2021.10.22., péntek - Előd napja
search

Cserpes Attila: Bizonyos jelenségek vizsgálata (töredékek)

 

 

I.

 

Lázár apát a sátorrúdnak támaszkodva, mélyet szippantott a hűvös levegőből.

„Egy nagyszerű nap nagyszerű estéje ez – gondolta, miközben elmélázva nézte a tóról hazatérő halászok csónakjait. Zsongott a feje a sok eseménytől, de mosolyt is csaltak az arcára az elővillanó emlékek. András királyunk arca, amikor figyelemmel hallgatva a Szent Benedek reguláját követő Lázárt kegyesen bólintott aztán. A határjárás, amikor Miklós püspökkel bejárták a vidéket, s a király parancsának eleget téve biztosítsák, hogy amint a legkeresztényibb jogarviselő és felesége, fiai és leányai, továbbá minden élő és elhunyt hozzátartozója lelki üdvéért szorgoskodnak hiányt ne szenvedjenek.

Ora et labora! S lám, a kitartó munka célra vezet az Úr nagyobb dicsőségére – sóhajtott fel hangosan Lázár.

„Aztán a ma este.” – gyönyörködött tovább. „A falak még nem álltak, de a helyük már fehér porral felszórtatott. Szinte tapinthatóak a testvérek cellái, a közös imádság és élet helyei, na az oltár helye is kiválasztatott. A kolostorhoz rendelt falvak népe több hetes munkával tisztította meg a kiválasztott helyet, a kőbányákban már vágják a …” – valami megzavarta az apátot. Először nem tudta mi változott, mi törte meg az elégedettség és béke fenséges pillanatát, aztán körbepillantva megpillantott egy fura alakot. A lovak karámja mellett állt, árnyat vetett rá a sátrak előtt lobogó tűz. Idegennek tűnt, mégis otthonosan mozgott a táborhelyen. Amint észrevette, hogy Lázár apát őt figyeli előbb körbekémlelt, majd odalépett hozzá.

- Szia Uram! Hát nem csodálatos nap ez? Milyen kegyes a mi nagyszerű András királyunk! Ugye? Ó, milyen tökéletes helyszín ez az Urat dicsőíteni! Apát uram, ez igazi keresztényi cselekedet, kolostort építeni ide!  - majd levegőt sem véve folytatta – De engedd meg, hogy bemutatkozzam! Gregorius vagyok, Lutovic ispán unokaöccse. András úr udvarában szolgálok, András király, vagy, ahogy az udvarban hívjuk – mosolyodott el sejtelmesen – Endre bácsi, mindig a legnagyobb elismeréssel szólt a munkámról. A selmeci északi bányaút, a besztercei lakótorony, a fertői kikötő, de ezeket magad is tudod, hisz járatos vagy az udvarban – jelentőségteljesen elhallgatott az idegen, Lázár apát pedig azt vette észre, hogy elfehéredtek az ujjai, amint a nyakában lógó keresztet markolta.

„Mit akarhat tőlem ez az ember” – cikázott át elméjén a gondolat, s majdnem hangosan is megkérdezte, de az idegen mély levegőt vett, majd közelebb hajolva újra megszólalt.

- Azt hallottam, hogy a kolostor építésére Surd Mestert fogadtad fel Veszprémből…Surd Mester kiváló kőműves, igen, igen, kiváló kőműves…
De tudtad, hogy az apja benne volt a Vata-féle pogány lázadásban? Persze ez csak pletyka, de az ember nem lehet elég óvatos, főleg egy ilyen szent hely építésekor ugye…azt is beszélik, hogy a felesége és egy német kereskedő…szóval, ha esetleg úgy gondolod apát uram, itt van a kiváló Lorenzo Mester, a legkeresztényibb Itália szülöttje, aki remek munkát végzett Besztercén, Esztergomban és Budán is. Tudom, tudom, ne is mondd! A savariai fal nem sikerült olyan jól, beázik, de ugye nem is esik annyi eső ott, hogy ez komoly gond legyen. A várispán háza meg ugye új tetőt kapott…
Bizonyára te sem bánnád Lázár apát, ha lenne egy kis villád, szőlőskert, gyümölcsös, ahova elvonulhatsz elmélkedni, ha megfáradtál az apátság vezetésének terhei alatt…ahol rábízhatod magad az ügyeskezű parasztlányok gondoskodására...vagy…de hát ez a te dolgod apát uram. Nem kotorászunk mi senki reverendájában – kuncogott fel az idegen.

Lázár apát gyomrát jeges marokkal szorította a döbbenet. Nem tudta mi ez az egész, de egész lelke azért sikított, hogy véget érjen a beszélgetés. Ugyanakkor moccanni sem bírt. Régi írásokban olvasott arról tanulmányai során, hogy a kígyó megbabonázza a zsákmányát, az pedig rettegő mozdulatlan bevárja, amig lecsap a vég. „A kígyó, igen!” – villámként csapott belé a felismerés.

- Nem is tartalak fel tovább, szóval ne feledd: Lorenzo Mester! De úgyis érted…és üzenj nyugodtan, ha kérdésed volna. Aztán ha kész a kolostor, beszélgessünk további szent adományokról az Úr javára! – és már el is tűnt a sátrak alatt.

Lázár apát még évek múlva is verejtékezve ébredt egy visszatérő rémálomból. Hófehér hajókon mulató kövér idegenek koccintottak a repkénnyel befutott, megrogyott tetőzetű, kihalt kolostor felé.

 

II.

 

Pargali Ibrahim pasa a sátra előtt üldögélt, ahogy csata előtt mindig. A korábbi hadjáratokra gondolt, Nándorfehérvár, Egyiptom, Rodosz. A hadjáratok mindig ugyanolyanok – gondolta - a korábban élettel teli mezők sáros, kiégett pusztává válnak, ahol csupán a varjak híznak kövérre Allah odaveszett gyermekeinek fegyverektől, tűztől vagy az éhségtől meggyalázott testén. De nincs hiába a sok veszteség, a patakokban folyó muzulmán vér A hitetlenek, mint a makacs magyarok, akár a kövek alatt megbúvó kígyók, újra és újra belemarnak ugyan a Próféta katonáiba, de aztán Allah győzedelmeskedik.  

- Levelet hoztak Uram! – zavarta meg gondolatait az egyik testőr.

- Miféle levelet? – förmedt katonájára a vezír, de az csupán annyit tett még hozzá: - A Padisah haladéktalanul hívat!

- Olvasd fel újra! – üvöltötte épp dühtől remegve Szulejmán, amikor Ibrahim a sátorba lépett – Olvasd fel újra, vagy hozzatok egy másik tolmácsot, mert ez az ostoba biztosan egy szót sem ért a levélből!

A tolmács remegő hangon újra kezdte a felolvasást:

 

„Mi, Lajos, minden magyarok koronázott királya és a Magyar Királyság főpapjai, főrendjei, ispánok és vitézek, mint az ország kormányzó tanácsa (a továbbiakban Kormány) a következő kormányrendeletet hozzuk:

1. A Kormány meghallgatta az Udvart vezető miniszter helyzetértékelését a Török Birodalommal folytatott egyeztetések előrehaladásáról a Magyarország által birtokolt ingatlanjavak, valamint azok a másik fél általi jelenlegi használata tárgyában.

2. A Kormány megállapította, hogy a Török Birodalom megszegi a Magyar Királyi Birtoknyilvántartásnak a hivatkozott területekre vonatkozó előírásait, egyúttal rosszhiszeműen eljárva fenyegető magatartást tanúsít.

3. A Kormány rögzíti tehát, hogy az 1526-os évre nézve a Török Birodalom tartozik Magyarországnak a rosszhiszeműen és jogszerűtlenül használatba vett földterületek bérleti díjaival, valamint az ezeken a területeken található ingó- és ingatlanvagyonon esett károk helyreállítási költségeivel.

A Kormány – élve a magyar emberek felhatalmazásával – kijelenti, hogy a Török Birodalom köteles a jogszerűtlen állapot azonnal felszámolni, egyúttal a keletkezett tartozásokat haladéktalanul rendezni.

 

Szulejmán szultán megtörten rogyott le selyempárnákkal bélelt trónusára.

- Ibrahim, testvérem, elvesztünk! – a szultán szemeiből könnycsepp csordult, s fájdalmát már elrejteni sem volt ereje. – Miért büntet minket Allah ilyen kegyetlenül!

Pargali Ibrahim pasa leszegett fővel botorkált vissza vezíri sátrához. Hűséges ruméliai katonái szerint, bár csak 20 percet töltött a szultán sátrában, de 20 évet öregedett ezidő alatt. Senki nem merte zavarni a fővezért, mígnem egy óra múltán behívatta parancsnokait.

- Hű harcosaim, Allah nagyszerű kegyeltjei, elvesztettük Magyarországot! Indulunk haza!

 

III.

 

- Ferenc, értsd meg, hogy ez nem megy! Ilyen időket élünk! Már így is folyamatosan a nyakamban liheg a cenzúra!

- De ez így lehetetlen! Méghogy fekete zacskóban…

- Kérlek Ferenc! Már ez a kőhalmos dolog is elég necces, hát hol itt a heroizmus, amire szorgos népüknek szüksége volna ilyen zord időkben. A török rabigánál pedig, hát, tudod, hogy milyen eredményes és baráti a kapcsolatunk Törökországgal…miért kell ezeket a régi, sajnálatos eseményeket emlegetni? De jó, a művész szabadsága ugye, legyen!

- De a történelem…

- Hagyjuk már a történelmet, a történelem elmúlt nem? – vágott közbe egyre türelmetlenebbül a kiadó. – És most nem is csak erről van szó…előkerültek bizonyos levelek, megindult a szóbeszéd…

- Levelek, magánlevelek, amiknek semmi köze a költeményemhez!

- A szerző meg a műve ugyanaz, ezt már az iskolában is tanították Feri! Nézd Ferikém, te is tudod, hogy milyen kényes dolgok ezek. Én elhiszem, hogy nem a Palinak írtad, vagy, ha neki is írtad, a négy falad között ugye, azt írsz, amit írsz…de – és hangsúlyozom, hogy ez nem az én személyes álláspontom – a Kormányhivatal is egyetért, hogy nem akarunk botrányt. Ferikém, te sem akarsz botrányt! Embereket foglalkoztatok, a kiadóban huszonhárom kiváló szakembernek, huszonhárom családnak adok kenyeret, értsd meg Ferikém, egy ilyen lépéssel, hogy nyíltan ellenszegülünk…ha még csak rólam volna szó, de az ő megélhetésüket kockáztatom…

- Lalikám te vagy az? Na, volt itt a Feri, hát nem örült, de hát ugye magának kereste a bajt… na, végül is mehet a fekete csomagolás. Nem, az se látszódhat ki belőle, hogy Himnusz!

 

IV.

 

Már kora hajnaltól borús és hideg volt az időjárás. Néha megeredt az eső, a fagyos hideget pedig a délről enyhén fújdogáló szél sem tudta enyhíteni. A pesti utcákon ennek ellenére már napfelkelte óta szokatlanul nagy volt a forgalom. A vásárra érkező társzekerek, málháslovak és az őket vezető kereskedők megtöltötték az utcákat.

- Sanyikám, hát az a tegnapi posztod nagyon adta! – ölelte meg a Pilvaxba éppen belépő fiatal férfit Bulyovszky, aki már a második energiaitalát kortyolta annak ellenére, hogy épp csak reggel nyolc volt.

- Ugyan, csak 1848 lájkot kaptam fél órával ezelőttig – legyintett szerényen Petőfi. Még folytatta volna, de Vasvári Pál csendre intette a jelenlévőket.

- Mór most tett ki egy új videót, nézzétek! – és máris körbemutatta az iPhone-ját.

A képernyőn megjelenő Jókai Móron látszott, hogy rettenetesen izgul. Egész éjjel vágott, a hang sem lett olyan, amilyet szeretett volna és a pólójával sem volt igazán elégedett, de bírt tovább várni. Remegő hangon olvasott:

„-Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés…”

- Miféle egyetértés, kivel kellene egyetérteni?! – hördült fel Vasvári, de a többiek leintették

- Pali, most nem értettem a hármast meg a négyest! Mindegy, már meg is osztottam…jaj basszus, elfogyott a szójatej, tudjátok, hogy allergiás… - de a hangját elnyomta a lelkes társalgás.

- Ki kellene menni az utcára!

- Az Habsburg tempó! A politika nem való utcára!

- De másunk nincs!

- Azt hallottátok, hogy Táncsicsot már 5 hónapja kitiltották a „Szabad országot” csoportból?

- Már 5 hónapja, te jó ég, én is kilépek, ez tarthatatlan!

- Kellene egy erős videó!

- Sanyi, van az a versed…az a rabos-szabados…menjünk át a Nemzetihez és olvasd fel! Az keményen betenne nekik!

 

A vásár remekül sikerült. Szilágyi János pákozdi gazda olyan remek áron adott túl a 40 marháján, hogy a Velencei-tó mellett, a tanyája közelében emlékoszlopot állított a sikernek.

 

V.

 

Kádár János zavartan nézett körül az utcán. Néhány perce állította csak meg az autót, ami a szovjet követség fogadásáról vitte volna hazáig, hogy szívjon egy kis levegőt. Ki kellett szellőztetnie a fejét.

- Nem bírom már úgy azt a nyavalyás vodkát – dünnyögte, amikor Podoski elvtárs, a testőr minden tiltakozása ellenére kiszállt, hogy az utolsó néhány utcányi távolságot gyalog tegye meg.

Kellemes, langyos este volt, a fák ugyanúgy susogtak, mint előző este, a Vár fényei messziről látszottak, de mégis furcsának és idegennek tűnt minden.

- Talán az autók, sehol egy Trabant vagy Moszkvics, szóval a budai elvtársaknak már derogál…

Előkotort a zsebéből egy Marlborót és rágyújtott, tanácstalanságot érzett, ahogy az utcán sétáló embereket nézte.

- Ezek a ruhák, a kirakatok, az egész valahogy nem stimmel… - szörnyű gyanú ébredt az elméjében. – Talán elraboltak az amerikaiak?

Meglátott egy még nyitva tartó hírlapárust, kapkodva összeszedett mindenféle napilapot és egy padra rogyva olvasni kezdett. Ahogy egyiket a másik után kivégezte, úgy foglalta vissza a béke a lelkét. Mélyet szippantott a cigarettából.

De buta vagy János, hát otthon vagy, persze, hogy otthon