Nagy Terka versei

 

 

Szellemek a „C”-ből

 

Én hallottam, mit beszélnek

a kockaházak szellemei sötétedés után,

és rágyújtanak a bejárat előtti padon,

és mondják, hogy elmennek bárhová,

elmennek innen

túl a panelokon…

 

Néha… Nem.

Néha sem hiszek nekik...

Mióta van, erre a padra ülnek,

hogy innen felállnak

azt is csak tervezik.

 

Néha átúsznak egymáshoz,

vagy csak a csöveken kopognak,

a zuhanyrózsába éneklik bánatuk,

valamit az erkélyről ledobnak...

 

Néha nyári estéken csak füttyentenek,

aztán meg úgy tesznek,

mintha nem is ők lettek volna,

ha veszekszel hangosan odalenn

minden ablakot kinyitnak halkan.

 

Én járok este köztük, lent beszélnek

cigifény mögül a lépcsők…

Minden tömbnek más története van.

 

- Az megvan, hogy a Pirit két éve

a C-ből kizárta az ura állapotosan? –

 

 

Szemenként a telet

 

Megjöttek apám cinkéi

a madáretető köré...

Hordják el belőle az időt szemenként,

 elhordják belőle a telet.

Az elvesztegetett percek

Földre pottyannak.

 

Jelentéktelenek.

 

Nálunk mindig így lesz tavasz.

 Nálunk mindig is volt madáretető.

 

 Nálunk ha nem lesz,

 nem jönnek a cinkék,

 

 ha nem jönnek,

megáll az idő.

 

 

Szakadékok

 

Ki tudja miért, kis

szakadékok nyílnak

közöttünk estére és

mélyülnek éjszakára, amit

csak egy könnyű nyári

takaró köt össze, és ahol mi

két külön partra válunk.

 

Faltól falig csapódó

visszhangos kérdéseinket

lecsillapítjuk de nem

válaszoljuk meg…

 

- mindig úgy képzelem,

azok szavanként közénk hullanak,

mint tengerfenékre a lakatlan csigaházak,

vagy csontvázig lerágott halak..

Épül belőlük a hallgatás

mindennél többet mondó

korallzátonya..

És majd egyszer

 

összekötnek bennünket

és akkor akaratlanul is válaszok  lesznek.

De ezeket nem magyarázom

neked, most még hiába...

 

Kis szakadékok partjain állok

kapaszkodom egy nyári takaróba.