Góz Adrienn Oscar Wilde fordításai

Oscar Wilde

Keats szerelmeseleveleinek árverezésén

On the Sale By Auction of Keats' Love Letters

 

Ím, a levelek, miket Endümion
Írt annak, kit titokban szeretett.
Most árverésen zsémbes emberek
Alkusznak pecsétes papírokon!
Kalmárpénzt harsognak a fájdalom
Vonaglásaiért. Költészetet,
Ki kristályszívet zúz, az nem szeret,
S ezt mohó szemek lesik villogón.

Nem tudjátok, mi oly sok éve múlt,
Ott, Keleten pár fáklyás katona
Rohant az éjben, szegényes ruha
Felett civódott, és egy nyomorult
Köntösén sorsvetéssel osztoza,
Isteni csodát vagy kínt nem tanult?

 

 

 

Oscar Wilde

La Fuite de la Lune

  Az érzékeknek béke van,
  Béke, álom köröskörül,
  Mély csend, mely árnyas földre ül,
Mély csend, mely szüntet árnyakat.

  Csak egy elárvult, bús madár
  Kiált, visszhangoz halk sikolyt,
  Egy haris társának rikolt:
A ködös dombról válaszát.

  A holdsarló visszavonul
  Villámló égből hirtelen
  Borongó barlangjába fenn,
Rá sárga gézfátyol borul.

 

 

Oscar Wilde

Az elmaradt római látogatás

Rome Unvisited

I.

A búza már éppen pirult,
  Amikor lelkem útra kelt
  Sivár északot hagyva el,
S az Appeninekbe vonult.

De fordultam honom iránt,
  Letudva zarándokutam,
  Bár a vöröslő nap mutat
A Szent Róma felé irányt.

Áldott Asszony, a birtoka
  Kiterjed a hét domb fölé!
  Ó, szeplőtlen Anya, kié
A hármas arany korona!

Ajándékul ily puszta dalt,
  Róma, lábadhoz helyezek!
  Mert hosszú az út, s meredek,
Mi megszentelt utcádba tart.

II.

Nagy volt az élvezet pedig,
  Indulni, menni délre, le,
  S lerogyni, hol Fiesole
Van, s hová ömlik Tiberis.

Járni kusza fenyvesen át,
  Min Arno aranya törik,
  Hogy lássam bíbor ködjeit
S hegyeken hajnal sugarát.

Sok ház, mit a borág borít,
  Kert és szürke olajliget
  Campagna útjáig vezet,
Min hét domb dómhoz közelít.

III.

Ki északról zarándokol --
  Magam keresnem élvet ád
  A Szentélyt s Annak trónusát,
Ki roppant kulcsot birtokol!

Ragyogó arany és lila,
  Ha pap s szent bíboros jön ott,
  S a minden felett hordozott,
A Nyájnak szelíd Pásztora.

Látni, mielőtt vég ragad
  El, Isten-felkente királyt,
  S hallani ezüst trombitát,
Mi harsan, merre Ő halad!

S hogy folyik titkos áldozat
  A szentély oltárja fölött,
  S kenyérbe-borba költözött
Istent emberszemnek mutat.

IV.

Mily változást hoz az idő!
  Ahogy az évciklus forog,
  Szívem elhagyják démonok,--
És ajkamnak dalt tanit ő.

Mielőtt poros csűrökbe tér
  Rengő aranynak mezeje,
  Vagy madárként száll dombra le
Az őszi skarlát falevél,

Tán végzem a dicső futást,
  S foghatok fáklyát, amig ég,
  S hívhatom az Ő szent nevét,
Kinek arcán most még palást.