Szent Vid muravidéki metamorfózisa

Vid, azaz Vitus a 3. sz. végén született vértanú, a tizennégy segítőszent egyike, tisztelete főleg a középkorban volt jelentős, Európa szerte elterjedt, így Magyarországon is. Hittérítő tevékenységét Itáliában fejtette ki. Magyarországon legendáját az Érdy-kódex mutatja be. Ruhátlan gyermekként forró olajjal teli üstben, ill. üsttel a kezében, vagy ifjúként gyakran előkelő ruhában ábrázolják. A szász és cseh uralkodók védőszentjeként jogarral, országalmával is feltűnik. Számos betegség esetén kérték közbenjárását, mint pl. a vitustánc, nyavalyatörés, őrjöngés, hisztéria, kígyócsípés, kutyaharapás. Latin neve, a Sanct Vit összecseng a szláv Swantovit (v. Svantevit, Svantovit), a fény és a világosság isten nevével. Neve magyar családnevekben és helynevekben is megtalálható (DIÓS  2010; Vid címszó ill.: BÁLINT 2004; Június 15. címszó). 

Szlovéniában hivatalosan úgy tartják számon, hogy Svetovit (Svantovit, Svjantovid, Sventovit, Svetovid) balti poláb, szláv isten, a világosság napistene, akit a vegetáció, az üzletelés és a háború patrónusaként is tiszteltek, és négy fejjel ábrázoltak, mintegy a négy égtáj felé nézve. Kezében nyilat és kürtöt tartott, fehér lovon nyargalt. Fekete kakassal is ábrázolták, úgy, mint Szent Videt. Az az elmélet, hogy a keresztény szent felváltotta volna Svetovitot, nem bizonyított (KURET 1989; 378.).

A julián naptár szerint Szent Vid napja a nyári napfordulóra esett, így hagyományozódott tovább a Gergely-naptárba is, és az a jellemzője, hogy az évben ez a nap a leghosszabb. Primož Trubar, az első szlovén nyomtatott könyvek szerzője a 16. században pl. még úgy jegyezhette fel, hogy Szent Vid napja a leghosszabb, Luca napja pedig a legrövidebb, ill. Szent Vid éjszakája a legrövidebb, Lucáé pedig a leghosszabb. Szlovéniában több tucat templom viseli Vid nevét, személynévként és vezetéknévként egyaránt gyakori, női változata a Vida.

A szlovénban a Vid keresztnevet a latin Vitus változatból eredeztetik, aminek a jelentése a latin vita, azaz élet. Hasonló a latin vitulus, ill. ifjú, vagy az avitus, ill. nagyatyai, azaz ősi. A Vitus szláv eredetű névváltozatokat a szláv vit kifejezésből is eredeztetik, ami uralkodót, hatalmast jelent, pl. Vitomir, vagy Ljudevit (KEBER 1996; 484.). A név nagy népszerűségéhez mérten a napjához is számos szokás, hagyomány fűződik.

A Vid-nap a szlovének körében is a paraszt nyár kezdete, számos időjárási megfigyelés, jóslás, főleg pedig a földművesek, állattartók számára volt kiemelten fontos jeles nap. Vidékenként más-más fontos eseményeket fűznek hozzá. Ekkorra érik a cseresznye, elültetik a krumplit, a káposztát. Viszont még messze az ősz, fogytán az élelmiszer. Ekkor, mint első gabona, beérik az árpa, de a többi is hamarosan követi, pl. a rozs is lehajtja a fejét, azaz érik. Féltek a ködtől, hiszen nemcsak a terményt vitte el, hanem az emberek életét is. Az eső egyenesen csapásnak számított, ami rossz termést jövendölt. A kártevők ellen is Vidhez fordultak. A legfontosabb tulajdonsága pedig a betegségek elleni közbenjárása. Általában az ideg alapú betegségek, az epilepszia, azaz a vitustánc, a nyavalyatörés és a gyermekkori eklampszia, azaz rángógörcs esetében fordultak hozzá segítségért. Ez állítólag a legendájával van összefüggésben, mivelhogy Dioklecián fiát megmentette a gonosz szellemektől, amelyek megszállták. Néhol viszont kígyócsípés és villámcsapás ellen kérték a segítségét. A szlovén kutatók főleg szlovén és horvát jellegzetes napnak, ill. szokáscsoportnak tartják a Szent Videt, merthogy a legfontosabb jellemzője a szembetegségek gyógyítása. Ezt a Vid név népi, téves magyarázatával indokolják, ugyanis a vid főnév jelentése látás. Általánosan elterjedt volt a harmatgyűjtés, amit szemfájás, szembetegségek esetén a jobb látás reményében alkalmaztak vagy mindjárt, vagy eltették, és azzal mosták a beteg szemet (KURET 1989; 378. és ŠEGA – MLAKAR 2004; 594.).

Már a 20. század elején Gönczi feljegyzi, hogy Göcsej és Hetés vidékén úgy tartják, hogy a rákok kijönnek a folyó partjára. Ezen a napon a gabona töve megszakad, utána már csak érik (GÖNCZI 1914; 255 ill. PENAVIN 1988, 106.).

A kilencvenes években az idősebb adatközlők ismerték a Vid-napi mondást: „Në sirasd sëm apádat, sëm anyádat, hanëm a Vid-napi ködöt, s a Szent Pétöri esüt.” Általánosan azt tartották, hogy ezen a napon szakad meg a búza gyökere, abbamarad a növése, itt a beérésének az ideje. E naptól már bármit el lehet ültetni, mert még a porba ültetett növény is kikel (HALÁSZ 1999, 189.).

Vid különös tiszteletnek örvend Muravidéken is, hiszen itt található a Vid-kápolna, ahol Vid napján évente tartanak búcsút. A kápolna helyén, melyet 1828-ban építtettek a Bogojinai (Bagonya) Plébániához tartozó hívek, már korábban is szobor, más források szerint fakereszt állt. A kápolna közvetlen közelében forrás fakad, vizének gyógyhatást tulajdonítanak. A kápolna Strehovci település szomszédságában van a Bakonaki tó (Bukovniško jezero) feletti domboldalon és a Bogojinai Plébániához tartozik, míg maga a település Dobronak közigazgatási egységhez. A szomszédos nagyobb település mintegy ezer lakossal Dobronak (Dobrovnik), ahol zömében magyarok laknak.

Mint a térség mai és egykori természetes és közigazgatási központján, Dobronakon volt a nevezetes hetési temető is. A temetőbe a hetési magyar falvak lakói temetkeztek, Zsitkóc, Radamos és a mai határ túloldalán található falvak, mint Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza. E temető mellett a szokásoktól eltérően a dobronakiaknak saját temetőjük is volt. Mivel e falvaknak a 19. sz. második felében saját temetőket kellett létesíteni, lassan elhagyták, és a hetési temető, mint temetkezési hely, az első világháború után megszűnt. A negyvenes évek elején már alig állt néhány kereszt, így a temetőt felszámolták. Labdarúgó pálya lett a helyén, ma ott lakótömb, szántóföld található (VARGA 1997; 62.). Volt a településen egy zsidó temető is, ott szőlőskertek vannak. Dobronakot a 13. század végén említik először az oklevelek, mint egyházkerületet, Szent Jakab templomát pedig a 14. században, amely egy a Szent István elvein alapuló tízfalvas plébánia lehetett, máig római katolikus hitközséggel, kivéve a reformáció rövid idejű térhódítását a 16. század végén, 17. század elején (VARGA 1997; 15.). Mindig központi szerepet töltött be, kisugárzása pedig a szélesebb térségre is kiterjedt, mindenképpen a Hetésre és az azzal szomszédos területekre, Lendva-vidékre is.

A dobronaki Szent Vid-kút muravidéki mondakörét Magyar Zoltán gyűjtötte fel. Három témakörbe csoportosítja. Az első az ottani elsüllyedt kolostorról szól. A Babakút néven is ismert forráshoz kapcsolódik az a monda, hogy ott egy kolostor állt, a földben fellelhetők a maradványai. Általánosan úgy vélik, hogy a kolostor elsüllyedt. Este, naplementekor lehetett látni a barátok alakját, ahogy ott jártak. Környékén a földből energia sugárzik, onnan, ahol a kolostor kapuja volt. Van, aki gyermekkorában az erdő gyérítésekor még vágta az ott található szőlőt, amely már elvadult és felfutott a fára. A szőlőskert a kolostorhoz tartozott, és a mai tó túloldalán helyezkedett el. A második a szentkút eredetét érinti. Aki a kút vizéből ivott, azt megsegítette Szent Vid. A vízzel keresztet vetettek, és haza is vittek belőle. A forrásra egy vándordiák talált rá, aki meggyógyult tőle. Más közlés arról szól, hogy valamikor ott őrzött egy pásztor, aki megmosta a vízben a szemét, és visszanyerte a látását. Úgy vélik, hogy a gyógyvíztől sok zarándok látása megjavult. Segít a szemfájás esetén. Néhol a forrást Babakút néven ismerik. Úgy magyarázzák azért, mert a babákat vitték oda megmosdatni, meg a nagyobb gyerekeket is, hogy ne fájjon a szemük. Egyesek a lábukat mosták meg, meg amerre fájt a fejük, ittak is belőle. A Vid-kúthoz tartozó harmadik témakör a kegyhely megsértéséről szól. A második világháború alatt egy helyi partizán belelőtt a kápolnába, minek utána nagy beteg lett. Sokáig szenvedett, nem bírt meghalni. A plébánosnak gyónta meg, mit cselekedett, csak aztán halt meg (MAGYAR 2010; 121.).

A dobronakiak életének ma is szerves része a Vid-kút és a Vid-napi búcsú, a szenthez fűződő szokások és hiedelmek. Nemhiába, az egyetlen rendezett út Dobronak felől vezet a Vid kápolnához, aminek környéke nemcsak zarándokhely, hanem ma már a kikapcsolódás, a szórakozás helye is.

A bakonaki tó (Bukovniško jezero) mellett található kis kápolna nem a Dobronaki Plébániához tartozik, hanem Bogojinához (Bagonya). Igaz, közigazgatásilag Dobronak szerves része. Strehovci település határában találjuk, mely már nem tartozik a magyar falvak közé, bár a településen az idősebbek vagy a fiatalabb generációk, akik a dobronaki kétnyelvű általános iskolába jártak, beszélik a magyar nyelvet. Misére Bagonyára és Dobronakra is járnak. Dobronakon már régóta reggel nyolckor a szlovén, tízkor a magyar szentmise van.

A bakonaki tavat 1948-ban kezdték építeni, a 80 ezer négyzetméteren elterülő, alig 2-5 méter mély tó 1952-ben épült meg. Mesterséges tóról van szó, mert az erdőből esős időszakban rengeteg víz zúdult a faluba, árvizeket okozott, amit aztán így tudtak szabályozni. Folyton árvízveszély volt pl. a Csillag utcában. A vályogból készült házakat nemegyszer újjá kellett építeni. A falu végén több birtokosnak közös legelője volt, azt is és az utakat is gyakran elöntötte a víz. A tó felfogja a csapadékot, ahonnan a zsilip megnyitásával fokozatosan engedik ki a vizet a Bakonaki patakba, mely a falun keresztül folyik. A tó helyén erdő volt. A mendemonda úgy tartja, hogy rizstermesztés miatt vizenyősítették a területet, de ez persze nem igaz.

A Vid-kútnál június 15-én, Vid napján mindig is volt búcsú, ahol tömegesen jelentek meg közelről és távolról, főleg pedig a helyiek, akik aznap vendégül látták a rokonokat. A nyolcórai magyar misére mentek, a tízórai szlovénra pedig a szlovénok mentek el. Az elsőt a dobronaki plébános, a szlovént a bakonaki pap tartotta. Jöttek Strehovciról, Bakonakról, Szentlászlóról, Pártosfalváról. A helyiek a rokonokat meghívták ebédre, estig együtt voltak. Dobronakon is több kocsma volt. A férfiak ebéd után oda mentek társalogni, a nők otthon beszélgettek.

A kápolnához vezető út mentén kirakodóvásár volt. Híresek voltak a filuci (filóci, szlovénul Filovci) fekete korsók. A nagykorsókat azok vették, akik pl. arattak. Ebben vitték a vizet, mert hidegen tartotta azt. A gyerekek kis bugyogós korsót, egy kétdecis edényt kaptak. A kápolna alatt a kútnál a búcsúsok megmosakodtak, ill. a gyerekeknek megmosták a szemüket, majd a gyerekek maguk is megmosakodtak, inniuk is kellett a vízből. Végül megtöltötték a kicsi és a nagy korsókat vízzel, amit hazavittek. Otthon egy hétig ezzel mosták a szemüket, mert gyógyhatást tulajdonítottak a víznek.  A helyi legenda úgy tartja, hogy a „nagyon-nagyon régi időkben”, amikor itt még kolostor állt, egy vak pásztor ettől a víztől nyerte vissza a látását. Ez a hiedelem általánosan ismert a környéken, ezért vették a korsókat. és vitték benne haza a vizet.

A huszadik század második felében mise után hazafelé a gyerekek „fütyülü cukrot” kaptak. A fehér, piros csíkkal körbetekert cukorrúd fütyült, ha megfújták. Az édességet kampósbotformára hajlított cukorka változatában is ismerték, igaz, az nem szólt. Aki ilyet kapott, az otthon fogyaszthatta el, ami napokig is eltartott. A mézeskalács is elmaradhatatlan volt a búcsúban. A marcipánt kilóra mérték ki.

A vásárban otthon készített termékeket árultak, kosarakat, seprűket, kenyérsütő vékákat. Ide hozták portékájukat a helyi fazekasok is. A közeli Turniscsáról (Turnišče, ill. korábban Bántornya) jöttek a „kófák”, akik különböző magvakat árultak. Salátát, sárgarépát. Később, Jakab napján a dobronaki templomdombon répamagot árultak. A helyiek otthon is készítettek különféle edényeket agyagból, amit terményért cserélték el. Az edény ára a kétszer megtöltött gabona volt. Egészen a csáktornyai vásárig eljártak. A búcsú napján szerezték be pl. a köteleket is, a lovaknak kumetet, gyeplőt vettek. Az árusok a Mura folyó túloldaláról, szlovén területekről érkeztek, Ljutomer környékéről. A gazdák arra spóroltak, hogy a Vid-kúti búcsúkor kumetet vesznek a lovaknak.

A búcsú nevezetessége a „ringispil”, a körhinta volt. Ezt nem áram, hanem a falusi legények hajtották. Jutalmul ők is felülhettek rá. Csínytevésként, ha félős, sikító lányok ültek rajt, jobban meghajtották. Virtuskodva a rajta ülők egymás kezét is megfogták. A szórakozásra viszont csak a szentmisék után kerülhetett sor. Délután a tűzoltók bált szerveztek. A fiatalok ott tudtak találkozni, udvarolni, sétálni az erdőben. „Szerelmesködtek”.

Lendváról háromkerekű biciklin fagylaltos érkezett. Fából készült ládából árulta a fagylaltot, amit jéggel hűtött. Ebből kaptak egy-egy gombóc fagylaltot a gyerekek.

A búcsú nevezetessége az akkor érő cseresznye volt. Az Őrségből hozták. Kétdecis, fél literes és egyliteres bádogos mércével mérték ki. A szegényebbek a legkisebb adagot vették, azt is megosztották. Tölcsér alakú papír „staneclibe” csomagolták. Utána ért be a „csengető körte” is.

A tűzoltók italt, „durrantós” kolbászt árultak. Úgy nem mehetett el senki sem a búcsúból, hogy ebből a kolbászból ne evett volna. Azért volt durrantós, mert amikor a helyi készítésű rövidebb, vaskosabb formájú kolbászba beleszúrták a villát, egyet pattant. Ezért nevezték el durrantós kolbásznak.

Dobronakról a mintegy másfél kilométerre eső búcsúba mindig gyalog mentek. Odafelé imádkoztak, mindenkinek megvolt a saját kis imája. A falusi gyerekek általában a nagyszülők kíséretében mentek. Az idősebbek, a nagyobb gyerekek csak később csatlakoztak.

Még az ötvenes években is a földből, hegyoldalból bukkant elő a forrásvíz, és nem volt különösebben rendezve a környéke. Körülötte sár volt, mert az emberek búcsú alkalmával ott tolongva, hogy mosakodjanak vagy megtöltsék az edényeiket, sarat csináltak. A forrásvizet minősége miatt nagy becsben tartották. Nem csak gyógyhatása miatt, hanem a mezőn dolgozók is előszeretettel vittek belőle magukkal. A faluban nem is volt minden háznál kút, a szomszédba jártak vízért, vagy ide a forráshoz. Például vesszővel befont korsókat erősítettek a biciklire, azzal hordták haza a vizet.

A Vid-kút ma még híresebb zarándokhely. Emberek tucatjai keresik fel közelről és távolról, évente mintegy negyvenezren. A hozzáértők, a bioenergetikusok a kilencvenes évek végén felmérték a környékét, és kijelölték azokat a pontokat, ahol különböző, a földből sugárzó gyógyhatású energia tör fel. Facölöpökre helyezett, számozott táblák jelölik, mely betegséget enyhítik ezek a pontok a forrás, a kápolna környékén az erdőben. Pl. sok szívbeteg ma is csak ezt a vizet használja.

A kápolnát 1827-ben építették, előtte a közelben kolostor volt, ahol szerzetesek éltek. Néhány éve szállodát is akartak ide építeni, de a természetet a helyiek nem engedték megbolygatni.

A népi megfigyelések szerint ezen a napon délután, estére a legtöbbször a bakonaki tó felől befelhősödik, jön a vihar, aztán szakad az eső. A vendéglősök, akik kint biztosítják a kínálatot, ezt számon tartják. Vid napján általában estére esik az eső. Jakab napján, Dobronak védőszentjének a napján, július 25-én pedig azt mondták, ha szomorú a Jakab, nem lesz hideg tél. (adatközlő: CÁR Anna, Dobronak, 2016-ban). 

A dobronaki Vid-kápolna és a Vid-forrás napjainkban jelentős zarándokhely lett, hiszen a helyi idegenforgalom kiváló lehetőséget látott a vidék védjegyének népszerűsítésében, amivel növelte a látogatók számát. A Vid-napi búcsúra ma már több ezren érkeznek, évente több tízezren. A tömegeket nagy parkoló, idegenforgalmi kínálat, kalandpark várja. A tó környéke a horgászok, táborozók, az erdő a gombászok, kikapcsolódni vágyók kedvenc területe. Az érdeklődőket, a gyógyulni vágyókat a következőkkel invitálják ide:

„A bőkezű természet a Bakonaki-tó környékét energiával ajándékozta meg, amely feszültség oldó, nyugtató és revitalizáló. Az emberek már a régmúltban is a geomantia, a Föld éltető erejével összehangolt tájformálás ősi kínai művészet tanítását vették figyelembe, amikor szentélyeket, templomokat építettek. Emiatt nem véletlen, hogy azon a helyen, ahol a Szent Vid-kápolna áll századokkal ezelőtt is állt templom.

A jótékony hatású területet, az erővonalakat (sárkány vonalak) és az egyes területek gyógyító hatását, beleértve a Szent Vid-kápolna menti sugár forrásokat radieszteziológusok, természetgyógyászok alkotta csoport fedezte fel és elemezte.

A Szent Vid-kápolna környékén jótékony hatású különféle erejű és színű földsugárzást leltek. A 450 méternyi átmérőjű területen kb. 50 különböző energiatartalmú, gyógyító hatású hely található. Az időben meghatározott és ismétlődő ott tartózkodás segíti a különféle egészségügyi problémák megoldását, jótékonyan hat a testi-lelki közérzetre. A Vid-forrásból folyó víznek is jótékony, gyógyító hatása van, elsősorban a látási, hallási, emésztőszervekkel és idegrendszerrel kapcsolatos valamint a bőrbetegségek gyógyítására alkalmas.

A helyiek vallomása szerint a forrásból eredő vízzel való mosakodás és a víz fogyasztása hatására egyeseknek javult a látása. Még azok is részesei lesznek a természet csodaszerű erejéből fakadó jótékony hatásnak, akik kételkednek benne. A jótékony hatás a fák lombjai között a vízszinten tükröződő beszivárgó napsugárból szövődik, a szél, a hullámok, a levelek suhogása és madárének összhangjából.” (Dobronak hivatalos honlapja, https://www.dobrovnik.si/objava/87857, utolsó megnyitás 2019. 5. 10.).

A Dobronak szomszédságában, Strehovci községben található Szent Vid-forrásnak és a névadó szentnek napjainkban is nagy kultusza van. Igaz, a forrás elsődleges szerepe és a környéke is megváltozott, a szent térhez hozzárendelték a profán tartalmakat is, a szent alakja és a hozzá fűződő gyógyulási remények és módok kissé változtak és igazodtak a korhoz, az emberek elvárásaihoz. Mindez viszont mit sem csökkenti a hely kultuszát.

 

 

 

 

 

The cult of Saint Vid in Prekmurje region

Saint Vid, which celebrates its name day on June 15,used to be an important day for the Hungarian community in Prekmurje. In general people on Hungarian territory believed in healing effect of the saint in cases of neurological disorder called ' St. Vid's dance' ( epileptic seizure) and similar diseases.The weather forecast was also important. Only in Prekmurje this day is marked as one with special importance from the view of folk custom. Here one believed that St Vid helped with eye diseases. On this day people would come for a church fete to the chapel of St Vid at the Bukovnica lake close to Dubrovnik settlement from close and far to wash their eyes at its spring. The sick in faith to heal and the healthy to prevent a disease. Among Slovenians this day marked the beginning of summer; Vid was  a weather saint. They hoped in healing from eye diseases. On that day one would collect the morning dew from oats, which would ripe then and put a cold compress on a sick eye. In Pomurje region Vid was the saint patron of healthy eyes and good eyesight. This role was attributed to  the saint as interpretation of his name: Vid(means 'eyesight' in Slovene) was identified with eyesight. Here is the connection with anything to do with eyes. In nearby village Radmožanci Virgin Mary appeared to a shephard. That place is a place of pilgrimage.

 

Vid's, weather saint, eye diseases

Albert Halász, PhD of ethnological studies

Library – Cultural centre Lendava, manager

 

 

BÁLINT Sándor (2004): Ünnepi kalendárium I. Neumann Kht., Budapest. Internetes változat: http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/ (Június 15. címszó, utolsó megnyitás: 2016. 11. 16.).

 

DIÓS István, főszerk. (2010): Magyar katolikus lexikon. Internetes változat: http://lexikon.katolikus.hu/ (Vid címszó, utolsó megnyitás: 2016. 11. 16.).

 

GÖNCZI Ferenc (1914): Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése. Szabó Lipót Könyvnyomdája, Kaposvár.

 

HALÁSZ Albert (1999): Jeles napok, népi ünnepek a Muravidéken. Studio Artis – Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva.

 

KEBER, Janez (1996): Leksikon imen. Mohorjeva družba, Celje.

 

KURET, Niko (1989): Praznično leto Slovencev. Družina, Ljubljana.

 

MAGYAR Zoltán (2010): Muravidéki népmondák. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva.

 

PENAVIN Olga (1988): Népi kalendárium. Forum, Újvidék.

 

ŠEGA, Polona – MLAKAR, Vlasta (2004): sv. Vid. In. BAŠ, Angelos szerk.: Slovenski etnološki leksikon. Mladinska knjiga, Mladinska knjiga.

 

VARGA Sándor (1997): A dobronaki plébánia történetéből. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva.

 

Elektronikus forrás: https://www.dobrovnik.si/objava/87857 (utolsó megnyitás: 2019. 5. 10.).