Így is alakulhat egy könyv sorsa

 

Az antik római író, nyelvész Terentianus Maurus úgy vélekedett, hogy a könyvek sorsa attól függ, mennyire tudja befogadni őket az olvasó. A tőle származó idézetnek: “Pro captu lectoris habent sua fata libelli” a leggyakrabban csak a második felével találkozunk, s akkor így fordítják: megvan a könyveknek a maguk sorsa.1 S valóban, elsődlegesen szellemi útjuk van a könyveknek, de van egy másik, fizikális pályájuk is, melyet befuthatnak. Utóbbira jó példa a Háborog a sír című kötet egyik példányának különleges - a publikálás napján éppen 66 esztendős - története. 
Ezzel a művel egy irodalomkutatásnak köszönhetően először a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban találkoztam. Kiderült, hogy szerzője Vidor Gáborné egy köztiszteletben álló zalaegerszegi fogorvos tanult, művelt felesége volt, aki zsidó származása miatt megjárta az auschwitzi haláltábort. Ott veszítette el egyetlen gyermekét, a 16 esztendős Vidor Tibort, édesapját, Sommer Sándor nagykereskedőt és édesanyját, Friedrich Rezsit is. A vele történteket abban a visszaemlékezésben összegezte, melyet a Magvető Kiadó 1960-ban jelentetett meg. A megrázó memoár nemcsak a befogadó, érző és értő olvasókhoz talált utat, 1961-ben Vidorné Irodalmi Nívódíjat kapott érte, ráadásul németül is kiadták az NDK-ban és az NSZK-ban. Érdekes a helyi útja is, hiszen csak Zalaegerszegen már a megjelenést követő napokban negyvenen  vásároltak belőle.2 A szerző egy példányba a zalai megyeszékhelyen 1960. október 8-án az alábbi szöveget írta be: “Pető Miklós Elvtársnak őszinte nagyrabecsüléssel dr. Vidor Gáborné”. 
Vajon ki lehetett Pető Miklós? A korabeli sajtóban gyakran felbukkan Pető Miklós műfordító neve, aki a Lányok, Asszonyok című lap munkatársa, később főszerkesztő-helyettese volt,3 emellett főként orosz nyelvről ültetett át magyarra novellákat, költeményeket és regényeket.4 Zalaegerszegre is ellátogatott, ahol a Ruhagyárban megrendezett ankéton találkozott a lap népes helyi olvasótáborával.5 Közreműködőként, fordítóként szerepelt a neve a szovjet költők verseit tartalmazó Van ilyen párt című kiadványban is.6 Mivel Vidor Gáborné a II. világháború után műfordítóként tevékenykedett, elképzelhető, hogy könyvét egy “szakmabelinek” ajánlotta a fenti sorokkal. A szignózott példány ki tudja hogyan, a fővárosba, egy antikváriumba került. Az biztos, hogy 2026 júniusában az egyik legnagyobb könyvértékesítő portál kínálta megvételre. E sorok írója onnan rendelte meg, s két nappal a csomag megérkezése után fedezte csak fel, hogy egy dedikált példányhoz jutott. 
Gondoljuk végig! 1960-ban elkerül egy könyv a zalai megyeszékhelyről Budapestre, 2026-ban egy fővárosi antikvárium kínálatában tűnik fel, aztán “véletlenül” egy zalaegerszegi bibliofil figyel fel rá, s a kiadvány újra a kiindulási helyen köt ki. A  66 év alatt vajon hány helyszínen hány tulajdonos  alakíthatta ennek az egyetlen kötetnek a sorsát? S mekkora volt a valószínűsége annak, hogy ismét visszatérhet Zalaegerszegre?

 

Szakál Eszter

 

 

JEGYZETEK

1  Tótfalusi István: Idegen idézetek szótára. [Bp.]: Anno, [1998]. 86. p.
2 Másfél nap alatt negyvenen vásárolták meg Vidor Gáborné Háborog a sír című regényét Zalaegerszegen. iN: Zalai Hírlap. 1960. október 23. 3. p.
3  Lányok, Asszonyok. 1972. 1. sz. 40. p.
4  Könyvvilág. 1977. szeptember 9. p.
5 Császy Miklósné: Ankét a „Lányok, Asszonyok” olvasóival. In: Zalai Konfekció. 1972. szeptember 30. 4. p.
6  Van ilyen párt! Bp.: Uj Magyar Könyvkiadó, 1951. 132 p.