Katona Luca versei

 

 

Hétszín ég

 

Megismerkedésünk óta rajtunk a fény bélyege

Felhők szélén hétszín vízjel, nem lehet betelni vele

Hét hosszú orgonasíp, a Püthagoraszi hangsor

Elsőtől utolsóig klimpírozva, ím a rangsor:

 

Vágyakozó vörös hétfőn a csókod még ajkamon

Nosztalgia, narancs pírral festi meg keddi napom.

Bujasárga szerda lába, lágyan lép csütörtökbe.

Zöldje titkok meleg ágya, mit otthagytunk örökbe.

 

Égszínkékre vált a péntek, ezzel zár munkaheted

Még aznap, vagy kettő múltán eggyé válok teveled.

Szemérmes szombat reggelen vágy helyére játék ül

Érzelempalettán a kéjkék indigóvá mélyül.

 

Émelyítő színkavalkád, menten beleszédülök.

Ibolyaszín mámorban vasárnapig révülök.

Hétről hétre azt várjuk, nyíljon meg felhők közt a rés

Min napsugara átsüt, s idéz újabb fénytörést

 

De nem panaszkodom, végtelen szférákba tart ívünk

Érzem, ahogy nap nap után együtt dobban szívünk.

Ám ha megtehetném, szerelmünk karcolnám az égre

Mindenkinek elmondanám: megtaláltam Őt végre.

 

 

Tilos az Á

 

Hajnalban veled csetelve fekszem

Érintem ujjal, de be nem teszem.

Fotózok s írok malac dolgokat.

Feledtetve az éji gondokat.

 

Kezem is épp csak matat, simogat

Hagyom, hadd játszódjon a gondolat.

Hogy te járod be minden szegletem

Nálam jobban tudván hogy szeretem.

 

Hiába cenzúra mindent lát szemed

Nem titkolhatom, mi dolgom van veled

-Ezt azért írtam, hogy húzzam az időt

Nézd erényünk fáját, majdnem kidőlt.-

 

Döntöttél te is, feküdtünk avarra

Turisták százait hozhattuk zavarba

Elkalandoztunk a kéj erdejében

Egyé olvadtunk ott a fák tövében

 

Borzongás járja át a csontomat

Várom, hogy széttárva a combomat.

Ővalósága megváltsa testem (lelkem)

Magamhoz öleljem és ne eresszem.

 

Erre gondolok, hevesen ver szívem

Józanságomat menten elveszítem

Ó, de csitt, csendesülj, fékezzük magunk!

Tudjuk, hogy úgy jobb, ha együtt vagyunk.