2019.12.08., vasárnap - Mária napja
search

Barasits Zsuzsa gyerekversei

Állatparádé

 

Tekeredik a kígyó

körbe fonja a Földet,

sziszeg,

mindenhova bekukkant.

ide-oda csipked.

 

A disznó is

a pocsolyában dagonyázik,

összeszedett sarával,

mocskával,

akihez hozzáér beteríti.

 

A libák is gágognak

igaz,

kevés az eszük,

mégis az egész világ,

mégis sok ember

figyel rájuk,

amikor megszólal a gá,

gá, gágájuk.

 

Az őzike óvatosan

egyik fától

a másik fáig szökken,

szelíd szemével

körbenéz,

ha dörren az ég

nézi, keresi,

hova bújhat, ami véd.

 

A szarvas büszke,

vágtat,

agancsát elő tolja,

de mindegy,

ha jő a vadász,

nincs tovább, vége,

lezuhan a földre.

 

A birkák bégetnek,

vagy össze,

vagy vissza tekeregnek,

de leginkább arra,

amerre a kolomp,

és a kutya utat enged.

 

A medve is,

ide-oda cammog,

nagyokat lép, nem néz,

mancsával összetör,

széttép mindent, ami ép.

 

A madarak csicseregnek,

ágról-ágra szállnak,

viszik a híreket,

arról, amit csak ott látnak,

ami nem más, látszat.

 

De ni, ott egy sólyom,

ott a horizonton,

széles szárnyát szétteríti,

Földet, Eget, nézegeti.

Jövő fészkét,

vajon hova építheti?

 

Nádi zene hangzik,

varangy brekeg

a tó partján,

keresi a párját,

talán,

megtalálja a hidat

amely,

ha le nem szakad,

azon mindenki,

az erdő népe is átjárhat,

akit keres, megtalálhat.

 

Cincognak az egerek,

nincs a házban gazda,

mindent megtehet,

bárhova bemehet,

amit talál szétrághat,

mindent elvihet,

meglátjuk kiderül-e,

ma, ki a gaz.

 

fehér galamb

búg az eresz szélén,

párját hívja,

nem tudja merre van,

felreppen,

a házakba bekukkant,

elszörnyedve látja,

amit hall,

mindent elszédít,

sokakat eltérít,

hamis úton éltet hit!

 

 

 

Szerelem

 

Szerelemben vagyok én,

ég nedűjén,

elszenderedik az elmém.

Megjelennek óriások,

törpék, szárnyas medvék,

van itt sok tündér,

meg mén,

félek is, meg nem is én.

Álmomnak gondoláján,

sok tengert,

túl az óperencián,

megjárok én,

a szivárvány hídján.

Amit látok, azt elmondanám,

ha hallgatod a mesémen át,

a varázslatos világát,

láthatod,

az Ég Urát.

Terített asztalához oda ülhetsz,

beszélgethetsz vele,

ha a szíved, lelked, fénnyel telt.

 

 

 

Családi idill

 

Kisváros szívében lakom én,

nagy házak árnyékában,

kicsi kertem ölén,

madaraknak otthont adok én.

 

Kitekintek fürdőszobám ablakán,

és lám, nálam,

otthon érzi magát, a fekete rigópár.

 

De ni csak,

új vendég érkezett!

Rigó mama, rigó papa,

pici fiókát dédelget.

Hallgatom,

hogy mit beszélnek,

hamar kiderül,

bátorítják, noszogatják,

kicsi rigó, repülj!

Szót fogad a kicsi madár,

csapkodja a szárnyait,

ugrik egyet, ugrik kettőt,

de az bizony nem segít.

Rigó papa,

tanácsot ad,mit tegyen.

Rigó mama féltőn,

óvón,

csicsergéssel bátorítja,

nem baj, próbáld újra,

tudod te ezt, ne félj sikerül.

 

Így is történt!

A kis rigó nekieredt,

felröppen a rózsafámra,

boldogan onnan,

körbe tekinget,

vidám szóval csicsergi,

fent vagyok, fent vagyok,

most már,

én is nagy vagyok,

és, ha akarok,

az egész világon szerteszét,

világokon át utazok.