2024.03.29., péntek - Aguszta napja
search

Németh István Péter: A Zalai szonettek-ből

Németh István Péter: A Zalai szonettek-ből

 

1.

 

Vitéz Mihály hévizi Hébe-álma 1797 telén.

 

Utazom. Szappanbuborék

Lebeg kékellőn velem: homoru ég,

S körül kökényvirágtól tsupa hab

Minden domb a hegyek alatt.

 

A tó partján bársony-törülköződ

Terited le, amely már-már fűzöld,

Balatoni kagylótskák ezüstje pedig

Rajta tíz meg tíz körmeid.

 

Hosszu hajad vízbe ér akárha

Fűznek lombja, nem tsak az árnya.

A te melled nimfarózsaszirom-szín,

 

Látja ibolya, kankalin, korom kökörtsin

Míg barna bimbaja újra nem pattan –

Hogy éljek-haljak-éljek a karjaidban!

 

 

2.

 

Lesencei képeslap

 

Reggeli ragyogásba szalad

az autóbusz, az októberi

Napot is megkettőzve veri

utánunk a víztükör, mialatt

 

 

szemközt a hegy tetején akárha

kőbányák sebe fölé csúszott kötés

volna a fínom fehér pára.

Akácok aranypénzként szórják levelük, és

 

 

vakít egy pince széles homloka

hozzáhajol, nem sír már, hogy oda

utolsó levele is, mézét jókor

 

 

adta még a fügebokor,

míg nem lobban égő színeivel a nyárfa,

mint mindenszenteki gyertyák legsárgább lángja.

 

 

3.

 

Keszthely ritkuló ligetén át…

 

Borzongat balatoni víz s hegyek kék

hűvösse, hiába lángol előttük a jegenyék

okker-lombja, nélküled vágok Keszthely

ritkuló ligetén át, kísér, nem ereszt el

 

 

a költők száradott fájának mezítelen

törzsén megannyi bevésett monogram

s szív, hazáig jön valamennyi velem,

ki mint fagyba-nyüvekbe belé sose roppan,

 

 

századig tart? örökétig? az övé volt pillanat.

Még csak néhány hete volt, hogy ha

nevettünk, a bokádon is megcsókolhattalak,

 

 

de már az avar szisszen a lábam alatt

s a szerelem akárha sünike összekuporodva

most messzibbre gurul lombkupacokba.

 

 

4.

 

Ugyanaz

 

A keszthelyi ligettől alkonyat

kanyargott feléd velem vonat

minap, s ma este sem hallok mást,

mint azt az együgyü kattogást,

 

 

ahogy a kilátó alatt partra vont stégek

és túlonnan kékellő fonyódi kúpok felett

akárha messzi fárosz-ritmusra képed

föl-fölvillan még nekem, majd lassan ellebeg.

 

 

Szinte sóhajtott minden barlang-üreg.

Láttam a györöki mólót nélküled.

A le nem aratott nád zizegve

 

 

metronom-monoton hullámolt egyre.

S belependült a böjti szelekbe

a lesencei bádog-feszület.

 

 

 

5.

 

Ed è subito sera…

 

Az este ma oly hamar ereszkedett le

akárha a varjúraj a keszthelyi ligetre.

Ahogy először nyílt a busz ajtaja, fanyar

illat tódult be csupán: füst volt, s avar

 

volt, hogy Vonyarcig belélegezzem,

mit üzen a tél ilyen váratlan nyersen?

De a túlpart fényei, hisz a lég enyhe még,  

régi nyarakat hoznak egyre közelébb;

 

 

róttam a verset ott, nagy kékségben fürödtem

fürdök dérütötten azóta is időtlen,

amíg Györöknél így firkálhatom,

 

 

hogy tovább Te lássad a Balaton

fölött  a Szent György-hegy szép

ívű koromszín sziluettjét.

 

 

6.

 

Zrínyi-érem

 

„Vígan buríttatom...”
 


Zalai zöld. Nagy kék s kerek ég.
Az a tó is. És két napja van
akárha páros obulusz, ragyog
földből föl fényre kerülő arany.

Mert már egyaránt kivetődik
időtelen időkig
hogy újra lássuk, mennyire ép
bár kő zúzta alant – a cserép!

Hiába hogy összeroppant, 
majd szájával visszafele fordítottan
epret nevel a kilyuggatott urna

újabb háromezer év múlva,
mikorra - akár vígan - itt
az én hamvammal buríttatik.