Bogdán Eszter: Jókai-mese

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy királykisasszony.
Ez a leány egyedül szebb volt, mint 6 menyasszony.
Neki tetszett a favágó, s szerelmük dúlt titkon,
de a leány kezét a lovag kérte meg a hídon.
Mert ugyebár fehér ló szőke haj,
így került a lány  nyakába a nagy baj.
Tetszett neki a lovag merészsége,
így a favágó szíve kettétört az eljegyzésen.
Nem csalfa a leány csak érzelemmel teli,
beszélték a fiúk: Az erősebb viszi!
Na tehát párbaj lesz –e,
na meg el gyengül–e egy szerelmes szíve?
A leány mit tehetne, hisz kedves neki mindkettő,
De választani neki lesz illendő.
Alig mohó: marad a kettő,
s a férfiak tűrik, ez már kevésbé hihető.
Mindenki ferde szemmel néz,
csak csodálkozni tud a nép.
Ez nagy teher a leánynak...menne ő már a halálba,
hisz ennyi érzelmet nem bír a szív,
hátra marad ő s eltűnik.
Megy vele a favágó, hisz minek az élet,
rózsája több neki, mint százezer érem,
a lovag marha, beáll a sorba,
megy ő is az eltávozókkal.
Tehát a temetésre több ember ment, mint a lagzira,
nem volt mosoly, csak egy irat,
ezen az állt:  
Egy szívet szeress csak igazán!
Őket már csak a föld köti össze,
hárman mondták ki, hogy: Örökre..