2019.08.20., kedd - István napja
search

Filip Tamás: Metszetek, akvarellek

METSZETEK, AKVARELLEK

 

 

 

Egyetlen

 

A város egyetlen hajléktalanja

én vagyok, pedig kulcsom

van minden ajtajához.

 

De soha egyetlenegyet

ki nem nyitottam, beértem

azzal, hogy megtehetném.

 

Enyém az egész város,

nem kellenek a házai.

 

 

Vissza

 

Hullámzó hídon futottak végig,

s ahogy átérve visszanéztek,

látták, hogy leszakadt a híd.

Futnának vissza, de vajon

megtartja őket a víz?

 

 

Ami látszik

 

Kár, hogy nincs itt a Mester és

Magritte… Az egyik mutatná,

a másik festené, ami a Szent

stigmáján átnézve látszik:

a tökéletes felhőt, mely

annyi esőt hordoz, hogy

termőre fordíthatná

a sivatagot.

 

 

Felissza

 

Az utolsó ítélet harsonáit még

lekottázom, aztán egész

lényemet felissza a csend.

Nem voltam kegyetlen kisfiú, nem

kell bevallanom, hogy

kivágtam a hintaló szívét.

Nem volt hintalovam.

 

 

Kő-

 

Illúziók hideg tüzén

főzött kőleves.

 

Bejön a kővendég,

megkínálod vele.

 

Hátha a kanálhoz nyúl,

és nem neked nyújt kezet.

 

 

Egyszerre van

 

Az ördög orra kellene ide,

hogy eldönthessük, lőpor vagy

tömjén füstje száll:

egyszerre van háború

és szentmise.

 

 

Mielőtt

 

Borítsátok ki az ínségszarut,

faljátok föl a semmit,

mielőtt ő

fal föl benneteket,

alkossatok élőláncot önmagatok körül.

El a kezekkel tőletek.

 

 

Megmarad

 

Milyen rozsdás ez a kilátó,

lassan lebontja önmagát.

Maréknyi vasoxid marad

belőle a földön, de fönn

örökké megmarad a látvány.

Túléli őt a körpanoráma,

a vízválasztó, a hóhatár.

 

 

Iszonyú

 

Iszonyú minden kastély.

És iszonyú minden per.

Iszonyú talárban ülve

hallgatni, ahogy a tanú

hamisan énekel.

 

Egy-egy

 

Oly kevés, amit tettem.

Hallóvá egy vakot.

Látóvá egy süketet.