2019.12.08., vasárnap - Mária napja
search

Testről és lélekről - filmkritika

Péter Zsombor

Enyedi Ildikó, az 1999-es Simon mágus óta nem rendezett egész estés nagyjátékfilmet. A Testről és lélekről azonban olyan kiforrott és emberi alkotás, amire megérte várni. Ezt pedig nem a számtalan bezsebelt díj mondatja velem, hanem a végeredmény.
Endre (Morcsányi Géza) pénzügyi vezető, Mária (Borbély Alexandra) minőségellenőr egy vágóhídon. Nincs bennük túl sok közös, egy dolog mégis összeköti őket: minden éjjel egymással álmodnak. No, nem emberként, hanem szarvas képében. Egy havas erdőben élik mindennapjaikat, társként. Ami viszont gördülékenyen megy egy álomban, közel sem olyan egyszerű a valóságban.

Első olvasatra akár egy sablonos romantikus komédia szinopszisa is lehetne a sztori, afféle „Álmomban már láttalak” felütésként. Ellenben Enyedi stílusa nem is állhatna messzebb ettől. Az egész cselekményt áthatja a kontrasztosság. Hőseink békésen legelő szarvasokként sétálnak a szállingózó hóesésben, miközben a következő jelenetben a mészárszék brutális mindennapjai elevenednek meg a szemünk előtt. Ugyanez elmondható az „éber” Endre és Mária kapcsolatáról. A férfi elhagyta a szerelmet, nem érdekli már, csak éli az életét. Magányos, de képes feldolgozni az egyedüllétet. A nő magának való, antiszociális, az asperger szindróma jeleit mutatja és irtózik az érintéstől, így fel sincs készülve arra, hogy társa legyen. Mindketten másképp, mégis ugyanolyan messze vannak attól, hogy közel engedjenek valakit magukhoz. Egy munkahelyi bűncselekmény után elvégzett teszt során aztán előkerülnek az álmok. Létrejön a kapocs, mely mindkét felet foglalkoztatja. Mi lehet ez az egész? Egymásnak rendelte őket a sors? Netán egyszerű véletlen lenne? És miért megy olyan nehezen a személyes ismerkedés? Enyedi szépen lassan minden kérdést megválaszol, de nem tesz egyértelművé semmit. Modorosság és giccs nélkül vezeti végig hőseit, s vele együtt a nézőt is a megoldásig. A szűk két órás játékidő nem siet sehova, kimondottan eseménydúsnak sem lehet nevezni, ellenben igen változatosra sikeredett. A Testről és lélekről alapvetően egy romantikus film, de pazar érzékkel keveri benne a műfajokat a rendezőnő. Hol, szívszorító, hol zavarba ejtően esetlen, de nem egyszer azon kaptam magam, hogy hangosan nevetek. Enyedi sajátos stílussal használja drámát és a humort, de a legbravúrosabban a karakterekkel bánik. Ez a két korántsem könnyű eset, játszi könnyedséggel képes empátiát ébreszteni a nézőben és észre sem vesszük mennyire megkedveltük őket. A mellékalakok, mint a csinos pszichológus, a megfáradt HR-es vagy a nagymenő újonc pont annyira illeszkednek a történetbe, amennyire kell, noha néhányuk szálát kicsit túl hirtelen lezártnak éreztem. Persze Endre és Mária könnyedén elviszik a hátukon a filmet, a már említett empátia pedig az utolsó harmadban ütközik ki leginkább. Látjuk, hogy mi fog történni és rettegünk a végkifejlettől, nehogy tragédiába torkoljon az epilógus. Enyedi természetesen ezt is a lehető legelegánsabban oldotta meg.
Az amatőr Morcsányi Géza fantasztikus munkát végzett. Képes volt érdemi színészi játékot produkálni, miközben megtartotta karaktere hétköznapiságát. Borbély Alexandra előtt nemkülönben emelem kalapom, az alapjáraton érzelemmentes Máriát sikerült megtölteni élettel és megszerettetni a nézővel. Az epizódszerepekben feltűnő Schneider Zoltán, Tenki Réka és Nagy Ervin sem okoztak csalódást, tökéletesen hozták, amit kellett.

Bevallom voltak aggályaim, szerettem volna, ha nem „csak” egy szépen elmesélt, de közben saját pátoszosságába belefulladó művészfilmet kapok. A Testről és lélekről azonban felülmúlta a várakozásaimat. Felejtsük el a hazai viszonylatot, Enyedi műve technikailag és tartalmilag is végtelenül profi munka. Egy igazán érzékeny, összetett és nem mindennapi szerelmi történet, melyen lehet keseregni, kacagni, merengni, és ami a legfontosabb, átélni. Csak úgy, mint a valóságban.