2022.06.27., hétfő - László napja
search

Cserpes Attila: Régi jó dolgok

 

Özvegy Polanek Jánosné, született Kottinger Teréz muskátlii nevezetesek voltak az egész kerületben. Terike egy öreg bérház első emeletén élt, immár vagy 30 éve egyedül. Csendesen, szerényen töltötte egész életét. Amíg élt a János, aki párttitkár volt a Fővárosi Vízműveknél, futotta egy szép Skodára, balatoni nyarakra, néha még narancsra, banánra is, de a János elment. 
Terike azóta is haragudott a férjére, hogy csak úgy meghalt egy ostoba köhögésben, miközben ő rá áldozta az egész életét. Hiába volt szép lány, hiába csapta neki a szelet még egy ÁVH-s őrnagy is, hiába tanulta meg a gépírást, a végén itt maradt egyedül. 
Terike haragudott a Kádár Jánosra is. Miért kellett meghalnia, hogy ezeknek a kezére maradjon az ország. Akkor minden olyan egyszerű és szép volt, olyan élhető.
Terike egyetlen öröme az a tizenöt cserép muskátli volt, amit az erkélyen nevelt. Az első tövet még a Berta mamától kapta 44-ben, 9 évesen. A háború a vége felé közeledett, a Horthy már csak egy öreg matróz volt Budán, az oroszok meg jöttek megállíthatatlanul. Berta mama kézen fogta Terikét és elvitte a Blaha Lujza térre, ahol még mindig lézengett néhány kofa. Berta mama az egyiktől kilenc dugványt vásárolt, muskátlit, mert azt ősszel kell ültetni. Cserépbe tették az erkélyen, Terike pedig gyakran kiszökött éjszaka is, hogy meglesse, hogyan fejlődnek. Annyira elvarázsolták a virágok, hogy nem is hallotta a Duna felől visszhangzó lövéseket. Berta mama amúgy is azt mondta, hogy nem kell vele törődni, csak takarítanak a fiúk.

Tavaszra a muskátlik kihajtottak, mire pedig az első virágok is megjelentek, már Berta mama nem volt velük. Anyu sem. Állítólag elmentek dolgozni Oroszországba, de ez sosem derült ki, mert sosem jöttek haza, hogy elmeséljék. Mindenesetre Terike a tizenötödik születésnapjára megkapta a tizedik tövet Apu új feleségétől. A tizenegyediket pedig attól a fess ÁVH-s őrnagytól, aki hónapokig udvarolt neki, de aztán jött az a gyászos október és az őrnagy eltűnt. Terike azóta is haragudott a szemben lévő házból a Dercsikék két fiára, mert azok is ott lövöldöztek az utcán az oroszokra, aztán megúszták az egészet. 63-ban már otthon is voltak. 

A tizenkettedik tövet akkor ültette, amikor összeházasodtak a Jánossal. Május 1-én találkoztak, a János idegenként vattacukrot vett neki, korzóztak a Duna parton, nyár végére már házasok voltak. Közben a régi muskátlitöveket minden ősszel megfiatalította Terike, az erkély tavasztól őszig pompázott. Közben Jánost előléptették párttitkárnak és sikerült az aligai üdülő kertészétől egy különleges, fehér virágú tövet szerezni. Ez lett a tizenharmadik. A Városi Tanács Utcabizottsága ekkor adományozott először elismerő oklevelet Terikének. 

Terike viszont haragudott a bizottságra, mert a Kerkainének is adtak oklevelet, pedig amikor nála járt, az összes tő csak úgy hemzsegett a tetvektől, na meg a Kerkainé osztrákból hozatta a tápoldatot valami vámossal, akivel összeszűrte a levet, úgy könnyű. 

Aztán minden elromlott, a Kádár János meghalt, az ő Jánosa meg épp jókor ment nyugdíjba, hogy ne legyen munkanélküli. El kellett adni a Skodát is, csak a muskátlik virágoztak rendületlen szépséggel. Terike a Kerkainével eljárt vasárnaponként misére, mint minden jó katolikus és néha János is velük tartott, bár zavarta, hogy túl sok a régi ismerős. Nyugdíjasként már csak nyugalomra vágyott, mindig ezt mondogatta. Szavazni sem mentek el sosem. János először azt mondta, ő nem szavaz fasisztákra, aztán hogy nem szavaz kommunistákra, aztán meghalt. Terike pedig elültette a tizennegyedik tövet, a sírjára pedig dugványozott egyet abból a fehérből, a szép idők emlékére. 

A tizenötödik tövet akkor ültette el, amikor sikerült megállítani a migránsokat. „Borzalmas, amit azok műveltek és még mit művelhettek volna!” – mondogatta a Kerkainének, meg a többieknek a zarándokkörben. „Bizony, egy hajszálon múlott!” – helyeselt a plébánosúr is. Terike a migránsoknál jobban csak a kommunistákra haragudott, mert majdnem ellepték miattuk az utcákat az arabok. Most, hogy már a János nem volt, Terike elment szavazni, hogy megvédje az országot. A tizenötödik tövet a győzelem emlékére ültette el. Az erkélye sosem volt még ilyen szép. A kerületben régóta híre ment már a muskátliknak, de most a polgármester személyesen adta át az önkormányzat Utcaszépészeti Bizottságának az elismerő oklevelét. A Kerkainé most nem kapott, így Terike nagyon büszke volt. Még úgy is, hogy a Kerkainé kórházban volt valami vírusos dologgal, ami miatt nem tudta gondozni a muskátlikat. 

Terike elmegy majd szavazni, hogy a kommunisták ne csinálhassanak újra bajt. Éppen ezért a vírustól sem fél, tudja, hogy vigyáznak rá. Ő meg a muskátlikra vigyáz, hogy hosszú évekig pompázhassanak még az erkélyen.