2024.04.19., péntek - Emma napja
search

Versturisták egy asztal körül

Egy költő addig él, amíg olvassák / mondják a verseit. Talán a szervezők is erre gondoltak, amikor összehívták Tóth Imre barátait, tisztelőit, hogy alig több mint egy évvel váratlan és megdöbbentő halála után, július 2-án, az 56. születésnapján egy-egy versét felolvasva, közösen emlékezzünk rá. Az est helyszíne, a PopUp Underground Club most már úgy vonul be a város irodalomtörténetébe, hogy ez volt a helyszíne annak a kortárs irodalmi beszélgetéssorozatnak, a Literaturistának, amelyet a Szépírók Társasága támogatásával Imre vezetett. Az ő hívására érkezett Zalaegerszegre például Szkárosi Endre, Jász Attila, Debreczeny György vagy Gyukics Gábor.

Törzsasztalából, amely mellett ülve a költőtársakat kérdezte, ezen az estén Tóth Imre emlékasztal lett. A táblát Imre felesége, Tóthné Hantos Katalin és a PopUp tulajdonosa, Cserpes Attila avatta fel.

Szemes Péter, a jó barát és egyben a költői életmű gondozója felidézte az Imre által annyira várt, de már csak posztumusz megjelent verseskötet, Az örökkévalóság pózában születését, amelyben a korábbi kötetekből válogatott művek mellett egy új versciklus is olvasható. Beszélt az író- és költőtársak műveiből összeállított emlékkönyvről is.

Imre csendességéhez, másokkal szembeni figyelméhez jól illett a Literaturista kérdező szerepe. Ezen az emlékesten azonban őt, a már csak szellemében jelen lévő költőt, barátot kérdeztük. Ő pedig a felolvasók által választott verseivel válaszolt.  És a versek mintha tényleg valóra vált jóslatokként szólaltak volna meg. Biztosan azért is, mert a versválasztásokra hatottak az elmúlt évek, hónapok történései. De azért is, mert Imre kozmikus, látomásokkal, jövendölésekkel telített költői világához néhány lépéssel közelebb lépett a történelem. A vátesz versekben és azok mellett, vagy egy felolvasott prózarészletében azonban ott voltak a mindennapok apró, Imrére annyira jellemző mozzanatai is: a folyton gőzölgő kávé, a cigarettafüst, Landorhegy a gyermekkor emlékeivel és a katonaévek.

Akik a verseket kiválasztották és megszólaltatták: Czegő Terézia, Bánfi Kati, Tóthné Hantos Katalin, Cserpes Attila, Gyenes Imre (aki egy novellarészletet választott), Hartmann Miklós, Kalász István, Pénzes Csaba, Somogyi Zoltán, Szemes Péter (ő nemcsak az általa, hanem az Arany Horváth Zsuzsa által kiválasztott verset is felolvasta), Varga Zoltán és Turbuly Lilla.     

A hagyományteremtő szándékkal megtartott első felolvasóestet remélhetőleg még sok másik követi. Hiszen amíg olvassák / mondják a verseit, Tóth Imre itt van közöttünk. Ha felütjük valamelyik kötetét, beszélgethetünk vele.

 

Turbuly Lilla

 

A fényképeket Bánfi Katalin és Kalász István készítette

Kapcsolódó galéria