Molnár Krisztina Rita próza részlet

A Térforgó négy kisregény közös címe. A négy történet egy mozaikcsaládban játszódik, és a négy legfontosabb elem – a víz, a tűz, a föld és a levegő – minőségeit járja körbe. Azt, ahogy ez a négy őselem a kapcsolatok, az érzelmek terén megjelenik. A szeretet, a harag, a szenvedély, a távolság, az elengedés, a kapcsolódás  lehetőségeit.
A szerző szándéka szerint nem gyerekeknek vagy felnőtteknek szánja a művet, hanem – visszatérve a történetmondás legősibb formájához – közös, családi olvasásra. 
Vagyis együttlétre, beszélgetésre alkalmat adó könyveknek reméli.

A Térforgó első kötete, A víz ösvénye (Alexandra, 2016) megjelenése után a sorozat megjelenését a Naphegy kiadó vette át. A tűz ösvénye várhatóan 2018 karácsonyára jelenik majd meg.
 

MOLNÁR KRISZTINA RITA:

A TŰZ ÖSVÉNYE

KISREGÉNY
Részlet

Füst

–  Huuuh. Azt hiszem, berakom a tésztát a hűtőbe. Ez ma nem akar sikerülni. Majd megsütjük szombaton. Főzök egy teát. Egy citromfűteát. Kérsz te is? 
– Igen, anya, az jó lesz. 
– Vegyél föl még egy pulcsit. Ez jó sokára fog kiszellőzni. Egyszer… tényleg, ezt még nem is meséltem el neked, szóval egyszer nálunk volt egy igazi tűz… vagyis majdnem volt. Amikor még kicsik voltunk. Évek óta eszembe sem jutott. Csak most. A füst szaga. Ettől előjött az egész. 
– Mi? Milyen egész?
– Azt hiszem, nyolcéves lehettem. És az öcsém hat és fél. Emeletes ágyunk volt, én aludtam fölül. 
– Fura téged elképzelni egy emeletes ágy tetején. Meg nyolcévesen is…
– Hát, gondolom. De mielőtt felnő az ember, általában nyolcéves is lesz. Meg tíz, meg tizennégy…
– És te? Te jártál valakivel nyolcadikban? 
– Nem. Már nem. Azt hittem, belepusztulok. Ha az ember először szerelmes igazán, és az véget ér…, az azért fáj. Ha akarod, majd elmondom azt is. De most tele van a fejem ezzel a másik emlékkel. Amikor kigyulladt a kispárnám.
– Kigyulladt a kispárnád?! De hogy? Ha te aludtál fönt?
– Vacak, régi bérház volt, amiben laktunk. A gyerekszobát egy konyhából alakították át nekünk. A gangra nyílt az ablaka, és csak úgy dőlt be a fény, ha sütött a nap. De akkor épp szakadt a hó. Mert télen történt.  Mármint az, hogy egy este az anyukám úgy döntött, bekapcsolja a szobánkban a hősugárzót, hogy meg ne fázzunk. A régi konyhákban nem mindenhol volt radiátor, mert főzés közben melegített a tűzhely. Nyáron költöztünk, és a fűtés szerelése valahogy még nem lett kész… Tudod, Boró, akkoriban minden elég nehézkesen ment, központilag lehetett csak a dolgokat intézni, ez még épp a szocializmus utolsó éveiben történt. Majd tanuljátok töriből. Szóval az anyukám bekapcsolta a hősugárzót, mesélt nekünk, mi meg elaludtunk. Persze mindig beszélgettünk a még a sötétben, aztán az egyikünk egyszer csak nem válaszolt, és akkor tudtuk, hogy ő már alszik… Hm. De rég aludtam az öcsémmel. Nahát. Pedig akkor olyan volt, mintha minden mindig így lenne, és soha nem is lehetne másképp… Na, és akkor… akkor egyszer csak fölébredtem. És nem láttam semmit. És nem azért, mert sötét volt. Hanem mert valami marta a szemem. És fojtogatott. Azt hiszem, ha akkor nem ébredek fel, most nem beszélgetünk itt… te jó ég, ebbe még soha nem is gondoltam bele… hogy micsoda szerencse… Tele volt a szoba füsttel, és iszonyú büdös volt. Lenéztem az ágyról. A gomolygó füstben csak egyetlen izzó foltot lehetett látni. A kispárnámat. A hősugárzóra esett. Egy tüzes, narancssárga világító pamacs lett belőle. Nem tudom, hogy másztam le. De valahogy eljutottam a nagyszobáig. A többire nem emlékszem. Hogy hogy ébresztettük fel az öcsémet, és anya hogy oltotta el a tüzet, és egyáltalán, hogy hogyan oldotta meg az egészet. Csak azt tudom, hogy apa akkor nem volt otthon valamiért, és azt, hogy aznap végül bent aludtunk a nagyszobában. És utána is, még napokig, mert a szobánk tele volt az égett toll szagával, ami iszonyú, és hideg volt, mert hősugárzóról egy darabig szó sem lehetett… És azt hiszem, féltünk is. Aztán elmúlt. Látod, majdnem ki is ment a fejemből… csak most, a füst, hogy a mézes odaégett…