Madách Imre ébresztése. A Mózes c. dráma bemutatása a ’60-as években

A 200 évvel ezelőtt, 1823. január 20-án született Madách Imre a XIX. századi magyar irodalom egyik különös, jelentős személyisége, a reformkorban indult írónemzedék kiemelkedő tagja. Rendkívüli műveltségű, tehetséges fiatal volt; a pesti egyetemen tanulva, 1837-től évfolyamtársa volt gróf Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért is, akik később, az 1860-as években a kiegyezési folyamat és a parlamentáris kormányzás kulcsszereplői lettek. Első verseskötete Lantvirágok címmel éppen Lónyay Etelkának, Menyhért testvérének ajánlva jelent meg Pesten az 1830-as évek végén. Az 1840-es években Nógrádban, szülőhelyén élve kezdett kibontakozni irodalmi tevékenysége: számos lírai költeménye, elbeszélése, irodalmi értekezése mellett öt drámát is írt, köztük a Csák végnapjait, amelyért akadémiai dicséretet nyert. (Ezt a drámáját az 1861-ben átdolgozott formájában ismerjük.) A szabadságharcban – elsősorban betegségei miatt – nem tudott részt venni, sőt, miután 1849 februárjában a nógrádi királyi biztos a tisztikart feleskette az uralkodó hűségére, még árulónak is nyilvánították. A szabadságharc leverése után többször is menedéket adott bujdosóknak: a halálra ítélt Rákóczy Jánost, Kossuth Lajos titkárát erdőkerülőként alkalmazva rejtegette, ezért 1852 márciusában elfogták, és előbb Pozsonyban, majd a hírhedt pesti Újépületben tartották fogva. A fogságban kezdte írni a későbbi Az Ember tragédiája című drámáját, melynek első változata a Lucifer címet viselte. Kiszabadulása után, magánéleti problémái közepette újra csak az irodalom felé fordult, újabb drámákat szerzett, köztük az irodalomtörténet által is számon tartott Civilizátor c. szatirikus vígjátékot. Ezek a próbálkozásai azonban nem voltak igazán sikeresek, de Az ember tragédiája továbbra is foglalkoztatta, tovább dolgozott a művön, melynek végső változata 1860-ban készült el. A közéletbe bekapcsolódva, országgyűlési képviselővé is megválasztották. Az ember tragédiáját 1861-ben mutatta meg Arany Jánosnak, aki előbb óvatosan, majd lelkesen fogadta a szerzőt és művét is: Aranynak jelentős szerepe volt abban, hogy Madách és a fő művének tekintett Tragédia sikeres lett. A költő páratlan türelemmel segített a szöveg nyelvi, verselési javításában, maga olvasta fel egy részletét a Kisfaludy Társaságban; ajánlásával a társaság Madáchot tagjává is választotta, aki 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

Az ember tragédiája később hatalmas karriert futott be, ennek története jól ismert. A dráma először csak zárt körben hozzáférhető szövegét később egy másik hatalmas alkotó, Zichy Mihály festőművész illusztrációival adták ki, s olyan neves színházi rendezők állították színpadra, mint Paulay Ede, Hevesi Sándor, vagy az 1980-as években Ruszt József. Madách utolsó, teljesen befejezett drámája, a Mózes, melyet másfél év alatt írt meg, 1861. novemberében készült el (később, az 1864-bekövetkezett halála előtt még egy drámatöredéket írt, Tündérálom címmel).

A Mózest egy akadémiai pályázatra írta, és nem mutatta meg Arany Jánosnak, hanem ahogy elkészült, egyből elküldte a bírálóknak, akik között Arany János, Jókai Mór és Kemény Zsigmond is helyet foglalt, s akik dicsérték ugyan részleteiben, de igazából nem tudtak vele mit kezdeni. Nem hazafias, hanem bibliai témájú, egyes vélemények szerint dramatizált eposz – és a nyelvi megformálása is sok kívánni valót hagyott maga után. A mű az 1860-as évek elejének lázas légkörében született, a nagy bibliai példázatot, a hazát kereső, néppé formálódó zsidók történetét használta fel a kitartásra, a nemzeti és szabadságeszmények iránti elkötelezettségre való buzdításban – nem véletlenül, hiszen Madách a Teleki László által fémjelzett Határozati Párt képviselője volt. A dráma 1880-ban, Madách összegyűjtött műveinek kiadásakor jelent meg nyomtatásban, és 8 év múlva a Kolozsvári Nemzeti Színházban tűzték elsőször műsorra, itt két előadást ért meg; az 1925-ben Budapesten, a Nemzeti Színházban műsorra kerülő előadás is sikertelen maradt, pedig Jászai Mari és Abonyi Géza is játszott benne. Madách összegyűjtött műveit 1942-ben újra kiadták; több neves irodalomtörténész, Horváth Károly, Waldapfel József és Sőtér István is jelentős alkotásnak értékelte a Mózest. De színpadra nem kerülhetett.

A drámát a ’60-as évek közepén, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Turián György kérésére, Gyárfás Miklós közbenjárása nyomán Keresztury Dezső próbálta meg színpadra alkalmazni. Ő - bár korábban találkozott Madách életművével - de saját visszaemlékezése szerint először nem nagyon örült a felkérésnek, mert a mű – sok-sok belső értékével együttvéve is – nehezen kezelhető, nehezen olvasható; érzékelhető, hogy Madách könyvből tanult drámát írni, nem volt valóságos színházi, színpadi gyakorlata. Keresztury a mű elemzése során lerázta a korábbi, hazafias belemagyarázások hatását, miszerint Mózes lenne Széchenyi vagy Kossuth, Áron Deák Ferenc, Egyiptom Ausztria stb…olvasatában Mózes a népével összeforró népvezérként értelmezhető, eszményei között a reformkor liberális humanizmusa, patriotizmusa - haza és emberiség – jelenik meg. A dráma szerkezetére nézve Keresztury a modernségét emelte ki, az epikus drámát Bertold Brecht munkásságát megelőlegezőnek nevezve. (Ezt korábban mások is észrevételezték már – a két világháború közötti összkiadást szerkesztő Halász Gábor megfogalmazása szerint: „Madách...az állandó késés irodalmában teljesen együtt haladt a kortársakkal…”). Mindezeket figyelembe véve Keresztury is igyekezett modernizálni, rövidíteni, nyelvileg kezelhetőbbé tenni a szöveget; a végén viszont jelentős változtatást tett. Mózes végakaratát Madách úgy fogalmazta meg: „Körülünk tengernyi az ellenség. Gyűlölet tarthatja csak fenn népét Izraelnek, szeretet csúfosan olvasztaná el” – ez valószínűleg áthallás az 1861-ik év politikai eseményeire, az önkényuralmi rendszer visszaállítására. Kereszturynál - megfogalmazása szerint a „nemrégmúlt idők népirtásaira” is gondolva - ez így szól. ” A hit és a hűség tarthatja csak fenn népét Izraelnek.”

A drámát 1966. március 4-én mutatták be Veszprémben, Turián György rendezésében; Mózest Bicskey Károly, Áront Dobák Lajos, Hurt az ifjú Juhász Jácint alakította. Keresztury Dezső később elmondta a bemutatóval kapcsolatban, hogy az akkori kultúrpolitika gyakorlata volt, hogy a problémásnak ítélt színműveket először kipróbálták vidéken, s ha működőképes volt, akkor engedték fővárosi színpadra. A Mózes sikeresnek bizonyult, csaknem 40 előadást ért meg, játszották a megye városaiban, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szombathelyen sőt Budapesten is, s az egyik előadást a televízió is rögzítette. Az előadás plakátját könyvtárunk, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár őrzi. A felújított művet még abban az évben könyv alakban is megjelentették – a vállalkozás jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a könyvhöz az egyik legnevesebb magyar grafikus, könyvművész, Kass János készített illusztrációkat. A művészi illusztrációk, metszetek azonban a könyvszerkesztési eljárás miatt csak kompromisszumos formában kerülhettek megjelenésre, ezért egy önálló albumban is megjelentek. Keresztury Dezső a könyv záró tanulmányában így összegezte tapasztalatait: „Az a körülmény, hogy a mű a bemutató szigorúan puritán tálalásában is kivételes érdeklődést, mély és maradandó benyomást tett, színpadi életképességének bizonyítéka.”

Keresztury megállapítását fényesen igazolták a következő évek eseményei: a veszprémi debütálást követően, 1967-ben a Nemzeti Színház is műsorára tűzte a Mózest. Ez várható volt: a kritikák jól fogadták a veszprémi előadást, de azt is érzékeltették, hogy nem mindig tudott a darab teljes mélységéig lehatolni, s a méltató írások végén újra és újra feltűnt a budapesti színpadra állítás kívánalma. A Nemzeti Színházban a címszerepet Sinkovits Imre játszotta, mellette – ahogy a szintén könyvtárunk birtokában lévő, a művészek által aláírt színlap is tanúsítja – az akkori színházi élet legkiválóbbjai álltak a színpadon. Az előadást Marton Endre rendezte. A darab óriási siker lett: az 1986-os felújítással együtt több mint 450 előadást ért meg. A háromszázadik előadáson ünnepélyesen köszöntötték a művet színpadra segítő Keresztury Dezsőt és Marton Endrét, 1982-ben a négyszázadik előadáshoz érve egy érdekes felhívással örvendeztették meg a közönséget. A művészek közül többen, Sinkovits Imre, Agárdy Gábor életre szóló barátságot kötöttek Keresztury Dezsővel: Agárdy Gábor, aki nemcsak színművész, hanem ikonfestő is volt, Keresztury 80. születésnapjára megfestette portréját, melyet szintén könyvtárunkban őrzünk.

A Mózest 2004-ben, Csiszár Imre rendezésében, Gáspár Tibor főszereplésével mutatták be a Miskolci Nemzeti Színházban. Tempora muntantur…az idők változnak, s az ezredfordulót követő évek más kérdéseket vetnek fel; ebben az értelmezésben már nagyobb hangsúlyt kapnak a fáraóval megegyezést kívánó, úgynevezett reálpolitikusok, és Mózesnek Izrael népével is irgalmatlan küzdelmet kell folytatnia, hogy kövessék...miközben magával is viaskodik, hogy vajon jó úton jár-e…már a rendezés sem tudott egyértelmű válaszokat adni ezekre. Ám az előadás sikere bizonyítja, hogy Madách műve, Keresztury jobbító szándéka kiállta az idők próbáját, és Madách Imre nemcsak egyművű szerzőként szerepel irodalmi örökségünkben.

 

Irodalom:

Madách Imre: Mózes. Madách Imre drámai költeménye két részben. Élő színpadra alkalmazta Keresztury Dezső. Kass János eredeti rézkarcaival. Budapest, 1966. 157 p. 

Keresztury Dezső: Madách Imre Mózes drámája. In.: Kortárs. 1966. január- június (10.évf.) 6. 186. p.

Sándor Iván: A Mózes ébresztése. In.: Kortárs. 1966. január-június (10. évf.) 1004-1006. p.

Dalos László: „Szólalj meg!” Keresztury Dezsővel a „Mózes” első próbáján. In.: Film, Színház, Muzsika. 1966. 2.

Mózes. Kass János tizenöt rézkarca Madách Imre drámai költeményéhez. Budapest, [1966]. [6] p. + 15 t. 

Dersi Tamás: Madách felfedezése. In.: Új Írás. 1968. 1. 98-103. p.

Ember Mária: Mózes. Madách műve a Nemzeti Színházban. In.: Világosság. 1968.1. 172-174. p. Madách Imre: Csák végnapjai. Mózes. Budapest, 1969. 263 + 2. p.

Létay Vera: Kettős perújrafelvétel.  In.: Igent és nemet mondani. Budapest, 1972. 267. p.

Balogh Tibor: Madách Imre: Mózes. Miskolci Nemzeti Színház. In.: Criticai Lapok Online. 2015. 07-08.

Letöltés: https://www.criticailapok.hu/24-2004/6064-mad%C3%A1ch%20imre-%20m%C3%B3zes