Pajtaszínházi előadás Alibánfán (Hans Sachs: Férj a gyóntatószékben)

Fura színpadkép fogadta a látogatót, aki január 23-án Alibánfára utazott megnézni a helyi társulat színielőadását: komplett fitness-berendezés kéz-és lábsúlyzókkal, mögötte (háttérként kifeszítve) nagyméretű, népies hímzésű terítő. Rajta a felirat: „A kutyát sem a póráz teszi hűségessé.” 

Mitől férfi egy férfi? Ha két csillagcsavarhúzó ott fityeg állandóan a munkanadrágja zsebében? Vagy ha készenlétbe tartja az elektromos fúrót, hátha pisztolyként kell használnia? Megtudunk mindent, mire az előadást végig nézzük…Tanulságos-hangulatos egyfelvonásost láthattunk ezen az estén. A példa az életből való: mit tesz egy férj, ha gyötri a féltékenység? Bizonyosságot szerez. Akkor is, ha nincs. Legalábbis Hans Sachs, a darab írója szerint a gyanú alap nélküli. 

A szerelemféltés találékonnyá tesz. Hogyan lehetne a biztosabban megtudni az igazságot, mint a gyóntató atya helyébe lépve, titokban kihallgatva? Ennél már csak a válasz-lépés találékonyabb. Megnevezni valakit, és hagyni, hogy maga a férj ellenőrizze az információt, s jöjjön rá annak valótlanságára. Ez itt a nevelési módszer.

A férj szerepében Kocsis Tamás játéka uralta a színpadot. Szerencsés orgánuma, mely betölti a szín- és nézőteret, oldott játéka, és nem utolsósorban jól adagolt dinamikája egy percre sem hagyta ellankadni a figyelmet. A feleséget játszó Berek Krisztina Fatima ügyes testbeszéde, modern tréningruhája, segít maivá tenni az amúgy 16. században keletkezett darabot. 

A szolgálólány (Németh Adrienn) flegma nassolása a kötény-zsebből telitalálat a karakter megformálásához. A negyedik szereplő, a szegény diákot alakító Keresztesné Bangó Tímea – kevés szöveg híján - színpadi metakommunikációval operál.

Kocsis Tamás alakításából emlékezetes marad a gyóntatópapi kántáló-magas hang, és a hozzá felvett ájtatos arckifejezés. Az arc elfedését szolgáló csuklya - mint keret - csak még jobban kiemeli ezt. A másik, a visszafogottságot kívánó papi szerep elmúltával elszabaduló féktelen féltékenységi szenvedély: az ál-gyóntatópap, miután kiköpi a hangja elváltoztatása miatt pofazacskójába tömködött csavarok(?)-at, az egész színpadot beborító szenvedélyes tombolást produkál.

A darab szövege ritmusos, versbe szedett. Ez eltávolíthatná a nézőt a természetes befogadástól. De itt jön a rendező szerepe. Mihály Péter érdeme, hogy a szereplők az ő instruálása nyomán e veszélyt teljes mértékben kikerülték. A darab-béli feleség tehát tisztán kerül ki a harcból, férje megköveti a végén.

A népszínművek tanulsága ez, amit a való élet bizony nem mindig igyekszik követni. Erre az estére viszont el kell fogadnunk, olyan meggyőzően alakítják a szereplők számunkra, hogy nem tehetünk mást.

                                                                                                                                                                                                                                Gyenes Imre