2024.03.28., csütörtök - Gedeon, Johanna napja
search

Gyenes Imre: Bosnyák burek

 

Kora reggel a szállodából mindig ugyanazon az útvonalon megyek reggelit vásárolni. Egy pékséget fedeztem fel, csodálatos illat szálldos az utcában. Már megtanultam, hogyan kérjek bureket.

- Jedan burek, proszim.

- Sa sirom?

Nem értem, mit kérdez a jókedvű, terebélyes asszony, de ráhagyom:

 - Sa sirom.

Visszafelé beletúrok a jó illatú zörgős zacskóba, s akkor látom, valószínűleg azt kérdezték: Sajtosat?

Jól választottam. A sajtos a legjobb. Előre örülök a jóízű reggelimnek. Sajtos burek, tejjel.

 

                                      .....

 

Éjszaka hallottam a lövéseket. Ágyúk voltak, légvédelmi ágyúk, és repülők.

Pontosan a szálloda fölött repültek. Tágra nyitottam a szemem a sötétben, tudtam, hogy nem álmodok. Mozdulni sem mertem. Mi ez? A fejünk felett lövik egymást? Csattanások kívülről és dörgések. Fényt nem látok.

 

Gyermekkoromban egyszer nagyanyámmal kint rekedtünk a nyári konyhában, miközben dörgött, villámlott. Féltem nagyon. Ugyanezt éreztem most is. Nem mozdulhatok, jobb, ha biztonságos sötétből kandikálok, kint égiháború van. Sokat gondoltam rá utána is. Félelmetes volt, és gyönyörű.

De most csak féltem. Ezek lövik egymást. Minket nem fognak bántani ugyan, de a másik felet nem kímélik. Az éjjel az ő világuk, és leszámolnak egymással.

 

Reggelre minden csöndes lett. Csak képzeltem az éjszakai ágyúzást? A tejeskannák békésen      csörömpöltek az ablakunk alatt, minden olyan volt, mint otthon. Szép, fehér, rendezett és hideg. És az emberek tudták a dolgukat.

Csak a burek... Mintha elégették volna. Fekete volt. A tálaláskor nem látszott, de ha felfordítottam, szenes volt az alja.

Mintha nem tudták volna vigyázni az éjjel a sütéskor, mert ott kellett hagyniuk – más dolguk volt az éjszaka.