2022.06.27., hétfő - László napja
search

Szálinger Balázs a Deák+kert vendége volt

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő nem igazán szeret bemutatkozni. Ez weboldalát olvasva is kiderül, ahol hagyományos értelemben vett bemutatkozást nélkülöző soraival „mutatkozik be”. Ehhez tartották magukat a Deák+kert szerkesztői, Kocsis Tamás és Dr. Gyenes Imre, a 2022. április 6-i délutánon a költő meghívásával megrendezett eseményen is. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Kiss Gábor köszöntője után a szerkesztők azonnal rátértek a kérdéseikre. Változatos témákat felölelő beszélgetésbe belefeledkezve pillanthatott bele a közönség a keszthelyi származású költő munkásságába és személyiségébe.

Az első téma a Petőfi emlékév alkalmából, a Pannon Várszínház által megrendezett meghívásos drámapályázat volt, amelyen Szálinger műve díjazott lett. A pályázat célja az volt, hogy befejezést nyerjen Petőfi utolsó, félbehagyott műve, a 17. században játszódó Karaffa. A költő kiemelte, hogy különleges értéket jelent a befejezetlen mű, hiszen általa megismerhetjük Petőfi műhelytitkait, láthatjuk a megannyi, még kiforratlan szálat, amelyekből bárhová fejlődhetne a történet. Különösen érdekes, hogy Petőfi 1849 júliusában, a segesvári csata előtt kezdte el írni a drámát, majd egy hónappal azután érkezett a megtorlások végrehajtására Haynau, aki kísértetiesen hasonlít a jóslatszerű mű főszereplőjére, Caraffa Antalra, aki miatt koholt vádak alapján sokakat fogtak perbe, kínoztak meg és végeztek ki. A Pannon Várszínház 2023 tavaszán mutatja be Szálinger Balázs és Háy János drámáit, valamint a művek kötetként is megjelennek.

A beszélgetés magjában Szálinger legújabb verseskötete, a Koncentráció állt, amely a könyvhéten fog megjelenni. A magánkiadásban megjelenő kötetet kizárólag a költő weboldaláról lehet megvásárolni. Szálinger nem hétköznapi módon áll a marketinghez: a kiadványban szerepelni fog az április 1-je előtti előfizetők neve, így körülbelül 250-en találhatják meg nevüket a sorszámozott listán. Ennek előzménye, hogy Szálinger Balázs már évek óta nincs fent a Facebookon, és más úton szerette volna közelebb hozni olvasóit az új művéhez.

A körülbelül 50 versből álló új kötet megírása 4 évvel ezelőtt, az előző verseskötet (Al-dunai álom) megjelenése után kezdődött, felölelve a világunkat gyökeresen megváltoztató események időszakát. Az írás folyamata az addig ismert világtól elszakadva, egy teljesen új világban zajlott: bezárkózva egy újszülöttel, aki az Al-dunai álom című kötet nyomdába adásának napján született a Szálinger-családban. Ilyen horderejű változások mellett miként lehetne koncentrálni, főképp egy olyan „pillangóvadászatnak” számító tevékenységre, mint a versírás? A kötet címének rögtönzött kitalálását e létállapot ihlette. Az első, körülbelül 30 vers az elmúlt évek szerencsésen megragadott pillanataiban keletkeztek, míg az utolsó 15-20 vers a Deák+kert szerkesztőivel való beszélgetés előtti 1-2 hónap koncepción alapuló munkájának eredménye. A szigligeti alkotóház nyújtotta menedékben született meg a 6 és fél oldalas Vegyesvárosiakkal verődtem társaságba című vers, amelyet a költő most először olvasott fel közönség előtt. Ez a vers köti össze a többi költeménnyel azt a 8 szonettet, amelyeket Szálinger Mikes Kelemennel kapcsolatos gondolatai ihlettek.

A beszélgetés folytatásaként fény derült Szálinger Balázs zenével való kapcsolatára. A Heaven Street Seven zenekar egykori frontemberével, Szűcs Krisztiánnal alkotják a Szűcsinger nevű együttest. A hasonló zenei ízléssel rendelkező duó első közös dala 7-8 éve született a Vigasztalós című versből. A művészek a Rájátszás című produkcióban találkoztak össze, amelyben a magyar pop-rock világ ismert alakjai és kortárs költők vállalkoztak a zene és irodalom világának felvillanyozására. Közös munkájukban Szálinger felel a dalok szövegrészéért, Szűcs Krisztián pedig a zenéért.

A beszélgetés utolsó részében arról kérdezték Szálinger Balázst, hogy hogyan került bele a színház világába, ahol szintén megannyi munka fűződik a nevéhez: 2007 végén Horváth Csaba rendező táncos fizikai színháza számára dolgozta fel a Kalevalát verses formában. A következő felkérés a Radnóti Színháztól érkezett, amely során egy 3 thébai mondakörös drámából összeollózott kerek történetet alakított át verses formába. Ezután már egyik felkérés hozta a másikat. Deák Ferencről szóló drámájából rádiójáték lett, valamint tervei között szerepel egy II. Lajosról szóló dráma és egy eposz Honfoglalás címmel. Hamarosan megjelenő új kötete, a Koncentráció (https://szalingerbalazs.hu/hu_HU/products/koncentracio) pedig a következő néhány hónapra is sok teendőt tartogat számára. A költő életébe bepillantva felmerülhet bennünk a kérdés, mely szerint félreteheti-e néha hálóját egy pillangóvadász?

 

     Sárdi Mercédesz