Balaton László: Előzékenyország

 

 

 

 

  Az idős atya békésen szunyókált a gyóntatófülke álmosító homályában, nem fenyegette az a veszély, hogy egy bűnös lélek majd váratlanul rányitja az ajtót. Na, nem azért, mert a hívők nem akarták megtartani a gyónás kötelességét az egyházkerületben. Nem. Előzékenyország bármelyik templomában ugyanezzel a jelenséggel szembesülhettünk.

  Előzékenyországban üresen jártak a buszok, a vonatok, esetleg egy-egy magányos utas élvezte, hogy kedve szerint foglalhatott helyet. Előzékenyországban kongtak az ürességtől a boltok is. Előzékenyországban már nem fújtak tizenegyest, hetest, négyméterest, bedobást a játékvezetők. Minek? Senki nem végezte el őket.

  Előzékenyországban az emberek annyira előzékenyek voltak egymással, hogy mindenki lemondott előjogairól, a sorban egymást tessékelték előre, büntetőrúgásnál, -dobásnál a játékosok mindig felajánlották a végrehajtást társuknak, az a társ ezt nem fogadta el, felajánlotta a felajánlónak, az újfent vissza, és így a végtelenségig. (Állítólag – ezt látva – az edzők ezért vezették be más országokban a kijelölt büntetőrúgókat, -dobókat.) Ez történt gyóntatáskor, áldozáskor, a buszra várva, a pénztárak előtt.

  Joggal merül fel legalább két kérdés: a miért és a hogyan. Miért alakult így, és hogy lehetett fenntartani egy ilyen társadalmat? És ezekből következik egy újabb: boldogok voltak-e Előzékenyország önzetlen, s mi több, önfeláldozó polgárai?

  A miért. Előzékenyország középkori krónikáiban kell keresnünk a választ. Az 1527-ben megjelent Bar Nasa-krónika az ősi áldásról tesz említést, amelynek hatására az ország lakói a kegyelem állapotában élik le életüket. Az 1312-ben kiadott Emmánuel-krónika sem mond többet erről az áldásról, csak annyit, hogy: „Megáldá őket az Úr, s ők szívükbe fogadák az Úr áldását. ” A XI. században keletkezett Gesta Regnum Coelorum – a legrégebbi írásos emlék Előzékenyországból – már közelebb visz minket a megoldáshoz: „Az idők kezdete óta a béke volt velük. Nem háborúztak, nem viszálykodtak, nem gyűlölködtek, nem pereskedtek egymással. Az irigységet nem ismerték. Krisztusföld lett az országuk neve. ”

  A hogyan. Az évszázadok alatt Előzékenyország polgárai kialakították a mindennapi élet rutinját. A látszat ellenére a társadalom működőképes volt. A tömegközlekedés nem lett éppen sikerágazat, de az autóipar és a kerékpárgyártás virágzott. A boltokban tényleg kevesen vásároltak, de az internetes rendelések megoldották a problémát. Az esetleges és elkerülhetetlen sormizériákat rögtönzött sorsolással oldották meg. A papok örömmel látogatták a híveket, és otthonaikban gyóntatták őket. A templomok kapuit hatalmasra tervezték és tárták. Alkalmazkodtak ahhoz, ami parancsként íródott szívükbe. Nem én, hanem te.

  S hogy boldogan éltek-e ebben az utópisztikus, a tolsztojánizmust megvalósító, Pilinszky János által is megálmodott, kritika és önvédelem nélküli országban? Visszakérdezek. Hogyan lehetnének boldogtalanok, mikor megvalósult Isten országa?