Bajnóczy Zoltán versfordításai

 

 

Samuel Taylor Coleridge: 

Kubla kán, Avagy egy álom képei
Töredék
 

 

Xanaduban nagy Kubla kán
Pazar vágypalotát akart:
Hol szent Alph szikrázik talán 
Végig száz vad barlang falán,
Míg árny-tavába tart.
Hatalmas és dús föld felett
Fal és erkély emelkedett:
Amott kertek s kígyózó patakok
Szívták a jó tömjénfák illatát,
Itt őserdő, amit áttört a sok
Naptól fénylő folt, mint drága karát.

De jaj, nyilallt borzasztó repedés lent
A hegy testén, hol cédrus nőtt ki rajta!
Vaddá lett táj! Olyan rémséges és szent,
Mint ahol épp asszony hív messze édent,
S halvány holdnál lidércférjét siratja!

És szüntelen moraj tört a világra,
Mintha a szörnyű repedés zihálna,
Majd hirtelen feltépődött a föld,
S ahogy az őserő magasba tört,
Szikla hullt, mint megfordult jégverés
Vagy cséplőgép alá a rossz szem, és
E zúgó kősziklák között örökre
Feltört a szent folyam égre dörögve.
Tébolytól tekeregve egymagában
Erdőn s völgyön áradt a szent folyam,
És száz vad barlangján át e roham
Zúgva merült el a nemlét tavában:

S a zúgó mély Kublának eskü szent
Őshangjain véres bosszút üzent!

Vágypalotának árnya hullt
A sodrás közepébe,
Épp hol mélyéből szabadult
A föld torz lüktetése.
Ily egységet varázs teremthetett:
Fénypalotát jégbarlangok felett!

Cimbalmos kis szüzet hozott
Egy álomkép felém:
Abesszin lányka volt talán
Abora hegy zengett dalán,
S cimbalmozott egén.
Bárcsak meghallanám még,  
Hogy értem énekel:
Angyali szép ajándék,
Mitől vers égre kel,
S lenne szóm fent hirdetni száz
Jégbarlang és fényteli fal!
A népben gyúlna égi láz,
S körben kiáltanák: Vigyázz!
Haján, szemén villám cikáz!
Óvja tömeg karjaival,
S vakítson a szent rettegés:
Mert harmat mézét ette, és
Menny teje volt rá az ital. 

 

 

Edgar Allan Poe: 

Füzi Annika

 

Régen történt ez a kertek alatt,
    Kis öböl hűs rejtekén,
Élt ott egy lány, nagy híre szaladt
    Füzi Annika szép nevén:
Az a lány, ki bevett zordon falakat:
    Szive vert a szivem helyén.
  
Csacsiság hajtott, csacsi két gyereket, 
    Kis öböl hűs rejtekén,
De szivek szive így sohasem szeretett,
    Füzi Annika csak meg én,
S értünk ragadott főangyali kart
    Buja és hitvány remény.
  
Emiatt történt már rég ezelőtt
    Kis öböl hűs rejtekén,
Hogy fújtak csúf, hűvös szeleket
    Füzi Annika kék egén;
Érkeztek nagy, tehetős rokonok,
    S vitték, nem leltem én,
Elnyelte sötét, mély sírveremágy
    Kis öböl hűs rejtekén.
 

Örömünk túltett víg angyalokén,
    Így lett szivük oly kemény;
Igen ám! emiatt (mit bárki tudott 
    Kis öböl hűs rejtekén)
Fújtak rá csúf, hűvös szeleket,
    S meghűlt, meghalt szegény.
  
Ily szívszeretet másé se lehet,
    Se magas felnőtteké,
    Se a vén nagy bölcseké:
Már vissza se tarthat angyali kar
    Vagy szörny, mély tengeré,
Mi elém települ, hisz e szív menekül
    Gyönyörű Anikám felé:
  
Csupa fényben a hold, viszi álmom a holt
    Gyönyörű Anikám felé,
S ezer égi talány, csalogat valahány
    Gyönyörű Anikám felé,   
Kicsi éji arám, melléd ma talán
Mély sírverem ad ágyat talaján,
    Álmunk csak a tengeré,
    A sötét sírkerteké.