A biorobot lázadása

 

            Azért se eszek rostosat, hadd legyen kemény, ami az akar lenni. Legfeljebb aranyerem lesz, az még úgyse volt. Meg különben se látszik.

Nem hordok sapkát és szájmaszkot a buszon, elvégre dolgozni megyek, nem bankot rabolni. Legfeljebb elkapok valamit. De nem leszek hajlandó minden piszlicsáré megfázásra antibiotikumot szedni. Jó erőset, ami vérbajra, lépfenére is jó. Mert nem vagyok hajlandó újra és újra kipusztítani a bél- és hüvelyflórámat.

            Bár így is többet mosok kezet, mint eszek, és minden vécében állva pisilek. Több-kevesebb sikerrel, váltóbugyival. Viszont büszke vagyok, hogy nincs még szükségem betétre.

            Nem veszem be a kollagént, hogy rugalmasak legyenek az ízületeim, mint egy húszévesnek, bár a térdem fájdalma olykor figyelmeztet rá. És a hialuronsavat se veszem be mellé, pedig hát milyen nagy csoda, hogy a kakas képes olyan anyagot előállítani, ami folyadék és mégis kemény, erős. Fel tudják vele állítani az egész lebernyeget, ha muszáj, ha új kiskakas kerül az udvarba, s neki meg kell mutatnia, ki az erősebb, ki az úr a tyúkok között. No de szabad-e elvenni tőlük az erőfitogtatás lehetőségét? És mi lenne fájó ízületeinkkel úgy 50-60 fölött, ha egyszer csak kihalnának.

            Ja, és egyszer azért is eszek kakashúslevest.

            És puffasztó, nehéz ételeket, tekintet nélkül a másnapi kliensek orrára.

            És nem nézem az órát, nem számolom ki, hogy mikor kell lefeküdnöm ennyi meg ennyi óra alváshoz.

            Mert jogom van a fotelomban is, tévézés közben is elaludni. Ez egy okos tévé, ha sokáig ugyanazt a csatornát nézem, magától kikapcsol.

            Itthon nem fésülködöm. Joga van a hajamnak felállni, addig se zsírosodik. Így meg tudok spórolni egy hajmosást.

            Pisilni meg pisilek, amikor kell. Főleg, éjszaka, mert akkor ér rá a szívem a felesleges folyadékkal foglalkozni. Napközben inkább munkára használom szegényt.

            A folyadékpótlás meg legyen a mezőgazdászok gondja, így, egy perccel a klímaváltozás előtt.

            Én ragaszkodom az egészségtelen, édes, foszforsavas határokon átívelő pohár colámhoz. Lehetőleg hidegen.

            Kolbásszal, szalonnával megágyazva neki.

 

 

 

 

A kórvadász

 

            Te, te is látod? Látod, hogy ennek mintha nem is rákja lenne?

            Hanem rákocskája, ölebe vagy valami dédelgetett micsodája. Mert nem, nem harcol ellene, dehogy. A gyógyszerét se váltotta ki. Bevágta a receptet a kesztyűtartóba, mintha papírszemét lenne, kéretlen küldemény.

            Viszont nyugodtabb lett, az biztos. Könnyed, felszabadult. És láttad? A múltkor is gyűrött ruhában jött dolgozni. Én azt se tudtam, hova nézzek, nehogy észrevegye a megütközésemet. De őt nem zavarta, és az se zavarja, hogy lassúbb lett, elmélyültebb és pontosabb. Viszont így a másikat is hátráltatja.

            És észrevetted? Most már a főnök se szent neki, kikezdi olykor ezzel-azzal. De tényleg, mintha átadta volna magát egy felsőbbrendű lénynek. Hogy legyen meg az ő akarata. Hogy tegyen vele bármit belátása szerint. A rák, látod, ami még dolgozni is engedi. Aztán meg, ha betegállományba kerül, a táppénzből csak nem vonják a dupla hitelét. De ha mégis, a kutyái menhelyre mennek, ő kórházba, a gyerek meg állami gondozásba. Mert a rokonok már rég kijelentették, hitelekkel együtt nem vállalják a nevelését. Tartozások nélkül még csak-csak.

            És te, ha mindez megtörténik, nem kell felelősnek éreznie magát. Nem, hogy ő volt ügyetlen, hogy ő szúrt el valamit az életében. Nem kell sem a kutyái, sem a gyereke szemébe néznie. Ha viszik őket.

            Mert látod, mostanában már meg se kérdezzük tőle, hogy hogy van. És eszünk ágában sincs segíteni neki. Mert valójában bosszant bennünket a nyugalma, az, hogy neki van valamije, ami nekünk nincsen.

            És te, mi lesz, ha ebben a égi, mégis csak az égből kapott gondtalanságban észbe kap az immunrendszere?

            És meggyógyul.

            Válogatás nélküli nemi életbe kezd? Hogy valamit azért elkapjon mégis?

            Persze, persze hogy tudat alatt.