Szemes Béla színházi kritikája

Történelmi vitadráma parabolikus üzenettel
Székely János Caligula helytartója című darabjának bemutatójáról

Az erdélyi szerző, Székely János Caligula helytartója (Marosvásárhely,1972) címen írott műve tartalmában és struktúrájában szervesen illeszkedik – drámairodalmunkban a XX. század középső harmadában/második felében Németh László és Illyés Gyula írói munkáságában erőteljesen tetten érhető –, a teoretikusan „történelmi”, egyúttal „könyvdráma”- ként (nem kizárólagosan színpadi előadásra szánt) kategorizált darabok vonulatába. Székely írásának szövege a „konfliktusos dráma” műfajának eszköztárára építkezve foglalja magában a históriai realitást alapnak tekintő dramatikus szövegek kötelező specifikumát: valós múltbéli esemény feldolgozásával a jelenkornak címzett parabolikus üzenet közvetítését.
A szerző filozófiai/morális tételeket és érveket felsorakoztató darabjának helyszíne a Római Birodalom által megszállt Palesztina, cselekménye a Kr. u. 39-41 közötti időszakra datálható. A szerkezetileg három képre és epilógusra tagolt történet bevezető fázisa a Római Birodalom helytartója, Petronius és a helyi zsidó közösség képviselőinek hivatalos találkozója, amelyet a hatalom részéről Caligula szobrának a templomban történő elhelyezése nyomatékosít. A fejezet vezérfonalát a római patrícius és a jeruzsálemi vezető főpap (Barakiás) verbális síkon zajló „tett-váltás” sorozata (kinyilatkoztatásaik és érveléseik ütköztetése) határozza meg. Kettejük eltérő álláspontból (hatalmi és hitbéli) eredeztethető vitájának markáns vonulata az egyházi méltóság meggyőződésből fakadó intelme – „Faragott képet az/Úr templomába nem lehet bevinni, / Mert nem az Úré többé az a templom. / S ezzel, úgy vélem, hajszálpontosan / Beigazoltam néked, hogy amit / Muszájnak mondasz, lehetetlen az.” –, és a szavaiból levonható konklúzió: „A lehetetlen több, mint a muszáj.” Petronius azonban ekkor még határozottan ragaszkodik parancsban kapott küldetése végrehajtásához: „Muszáj öreg. (ti.: a császár szobrát bevinni a templomba) / Ilyen a hatalom. / Enélkül van jog és van birodalmi / Istenvallás, de birodalom nincsen.” Lezáratlan dialógusukat a helytartó segédtisztjeinek (Lucius, Probus) megjelenése szakítja félbe, akik a Barakiás szabadságáért aggódó helyi zsidók néma demonstrációjáról hoznak hírt uruknak.
A főpap távozását követően Petronius – Lucius – Probus „hatalom természetrajzáról” folytatott eszmecseréje közben érkezik meg Caligula követe, Decius. Az események újabb etapjának lényeges elemei: a helytartó és császári hírhozó „hivatalos” és kritikus hangvételű magánbeszélgetése; a zsidók képviselőinek fogadása, akik önmaguk hiúsítják meg társuk, Júdás tervét. Caligula utasításának végrehajtása ellenében kialakított közös stratégiájuk lényegét Petronius szavai összegzik: „Indulj, Agrippa, szerezz aranyat (…) / S aztán indulj Rómába, udvarold / Körül, borítsd be arannyal, és régi / Barátságotok jussán vedd reá, / Hogy visszavonja parancsát.” 
Székely szövegkönyve harmadik fejezetének nyitánya Probus és Lucius beszélgetése, akikhez a kedvező hír – a császár visszavonta a szobor felállítását elrendelő utasítását – közlésével csatlakozik Petronius. Mielőtt azonban a helytartó az érintetteket is tájékoztatatná, Caligula legújabb, az eredetit végrehajtandó parancsával ismételten érkezik Decius. A döntés hátterében árulást feltételezve – kínzó belső gyötrődései közepette – Petronius kivégezteti a magukat ártatlannak valló legfőbb bizalmi embereit: Luciust és Probust. A zsidók érkezését követően hangzik el a főpappal folytatott polémiájuk befejező dialógusa: „Aki / Idegen istent vinne be: a népet / Lakoltatná ki önmagából.” (Barakiás), amely egyúttal Petronius végső döntését is prezentálja: „Igaz, zsidó, meggyőztél (…) / Éppen ezért a szobrot nem viszem be. / És éppen ezért rögtön kivonom / Judeából a légiókat is.” A helytartó kinyilatkoztatott elhatározása indukálja „vitapartnere” elismerést kifejező, emocionális tartalmú záró mondatait: „Uram, te csöndben őrölted magad, / És feltaláltad a tétlen hatalmat. (…)/Áldott légy most és mindörökre. / Ámen.” A mű epilógusában Decius viszi hírül Caligula halálát (saját testőrei ölték meg) az önsorsa felett meditáló Petroniusnak…
Székely János történelmi drámáját az 1997/98-as évadban Taub János rendezésében – Farkas Ignác Deciust, Balogh Tamás Barakiást alakította – mutatta be a Hevesi Sándor Színház társulata. 
A szerző darabjának idei előadását Madák Zsuzsa és Sztarenki Pál dramaturgiai koncepciójában – a szövegkönyv originális tartalmi és szerkezeti felépítésének megtartásával (a történet fő vonulata Petronius és Barakiás érveken/ellenérveken alapuló dialógusára épül) egyetemben, a rendezői interpretációhoz igazodó textusbeli átigazítást, „finomhangolást” szükségesnek tartva –, az utóbbi rendezésében láthatta a színházbarát közönség. Sztarenki színpadi kivitelezésében a történelmi drámák parabolikus specifikumait felerősítve, a jelenkorra hangszerelten szembesülhettünk Székely művének történetével. Ugyanakkor egymást erősítve, a „konfliktusos drámamodell” stílusjegyeinek megtartásával egyidejűleg, hatásosan érvényesültek rendezésében – Petronius személyiségének centrumba állításával – a „középpontos drámák” stigmatikus vonásai. Sajnálatos, hogy a koncepcionálisan felépített egy felvonásnyi előadás záró jelenete kontraszt tartalmával, groteszkbe fordulásával a „meghökkentés” kiváltására irányultságával (Caligula szobra helyett ló figuráját rejti a láda; Petronius személyiségének metamorfózisa: „Addig küzdöttem Caligula ellen, / Míg Caligula lettem magam is.”) nélkülözte a katarzist, ezért hatásértékében nem közvetített markáns rendezői üzenetet.
A terjedelmes játéktér, a jelzésértékű, jelenkori eszközöket felvonultató kellékek és díszletelemek (Szlávik István munkája) és Cselényi Nóra egyszerű, a szerepekkel azonosítható jelmezei funkciójukban kitűnően igazodtak a rendezői elképzelésekhez.
Székely János férfi karakterekre írott drámájának kulcsfiguráját Farkas Ignác (Petronius, Caligula szíriai helytartója) alakította, aki magabiztos, empatikus játékával tökéletesen jelenítette meg a „címszereplő” összetett – a hatalom helyi képviselője, a morálisan és emocionálisan érzékeny vitapartner, a belső vívódásokat átélő, a logikus érvekkel meggyőzhető „emberséges ember” – személyiségét. A vele polemizáló Barakiás szerepében Balogh Tamást láthattuk. A helyi zsidó közösség „bölcs öregének” alakját, erkölcsi/hitbéli elkötelezettségét életre keltő érett, a nézők folytonos figyelmét fenntartó színpadi alakítása a darab művészi kivitelezésének megingathatatlan zálogát jelentette. Kiss Ernő (Decius, Caligula állandó követe), Hertelendy Attila és Szakály Aurél (Petronius segédtisztjei) céltudatos játékában elsősorban a hatalomhoz viszonyuló ember valósághű attitűdjére ismerhettünk. Bellus Attila (Agrippa, Palesztina királya), Andics Tibor (Júdás, zsidó politikus) mellékszerepben nyújtott színpadi teljesítménye nem okozott csalódást.
Színháztörténeti kuriózum, hogy az erdélyi szerző drámájának bemutatására két évtized múltán ismételten vállalkozott a Hevesi Sándor Színház társulata. Bizonyosságát adva annak, hogy – prózai színházban különösen – a „nehezebb műfajú” drámai darabok előadásának napjainkban is lehet létjogosultsága.

Szemes Béla

Bemutató: 2018. január 12.
Hevesi Sándor Színház)