Novák Valentin: ATLETIZÁLÁS

amelyben felsejlik az izom mögötti minőség, és Kosztolányit meccsen érik a paparazzok…

Dugig telt a Sárkánybarlang. Recsegett-ropogott az öreg lelátó. Eresztékei azon gondolkodtak, megadják-e magukat. A májusi jóidőben, lelkes drukkerek özönlötték el a környéket. Focihangulat honolt a jövendő temető helyén. S csak érkeztek, érkeztek, érkeztek a zöldbe csavarodottak, a vörös-feketék, a sálasok, a zászlósok, a trágárak és a trógerek, az öregek, a gyermekek, az uracsok és úriemberek, a zsebesek és a nepperek, a huligánok, meg csendőrök, a cseles lovasrendőrök, s csak jöttek és jöttek, csilingelve a belső Üllői útról, vagy gyalogosan, kiskocsmázva a Wekerléről. A Papgödör megtelt. Mindenki végletekig fokozta hangulatát a KAC – Franzstadt meccsre.

A szünetben tizenegyesrúgó versenyt hirdet a Kispesti Athletikai Club, valamint Gelléri Andor Endre diszkoszvető dob célba, a mérkőzés után pedig egy motorkerékpárt sorsolnak ki a szerencsés jegytulajdonosok között. Ígérte a plakát…

Ott préselődött valahol Novi Bálint is, mert nem akart lemaradni semmiről. Majd száz év múlva is ott préselődik az Északi-Kanyarban (kicsit odább), A Puskás Ferenc utcában, és háromszáz év múlva is ott préselődik majd a Bapest XIX. – Mars-árok 10. Szektor örökrangadón. De térjünk vissza az összekutyult múltba…

A meccs nem hozott jelentős izgalmakat. Mindenki a tizenegyesrúgásokat, meg a diszkoszbemutatót várta, meg a mérkőzés végére beígért motort. A nézők, ahogy már lenni szokott, kiabáltak, kritizáltak, egymás felmenőit szidták és átkozták. A tizenegyesponton földbe rúgó versenyzőket kiröhögték, a végső győztest végül megtapsolták…

Aztán érkezett Gelléri. Sovány gyerek még. Hevenyészve satírozott rá a jóisten némi izomzatot. Idegesen markolászta a diszkoszt. A tizenötezer ember szinte egyszerre kuncogta el magát: Ez mit akar itt azzal a nehéz tárggyal… Gelléri körbefuttatta tekintetét, valamelyest meg is szédült, az ezerfejű fenevad láttán. De valaki, amint elcsendesedett a stadion a dobásra várva, bekiabálta, megjelenik a novellád, a Trombitálnék az Estben. Erre még Kosztolányi is felkapta a fejét, aki ugyan nem szerette a sportokat, kivált a futballt, de valahogy idekeveredett egy wekerlei tivornya után. (Másnap minden irodalmi bulvárlap őt hozta címoldalon, még Molnár-C. Pál is lerajzolta volna, ha arra jár…) Milyen bolond sport ez, dünnyögte maga elé: huszonketten rohangásznak egy labda után, húszezer őrült meg sikongat, üvölt hozzá. - A tanárunk is ezt szajkózza mindig – bökte oda egy Béla nevű suhanc, Öcsi bácsi későbbi nagy barátja. - Mit, mit? – riadozott Kosztolányi. De akkor a srác már továbbállt haverjaival a Papgödör felé…

Gelléri meghallotta azt, amit a közönség, lévén süket, nem hallhatott. Meghallotta, hogy fanfárokon, harsonán tüdőrepeszt neki az arkangyalok kara. S a diszkosz szállt, szállt, egyenesen a felfestett kör felé. A nehéz sportszert, mintha tündérek tartották-röpítették volna. A pörgésből egyensúlyát visszanyerő fiú érezte, hogy jót dobot. Élete legjobbját. A közönség fölhördült, és már nem csöndesedett, sőt, a végletekig fokozta az ujjongást, hiszen az e földi csészealj egyenesen belehuppant, vagy tíz marék füvet kiszaggatva, a krétakör kellő közepébe. Aztán még bucskázott kettőt-hármat, mialatt a publikum véresre tapsolta tenyerét. A kijáratnál már ott toporogtak a bírók, s a csapatok. Irigykedve nézték, hogy ez a kis taknyos nagyobb tetszést arat egyperces mutatványával, mint ők kétszer negyvenöt minutum alatt. Mégis. Néhány krakéler bekiabált a kapu mögül: Menj már haza, taknyos! Mit keresel itt, te majom… Minek hívnak ide óbudai atlétát, nincs Kispesten is elegendő tehetség? – okították környezetüket. De a lelkesedők egyelőre még lehurrogták őket…

A második félidő még unalmasabbra és semmitmondóbbra sikeredett, úgyhogy a közönség két fele meg is találta egymást. A legmókásabb jelenetek is az ifjú és nyeszlett atléta miatt estek úgy, ahogy, mert ahol a diszkosz kigyomlálta a füvet, ott a pályasegédek rögtönzött beavatkozása ellenére is csak csetlettek, botlottak, ficamodtak a játékosok. Kosztolányi unalmában nem tudta, rágyújtson vagy inkább tökmagozzon. A Béla nevű srác és bandája pedig már snapszlizott a Papgödörben, s annak örvendtek módfelett, hogy helyük lett a délutánban. Bélus, a közkedvelt táncházi személy és Hattyú strandi, csokira sült kabinos, Kispest brillantin csillogású lovagja, hat szőrös bunkónál és négy nagyfröccsnél tartott… Valamelyik estére, az elkövetkezendő évtizedben, pedig annyira felhevült, vette a bátorságot, és szép baritonján énekelt egy meghatót Katóék portájánál, hogy majdan megszülethessen e sorok írója…

A meccs végi sorsolás Novi Bálintnak kedvezett, aki végül elnyerte a motorkerékpárt, s mivel jól biciklizett, sőt, automobilt is tűrhetően vezetett, nem okozott gondot az egyensúlyban maradás. Tett is egy kört a salakon, majd kiviharzott a pályáról. A Szent Imre herceg úton süvített már, amikor a járdán észrevett egy nyeszlett atlétát, aki kerek kofferben valami nehezet cipelt. Szemmel látható volt, ahogy a súly elhúzta a vállát. Novi sejtette már messziről, ki lehet az. Lassított, és Gellérivel egy sebességen gurulva kérdezte:
- Elvihetem a fiatalembert Óbudára? Úgy tudom, ott nőtt fel, s ott trenírozza magát?
- Megköszönöm, mert nem szeretek villamosozni, gyalogosan meg vagy három-négy óra hosszát mennék…
- Nosza, üljön föl elém, s vezessen, ha megkérhetem, tündéri barátom…