2019.04.25., csütörtök - Márk napja
search

Balaton László: A pult

 

 

  Nincs több mint egy másodperc, amíg a busz elhalad az Izabella Borozó előtt. Hét tizenöt és hét húsz között megyek arra mindennap. Eleinte nem tűnt fel, nem azonosítottam. Éreztem, tudat alatt tudtam, hogy ott van. Az egész része volt, vele és a feliratokkal (sörök, borok, röviditalok, üdítők, kávé), a bejárat melletti alumínium hamutartóval, a kerthelyiséggel, az alacsony léckerítéssel, a betonba csavarozott kis körasztallal, a gombaszerű székekkel és a zöld napernyővel együtt volt teljes a látkép. Az átlátszó sárga nylonfüggönyön keresztül csak nehezen lehetett átlátni, de észleltem a magas pultot, a sörcsapot, a polcon az italokat és a poharakat. És az öreget a pult bal oldalán. Mindig ott állt. Fehér baseballsapkában, kék, kétcsíkos melegítőfelsőben, márványkoptatott, bő farmerban.

  Az egyik reggel aztán nem állt ott. Felborult a rend. Hiányzott a képről. Hiányzott a focipályáról az egyik szögletzászló, egy szó a novellából, a tortaszelet sarka letörött, Tádé nem ment el az utolsó vacsorára. Orvoshoz ment? Az unokáira vigyázott? Elutazott? Egész nap nem ment ki a fejemből. Fel-felvillant a pult: nem állt a bal oldalán senki. Az összhang hiánya zavart, nem tudtam semmire sem figyelni. Aztán visszatették a szögletzászlót, helyreállt az egyensúly: másnap megint ott volt.

  Egy hónap múlva újra eltűnt. Minden hónapban egyszer hiányzott a pult sarkáról. Minden hónapban egyszer, csak egyszer. Fel kellett oldanom ezt a zavart. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Eldöntöttem, bemegyek. Csak leülök csendben a sarokba, és figyelek, megfejtem a rejtélyt.

  Szabadságot veszek ki, leszállok a buszról a kocsmától alig tíz méterre lévő megállóban. Benyitok, az ajtó felett kolomp szól. Érdeklődő tekintetek szegeződnek rám egy pillanatra, új vagyok itt. A korai óra ellenére nagyfröccsöt rendelek és kávét. Nem akarok kitűnni, üdítőt itt talán csak a konyak mellé isznak. A pultos kedves fiatal lány. Két asztalnál ülnek, egy szabad hely marad. Lassan kortyolom a kávét és a fröccsöt, csak lopva nézek fel a telefonomból.

 Az öreg a szokott helyén, a pult a nyakáig ér, előtte pohár sör, napilapot olvas.

  • Győztek tegnap a fiúk – mondja csak úgy magának, mindenkinek.
  • Már mindegy, úgysem jutnak fel – szólal meg egy nagydarab férfi festékes, fehér, kantáros melósruhában. Felemeli a korsóját, vaskos ujjaival szinte teljesen átéri. Nagyokat nyel, bajuszán sörhab ül meg, szőrös kézfejével letörli. – Kint volt, Feri bátyám?
  • Kint voltam. A fiammal.
  • És az unokák? – kérdezi a festő.
  • Nem érdekli őket. Azt mondják, ezek botlábúak. Meg túl vannak fizetve. Az angol focit szeretik. Az egyik a Liverpoolt, a másik a Manchestert, talán a Cityt, de ebben nem vagyok biztos. Hogy mit veszekednek!
  • Igazuk van – csatlakozik a beszélgetésbe egy ötven körüli cingár alak. Szemei véreresek. Szürke garbót és fekete orkánmellényt visel, a cipzár lehúzva. Fehérbort iszik tisztán és unikumot. Vagy jégert.  – Léhűtő az összes. Nyámnyilák. Egy könnyű szél felborítja őket. Úgy hallottam, hogy még a lábukat is borotválják. Nők ezek, nem igazi férfiak. Bezzeg a régiek. Na, azok még tudtak focizni. Meg inni. Mondom, azok még igazi férfiak voltak. Ezek? Koktélt isznak, meg valami narancssárga löttyöt, mint a nők. Valami aperitifet, vagy mit.
  • Aperolt – szól közbe a lány.
  • Akkor azt. Meg drogoznak, mint a négerek.
  • Azért nem mindegyik ilyen léhűtő. – Feri bácsi összehajtja az újságot. – A balszélső meg a jobbbekk egész ügyesek. Én nagyon szurkolok nekik.
  • Hallom, volt itt tegnap a Vili. – A mellényes a pulthoz lép, még egy kört kér. – Be volt rúgva, mi? Megint összebeszélt mindent?
  • Már részegen jött, pedig még csak tíz óra volt – válaszol a pultos lány. Alig lehet több húsznál. Hosszú, hegyes, rózsaszín műkörmei strasszokkal kirakva, mégis ügyesen csapol, mosogat. Hideg van a borozóban, a lányon vastag, világosbarna kötött pulóver, nyakában bordó sál. Szemöldöke tetovált, ajkai is. Szoláriumozott arca erősen sminkelve, hollófekete haja copfban.
  • Már nyitáskor ott van a Makk Ászban, aztán átmegy a Pacalba és a Kertbe, és utána jön ide – sorolja a cingár, a feje kezd vörösödni. – Nagyon sokat iszik, mindennap. Mióta is rokkantnyugdíjas?
  • Már két éve – dörmögi a festő.
  • Nagyon sokat iszik – csóválja a fejét a nyurga. Ledönti a felest. – Sárgák már a szemei. Fel is van puffadva. A májának annyi.
  • Kétszer volt elvonón – legyint a lány.
  • Háromszor – így a mellényes. – Megöli magát. Kérek még egy kört. Feri bátyám, iszik még egy sört?
  • Tudod, hogy csak egyet iszom.

  Megszólal a kolomp. Nyolcvan feletti, hajlott hátú öregember csoszog be. Leül a festő mellé. Csak a pultnál van kiszolgálás, de a lány kijön az aggastyánhoz, két kisfröccsöt hoz neki.

  • Hogy van, Géza bácsi? Hogy van tanár úr? – kérdezi őszinte tisztelettel a festő.
  • Mint tegnap. Haldoklom.
  • Tíz éve ezt mondja – röhög a mellényes.

  Géza bácsi kaparós sorsjegyet tesz remegő kézzel a poharakra.

  • A muslicák miatt kell – mentegetőzik. – A hivatalos nevük gyümölcslégy, latinul Drosophila Melongaster.

  Egy másik sorsjegyet vesz elő kabátzsebéből, ötforintossal kezdi kaparni. Feszülten figyelünk. Óráknak tűnő tíz perc. Reszketve emeli fel az érmét a feje fölé, majd megcsókolja. Ezer forintot nyer ötszázból. Leveszi a poharakról a sorsjegyet, a nyertesre cseréli.

  Feri bácsi megissza az utolsó kortyot, mindenkivel kezet fog, elköszön. A cingár újra rendel, már hangos.

  • Szerencsétlen öreg. Más már összeroppant volna. És nem iszik. Csak egyet, minden reggel egyet.

  Még egy fröccsöt kérek, mindenkit meghívok, hátha kideríthetek valamit. Csak a nyurga fogadja el. Leül mellém, kérés nélkül mesélni kezd.

  • Csak egyet iszik, minden reggel egyet. Mondjuk, én is alig iszom, csak akkor, ha ideges vagyok.
  • Te mindig ideges vagy – nevet fel a festő.
  • Maradjál már! Na, ahogy mondtam, én is alig, de az öreg csak egyet. Más már az ő helyében… hüvelykujját elhúzza a nyaka előtt. – Két éve a kisebbik fia balesetet okozott, túl gyorsan hajtott, négyen meghaltak, a vétlen kocsiban ketten, és a felesége, a kisfia is. Ő megúszta karcolásokkal. Tíz évet kapott, egy kisalföldi város börtönében ül. Az öreg minden megtakarított pénzét ügyvédekre költötte. Egy pillanat alatt tönkrement az élete, a felesége meghalt az eljárás alatt, belehalt a fájdalomba. Feri bácsi kitart, hazavárja a fiát. A másik fia, a menye, az unokái tartják benne a lelket. Havonta egyszer látogathatja a srácot, jó magaviseletű. Hogy bírja pia nélkül? Nem iszik, érti? Nem iszik, csak egy pohárral. Én sem iszom. Csak ritkán. Ha ideges vagyok.

 

 

 

A grafika Korbuly Ágnes alkotása.

 

 

Kapcsolódó galéria