2020.10.30., péntek - Alfonz napja
search

Kántor Zsolt:: A kontextus lepkebábja

Kántor Zsolt

 

: A kontextus lepkebábja

Sándor Iván: Amit a szél susog

(Magvető, 2020)

 

A szöveg intervallum-énje

 

Sándor Iván regénye működtet egy teremtett szerzői ént, aki, még ha hasonmásként bujkál is a szövegkörnyezet húrjai s átlói között, nem közvetlenül kormányozza a játéktér tömör dramaturgiáját, szertartását, hanem áttételeken keresztül. Mint egy halmazon kívüli gén. A „Z” nevű főszereplő. Atlantisz szigetét képviseli. Aperion diakónusaént.

            Valamikor el kellett rajtolnia az időnek, arról a koordinátákkal meghatározhatatlan helyről, ahonnan kezdve a dolgok egyébként is elkezdenek lenni.  Ezen már sok bölcsész gondolkodott. Arisztotelésztől Begson úrig. Egészen Tengelyi Lászlóig. [1]Aki Dilthey és Paul Ricouer szövegei kapcsán elmélkedett erről. És lám! Hiába lerágott csont a téma, rendkívül izgalmas fölvetések (fénytörések) szegélyezik eme reflexiókat. „Z” nem filozofál, számba vesz, leltároz és regisztrál. Mégis, a beszéde, akár az örök élet. Organikus, tiszta.

            Modor Bálint írja a könyvről: „2016. június 27-én indul és záródik önmagába a regény, hasonlatos formai megoldással, mint Krasznahorkai László 1985-ös első regényében, a Sátántagóban. Ezzel az önmagába záródó gesztussal az Amit a szél susog ideje, hogy Krasznahorkai második regényének mottójával éljek: telik, de nem múlik. Többek között erre a poétikai eljárásra is érthette Balassa Péter a Sátántangóról írt emlékezetes kritikájában, hogy a regény „olyan zártság és teljességérzés felkeltése, amely szigorúan a realitás keretei között maradva az emberi természet megoldhatatlan kérdéseivel szembesít, miközben a létezést újra történetivé nyilvánítja.”[2]

            Ricoeur idő és elbeszélés kapcsolatát firtatta annak idején. Az által érzékeljük az időt, hogy telnek a napok, a percek. S ezt azért tudjuk, mert egy történet láncszemei peregnek le egy virtuális homokórán. „Z” úgy gondolja, ezt lehetetlen megfigyelni, lekövetni, modellt készíteni róla, mert hét milliárd ember élete forog egyszerre a színpadon, ami a glóbusz.

Vannak a történetben sejt-emberek, akiknek a törekvései, álmai és cselekedetei egy unikális tablóképet alkotnak. Egyetlen anyaggá, mintázattá szövődnek, mint erős fonalszálak. Az architektúrájuk ismerős, ornamentikájuk huzagolása viszont új.

Ott van például a történész Véri Márton, akinek fő kutatási területe „az emlékezet és felejtés a XX. században”, de pénzkereset végett régi kávéházakról ír könyvet. Életére árnyékként vetül a nagypapa elhallgatott és elfeledett története, éppúgy, mint apja életére. A Párizsba üldözött, zsidó származású Laci is ilyen, akivel Z. ’56-ban ismerkedett össze egy apokrif összejövetelen, és akinek a deportálása vetül árnyékként az életére. Vagy Nikosz, a régész és embermentő, aki a palmürai pusztításról ad számot, és elviszi Z.-t Leszbosz szigetére, hogy részese lehessen egy embermentő expedíciónak a nagy kultusz-időszak menekülttáborából. De ide sorolható Jorgosz is, a színházi rendező, aki Peter Brook nyomán kutatja a katarzis utáni művészet és élet kapcsolatát és végül, de nem utolsó sorban a rejtélyes magyar származású George Steinfeld, aki Schönberg tanulmányozásával és a (modern) művészet megértésével tölti az életét.

Valamennyi szeletkét azonban kiemelhetünk a nagy tortából és tanulmányozhatjuk a mazsolák egymástól való távolságát. A csoki bevonat ropogós voltát, állagát, textúráját. De az egészről csak kontúrtalan átlátásunk lehet.

            Tehát mégsem az elbeszélés, az élettörténet medre az idő, hanem átszovi, átjárja és átitatja a lét anyagát. Benne van konzisztens módon a mindennapok szövetében, mint íz. Minden interakció mögött etikai ösztönzés rejtőzik. Az emberi kapcsolatépítés jóvátétel. valami bűntudat kifejeződése, engesztelés keresése ismeretlen emberek iránt, hogy valamit jóvátegyünk abból, amit mások ügyében rontottunk el. De erre a megoldás, mi hívők tudjuk, a bűn megszüntetése, a vétek ráhelyezése a bűnbakra. Hogy lemenjen rólunk a kísértés. tehát: a helyettesítő áldozat. Aki ezt megérti, kevesebb dilemma fogja gyötörni. Aki a Messiással személyesen kapcsolatba kerül, az kap világosságot a fenti kérdésekre. Persze, nem mindegyikre. De némely terület elkezd kitisztulni, amikor a „törés” megtörténik.

 

„Z”, mint az idő presbitere

 

            Milyen íze lehet az időnek? Van-e színe? Hangja. Lény-e a telés-múlás? Vagy csak fogalmak és asszociációk egymásba fonódása? Itt lép be a képbe az örökkévalóság, amiből ki lett szakítva az idő, mint zárvány, mint törtrész. S úgy él sok ember, hogy meg sem kóstolja a fantázia, a képzelet különleges bizsergését-hangulatát. Az Örökkévaló mindenkinek adott egy talentumot, amivel a saját világát tágíthatja. „Z” a beszédbe ágyazott emlékezéssel igyekszik minél inkább szélesre tárni a szöveg ajtaját. A bejáratot, ami a lelked kapuja. Jöjjön be minél több világosság.

            Úgy kell nézni olykor önmagunkra, mint egy másik személyre. A másik: egy ön-azonos fickó. Nem kitalálás. Minden pillanatban megszületik. Ahogy minden reggel fölkel. Álmában kitapintja valahol az idő szövedékét, anyagát. majd fölriad. Mit is akar a főhős ezekkel a metaforákkal, gondolat-boltozatokkal, reflexió-ívekkel? Nagyon érdekesnek látszott, most meg elillant a varázsa. Miért? „Z” maga az allegória.

A regény katalógus Sándor Iván eddigi nagy témáiról. (Üzenőfal.) A Vanderbilt-jacht hajóorvosa az opus előképe. Az Argoliszi öböl ihletettsége is közel áll hozzá.  A Daniellával a vonaton. A Követés naplója nem kevésbé.

Visszaköszön A történelem gépangyala. Az Arabeszk. A korszak tekintete. A regényből kifejleszthető válaszok az interpretátum kérdéseivel összeforrva adnak ki egy olyan szabadság-teológiát, aminek a magja az együttérzés agapé-spiritusza.

Ez a szöveg tehát kompakt körkép a korszakról (aión), amiben kénytelenek vagyunk a történtek újra értelmezését végre, koherensen elvégezni. Sándor Iván segít ehhez minket. Őt a léten túli ethosz mozgatja, Levinas kifejezésével szólva. Az a fajta morál inspirálja, ami mentes a mindenkori ítélethozatal hipokrízisétől.

 

[1] Tengelyi László: Élettörténet és önazonosság, Holmi , 1998. 04.

[2] Modor Bálint: Cavinton kúra. Recenzió Sándor Iván kötetéről, Litera.hu 2020. május 16.