkos politikai társaságban való részvételéért 1848 és 1857 között börtönbe és száműzetésbe került a Kaukázusba. A szláv népek testvériségét hirdette, de titokban küzdött a jobbágyság felszabadításáért, az önkényuralom megszüntetéséért és mindenekelőtt a nemzeti elnyomás ellen. Tíz évig hol rab, hol elítélt, hol kényszermunkás volt, eltiltva minden szellemi tevékenységtől. Ez idő alatt írta titokban a legtöbb és talán legszebb költeményét, melyek kéziratát a csizmájába rejtve őrizte.

Szabadulása után megjelentette verseit, amelyek szinte azonnal ismertté váltak. Mivel e versek közlését az orosz cári cenzúra megtiltotta, 1859-ben Sevcsenko tudta nélkül, az akkor illegálisnak számított költeményeit, többek között a Kaukázust és a Végrendeletet, Puskin versei közé elrejtve jelentették meg Lipcsében. A német környezetben napvilágot látó ukrán versek nemcsak Ukrajnában, hanem az Orosz Birodalomban és Lengyelországban is sikert arattak. Versei már életében népszerűek és nagyra becsültek voltak. Sikeréhez hozzájárult, hogy Sevcsenko az ukránon kívül anyanyelvi szinten írt és verselt oroszul és lengyelül. Idővel megtanult németül és franciául is, jártas volt a történelemben és a néprajzban. 1860-ban megjelent a Kobzar (magyar fordításban Kobzos) című gyűjteményes kötet, a költő összes verse orosz fordításban. Ezt az oroszországi haladó szellemű olvasóközönség kiemelkedő irodalmi és társadalmi eseményként tartotta számon.(8) Ő a legtöbb nyelvre lefordított, első számú ukrán költő, egy nemzeti ikon.(9)

Sevcsenko halála után, 1935-ben a Kerelivkában, az ukrán nép „prófétájának” ősi birtokán, megkezdődött a Tarasz Sevcsenko Nemzeti Múzeum építése, melyet négy év múlva, a költő születésének 125. évfordulójára sikerült is megnyitni. Az Irodalmi- és emlékmúzeumi anyagok a költő, festőművész, gravírozó, filozófus, gondolkodó életéről, munkásságáról mesélnek. Ezt az Irodalmi Emlékmúzeumot az ukrán géniusz születésének 175., egyben fennállásának 50. évfordulójára átalakították és felújították. Sevcsenko szülői házát az udvaron hozták létre valódi méretben, néhány tíz méterrel távolabb attól a helytől, ahol valójában állt. Ugyanott, ahol a szülei háza állt, a 13 éves Tarasz bronzfigurája áll. Mezítláb, csizmával a vállán, vászonruhában, intelligens, tiszta szemmel – távoli világokba utazik, mintha most hagyta volna el a szülői házat.(10) 

Temetésének napja (március 10.) – ukrán nemzeti gyásznap lett.(11) 1961-ben Sevcsenko halálának századik évfordulójának alkalmából az Ukrán SSR Minisztertanácsa határozatot fogadott el egy, a költő nevét viselő éves köztársasági díj alapításáról. Ennek keretében rendszerint három díjat osztanak ki minden évben a kiemelkedő irodalmi, képzőművészeti, színházművészeti és koreográfiai alkotásokért.(12)


III. Ukrajna és Magyarország közötti barátság

Tarasz Sevcsenko költő nevéhez kapcsolódott sokáig az egyik legnagyobb kulturális rendezvénysorozat is: „Virágok a Kobzosnak” jelmondattal több magyarországi nagyváros (Komárom, Szeged, Várpalota, Miskolc) 1992-től 2012-ig rendszeresen minden év márciusában ünnepi megemlékezést szervezett a költő születésének évfordulója alkalmából. 

Jelentős esemény volt ilyenkor a Sevcsenko napok ünnepi váltófutása, amely például 2012-ben (a 20. ilyen megemlékezés apropóján) március 14-én Komáromból, illetve március 23-án Szegedről indult, 24-én megérkezett Budapestre, ahol a Ferencvárosban, a Bolgárok Házában nagyszabású ünnepség keretében került sor. Ennek keretében a Magyarországon élő ukránok (a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület tagjai) is rendszeresen tisztelegtek a nagy Kobzos emléke előtt. Hagyomány volt a budai Fő utcában álló Sevcsenko szobor megkoszorúzása. Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke ilyenkor rendszeresen köszönetét fejezte ki, elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a magyarok velük együtt emlékeznek meg Sevcsenkoról, mert ő egy olyan személyiség, amely összeköti gondolatainkat és szívünket. Írásai ismeretében érthetőbbé válik az ukrán lélek, általa lesznek képesek kölcsönösen becsülni egymást, a barátságot és a kultúránkat gyermekeink és unokáink. Ahogy Petőfi Sándor a magyar újjászületés jelképe, Tarasz Sevcsenko az ukrán halhatatlanság szimbóluma, és az ukrán nemzedékek töretlen lelkierejének jelképe. 

A Tarasz Sevcsenko emléke előtt való tisztelgés tehát a Magyarországon élő ukránok jelentős kulturális hagyományává nőtte ki magát. „Örömmel tölt el a mai találkozás, és remélem, lesz még harmincadik, sőt negyvenedik megemlékezés is.” – mondta Jurij Muska, Ukrajna magyarországi nagykövete.(13) 

A magyarországi Sevcsenko napok indulását néhány hónappal korábban egy másik jelentős mozzanat előzte meg: 1991. december 3-án aláírásra került az Ukrajna és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok létrehozásáról szóló Jegyzőkönyv. Tehát Magyarország az első ország, amellyel függetlensége helyreállítása után Ukrajna diplomáciai kapcsolatot létesített. Szintén ugyanezen a napon Magyarország elsőként nyitotta meg nagykövetségét az ukrán fővárosban, 1992. március 24-én pedig ünnepélyes keretek között megnyílt Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége, amely Ukrajna első diplomáciai külképviselete lett.

1991. december 6-án Ukrajna és Magyarország aláírta a „Jószomszédság” és az együttműködés alapjairól szóló szerződést is, amely 1993. június 16-án lépett hatályba. 

Jelenleg Ukrajnának Magyarországon nagykövetsége működik Budapesten, valamint konzulátusa Nyíregyházán; Magyarországnak pedig nagykövetsége Ukrajnában (Kijev), főkonzulátusa Ungváron és konzulátusa Beregszászon.(14)

Azonban Zalaegerszeg szempontjából sokkal fontosabb eseménysorozat vette kezdetét a Zalaegerszeg és Herszon közötti testvérvárosi kapcsolat kialakulása (1961) után.
„Régóta dédelgetett tervünk volt, hogy egy magyar várossal testvéri kapcsolatba kerüljünk – 
mondja Pjotr Petrovics Csernisov, a megyei pártbizottság instruktora. – Ez év április negyedikén, Magyarország felszabadulásának nagy ünnepén a herszoni városi színházban tartott nagygyűlésen megalakították a herszoni Szovjet – Magyar Baráti Társaságot. Elnökké Kodinyec professzort választották. Harmincöt tagú küldöttség (Csernisov elvtárs vezetésével) el is látogatott Magyarországra, s felkereste testvérvárosunkat, Zalaegerszeget. Hozzánk is eljöttek magyar testvéreink.”15

„Az elkövetkezendő időben a kapcsolatot úgy kívánja a megyei elnökség tovább fokozni, hogy négy ipari üzem, három termelőszövetkezet, három állami gazdaság, 20 általános iskola, nyolc közép- és két zeneiskola, egy kultúrotthon és egy sportkör közvetlen levelező kapcsolatot létesít hasonló Herszon-területi intézményekkel. A kapcsolatok elmélyítését szolgálja az is, hogy a jövő év tavaszán 15-20 fős küldöttség látogatását és megyei labdarúgó csapatok cseréjét segítik elő. Ezen kívül a tömegszervezetekkel karöltve támogatják 150 magyar turista kijutását a Szovjetunióba.”16

A korabeli helyi napilapok eleinte nagyon szorgalmasan (szinte havi rendszerességgel) beszámolnak a kapcsolat alakulásáról. Küldöttségek, vendégek, delegációk jöttek-mentek, gyakoriak voltak a levélváltások. A két testvérmegye kapcsolatai különösen gyorsan szorossá váltak: kicserélték termelési tapasztalataikat, munkaverseny-szerződéseket kötöttek, a gyerekek levelezőpartnereket szereztek. A herszoniak és a zalaiak fölkeresték egymást szabadidejükben is, nyaralások alkalmával a herszoniak a Balatont, a magyarok pedig, hogy lássák azt, amiről már sokat hallottak. A magyar turisták örömmel járták a zöld területekben bővelkedő város napsütötte utcáit.
Az ódon utcácskák szeszélyes házsorai nyílegyenes, széles, modern sugárutakkal váltakoztak. Együtt él itt a múlt és a jelen. A helybeliek mindenfelől mosolyogva integettek vendégeiknek. Az egyik sarok mögül piros betűs, fehér transzparens úszott elő: ,,A Zala utca lakói üdvözlik a zalaegerszegieket!” És a vendégek befordultak ebbe az egészen fiatal utcába. Az utca végén, a látóhatáron daruk körvonalai rajzolódtak az égre. Ligyija Kogyinyec herszoni orvos egy sokemeletes házat mutatott a vendégeknek. A háztetőn furcsa készülékek voltak. – Ez a ,,Nap-ház” 
– magyarázta az orvosnő. – Azért hívjuk így, mert kizárólag napenergiával világítják és fűtik. Nálunk, Herszonban sok a napfény, jut belőle barátainknak is.17

    

3. kép. A megyei Gorkij Tudományos Könyvtár munkatársai                      

A testvérmegyei kapcsolatok, a barátság ápolása és erősítése, egymás életének, munkájának jobb megismerése céljából kölcsönösek és szinte rendszeresek voltak a látogatások Zala és a szovjetunióbeli Herszon megye között. Például ilyen céllal érkezett 1985-ben ötnapos, hivatalos, baráti látogatásra Zalaegerszegre Renald Alekszandrovics Makarenko, a Herszon területi pártbizottság osztályvezetője és Vlagyimir Petrovics Sutov, a pártbizottság lektora. Erről így számol be a helyi napilap:

„Tegnap délelőtt a testvérmegyei küldöttség tagjait a megyei pártszékházban Molnár Máté, a pártbizottság propaganda és művelődési osztályának vezetője köszöntötte, a megyei pártvezetés nevében és adott tájékoztatást megyénk gazdasági, társadalmi, kulturális életének alakulásáról, terveiről. A baráti beszélgetés után dr. Kustos Lajos, a városi tanács elnöke fogadta a vendégeket, akik az ezt követő városnézés során Zalaegerszeg nevezetességeivel ismerkedtek. A délutáni órákban a Zala Megyei Tejipari Vállalat egerszegi üzemét keresték föl a delegáció tagjai Balázs Béla, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében, ahol V. P. Sutov tartott tájékoztatót Herszon megye gazdasági fejlődéséről a helyi és a szomszédos ruhagyár dolgozóinak. A továbbiakban Eke János igazgató ismertette a vállalat tevékenységét, Rába Zoltán alapszervezeti párttitkár pedig az üzemben folyó pártmunkát, majd bemutatták az üzemet és termékeiket.”
A herszoni vendégek zalai programja Keszthely és Hévíz nevezetességeinek megtekintésével, Zalaszentgróton pedig a tangazdaság munkájának megismerésével folytatódott. Másnap Letenyére és Nagykanizsára látogattak a vendégek, ahol tájékozódtak a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban folyó gazdasági és pártmunkáról, majd a várossal ismerkedtek meg.18

A Fáklya című újság 1973. február 18-i száma 5 oldalon keresztül taglalja részletesen a „testvéri” kapcsolatot. Megerősíti, hogy az eltelt 11 év alatt jól megismerkedtek egymással, s baráti módon kicserélték tapasztalataikat. Ezt nagymértékben elősegítette a párt-, tanácsi, szakszervezeti és a Komszomol-, illetve KISZ-küldöttségek sűrű cseréje. „A herszoniak nyílt szívvel, kenyérrel és sóval fogadtak sok kedves zalai vendéget: Varga Gyula elvtársat, az MSZMP Zala megyei bizottságának első titkárát, Újvári Sándor elvtársat, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökét és a párt-, tanácsi, szakszervezeti és KlSZ-szervezetek sok más dolgozóját, munkásokat, parasztokat, tudományos és kulturális területen dolgozókat.”19

Csupán 1972-ben három turistacsoport is utazott Zala megyéből Herszon területre. „Magyarországról érkező vendégeinket mindig elvisszük legjobb gyárainkba: a pamutfeldolgozó kombinátba, a hajógyárba, a konzervgyárba, a kombájngyárba és más üzemekbe. Ma már elképzelni is nehéz, hogy 1914-ben az egész Herszon környéki ipart, két kisebb gyár és néhány ezer kisiparos jelentette. Csupán a nyolcadik ötéves tervidőszak során 12 gyár és több mint 300 gyárrészleg és más ipari létesítmény épült Herszon területén. A terület ipara több mint ezerféle terméket állít elő. Óceánjáró hajókat, kukoricakombájnokat, esőztető berendezéseket, konzerveket, szövetet, cellulózt,
olajipari termékeket és más áruféleségeket. A herszoni gyártmányokat több mint ötven országban ismerik, így Magyarországon is, hiszen például 1972-ben a testvéri Magyarország megrendelésére készült el a 18.200 tonna vízkiszorítású „Ady” tengerjáró hajó.”20

4. kép. Munkálatok az Ady hajón 1972-ben(21)

(Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a szomorú sorsra jutott (2019) Hableány nevű hajót is a Herszoni Hajóépítő és Hajójavító Üzemben építették még 1949-ben.(22))

Ezek a beszámolók még a 70-es, 80-as években is gyakran színesítették a Zalai Hírlap hasábjait. A 80-as évek közepétől még egy nagyobb fellángolást kapott a téma, talán a csernobili katasztrófa miatt is, illetve főleg annak apropóján, hogy ekkor került sor a Sevcsenko szobor átadására. Viszont a 90-es években már csillapodik mindkét fél rajongása, így az ezekről szóló tudósításokat is hiába keressük. Évente már csak egy-két cikk olvasható, azután még ennyi sem, esetleg csak utalások a „Herszon lakótelep”-re.

2001-től pedig már nem is burkoltan, kerek-perec ki lett mondva: hűvössé vált ez a kapcsolat. A kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke, Gecse László ugyanis február végi herszoni látogatásuk nem túl pozitív tapasztalatairól számolt be képviselőtársai előtt. Útjuk célja szerint a zalai megyeszékhelyt és a Dnyeper-parti, 400 ezer lakosú ukrán települést évtizedek óta összekötő testvérvárosi szálakat kellett volna szorosabbra fonni. A cikkből viszont az derül ki, hogy ez „nem sikerült.”

Végül is három napot sikeresen eltöltöttek Herszonban és környékén, hiszen megismerkedtek a közoktatási és kulturális  intézményrendszerrel, megtekintették a színházban Moliere Képzelt beteg című vígjátékát, melyet az egerszegi Merő Béla rendezésében vittek színre. Jártak a Herszontól 200 kilométerre elterülő természetvédelmi körzetben, majd Kahovka város étolajgyárában és konyaküzemében. Látogatásuk harmadik napján többórás herszoni városnézésen vettek részt, majd múzeumlátogatás, koncert zárta a herszoni programok sorát… Viszont nehezményezik egyrészt a mínusz 10 fokot, illetve azt hogy a háromtagú zalai delegációt megérkezésekor nem várta senki a reptéren, majd jelentős késéssel befutó kísérőjük a városszéli pedagógusszállóba kalauzolta őket. Négy nappal később „hasonló szívélyesség”-nek nevezik a búcsúzás momentumát is. Gépük ugyanis Odesszából indult vissza, ahol – meg se várva a felszállást – magukra hagyták őket, így a közben kialakult hófúvás miatti egynapos kényszerű várakozásukról is csak telefonon értesültek a herszoniak. A város polgármesterével pedig a hazaindulásuk előtt csak 10 percre sikerült találkozniuk.23

Ez a rossz élmény valószínűleg csak egy kivételes eset volt, hiszen 2002-ben a Herszoni Bábszínház társulata a Gönczi Ferenc AMK, a Zalai Nyári Színházak Kht. és a Zala Megyei Művelődési, Képzési Központ és Szakiskola meghívására érkezett Zalaegerszegre. Az együttest és az Ukrán Nagykövetség kultúrattaséját, Mykola Derzhaliukot dr. Gyimesi Endre polgármester fogadta délelőtt a városházán. A polgármester elöljáróban a város múltjáról, földrajzi és gazdasági helyzetéről szólt. „Tizenhárom testvérvárosunk van, s Herszon a legrégebbiek közé tartozik. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a rendszerváltást követő időben lazult a kapcsolat a két település között, fogalmazott dr. Gyimesi Endre. Zalaegerszeg város vezetése régóta szerette volna szorosabbra fűzni a két település közötti szálakat, ám próbálkozásuk eddig kevés sikerrel járt. A legfontosabb azonban, hogy megvannak még a gyökerek – különösen kulturális téren.”24

     5. kép. A herszoni vendégek a Göcseji Múzeumba is ellátogattak

Később, megtörtént még néhány csere-látogatás, de ezekről már csak rövidebb, tudósítás formájú cikkeket lehet találni, elmaradoznak a részletesebb élménybeszámolók: 

„2005-ben a megyeszékhely Jubileumi fesztiváljára, amely Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 120. évfordulóját kívánja megünnepelni, számos testvérvárosból érkezik delegáció. A hétvégi szórakoztató programok többségének a Gébárti Szabadidőközpont ad otthont.”25

Egy másik cikk 2008-ból: „Mint ismeretes régi, de nem túl aktív kapcsolat volt eddig a két város között, melynek fellendítésére mindkét fél hajlandóságot mutat. A 2008-as látogatás előzményeként Gyutai Csaba alpolgármester és Gecse László, a Zala-Depo Kft. ügyvezetője májusban jártak Herszonban, az Ukrajnai Magyar Nagykövetség által szervezett üzleti találkozón, ahol elhangzott az igény a kölcsönös gazdasági és kulturális kapcsolatépítésre. Ennek folytatásaként érkezett a napokban a megyeszékhelyre egy 11 fős küldöttség, többségében újságírók, kamarai munkatársak. Ők a négy napos program során találkoznak a város vezetőivel, látogatást tesznek a Zala-Depo Kft.-nél, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, a Zalavíz Rt.-nél, a környezetvédelmi felügyelőség zalai kirendeltségénél és néhány vállalatnál, valamint ismerkednek a megyei turisztikai lehetőségeivel. Ezzel is szeretnék javítani a gazdasági kapcsolatokat, melyre jellemző, hogy míg Ukrajna számára Magyarország a hatodik kereskedelmi partner, addig Herszon és Zalaegerszeg között minimális az ilyen jellegű együttműködés.(26)

2008-ban a zalaegerszegiek tettek még egy hivatalos villámlátogatást Herszonban, amikor is testvérvárosunk a városalapításuk 230. évfordulóját ünnepelte, s erre az eseményre kapott meghívást Zalaegerszeg önkormányzata. Gyutai Csaba alpolgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő három napot töltött Herszonban. A herszoni ünnepi programsorozat részeként újra felállították Szabolcs Péter szobrászművész Petőfi-szobrát, melyet évekkel korábban elloptak. Most az alkotóművész újra elkészítette.(27)

        6. kép. Gyutai Csaba és Káldi Dávid az „új” Petőfi szobor avatásán

A legközelebbi hír már csak 2015-ből való: Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130 éves jubileumára 11 testvérváros és két partnerváros delegációja érkezett a zalai megyeszékhelyre az elmúlt hét végén. A vendégek fogadására a város dísztermében került sor, az eseményen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, Rigó Csaba kormánymegbízott és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: „az elmúlt évtizedekben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki Zalaegerszeg, melynek során erős testvérvárosi szálak kötődtek, megismerve egymás kultúráját, művészetét, gasztronómiáját, gazdaságát és sportját.”(28)

A 2000-es évektől már az Interneten is megtalálhatók ez utóbbi bejegyzések. Sajnos viszont, aki csak az Internetről szeretne tájékozódni e testvérvárosi kapcsolat rendkívül sokrétű és mélyre visszanyúló eseményeiről, annak szinte kizárólag a papíralapú dokumentumokban érdemes kutakodnia. Az ilyen-olyan weboldalakon nyoma sincs annak, milyen intenzív törekvések zajlottak le ebben a mintegy 25 évben (1960-től 1985-ig) a testvérvárosunk sorsának alakulásával kapcsolatban. Azonban, ami még szomorúbb, hogy az a néhány információ is hibás dátumot (1986!) emleget, még a Kozterkep.hu adatbázisa is félrevezető.(29) (29/A) (29/B) (29/C) (29/D)

 

IV. A Zalaegerszeg utca


Az Interneten fellelhető információkból sajnos azt sem lehet megtudni, hogy Herszonban már szinte a barátság kezdete óta létezik egy Zalaegerszeg nevezetű utca is. A Zalai Hírlap korabeli cikkei viszont nagyon kedves szavakkal illetik, már-már áradoznak róla. Az utca egyik oldalán modern házak, másik oldalán fák, és fák árnyas fasorba rendeződve. Tavasszal az egész utca akácvirágtól fehérlik, mézillatú a levegő. A herszoniak testvérvárosuk tiszteletére nevezték el ezt az utcát. Zalaegerszeggel sokéves szoros barátság fűzi össze őket. Található itt néhány kis interjú a herszoni Zalaegerszeg utcában élőkkel, amelyet nagyon élvezetes volt olvasni:

„Az első épület a herszoni 36. számú iskola, s az első interjú Vera Vdovicsenkóval, a tanulmányi vezetővel készült. – Iskolánk azzal szerzett hírnevet magának, hogy területünkön elsőként tértünk át a laboratóriumi oktatási formára – mondja Vera Vdovicsenko. – Húsz laboratóriumunk van, a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelve. Keskenyfilm- és diavetítők, magnetofonok, térképek, szemléltető táblák és szakkönyvek állnak itt a tanárok rendelkezésére. Iskolánkban igen nagyra értékelik a barátságot. Sok tanítványunk levelez, cserél képeslapot, könyvet és emléktárgyakat zalaegerszegi tanulókkal. A 9 B-ből Vika Kulasov például nemrég egy szép albumot kapott magyar barátnőjétől, amely a Zalaegerszegen felépült Göcseji Szabadtéri Falumúzeumot mutatja be. A Zalaegerszegről küldött szép, színes képeslapokat sok herszoni gyerek őrzi gondosan.

Egy másik interjú: a Zalaegerszeg utca egyik többemeletes lakóházából. Bekopogok az első ajtón. Fiatal, bájos asszonyka nyit ajtót,  kedvesen invitál, menjek csak be. Megismerkedünk.

 – Raisza Perepelica a nevem, cérnázó vagyok a textilkombinát 2. számú fonodájában – mondja. – Nagyon sok minden fűz ehhez az utcához. Ide jártam randevúzni, itt volt az esküvőm. Férjem művezetőhelyettes a  kombinátban. Itt született a lányom, Natasa is. – Tud valamit arról a magyar városról, amelyről ez az utca a nevét kapta? – Természetesen. Olvastam is róla, fotóalbumot is láttam róla. Barátnőim, a Zorenyka (Hajnalka) együttesünk tagjai sokat meséltek Zalaegerszegről, ők ugyanis vendégszerepeitek Magyarországon, s a magyar testvérváros és annak lakói igen mély hatást tettek rájuk.”30

„Az utcában minden új és fiatal: fa park, a házak, az emberek. Lakói zömében a textilkombinát munkásai. Itt nem messze a technológiai főiskolától van néhány munkásszállás, kollégium, ahol a textilmunkásokon kívül diákok is élnek. A kombinát és a főiskola sok munkásnak az otthont jelenti. Este tanulnak a főiskolán, nappal dolgoznak a kombinátban.

Ebben az utcában építették fel a város legnagyobb kórházát, amely Herszon egyetlen hat emeletes épülete. A kórházban minden feltételt biztosítottak a gyógyításhoz, a betegségek megelőzéséhez. Osztályain korszerű egészségügyi berendezésekkel első osztályú orvosok dolgoznak. Az épület körül park, topolyafa-sor, bokrok és virágok nagy tömege.

A lakóházak udvaraiban virágok, növények, körülöttük virágos kertek és a virágoknál is több gyerek. Szinte nincs egyetlen egy lakás sem, amely előtt ne állna babakocsi, ahonnan ne hallatszana ki gyermekkacagás, gőgicsélés. A gyerekekről azt mondták itt, hogy ők az élet virágai, ők a mi jövőnk. Ezért az ő számukra a tanulás, a pihenés, a sport, a zenei foglalkozás minden feltételét megteremtették. A Zalaegerszeg utcában sok óvoda, bölcsőde, sporttelep és iskola van.

Ebben az utcában él A. I. Versinin, a textilkombinát főmérnöke, a Nagy Honvédő Háború éveiben rész vett a német fasiszta rablók ellen Herszon felszabadításáért folyt harcokban. És megsebesült Magyarország felszabadításáért. Nem hiába ontotta vérét: a népi Magyarország dolgozói boldogok. S ez utóbbiért is kedves valamennyiünk számára az utca Zalaegerszeg
elnevezése.”31

Azért tartottam fontosnak szó szerint idézni az utóbbi cikkeket, mert miután térképen is beazonosítottam, vajon hol is lehet ez az utca Herszonban, egyből megvilágosodtam, s így máris vissza kell vonnom az imént tett megállapításomat. Igaz, hogy név szerint nem említik sehol, de nemcsak az Internet, de a tv Híradója is tele volt 2022 március környékén a Zalaegerszeg utca sarkán látott orosz támadások képsoraival. Ekkor tudatosult bennem, hogy pont a herszoni Zalaegerszeg utcát érhették a legelső pusztító találatok, hiszen a jellegzetes „Fabrika” elnevezésű hatalmas bevásárlóközpontot a térképen is éppen felfedezni véltem. Sajnos a valóságban már csak a kormosan csúfoskodó maradványairól szóltak világszerte a tudósítások.(32) (32/A)

         7. kép. Zalaegerszeg utca Herszonban, sarkán a „Fabrika” bevásárlóközponttal

 

          8. kép. A „Fabrika” Shopping Center” a támadás után33

                                                                               Folytatása következik!

 

 

15. Gál Zoltán: Munkatársunk bemutatja a két testvérvárost: Herszont – Zalaegerszeget. Ország-Világ, 1961. nov. 01. (44. sz.) 6-8. p.
16. Tovább mélyül megyénk és a Herszon terület kapcsolata. Zalai Hírlap, 1961. aug. 19. (195. sz.) 3. p.

17. L. Lerner: A napsütötte Herszon. Lányok, Asszonyok, 1985, június 01. (6. sz.) 6-8. p.
18. Herszoni pártmunkások látogatása megyénkben. Zalai Hírlap, 1985. aug. 07. (184. sz.) 8. p.
19. A. Kaszjanyenko: Herszon – Zala. Fáklya – Szovjet Híradó, 1973. feb. 18. (4. sz.) 18. p.

20. A. Kaszjanyenko: Herszon – Zala. Fáklya – Szovjet Híradó, 1973. feb. 18. (4. sz.) 18. p

23. Gecse László: Hűvös volt Herszonban. Zalai Hírlap, 2001. április 23. (94. sz.) 4. p.

24. Erősödő kapcsolat. Szorosabb szálakkal. Zalai Hírlap, 2002. szept. 24. (223. sz.) 1-4. p.

25. Jubileumi fesztivál. Zalai Hírlap. 2005. máj. 04. (103. sz.) 4. p.
30. L. Balina: A Zalaegerszeg utcában. Fáklya – Szovjet Híradó, 1973. feb. 18. (4. sz.), 18-19. p.

31. P. Bilik – T. Profatyilova: Egy darabka magyar föld Herszonban. Zalai Hírlap, 1969. június 22. (142. sz.) 9. p.