CAOLA No 3. avagy a ZTE bundáját a Caola sem moshatja tisztára!

CAOLA No 3.

avagy a ZTE bundáját a Caola sem moshatja tisztára!

 

 

1. Bevezető

„Mindenszentek napja. Halottainkra emlékezünk. Fájdalmas. Télies idővel kezdődik a november – mondja a rádió. Csupa hangulatrombolás. Mégis érzem, hogy rövidesen melegem lesz. Meghirdettük, hogy várjuk az olvasók véleményét a kirobbant és tovább gyűrűző bundaügyben. Tudtam, hogy sokan jelentkeznek. De ennyien! Sem Verebes, sem Mezey, sem Détári – akik ennél a telefonnál ültek – nem voltak olyan vonzók, mint ez a téma. Legelőször bekapcsolom az éjszakai üzenetrögzítőt. Bundaügyben jelentkezem – hallom a férfihangot –, kérek egy rókabundát! Jópofáskodással kezdődik tehát, de utána már senki nem viccel. Főleg a nyugdíjasok szólnak felháborodva.”[1]… – olvashatjuk a Foci c. hetilap 1988 november 4-i számának 3. oldalán (ahol ezután jó néhány színes olvasói vélemény között mazsolázhatunk), de már az első két oldal is a november elején kirobbant bundabotránnyal foglalkozik, amely pont 35 éve történt. Akkortájt több újság címlapja is szenzációként hozta.

1. kép. A bundabotrányról szóló cikkek címeiből összevágott kollázs

a Képes Sport 1988. november 15-i számában[2]

 

Miért érdekes mindez nekünk, zalaiaknak? Mindjárt kiderül… Legalábbis számomra egyrészt azért, mert a korábbi Caoláról szóló tanulmányomhoz még – mintegy harmadik fejezet – nagyon odakívánkozik, – bármilyen furcsán is hangzik –, a futás után még egy kis foci is. Másrészt, ismét beigazolódott számomra a pillangó-effektus.

Bizonyára, a legtöbb tanulmányírásban jeleskedő kolléga járt már úgy valamely téma kapcsán (amivel kiemeltebben foglalkozott és akár hónapokig gyűjtögetett róla), hogy épp a kutakodás lezárása és a csodálatosra kerekedett tanulmány publikálása után hullott eléje valahonnan még egy könyv vagy újság egy fel nem használt kordokumentummal, vagy botlott bele egy fotóalbumba, ahonnan rávigyorgott még egy hiányzó fénykép, amely még színesebbé tehette volna az írást. Nemrég valahogy így éreztem magam én is…

      Azt hittem a Caola gyárról már mindent tudok, szakdolgozatnyi terjedelmű anyagomat olvashatta is róla a Deák-kert látogatója, de egy lényeges mozzanat sajnos mégis kimaradt. Nemrég világosított fel egy focirajongó olvasó, amikor Hámori Tibor: A Bunda ára című könyvet kereste könyvtárunkban, hogy a Caola gyár hiába volt a tömegsport nagy támogatója és a ZTE futballcsapatának a legfőbb szponzora, cserébe a szégyen is kijárt neki, hiszen a 80-as évek legzajosabb bundabotrányában az ő neve is emlegetésre került. Az illető olvasó sajnos (jogosan) fel volt háborodva, hogyhogy könyvtárunk nem szerezte be ezt a könyvet, hiszen őt az a legnagyobb bundabotrány érdekli, amely pont zalai vonatkozású.

– Ajjajj! – pirultam el hirtelen, majd azonnal megrendeltem az említett dokumentumot egy antikváriumból, hogy mihamarabb átküldhessem a digitalizált részeket belőle a Tisztelt Érdeklődőnek (és természetesen, lelkes könyvtárosként ajánlottam neki addig néhány más olvasnivalót is erről a témáról). Gyorsan pótoltam saját sport-témakörbeli hiányosságomat is, illetve ha már úgy adódott, hogy elkövetkezett egy kerek évfordulója az esetnek, természetesen a Deák-kert olvasóit sem szeretném megfosztani a történet izgalmaitól (bár kétségkívül több futballkedvelő számára sem lesz kellemes a múlt felidézése).

 

2. Előzmény

A politikai és gazdasági rendszerváltást követően hazánk sportjának fejlődése is a nyugati minták követése irányába mozdult el. Noha ennek számos korlátja és buktatója merült fel, a rendszer szintjén sokan felismerték, hogy a gazdasági logika fokozatosan növekvő érvényesülésére kell számítani a futball intézményrendszerének működésében is. A hátteret adó piacgazdaságnak a sportra való hatása más megközelítést, más kérdésfeltevéseket tett szükségessé, s ez magával hozta a paradigmatikus alapok újragondolását. Az üzleti hasznosság motívuma került az új paradigma középpontjába.[3]

A sporteredményeknek alapvetően „tervgazdasági szemléletű” volt a megítélése. A mennyiség volt a lényeg, nem a „minőség”. Ez a szemlélet egy kötött fogású birkózó Európa-bajnoki érmet többre értékelt, mint egy tenisz Grand Slam-verseny győzelmet. Nem számított a megítélésben, hogy az adott sportágban mekkora a nemzetközi versengés vagy mennyire látványos, mekkora a nézettsége, mekkora a piaca, a lényeg az (olimpiai) érem, az érmek száma volt.

A rendszerváltást megelőző hagyományos gondolkodásmód középpontjában a labdarúgás gazdasági értelmezésének központi, nemzeti szintű vonatkozásai álltak. A sport elsősorban mint társadalmilag hasznos tevékenység, mint a közjó érdekében államilag létrehozandó, megszervezendő és finanszírozandó mozgalom állt. Meghatározó példája az élsport társadalomformáló szerepének az „aranycsapatként” elhíresült magyar labdarúgó válogatott, amely az ötvenes években mértékadó sikereket aratott, hazánk nemzetközi (el)ismertségéhez ezzel kiemelkedően hozzájárulva. „A labdarúgó nemzet” pedig egy emberként sorakozott fel a dicsőséget hozó csapat, illetve sportág mögé. Közvetlen állami pénz látszólag nem is volt túl sok az egyesületek költségvetésében. Viszont az állami nagyvállalatok jelentős pénzekkel dotálták őket. Jószerivel minden egyesület mögött vállalatok vagy állami szervek álltak.[4]

Egy klubegyüttes vagy válogatott képes volt akár heteken, hónapokon át tematizálni a közvéleményt. Egy „jó csapat” – leginkább egy diktatúrában – szelepként is funkcionál. Kiereszti a gőzt, összehozza a nemzetet. A politikusoknak ezért érte (és éri) meg a labdarúgókkal való találkozás, kapcsolattartás. A sportolók sikereiből kívánnak profitálni. Ezért is vélhették (vélhetik) a bundázásban részt vevők, hogy sok mindent megengedhetnek maguknak. A legrosszabb esetben egy minimális büntetéssel úgyis megússzák a bűncselekményt. Ez a mentalitás jellemző volt a Kádár-korszakban aktív magyar labdarúgókra, sportvezetőkre is. Úgy gondolták, hogy senkinek sem áll érdekében a szennyes túlzott mértékű kiteregetése, a pellengérre állítás. Ha véletlenül mégis fény derül a bundázásra, a nyomozás során úgysem fognak mélyre ásni, és a menthetetleneket leszámítva senkit sem fognak meghurcolni. Hosszú ideig igazuk is volt.[5]

Akkoriban a legsikeresebb hazai futballklubok finanszírozásában egy-egy minisztérium vagy állami vállalat kapott kiemelkedő szerepet. Így a Budapesti Honvéd mögött például a honvédelmi, az Újpesti Dózsa mögött a belügy-, a Ferencváros mögött a mindenkori mezőgazdasági minisztérium állt; a győri ETO működését a Rába, a fehérvári csapatot a Videoton, a zalaegerszegit pedig a Caola támogatta. Az állami finanszírozás az elért nemzetközi sikerek szülte mítoszban megrendíthetetlen legitimitást kapott. Mind több és több ember gondolta úgy, hogy a sport sikere, a sport támogatása a „nép érdeke”, s ebben a sportolók, illetve a sportszervezetek feladata a megfelelő sportsikerek elérésére korlátozódik. A működés gazdasági vetülete pedig meghatározó módon központi, állami kézben volt.[6]

Az is pártállami sajátosság volt, hogy a legnagyobb sportklubok a katonaság és a BM kezében voltak. Nálunk az egykori Kispestet Budapesti Honvéd néven, az egykori ÚTE-t pedig Újpesti Dózsa néven juttatták „versenyelőnyhöz” a több egyesülettel szemben. A korlátlan állami támogatás mellett még az az előnyük is megvolt, hogy a kiszemelt tehetségeket egyszerűen bevonultatták. A szocialista országok azért is tudtak az olimpiai sportágakban sikeresek lenni, mert kiterjedt bújtatott profizmust működtettek. Az állam bőkezű mecénásként működött. Amatőrnek állította be „a munkás-, katona- és főiskolás” sportolókat, miközben teljes munkaidőben fizetésért (kalóriapénz, lakás, sportállás, egyéb juttatások) edzették őket. A „sportállás” valójában bujtatott finanszírozás volt: a sportoló vagy az edző névleg egy vállalat alkalmazottja volt, ahol azonban csak fizetésnapokon bukkant fel. A cégnek semmilyen munkaelvárása nem volt vele szemben.[7]

 

3. Pontvásárok, Feketepénzek

Többféle bunda létezik. Van például nercbunda, hermelinbunda, nyúlszőr bunda, rókabunda, kártyabunda, lóversenybunda és még focibunda is. Annak ellenére, hogy utóbbit sokan nem szeretik, egyes körökben rendkívüli népszerűségnek örvendett és örvend mind a mai napig. Miért is? Mert nagyon nehezen bizonyítható, a bundázásba befektetett összeg pedig többszörösen is megtérülhet. Rengeteg pénzt, sikert és csillogást lehet általa elérni. A hátrányai értelemszerűen ritkábban kerülnek szóba: lebukás esetén nyilvános meghurcoltatás, renomé elvesztése, börtön stb. A mérkőzések adásvételével megszerezhető pénz mennyisége elfedi a vele járó kockázatokat. A bundázásban részt vevők elfelejtkeznek arról, hogy a világ legtöbb országában hatalmas népszerűségnek örvendő sportágról van szó, és annak játékosai megkülönböztetett figyelemben részesülnek.[8]

A futballbundák, fogadási csalások valószínűleg azóta léteznek, amióta maga a labdarúgás. Bundabotrányok – ahogyan azt Szegedi Péter kiváló sporttörténeti kutatásaiból tudjuk – már a 20. század első felében is kirobbantak. 1905-ben például a Postás bajnoki címét vonta vissza az MLSZ, mivel a „Fővárosi TC két játékosát állás ígéretével lazsálásra bírták” – írja a már említett sporttörténész. 1913-ban pedig Óbudán a TVE vezetője vesztegette meg a MAC elleni találkozó játékvezetőjét. Amikor az esetre fény derült, az óbudaiakat kizárták az első osztályból. Azonban ezeknél az eseteknél sokkal súlyosabb volt az 1924/25-ös botránysorozat, amelyben a másodosztályú csapatok kétharmada volt érintve és az MLSZ négy játékvezetőt örökre eltiltott.[9]

A foci mint sportág a hatvanas évektől kezdve egyre mélyebbre került. 1968-ban Novák Dezső, a Ferencváros olimpiai bajnok labdarúgója „Nemere” fedőnéven írt jelentéseiben említ egy bundameccset, amikor a Haladás fejenként 10 ezer forintot fizetett az FTC játékosainak azért, hogy a fővárosiak elveszítsék a meccset. (A havi átlagkereset akkoriban kétezer forint volt.)[10]

A rendszerváltás idején azonban még hangosabb botrányok rázták meg a hazai sportéletet. A sportbarátok többet beszéltek dopping- és bundaügyekről, mint a sportsikerekről. Hiába egy év alatt 100 világbajnoki érem, a sportszerető közvéleményt leginkább a hazai bunda- és doppingügyek tartották lázban. Disznótorossal megvett focibírók, előállított focisták, pozitív vizeletminták, magyarázkodó sportvezetők.[11] A korábbi évtizedek manipulált meccsei jelentős részben arról szóltak, hogy egy kiesésre álló csapat vásárolta meg olyan ellenfelét, amely már sem kiesni, sem jó eredményt elérni nem tudott, a megvesztegetett játékosok pedig szerettek volna némi fizetés-kiegészítéshez jutni.

A 80-as évek bundái abban is különböztek a korábbi vagy a mostani manipulációktól, hogy a legjellemzőbb eredmény a döntetlen volt. A legnagyobb különbséget a pénz forrása jelentette: több esetben is kiderült, állami pénzek vándoroltak a meccsvásárlásokba, Békéscsabán például a megyei tanács vezetői által elsikkasztott pénz jutott a klubhoz, onnan pedig – többek között – a bundára. A bundapénzek több esetben az előnybe kerülő csapat tagjainak tudta nélkül kerültek a megvesztegetett játékosokhoz.[12]

 

 

2. kép. „Ki-kit csapott be?”[13] – illusztráció

 

Ebben az időben tehát egymást érték a gyanús mérkőzések. Futószalagon adták-vették a meccseket. Többről is kiderült, hogy előre megbeszélt eredmény született. A bundának, meccsek adásvételének gyakorlatáról is sokan tudtak, sokat pletykáltak róla, de komolyabb botrányokra, büntetőperekre várni kellett. Ehhez igazából a fogadási csalások vezettek. A bundázás új dimenziót kapott azzal, hogy az alacsonyabb osztályú mérkőzések is megjelentek a totó kínálatában. A bundaügyeknek ez a típusa a sportfogadásra épül. Ilyenkor egy csapat futballistái is fogadhatnak saját vereségükre, és ha a mérkőzést tényleg elveszítik, már fel is vehetik a fogadóirodában a nyeremény összegét.[14]

A Sportfogadási és Lottóigazgatóság 1982 júliusában ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, amikor ötvenhét 13+1-es szelvény vált gyanússá. Húsz második ligás csapatból tizennyolc arra kérte az MLSZ-t, vegyék le mérkőzéseiket a totószelvényekről, mert tehetetlenek a játékosokat megkörnyékező csalókkal szemben. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy két totózó klán működött Magyarországon, az egyik a kecskeméti és budapesti totózókból verbuválódott ún. Faragó-csoport, a másik pedig a szekszárdi totókirály, Molnár Tibor köré épülő társaság. Megvesztegették a csapatokat, a játékosokat és a futballbírókat egyaránt, s előfordult, hogy egy héten három (Molnárék), vagy akár nyolc-tíz (Faragóék) mérkőzés eredményét is megvásárolták, a többi meccset pedig két- vagy háromesélyesre játszották.[15]

A totóbotrányban több mint ötven klub több mint 200 játékosa, valamint 13 játékvezető volt érintett. A szervezők börtönben végezték, az érintett játékosok azonban többnyire enyhe eltiltásokat kaptak. Az esetről riportkönyv készült (Borenich Péter: Csak a labdán van bőr. A totóbotrány igazi háttere).[16]

Tehát nem csupán az 1987-1988-as bajnokság néhány mérkőzését érintette a csalás, hanem visszanyúlik a korábbi érveik bajnokságaira, illetve a bajnokságok egyik-másik mérkőzésére.

1988. október 24-ét „fekete hétfő”-ként emlegetik, amikor is a rendőrség a pályáról és otthonukból vitte el a vesztegetéssel gyanúsított játékosokat. A rendőrség nyolc bajnoki labdarúgó-mérkőzésről vélte úgy, hogy a végeredmények előzetes megegyezés útján jöttek létre, vagyis nem a zöld gyepen dőltek el. Ebből öt mérkőzést az 1985/86-os, hármat pedig az 1987/88-as bajnokságban játszottak. A rendőrség gyanúja alapján felállítható bundázási tabella az alábbi módon nézett ki (a bundában szinte az összes csapat benne volt):

1. Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (4 mérkőzés)

2. Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club (3 mérkőzés)

3. Budapesti Honvéd (1 mérkőzés)

4. Csepel Sport Club (1 mérkőzés)

5. Kaposvári Rákóczi Futball Club (1 mérkőzés)

6. MTK–VM Sport Kör (1 mérkőzés)

7. Pécsi Munkás Sport Club (1 mérkőzés)

8. Rába Vasas ETO (1 mérkőzés)

9. Szombathelyi Haladás Vasutas Sport Egyesület (1 mérkőzés)

10. Zalaegerszegi Torna Egylet (1 mérkőzés)

11. Vasas (1 mérkőzés)[17]

S íme néhány nagy név az így-úgy eljárás alá vontak közül: Bodonyi Béla, Dajka László, Détári Lajos, Kovács Kálmán, Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Gyimesi László, Fitos József, Andrusch László, Meksz Gyula, Sikesdi Gábor, Hannich Péter, Preszeller Tamás, Pásztor József, Róth Antal, Steingervald Zoltán, Leboniczky Imre, Gróf Attila stb. Jelentős részük akkor már külföldön játszott, és sokáig nem akaródzott nekik hazajönni. Détári Lajosnak is más külföldi dolga akadt, amikor a bíróság beidézte. A taktika végül bevált, mert a magyar hatóságok türelmesen megvárták őket, és az elhúzódó eljárásban jobbak lettek az esélyeik, és elkerülték a szigorúnak ígérkező büntetést.[18]

                                       

 

3. kép. Preszeller Tamás a Rába ETO labdarúgója, Hannich Péter a Rába ETO volt labdarúgója,

Dobány Lajos a ZTE volt labdarúgója, Mészöly Kálmán a ZTE volt vezetőedzője és Sulyok László, a ZTE elnöke a Győri Városi Bíróság nagy tárgyalójában. - fotó: Matusz Károly / MTI[19]

 

Az óriási csatazajjal induló büntetőeljárások végül szép csöndben lezárultak, börtönbe senkinek nem kellett vonulnia. Igaz, felfüggesztett szabadságvesztés ítéleteket szép számmal osztogatott a bíróság, de a törvény szigora jelentősen enyhült a felsőbb bíróságokon. A ZTE–Győr-bundaperben jogerősen ítélkező Laczó Gáborné bíró például arra jutott, és azért is csökkentette az elsőfokú büntetések egy részét, „mert azok elkövetői nem bűnözők, hanem megtévedt emberek. A bíróság az ügy megítélésénél, elbírálásánál messzemenően figyelembe vette a magyar sportéletben az elmúlt években kialakult gazdasági, jutalmazási és irányítási gyakorlatot is”. [20]

Hogy milyen is volt a büntetőbíró által emlegetett „gazdasági, jutalmazási és irányítási” gyakorlatot a hazai sportéletben? Az akkori állapotok bemutatásához, íme, egy részlet a Népsport 1989. február 3-i számából, hogy is ment például a focibírók lekenyerezése:

            

4. kép. Egy aktuális napilap címlapja

 

 „Békéscsabán Gyerai András tartotta a kapcsolatot a bírók és a szakosztály között. Amikor a nyomozást vezető dr. Hajdú Antal azt a kérdést tette fel, hogy mire mentek el a feketepénzek, a válaszokból egyértelműen kiderült: jelentős részük, évi 100-120 ezer forint az ajándékozásra, a vendéglátásra kellett. Minden hazai meccs után szokás volt a játékvezetői hármasnak – sokszor az ifjúsági mérkőzés közreműködőjével együtt – háromkilós kolbászcsomagot adni, amelyhez személyenként három-négyszáz forintos vacsora járult. Ez utóbbi azonban 2500 forintra tehető, hiszen a bírókhoz a JB-ellenőr, az MLSZ-ellenőr és olykor a helyi sportvezető is csatlakozott. Az ünnepeket is számon tartották: karácsony előtt például öt-hat küldemény ugyancsak útnak indult, s nemcsak a játékvezetőknek, sportvezetőknek is. Akadt viszont három súlyosabb eset, amikor már pénz is társult (volna) az ajándékok mellé. […] Másutt is volt tarifa: a Rába ETO-nál például ébresztő csörgőóra, Dunaújvárosban és Kispesten márkás bor, Egerben márkás cigaretta, Pécsett Szalon sör, Debrecenben két férfiökölnyi libamáj, Zalaegerszegen két kilogramm tisztított, fagyasztott pacal, Tatabányán porcelán váza volt a megszokott ajándék. [...] Eltérőek a vallomások a vesztegetési pénzekről. A békéscsabaiak szerint az említett játékvezető közölte a meccs előtt fél órával, hogy szorult anyagi helyzetben van, s ezért kölcsönkér húsz-, vagy ötvenezer forintot. A játékvezető viszont azt állítja: a meccs előtt tíz-, illetve nyolcezer forintot felajánlottak és a végén ki is fizettek azért, ha jól fütyül a két neves, fővárosi csapat elleni találkozón. A bíró egy harmadik esetet is megnevezett, ez vidéki kiesési rangadó volt, de nem vállalta, hogy ezen jól fütyüljön.”[21]

     Mindezek után kicsit viccesnek tűnik Szlávik Andrásnak, a Játékvezető Bizottság (JB) elnökének a Képes Sportban megjelent több nyilatkozata:

• Merem mondani, hogy 1982 óta nincs megvehető játékvezető. És ezt a csapatok is tudják!
• Tűzbe merné tenni a kezét ezért a megállapításáért?
• Pillanatnyilag igen. Mert a csapatok nem jeleztek nekem hasonlót. 1982 előtt az egyesületek között ment a szóbeszéd, hogy ez vagy az a bíró megvehető. Abban is bízom, ha nincs megvesztegető, akkor nincs megvesztegetett sem. (1987. dec. 2.)
• Mennyire elégedett a játékvezetők teljesítményével?
• Azért vagyok elégedett, mert Magyarországon sem az NB I-ben, sem az NB II-ben nem hangzott el olyan vád, hogy korruptak a játékvezetők. Ellentétben a labdarúgókkal... (1988. július 28.)
• Elégedett vagyok, mert az NB I-es és NB II-es bajnokság játékvezetői szempontból zavartalanul, majdnem gondmentesen zajlott le.
• Miután még mindig tart a bundaügy vizsgálata, játékvezető eddig még nem került gyanúba. Biztos abban, hogy nem is fog?
• Nem mondanám, hogy biztos vagyok ebben, inkább reméltem, hogy senki nem került gyanúba, és remélem, hogy a további vizsgálatok sem hoznak más eredményt. Mert amennyiben egy is akadna közülünk, akkor én rögtön lemondanék, mert úgy érezném, hogy ez alatt a néhány év alatt semmit nem tudtam elérni. Az volt az elvem, hogy a bírók között ne legyen megvehető ember. Tévedni lehet, de csalni nem! (1988. dec. 22.)[22]

                      

4. „A földrengés egy epicentruma”[23]

Rába Vasas ETO–ZTE (1:3)

Bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 1988. 05. 28. (17:00)

Ez a mérkőzés volt az, amelynek végeredménye akkora felháborodást keltett, hogy kirobbantotta az 1988-as bundabotrányt. A győri szurkolók már a mérkőzés alatt a lelátón tüntettek, zúgolódtak és megegyezésről beszéltek.

„Többet kezdeményezett, de igen körülményesen játszott a Rába. A 25. percben aztán a ZTE szerzett vezetést. Czigány a jobb szélre húzódó Pálihoz játszott, aki néhány lépés után a kapu elé ívelt. A labda átszállt a felugró Turbék felett, Dobány lekezelte, aztán 6 m-ről a kivetődő Albert alatt a kapuba továbbította. (0:1) A győri szurkolók rosszat sejtve egyre jobban zúgolódtak, majd percekig tartó füttykoncerttel „ismerték el” a látottakat. […] Az 58. percben újra a győri kapuba került a labda. Páli ezúttal a bal szélen vezetett támadást, beadása után a győri védők csak nézték, hogy Dobány átveszi, majd egy csel után 10 m-ről félmagasan a kapu bal oldalába küldi a labdát. (0:2) Újra percekig fütyült a közönség!”[24]

Ez a mérkőzés indította el a lavinát, s bár májusban játszották, a napilapok hasábjait csak jóval később, október 25-től kezdték el színesíteni az 1987-88-as labdarúgó-bajnokság NB I osztályában elkövetett visszaélésekről szóló beszámolók. Az október 26-i Népsport[25] címlapján számolt be arról, hogy számos futballistát és sportvezetőt vett őrizetbe a rendőrség. Alapos gyanú merült fel, hogy a kiesés ellen harcoló csapatok játékosai és sportvezetői az eredmények számukra kedvező alakulása miatt vesztegetésben vettek rész.

A mérkőzést így kommentálta tavasszal Havasréti Béla (győri sportvezető és újságíró) a Népsportban: „A ZTE dolgát megkönnyítette, hogy a Rábánál szemlátomást túlságosan nagy volt a mellény, a győri játékosok – alaptalanul – túl biztosak voltak dolgukban. Fölényben játszottak ugyan a győriek, de kényelmesen, körülményesen, sok pontatlan adogatással, és mindig lehetőséget adtak a fegyelmezetten küzdő zalai védőknek a közbelépésre... A győri szurkolók a mérkőzés jelentős részében hangosan tüntettek, kinyilvánítva, hogy megegyezést sejtenek. A győri vezetők és játékosok határozottan elutasították ezt a vádat. Ha elfogadjuk a győriek álláspontját, és a pályán ezen a forró estén történteket a jelenlegi erőviszonyok kiegyenlítettségével, az élcsoportban helyet foglalók rapszodikus teljesítményével magyarázzuk, akkor ez az egész labdarúgásunkra nézve is szomorú... Mindettől függetlenül a végig határtalan lelkesedéssel, akarattal és igen fegyelmezetten küzdő zalaiak teljes mértékben rászolgáltak a győzelemre.” Beszédesek az edzők mérkőzés utáni nyilatkozatai, ők természetesen tagadták, hogy a játékososok eladták a volna a meccset:

      „Győri László: – Nagyon szégyellem magam! Már csak azért is, mert a szurkolók állításával ellentétben szó sem volt bundáról, és a mérkőzés a játék képe alapján teljesen reális eredménnyel végződött…” Mészöly Kálmán: – Nagyon örülök a győzelemnek! Ez a teljesítmény már régen benne volt a csapatban. Boldog vagyok, hogy a játékosok hittek nekem, és olyan játékkal rukkoltak ki, amely biztató számunkra a jövőre nézve. Helyzetünk sokat javult, de még nagyon nehéz két mérkőzésünk van hátra.” [26]

S a rideg valóság: A zalaegerszegi történet azzal kezdődött, hogy a klub az utolsó fordulókra szerződtette edzőnek Mészöly Kálmánt. (Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Az egyetlen magyar, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon szerepelt. 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át. Tavaly ilyenkor, november 21-én hunyt el, 81 éves korában.)

 

 

5. kép. Bánó András TV riporter Mészöly Kálmánnal készít riportot a TV Híradónak 1982-ben. (Mellette Nyilasi Tibor magyar válogatott labdarúgó) Fotó: Koppány György / Rádió és Televízió Újság /[27]

 

A jeles szakembertől várták tehát a megváltást. Bundaügyekre már a tavaszi bajnoki hajrában gyanakodtak, s ezért határozott úgy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy az NB I végeredményét június 20-ig nem hirdeti ki. Csalást, vesztegetést rebesgettek, bizonyíték azonban erre akkor még nem volt, így végül az MLSZ eredményt hirdetett. Több szerv, így a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság (KNEB) elzárkózott a vizsgálattól. 1988 júniusában az Állami Ifjúsági és Sporthivatal (ÁISH) levélben fordult a Belügyminisztériumhoz. Ebben kérte a rendőrséget, hogy vizsgálja ki az állítólagos visszaéléseket. A levélhez mellékleteként több közérdekű, nevesített és névtelen állampolgári bejelentést is csatoltak. Ekkor döntötte el a Belügyminisztérium vezetése, hogy nyolc rendőr-főkapitányság kijelölésével végére jár a bejelentéseknek. A nyomozás négy hónapig tartó operatív szakasza igazolta az állításokat a vesztegetések alapos gyanúját.[28]

A korabeli tudósítások alapján kiderült, hogy először a még az 1987-1988-as idényben lejátszott ZTE–Rába ETO meccs lett gyanús, majd nem sokkal később Békéscsabán, Kaposváron és Debrecenben is elindult a lavina. A rendőrség sorra kereste fel a csapatokat, játékosokat, bizonyítékokat gyűjtve.

Az NB I-es Liga rendkívüli ülésén Vadászi Tibor, az MLSZ társelnöke elmondta, hogy minden támogatást megadnak a belügyi szerveknek, mindegy, hogy melyik klubról van szó! Török Péter, az MLSZ főtitkára pedig ismertette a gyanúsítottakat. A rendőrség vesztegetés alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indított a következő 30 labdarúgó ellen: Tomna Árpád, Brezniczky Sándor, Lutz Jakab, Bodnár László, Bérczy Balázs, Kónya Mihály, Túri Zsolt, Lovász Ferenc, Czérna Sándor, Megyeri Károly, Lőrincz Sándor, Dobány Lajos (PMSC), Réfi Gábor (Komló), Preszeller Tamás, Balázs Zsolt (Rába ETO), Hannich Péter (MTK-VM), Sallai Sándor (Bp. Honvéd), Salai László, Varga János (Dorog), Deákvári Antal, Rácz László, Bíró Antal (Kaposvári Rákóczi), Meksz Gyula (Siófok), Mező József, Melis Béla (DMVSC), Steigerwarld Zoltán (Gyula), Szekeres József, Pásztor József (Békéscsaba), Szabó László (Baja), és Leboniczky Imre (Szeged SC). Lőrincz és Dobány szerződését már felbontották, Bíró pedig Ausztriába igazolt. Deákvárit és Ráczot a Rákóczi csütörtökön kizárta tagjai sorából. A főtitkár azt is közölte: a rendőri eljárással egyidőben az MLSZ is fegyelmit indított a fenti labdarúgók ellen, s játékjogukat felfüggesztette. Ezzel különösen nehéz helyzetbe került a PMSC, de a bajnokságban halasztást nem engedélyeznek.[29]

Elhatározták tehát, hogy a bajnokságot nem szakítják félbe, hiszen egy ilyen döntés a vétleneket, a többséget sújtaná. A szövetség a vesztegetéssel gyanúsított labdarúgókat mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta. Az eljárás befejeztével pedig saját hatáskörébe vonja büntetésüket, hogy egységes és igazságos elmarasztalások születhessenek. A válogatottban nem léphetnek pályára azok a játékosok, akik a bundagyanús mérkőzéseken szerepeltek. Akik közülük jelenleg külföldön játszanak, azok csak a rendőrségi vizsgálat számukra kedvező lezárása után mentesülhetnek az „embargó” alól.[30]

A vesztegetési ügyekben nyolc megyei rendőr-főkapitányság illetékesei kezdtek munkába. Abból az alapállásból indultak, hogy három élvonalbeli együttes (Videoton, DMVSC, ZTE) küzdött a kiesés ellen, így ezekre a csapatokra irányult a figyelem. A Videotonról hamar kiderült, hogy nem vádolható visszaéléssel, a DMVSC és a ZTE esetében viszont beigazolódtak az előzetes gyanúk. A Rába ETO–ZTE (1:3), a Rákóczi FC–DMVSC (0:3), a Vasas–DMVSC (0:1), végezetül pedig a DMVSC–Békéscsaba (0:2) összecsapások körülményeit vizsgálták meg. Utóbbiról kiderült, hogy a vesztegetés már kísérleti szakaszában elhalt.[31]

Sokáig elhúzódott a tárgyalás, október 28-án Siklói György rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitány helyettese tartott egy sajtótájékoztatót, mert a közvéleményt a hét eleje óta élénken foglalkoztatta ez a labdarúgó vesztegetési ügy. Elhangzott, hogy már korábban figyelték a kiesés ellen küzdő csapatok eredményeit, különös tekintettel a Videoton, a Debrecen és a ZTE szezonvégi szereplését. A rendőrség nyomozási adatai szerint 39 gyanúsítottat hallgattak ki, s a beismerő vallomások és egyéb bizonyítékok alapján már biztosra mondható volt, hogy a hét NB I-es csapat: a Rába ETO, a Zalaegerszegi TE, a Rákóczi FC, a Debreceni MVSC, a Pécsi MSC, a Békéscsabai Előre Spartacus és a Bp. Honvéd játékosai, illetve labdarúgó-szakosztályi tisztségviselői keveredtek bűncselekmény alapos gyanújába. De immár egy nyolcadik csapatra vonatkozóan is rendelkeznek kompromittáló adatokkal. Ez egy régebbi, 1986-os ügy, mely a Debrecen és a Bp. Honvéd meccset segítette elő 1:1-es állásra. A terhelő, illetve beismerő vallomások alapján az ügyészség elrendelte Sallai Sándornak, a Honvéd labdarúgójának és Sipos Tibornak, a DMVSC volt technikai vezetőjének előzetes letartóztatását.[32]

Dr. Siklói György elmondta, hogy a nyomozás messze van a befejezéstől. A gyanú alapja a vesztegetés, csalás, magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés vétsége, illetve ahol a játékosok kötelességüket is megszegték, súlyosabb minősítés, három évig terjedő szabadságvesztés is szóba kerülhet. Nem kizárt azonban, hogy a nyomozás további bűncselekményekre is fényt derít.[33] S bár a nyomozás lassan haladt, gyorsan pörögtek az események. Az október 29-i Népsportban már arról olvashatunk, hogy Lőrinc és Dobány már nem szerződtetett játékos, Bíró Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszik, Deákvárit és Ráczot is kizárta tagjai sorából a Rákóczi FC.[34]

6. kép. Az 1988. október 29-i Népsport címlapja

                                                              

 Viszont meglepő, hogy több őrizetest gyorsan szabadlábra helyeztek (Mészöly Kálmánt is 72 óra után elengedték) – de ez sem az ő, sem más korábbi őrizetes esetében nem jelenti azt, hogy eloszlott a gyanú körülöttük, sőt ügyükben a vizsgálat tovább folytatódott. A rendőrség arra törekedett, hogy – ahol az nem szükséges – feleslegesen ne tartsanak fogva gyanúsítottakat. [35]

A nyomozás arra is hasznos volt, hogy ezáltal a rendőrség látókörébe több olyan gyanús cselekmény is bekerült, amelyek nem kapcsolódtak szorosan a bundaügyekhez, például:

- Egyrészt Pádár László játékvezető ügye. A rendőrség tudomására jutott ugyanis, hogy a mérkőzések „kedvező” vezetéséért Pádár a Békéscsaba vezetőitől 8 ezertől 50 ezer Ft-ig terjedő összegeket kapott. Sípos Tibor (a DMVSC technikai vezetője) O. László közvetítésével 40 ezer Ft-ot ajánlott Pádárnak a DMVSC–ZTE (1:0) mérkőzés kedvező vezetéséért. Az összeget a Baráti Kör biztosította.

- Másrészt a rendőrségnek sikerült teljes egészében feltárnia a békéscsabai „fekete kassza” működését, melynek létezésére a vallomásokból, bizonylatokból derült fény. A BESSC vezetői ebből finanszírozták a mérkőzések megvásárlását, a labdarúgók szerződésen kívüli készpénzjuttatását, az otthoni mérkőzések költségeit (játékvezetők, partjelzők, MLSZ-ellenőrök megvendégelése, megajándékozása, játékvezetőnek készpénzjuttatás).[36]

 

5. Miért volt szükség a csalásra

1989 magyar sportéletének súlyos egzisztenciális kérdésekre kellett választ adnia: „hogyan tovább, miből fogunk ezentúl élni?” A legtöbb sportklub 1988-at méretes hiánnyal zárta. A legnépszerűbb FTC-nél drasztikus megszorítások voltak, a vízilabdázók nem kaptak győzelmi prémiumot a kupameccsek után, a tavaszt a második helyen váró focisták pénzeinek kifizetését elhalasztották, és az egész klub csak egyetlen Népsportot járatott, a többi lapot lemondták. Egyre gyakrabban a támogatást csökkentették vagy kerek-perec megszüntették, így az eltartottaknak a kétségkívül kényelmes pozíciójuktól el kell köszönnünk, öneltartókká kellett válniuk. Jöttek is az ötletek: Beindult például a Fradi Taxi, sőt még a „Fradi-forintot” is bevezették. A 90 éves klub 90 forintért árulta (akkor egy meccsjegy 40 forintba került), és a bankó boldog tulajdonosa az Üllői úti szent gyepen is lefotóztathatta magát.

A Fradi focicsapatának például hétszeresére kellett volna emelnie a jegyárakat, hogy eltartsa magát. Az állam elegánsán széttárta a kezét, és megszületett a megoldás: az Állami Ifjúsági és Sporthivatal (ÁISH) „sportfinanszírozási koncepciójának egyik talpköve lett, hogy a magyar sport anyagi támogatásában minden eddiginél nagyobb szerepet szán a gazdálkodói szférának”. A magyar sport tehát kénytelen volt feltalálni a piaci alapú szponzorációt. A stadionokban, mezeken és csapatnevekben megjelentek a hirdetések. Voltak, akik ezt már korábban kezdték, a győri Rába-gyár és a székesfehérvári Videoton ebben mintának számított.[37]

 

7. kép. Dobány még a Caola-s reklámpólóban[38]

 

Emlékezetes, hogy az 1987-1988-as bajnoki szezon hajrájában a ZTE kiesőjelölt volt. Ekkor az utolsó öt mérkőzésre 300.000 forintért szerződtette a klub a szakvezetőt, Mészöly Kálmánt, hogy megmentse a másodosztálytól a patinás labdarúgócsapatot. Mészöly – rutinos szakember lévén – elsőként a csapat kulcsemberét, Dobány Lajost rendelte magához, arról tájékozódva, hogy vajon „rendes” körülmények között is megmenthető-e a társaság, avagy egyéb megoldásokra lesz szükség. Dobány társaitól megerősítve közölte az újsütetű szaktanácsadóval: a mentség immár csak a pályán kívül érhető el, s ezt Mészöly – a vizsgálatok tanúsága szerint – oly komolyan vette, hogy rögtön intézkedett: meg kell venni a Rábát! A pénz nem okozott igazán gondot, hiszen a Caola helyi leányvállalatának egymilliós támogatásából „különítettek el” erre a célra mintegy 500 ezer forintot – a cég erről persze nem tudott –, amelyet Balázs kapus nevére helyeztek el betétkönyvekben, s a könyveket a ZTE elnökének páncélszekrényében helyezték el.[39]

Tehát, a PMSC-ZTE találkozót követően, amely döntetlenül végződött, felmerült, hogy mérkőzést kellene venni. Ezt Dobány Lajos így mondta el a vallomásában: „A vezetés részéről a csapatbajnokságban elfoglalt helyzetéből adódóan felmerült, hogy mérkőzést kell venni. Két találkozó jött szóba: a ZTE–Tatabánya és Rába ETO–ZTE.” Nem volt már sok forduló hátra, ezért a Győr került előtérbe. Dobány Lajos vállalta, hogy megveszi a Rába mérkőzést, ezért ezügyben megkereste Preszeller Tamást, a győriek játékosát, s már ekkor magával vitt ötszázezer forintot. Preszellerrel az első találkozón nem sikerült megalkudni, mert a játékos azt mondta, egyedül kevés a mérkőzés eldöntéséhez, valamelyik társát is be kell vonnia a csalásba. Megegyeztek, hogy telefonon értesíti Dobányt, mire jutnak. Dobány a pénzt visszahozta Egerszegre, és átadta Mészölynek, egyben beszámolt a történtekről is. Még ezen a napon Preszeller megkereste Hannich Pétert, és elmesélte neki Dobány felajánlását. Végül is abban egyeztek meg, hogy hatszázezret kérnek, mivel hatan vesznek részt a bundában. Viszont a hat szereplő nem volt valóságos, ez az ötlet csak arra volt jó, hogy emelni tudják a kért összeget. Ugyanakkor kikötötték, hogy az első félidő „élesben” megy, mert még esélyük volt a dobogós helyre, ha az Újpest–FTC mérkőzés kedvezően alakul a Rába számára. Ez azonban, mint később kiderült, nem így történt.[40]

Ezt követően Preszeller felhívta Dobányt és közölte a feltételeket, amit az egerszegi játékos elfogadott. Mint ismert, a ZTE 3:1-re megnyerte a találkozót. A győzelemhez szükséges pénz egyik fele a ZTE baráti kör elnökétől, dr. Szabó Ernőtől származott (mintegy háromszázezer forint), aki május végén a mérkőzések premizálására adta át ezt az összeget Mészölynek. Ezt megelőzően 1987 végén ugyancsak a labdarúgók prémiumából visszatartottak 30 százalékot, bár a kiosztási jegyzéket mindig ügyesen aláíratták a játékosokkal, de a pénzt nem fizették ki számukra. Ebből mintegy 250-270 ezer forintos összeg keletkezett, amit Balázs Zsolt, az egyesület kapusa nevére egy bemutatóra szóló OTP betétkönyvben helyeztek el. Ezt a Rába mérkőzés előtt Sulyok László tudtával kivetették a takarékból, és ebből kiegészítették a baráti körtől kapott 300 ezer forintot ötszázezerre. A félmilliót Sulyok László hivatali páncélszekrényében helyezték el. Amikor a győri mérkőzésre indultak, a pénzt Sulyok László és Mészöly Kálmán együtt vették ki a lemezszekrényből, illetve hozzányúltak a Caola gyár sportcélú adományához is.[41] A Caola-pénzből és a prémiumokból tehát félmillió forint jött össze.

 

8. kép. „Kifordítom, befordítom...”[42] – illusztráció

 

Szinte minden csapatnál ez volt a téma, alig akadt olyan, aki ne szólalt volna meg az ügyben. Az egyesületek képviselői eléggé értetlenül álltak a dolgok előtt. Játékosaik eltiltásával komoly problémák elé néztek. Érthetően foglalkoztatta őket, mi lesz a játékosok szerződéseivel, kitől kapják vissza a hiába kifizetett átigazolási összegeket, mi lesz, ha valakiről mégis kiderülne, hogy ártatlan? Mi lesz az újabb bűnösökkel?[43] Mezey György, a válogatott akkori kapitánya egy interjúban elmondta, akkoriban gyakorlatilag a rendőrség, vagyis az ügyészség határozta meg a válogatott végleges összeállítását. Az került az utazó keretbe, akit éppen nem hallgattak ki, nem tartóztattak le vagy nem volt előzetesben. Ez elég rossz hatásfokkal működött, mert az éves mérleg igencsak hervatagra sikeredett: 2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. 32 európai válogatott közül a 22. helyen zárták az évet.[44]

      1989. január elejéig húzódtak az ügyek, végül szinte mindenki megrovással megúszta, sokuk ellen pedig bizonyíték hiányában ejtették a vádakat. Voltak, akik rosszabbul jártak, sokaknak alaposan megváltozott az élete. Mészöly Kálmánnak és Hannich Péternek, sőt az akkori ZTE-elnök Sulyok Lászlónak is - bár nem kellett leülniük a börtönbüntetést, de ők is próbára bocsátást kaptak. Mészölyt végül jogerősen 60 ezer forint pénzbüntetés befizetésére, s 8 hónapos felfüggesztett fogházra ítélték, illetve fél évre eltiltották az edzői munkától.

Hámori Tibor: A bunda ára című könyvéből megismerhetjük Mészöly magnókazettára rögzített vallomását. Egyszerűen tagadta az egészet, azaz Dobányra hárította a dolgot:

„Vége volt a mérkőzésnek. Hallatlan nagy öröm volt, én szent meggyőződésem most is, függetlenül, hogy volt ebből tárgyalás: a csapat minden tagja a maximumot nyújtotta, és teljesen megérdemelten nyertek 3-1-re. Engem elkaptak az újságírók. Gratuláltak. Mire beértem már szinte kész volt az egész társaság. Dobány Lajos jött hozzám, és mondta, hogy öreg, nem mert belenyúlni a vezető edzői táskámba, kéne nekem a pénz! Mire? Hát azért, mert ez a mérkőzés bunda volt! Lajos, az isten áldjon meg, ne mondjál ilyent, hát kizárt dolog! Ennyire nem vagyok analfabéta, ennyit értek hozzá! De hát ez a ti pénzetek, ti kerestétek, áldjad, vigyed. Ott van a táskámban, vedd ki nyugodtan, azt sem tudom, miről van szó. Tedd, ahova akarod. Ezzel gratuláltam a csapatnak, felültem az autóbuszba, én a saját társaságommal indultam Budapestre. […] Szentül megvoltam győződve, és ma is ezt mondom: tisztességes körülmények között folyt le a mérkőzés, nyert a csapat 3-1-re, hogy az anyagiakat ki és hogy rendezte, fogalmam nincs, és nem volt akkor. Így utólag, hogy a mérkőzés közben, bent, amit képtelenségnek tartok, az utolsó 25 percben odamegy a Dobány a két játékoshoz, és azt mondja, oké, bunda a mérkőzés, ez kizárt, ez egy hamis, fals dolog, és nem létezik. Hogy a pénzzel mi történt, nem tudom, most már tudom, hogy a két játékos, a Preszeller és a Hannich, akik ezt az összeget felvették. Meggyőződésem, egy disznó dolog volt a két játékos részéről, mert ilyet focista a többivel szemben nem tehet meg. Két játékos egy mérkőzést nem tud eladni, nem tud 30 percen belül lerendezni dolgokat. Tehát az egész teljesen megdöbbentő a számomra.[45]

      Egy későbbi, 2016-os interjújában is hasonlóan mesélt a történtekről:

„Győrből már többen hívtak, hogy megvettük a meccset. Mondom, vettük a kurva anyátokat! És akkor jött egy ramazuri, hogy egy csomó meccs el lett adva, nem csak a miénk. És elvitték ezt meg amazt és egyszer csak jöttek értem is. Akkor már a Vasas edzője voltam. Levittek Győrbe, és rendesen be is kasztniztak. Semmi nem igaz az egészből!”

A már addigra szétesőfélben lévő magyar futball presztízsét is alaposan megtépázták, az NB I-et meg végleg leminősítették oda, ahol azóta is vegetál.[46]

      Az 1987-1988-as első osztályú magyar labdarúgó-bajnokságot egyébként a Honvéd nyerte a Tatabánya és az Újpesti Dózsa előtt. Kiesett a Debrecen és a Kaposvár, a ZTE épphogy bent maradt (a következő évadban viszont már kieső volt).[47]

Hámori Tibor könyvéből fény derül a másik oldal vallomásaira is. Nagyon érdekes a több, kissé eltérő, szubjektív történeteket egymás után olvasni. Szinte mindenki azt akarta elhitetni, hogy fogalma sem volt arról, hogy ez bunda lett volna. A győriektől lássunk három tagot:

Bunda volt-e a Rába ETO-ZTE mérkőzés?

Horváth Béla: „Én húsz éve vagyok az egyesületnél, először játszottam, majd dolgoztam a gyárban, végül sportvezető lettem, tehát sok mindent tapasztaltam Győrben, de ilyen kellemetlen esetünk még nem volt! Minden bizonnyal beköpték a dolgot, különben hogy tudták volna meg? Természetesen elítéljük Dobány, Preszeller és Hannich cselekedetét. Nagyon nem hiányzott ez nekünk. Már a meccs előtt is bundáról suttogtak a városban, de szerintem csak bundakísérletről beszélhetünk. Dobány a meccs után meditált is, átadja-e a pénzt. Nem tudta eldönteni, jó játékkal győztek-e, vagy besegítettek Hannichék? Sajnos, úgy döntött, hogy a pénz jár nekik. És ők, ugye, elfogadták. […] Mi többször is megnéztük a mérkőzést videón. Gyengén játszottunk, de Preszeller és Hannich nem lógott ki a sorból. Egyetlen játékos nem meri állítani határozottan, hogy ők ketten nem játszottak teljes odaadással. Nehéz téma. Nem irigylem azokat, akik be akarják bizonyítani, hogy a pénzért megszolgáltak.”[48]

Hajszán Gyula: „Én úgy gondolom, hogy a lebukásuk nem az úgynevezett közérdekű bejelentés eredménye. Tehát nem köpte be őket senki, ahogy beszélik. Egyszerű: Zalaegerszegre vezetnek a szálak! Ott pénzügyi vizsgálat lehetett és ötszázezer vagy hatszázezer forinttal nem tudtak elszámolni. Elkezdték keresni a pénzt. Megnézték a bajnoki mérkőzések eredményeit. Hallottak egy-két pletykát, elindultak... Nekem ez a teóriám.”[49]

Hlagyvik Gábor: „Lehet, hogy a két játékos megszédült a sok pénztől, de mégsem bundázott! Ellentmondás, tudom... mégis... nem voltunk formában... Én is azt érzem, hogy az egerszegieknél hiányzott a dohány, és vizsgálták, hová tűnhetett. Mi konkrétan csak az ügy kirobbanásakor tudtuk meg, hogy fizettek a meccsért félmilliót, és ki vette el a pénzt.”[50]

 

 

9. kép. A BRFK III/III-A Alosztályának jelentése a "bunda-ügy" miatt eltiltott játékosoknak, Hannich Péternek és Preszeller Tamásnak amnesztiát követelő tüntetésről. /1989. szeptember 1./[51]

 

6. Veszélybe került a Caola hírneve

A rendőrségi vizsgálat szerint a Caola egymillió forintjának a felét – 500 ezer forintot – elkülönítették a zalaegerszegiek, mondván, kell a pénz bundára. Enyhén szólva, mindezzel rossz fényben tűnt fel a Caola, s a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat vezérigazgatója, érthető módon, azonnal megszólalt, közleményt jelentetett meg: semmi közük a bundához, ők a pénzt nem erre a célra adták! Mint ismeretes, a vállalat többéves szerződést kötött a Zalaegerszegi TE-vel, egyrészt, hogy ily módon támogassa a sportot, másrészt, hogy reklámlehetőséghez jusson, mindezzel nem keveset kockáztatva, mert aki ma a magyar sportban szponzorszerepet vállal, kicsit kamikaze is, hiszen olykor nem lehet tudni a történet végét. Ha például a reklámhordozó olimpiai bajnoki címet nyer, erkölcsileg egyértelműen megtérül a befektetés. Ám, ha netán doppingügybe vagy bundagyanúba kerül a vétkes sportoló, még a cég is kárát láthatja.[52]

Alighogy kitört a magyar labdarúgás újabb botránya, számos klubra egyaránt árnyékot vetett az ügy. Egy-két napig reflektorfénybe került a Caola Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat is, amelynek pénzével zajlott az egyik bűnös manipuláció, a Zalaegerszegi TE–Rába ETO mérkőzés megvásárlása. Rövid idő alatt persze kiderült, hogy a cég teljesen jóhiszeműen szponzorálta a ZTE labdarúgóit, így azután a kedélyek is hamar megnyugodtak – mondta Forgony Alfréd, a Caola SE ügyvezető elnöke. A vállalat mégsem újította meg a ZTE-vel a szerződést, a nem rendeltetésszerűen használt pénzt pedig visszaperelte a zalaiaktól.[53]

„A botrány súlyosan veszélyeztette cégünk hírnevét. Mi egymilliót adtunk, a játékosok a mezükön viselték a Caola-emblémát, az ügy tiszta volt. Csak hát a mi emblémánkat besározták...” – mondta Dr. Gedeon Tihamér, a gyáregység igazgatója. „Mi már februárban átadtuk az egyesületnek a szerződésben foglalt összeget, majd a tavaszi idényvégén jött az ominózus győri bundameccs... A rádióban és a tévében mégis az a megállapítás jött vissza, hogy a bundára a Caola adta a pénzt. – idézi fel a történteket. Valaki ezt az információt adta. Hogy ki, nem tudtuk kideríteni. Mindenki tagadta, így aztán mi kiléptünk ebből az inkorrekt kapcsolatból.” – zárja le egy interjúban a gyár vezetője.[54]

 

10. kép. „Zalából jöttem”…

 

Igaz, hogy a ZTE elnökségi ülésén Gedeon Tihamér, a Caola zalaegerszegi gyárának igazgatója lemondott elnökségi tagságáról, mely valószínűleg a cég és a ZTE közötti megromlott viszonyra enged következtetni.[55] Viszont téved, aki úgy gondolja, hogy a megyeszékhelyen jelentős gazdasági erőt képviselő Caola ez az ügy miatt magától a sporttól is eltávolodott. Az NB II-es, saját női kézilabdacsapat évi költségvetése 1990-ben már a félmilliót is meghaladta. Százezer forint jutott a dolgozók szabadidősportjára, további tízezret igényelt a saját, takaros sportcentrum fenntartása, negyven-ötvenezer forinttal a városi diáksportot szponzorálták. Hagyományosan megrendezték a városi futóderbit, nagyvállalatuk egésze számára a családi olimpiát. Volt asztalitenisz-, természetbarát-, horgász-, aerobic-, tenisz-, kispályás labdarúgó- és testépítő – szakosztálya is, ráadásul saját bázissal. A gyáregység támogatott ezen kívül sárkányrepülőket, autósokat, motorosokat, női tőrvívó csapatot... Tehát nagyon fontosnak tartották mindig is, hogy a sport létezzen. Vallották, hogy a gépesített világban óriási a mozgás szerepe, anélkül nem tudunk testben és lélekben edzett új nemzedékeket felnevelni, ahhoz viszont nélkülözhetetlen az élsport példaadó jelenléte.[56]

„Természetesen házonkívüli sportrendezvényeket is támogatunk, amennyire a gazdasági mutatók megengedik.” – nyilatkozta Losonczi Károly, a Caola SE elnöke, a Caola Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat vezérigazgató-helyettese. Így a csepeliek hagyományos nemzetközi evezős viadalát, egy-egy nemzetközi sí-tömegfutóversenyt, illetve diák-labdarúgótornát, valamint az öt év alatt igen népszerűvé vált Caola-futást. „A legjelentősebb vállalkozásunk a női tőr Világ Kupa-sorozat évenkénti magyarországi fordulójának szponzorálása. Labdarúgással viszont a közeljövőben nem kacérkodunk még egyszer, a bundára fordított pénzt pedig visszapereljük a zalaegerszegiektől.”[57]

 

7. Változások a ZTE-nél: Bundák után, reklámok nélkül

Kétségtelen, hogy Zala vármegye legnagyobb sportegyesülete válságos helyzetben volt még a bundabotrány utáni jópár évig. Az okok igazából már kicsit korábbra nyúlnak vissza: az emlékezetes ZTE-bírósági per robbantotta a bombát, a következő, rogyasztó ütést a bundabotrány hozta, amely tulajdonképpen az NB I-es labdarúgó-csapatnak is megadta a kegyelemdöfést. A következő csapás a klub speciális helyzetéből adódott: a nagyrészt tanácsi támogatásra épülő költségvetés kilátástalan helyzetbe került a központi források elapadásával. A labdarúgó együttes nem is tudta kiheverni ezt a tragédiát. Nem sikerült teljesítenie a kitűzött célt, így továbbra is NB II-ben szerepelt a csapat. Az NB I-be való visszajutás egyre távolabbinak tűnt, hiszen az egykori élvonalbeli csapatból csupán 1-2 játékos maradt meg hírmondónak. A jó képességű labdarúgókért kapott pénzt pedig lassan-lassan felélte az egyesület.[58]

Tehát sok minden közrejátszott, de a ZTE-bundaügy már elodázhatatlanul követelte, hogy az egerszegi klubnál, teljes mértékben megtörténjen a tisztulás. „Ez annál is inkább szükséges, mert az egyre szorító gazdasági körülmények között a bázisszervek, a mecénások nem adják a nevüket és pénzüket kétes ügyletekhez, s nem utolsó sorban az sem tűrhető, hogy a megyéről alkotott kép ilyen ügyek miatt sározódjon be. A Zalaegerszegi Városi Tanács V. B. Ifjúsági és Sportosztálya indokolnak tartotta Sulyok László egyesületi elnök ellen fegyelmi eljárás kezdeményezését. Egyben felszólította a ZTE elnökségét, hogy a fegyelmit rendelje el.” – olvasható a Zalai Hírlap 1988. november 2-i számában.[59]

A Zalaegerszegi Torna Egylet elnöksége a 1988. november végi soron következő elnökségi ülésén kiderült, hogy többen is bejelentették lemondásukat (pl. Farkas József, a ZÁÉV vezérigazgatója és Farkas Imre, a Zalahús igazgatója, s ugyancsak lemondott elnökségi tagságáról Gedeon Tihamér, a Caola zalaegerszegi gyárának igazgatója), s így felmerült a kérdés, hogy az elnökség az új helyzethez miként viszonyuljon. Az elnökség rámutatott arra, hogy továbbra is szükséges a minőségi színvonal emelése, törekedni kell arra, hogy nemzetközi szintű versenyzők is nevelkedjenek az egyesületnél. További gondot kell fordítani a tömegbázis erősítésére és különös figyelmet kell fordítani a legfiatalabbak bevonására. Megfogalmazódott az, hogy nem tartják helyesnek az országos szövetségek olyan irányú kezdeményezését, amely a fiatalokat elvonja az atlétikától, hiszen ez a sportág az, amely alapokat biztosít minden más sportág számára. Hangsúlyt kapott az is, hogy további intézkedések szükségesek a nevelési kérdésekben, s ezzel az elnökség Szakály István vezetőedzőt bízta meg.[60]

A továbbiakban elhangzott az a javaslat, hogy a ZTE Baráti Kör és az egyesület közötti kapcsolatot konstruktív módon kell rendezni, hiszen az új rendelkezések nem indokolják azt, hogy a különböző jellegű támogatásokat a Baráti Kör részére utalják át, jobban ki kell dolgozni az anyagi támogatások rendszerét és a különböző rendezvényekhez kapcsolódó kiadások és bevételek kezelésének módját, valamint a külön támogatások, adományok kezelésének helyzetét.[61]

A mezen már 1988. novembertől kevesebb reklám szerepelt. Hiába határolják el magukat a bundaügyben érintett egyesületek, labdarúgóik napvilágra került botrányaitól, a szponzorok egyre-másra vonták meg támogatásaikat. A PMSC legismertebb szponzora, az Interag Rt. is hasonló lépéseket tett.[62]

 

11. kép. „Interag” reklámpólók

 

A Zalaegerszegi TE egykori besározódása és a közvetlen utána következő kétségbeesett megoldáskeresés között egyértelmű az összefüggés. Az egyesület mellől elmaradtak szponzorok, elmaradtak pénzek, a labdarúgók mellől mintha a szurkolók is elpártoltak volna... Ilyen helyzetben persze honnan is lenne pénze a ZTE-nek vállalkozásra? Ördögi kör. A körből kétfelé lehet kilépni. Vagy összezsugorodik, netán elsorvad az egyesület. Vagy bűnbocsánatot nyer a gazdálkodó szervektől, s azok még egyszer, utoljára összefognak érte.[63]

 

12. kép. „Ebből a reklámból a Caola nem kér. Késő bánat…”

 

„Ha a ZTE felégeti a jövőbe átvezető hidat, tönkreteszi az utánpótlást...” – állítja Gedeon Tihamér, a gyáregység igazgatója. Át kell tehát alakítaniuk az utánpótlás-nevelés rendszerét, azaz az utánpótlás egy részét iskolai keretekbe, pontosabban diáksport egyesületekbe helyeznék vissza. Éppenséggel ez az utánpótlás-nevelés egyfajta átmentéséről szól: minden és mindenki megőrződik, csak éppen máshol az egyik, máshol a másik része. A csapatsportokban a serdülőktől a felnőttekig természetesen mindenki marad a ZTE-ben, aki szervezett bajnokságban szerepelt. A népes előkészítő csoportokat igyekeznek a diáksport egyesületekbe menekíteni változatlanul a saját létesítményeikben. – mondta Zámbó Gyula, a ZTE elnöke.[64]

A Zalaegerszegi TE állami támogatásokból fedezte költségvetésének nagy részét (mely 1988-ban 52 millió forintot is elérte). Saját bevételre úgy tettek szert – mint azt Kámán Vilmos gazdasági vezető elmondta –, hogy a rendezvények bevételein és a tagdíjon felül bérfuvarozást vállaltak. Az egyesület négy autóbusza ezzel a sajátos idegenforgalmi vállalkozással több mint kétmillió forint hasznot hozott. Az állami támogatás összege 14 millióval csökkent, s a vállalatok sem adták a tavalyi teljes támogatást, legfeljebb annak kétharmadát. A vállalatokat nem a bunda (amibe a ZTE alaposan belekeveredett), hanem inkább saját gazdasági veszélytudatuk késztette arra, hogy visszafogják magukat az adakozásban. A kieső bevételeket a ZTE újabb vállalkozással igyekezett pótolni: sörözőt nyitottak az Ady Endre utcában, illetve több kisebb büfét is működtettek. Zalaegerszegen 1989-ben nem szerepelt tervben a létesítmények felújítása sem, előtte jelentős összegeket fordítottak a súlyemelőcsarnok és az atlétikai pálya rendbehozatalára. A létesítmények elfogadható állapotban voltak. A gazdasági vezetőt, Kámán Vilmost leginkább az zavarta, hogy a bevételek forrása jórészt bizonytalanná vált. Talán ezért is nem ért senkit váratlanul a játékospiac hirtelen megélénkülése sem. A ZTE üzleti vállalkozása a játékos eladásból is jövedelmezett, pl. Vadász – aki az MTK-VM játékosa lett – egymillió 750 ezer forintért kelt el.[65]

 

8. Végszó

A sportélet tisztasága örök témának számít mind a sportrajongók, mind a sportolók között. Az alaptézis: a tiszta győzelem az igazi, az eladott mérkőzés morálisan vállalhatatlan. A bundázás etikai és jogi szempontból büntetendő, ugyanakkor nem mindig könnyű kimaradni belőle. Amikor a futballvilágot átszövik a kisebb-nagyobb vesztegetések – olykor vesztegetés se kell, ha egy bizonyos eredmény mindkét csapatnak jó –, kigolyózhatják azt, aki ki akar maradni belőle. Ez különösen fiatalabb játékos esetén jár hátránnyal, hiszen azt kockáztatja, hogy a közösség nem fogadja be, a pályán nem adnak neki labdát, és ez későbbi karrierjére negatívan hat.[66]

A ’88-as eset után mindenki a döbbenetéről mesélt, holott évekig alig akadt olyan ember a magyar futball közelben, aki legalább ne sejtett volna valamit a megbeszélt eredményekről.[67] Mégis legtöbbjükben feltevődött a kérdés: ide jutottunk?! A futball honi szerelmesei egymást kérdezgetik: érdemes-e ezek után meccsre járni? Ezzel most már minden bizonnyal elérkeztünk a két évtizedes, botrányoktól visszaélésektől, csalásoktól hemzsegő út legvégére. A kialakult helyzetben teljesen felesleges mindenfajta szépítgetés. Végveszélybe került hazánkban a minőségi labdarúgás?[68]

A zalai fővárosban valaki vitriolos iróniával „védte meg” a ZTE-t. Azt mondta, nem igaz, hogy az egyesület minden rosszban benne volt, ami a magyar sportban történt... Doppingügy ugyanis nem robbant ki Zalaegerszegen. Igaz, azonkívül minden. Totóbotrány, gazdasági visszaélés, bunda… Nem csoda tehát, hogy a ZTE morális megítélése és mai, szomorú gazdasági helyzete olyan, amilyen.[69]

      Bár nehéz év volt az 1988 és még nehezebbek következtek, a magyar sportélet és élsport 1989-ben sem omlott össze. Igaz, a „cirkusz” jellege azóta is megmaradt. Pénzügyi machináció, korrupció és az „urambátyámosdi” ma sem idegen tőle. Az állam ezernyi változatban ma is a legfontosabb szponzor. Úgy látszik, mindezek rendszerfüggetlen jellemzői a hazai élsportnak.[70] Ne gondoljuk azt sem, hogy a bundázás csak úgy egy varázsszóra megszűnik. Elcsalt hazai focimeccsekről manapság is sokat hallani. „Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!” Az elhíresült kijelentés Albert Flóriántól, az egyetlen magyar aranylabdástól származik. A Ferencváros egykori legendás játékosa a Nemzeti Sportnak adott 2004-es interjújában szégyenérzet nélkül beszélt arról, hogy a hatvanas években a bundameccsek hozzátartoztak a focihoz, s ez alól még a Fradi-Vasas rangadók sem jelentettek kivételt.[71]

      Várkonyi Sándor (profi futballista, sportújságíró) a Népsport hasábjain fejtette ki a véleményét a magyar labdarúgásról. Az „Elgondolkodtató futballcsodák – Bundáról is beszélnek” című írásában azt írta, hogy nem kell minden mérkőzés mögött megegyezést látni, hiszen a kiscsapatoknak is lehetnek nagy napjaik. Azonban feltűnő, hogy az utóbbi években a kiesés szélén állók a bajnokság vége felé előre borítékolhatóan megtáltosodnak, és legyőzik a náluk sokkal jobb csapatokat.[72]

           

9. Felhasznált Irodalom

                                        

• A csonka elnökség tovább folytatja a munkát. Zalai Hírlap, 1988. november 26. (44. évf.) 282. sz. 15. p.
• A vizsgálat folytatódik... Népsport, 1988. október 29. (44. évf.) 258. sz. 2. p.
• Balla Péter, Iglói Nagy István: Tovább nyomoz a rendőrség. Magyar Nemzet, 1988. október 29. (51. évf.) 259. sz. 13. p.
• Bedő István, Győrffy István: Közelebb a valósághoz! Zalai Hírlap, 1988. nov. 02. (44. évf.) 262. sz. 7. p.
• Budai Horváth József: Kifordítom, befordítom... (II.) Szabad Föld, 1988. nov. 18. (44. évf.) 47. sz. 14. p.
• Bunda, dopping, csípős csabai – a magyar sport 1989-ben II. https://helsinkifigyelo.444.hu/2019/08/16/bunda_dopping_csipos_csabai_a_magyar_sport_1989-ben_ii
• Bundabotrány a terítéken. Magyar Rendőr, 1988. november 12. (42. évf.) 46. sz. 13. p.
• Csepregi J. Botond: Hol vannak már azok a 6-6-ok? https://index.hu/sport/futball/2009/11/28/hol_vannak_mar_azok_a_6-6-ok/
• Csizmazia Zoltán: 30 éves a bundabotrány. https://index.hu/sport/alapvonal/2018/11/13/bundabotrany_30_ev_meszoly_kalman_debrecen_honved/
• Ekler Elemér: Évforduló - ünneplés nélkül. Új Dunántúli Napló, 1990. aug. 05. (1. évf.) 123. sz. 8. p.
• Fábián István: Minden csapatnál más a bírói tarifa. Népsport, 1989. február 03. (45. évf.) 28. sz. 2. p.
• Hámori Tibor: A bunda ára. Budapest: Hírlapkiadó Vállalat, 1988.
• Hámori Tibor: A szurkolók hangja. Foci, 1988. november 04. (1. évf.) 44. sz., 3. p.
• Havasréti Béla: Rába ETO-ZTE 1-3 (0-1). Népsport, 1988. május 29. (44. évf.) 127. sz. 4. p.
• Jocha Károly: Visszaperlik a bundapénzt! Esti Hírlap, 1988. november 19. (33. évf.) 274. sz. 7. p.
• Karcsi bácsi elintézi – a magyar sport 1989-ben I. https://helsinkifigyelo.444.hu/2019/08/09/karcsi_bacsi_elintezi_a_magyar_sport_1989-ben_i
• Ki adta és ki kapta a százezreket? Békés Megyei Népújság, 1988. október 29. (43. évf.) 259. sz. 8. p.
• Kis magyar bundatörténet. https://24.hu/elet-stilus/2009/12/14/kis_magyar_bundatortenet/
• Kozma Miklós: Nagy pénz-kis foci, avagy paradigmaváltás lehetősége a magyar labdarúgásban. http://edok.lib.uni-corvinus.hu/54/1/KozmaNagy28.pdf
• Labdarúgók a rács mögött. Népsport, 1988. október 26. (44. évf.) 255. sz. 1. p.
• Lehetőleg kímélettel. Képes Sport, 1988. november 15. (35. évf.) 46. sz. 10. p.
• Melyik lesz a nyolcadik csapat? Magyar Hírlap, 1988. október 29. (21. évf.) 259. sz. 8. p.
• Mező Gábor: Különös bajnoki bankett a 86-os vb előtt: a Honvéd játékosai egy csomagtartóból vették ki a bundapénzt. https://pestisracok.hu/kulonos-bajnoki-bankett-a-86-os-vb-elott-a-honved-jatekosai-egy-csomagtartobol-vettek-ki-a-bundapenzt/
• Mondták, leírták, avagy: Ki kit csapott be? Dunaújvárosi Hírlap, 1988. nov. 04. (33. évf.) 89-90. sz. 12. p.
• Pauska Zsolt: Bundák után – reklámok nélkül? Dunántúli Napló, 1988. nov. 27. (45. évf.) 330. sz. 7. p.
• Rab László: ZTE: KI dől ki. Népszabadság, 1989. január 23. (47. évf.)1 19. sz. 11. p.
• Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 / Jegyzőkönyv https://felsooktatas.oktatolapok.mnl.gov.hu/rendszervaltozas_magyarorszagon_1987_1990/tartalom/iratok?Meta%5Bsearch%5D=preszeller
• Riskó Géza: A bajnokság folytatódik... Esti Hírlap, 1988. október 31. (33. évf.) 258. sz. 7. p.
• Szekeres István: Mentőöv nélkül a sárban? Népsport, 1990. január 10. (46. évf.) 7. sz. 5. p.
• Taller János: Veszély van, pánik nincs! https://www.hamvasintezet.hu/wpcontent/uploads/2018/10/HAMVAS_2018_TAVASZ_NYAR_net.pdf
• Tóth Eszter Zsófia, Benedek Szabolcs: A bundázás egyidős a futballal. https://multkor.hu/20140429_a_bundazas_egyidos_a_futballal
• Tóth Eszter Zsófia, Benedek Szabolcs: A bundázás egyidős a futballal.  
• Tűzpróba. Képes Sport, 1989. február 07. (36. évf.) 6. sz. 10. p.
• Újabb fejlemények a bundabotrányban. Déli Hírlap, 1988. október 29. (20. évf.) 256. sz. 6. p.
• Várkonyi Sándor: Elgondolkodtató futballcsodák. Népsport, 1988. május 30. (44. évf.) 128. szám 3. p.
• Várnai Iván: Csatárok védőőrizetben. Népszabadság, 1988. október 29. (46. évf.) 259. sz. 24. p.
• Wikipedia. Mészöly Kálmán. https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9sz%C3%B6ly_K%C3%A1lm%C3%A1n
• Wikipedia: 1987–1988-as magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály) https://hu.wikipedia.org/wiki/1987%E2%80%931988-as_magyar_labdar%C3%BAg%C3%B3-bajnoks%C3%A1g_(els%C5%91_oszt%C3%A1ly