Kocsis Tamás versei

Csend

 

Csend van most legbelül.

Nem nyomnak titkok,

Nem bolyong keresztül.

Magányos gondolat,

Haragból született, eltévedt tőmondat,

Csak csend.

 

Csend és nem zuhanás,

Régvágyott, halasztott, távolba utazás,

Ablakból révedve,

Szélkerék tengerre.

 

Csend van most,

Nem kell más,

Szívektől kölcsönzött, hitelnyi boldogság,

Valósban tévképzet,

Rongylábon ácsorgó, foltokból varrt élet.

 

Csend legyen közöttünk,

Nem kell most vígasszó,

Sem távolban félrevert, eltévedt harangszó.

Csak csend, s majd leszek én,

Viharok idején,

Csendedben szép remény.

 

 

Egyszer 

 

Egyszer egy másik Én,

Viharok idején,

Elkezdett keresni.

 

Keresett, nem talált,

Énekelt, odébb állt,

Nem hagyott nyugodni.

 

Belül már tomboltam,

Magamban rab voltam,

Próbáltam megszökni.

 

Hogy testem is cserben hagy,

Poros, mint űzött vad,

Igyekszem kitörni.

 

Mocsok e hely nekem,

Változni képtelen,

Kellesz majd átjutni!

 

Drog lettél lelkemben,

Zűrzavar ép észben,

Szeretnék szeretni.