Futballtól a bolgár irodalomig

Németh István Péter Amleth dől a kapufához, avagy egy dérütött szurkoló följegyzései című, 2024-es megjelenésű könyve alig 180 oldalon keresztül a labdarúgás mellett az irodalom és az élet számos területét érinti. A XX. századi magyar irodalom nagyjai és azok futballhoz fűződő viszonya. Bepillantás a bolgár és a magyar irodalom közötti kapcsolódási pontokra. Johan Cruyff. Az 1930-as évek magyar futballistái a francia élvonalban. Mezkombinációk. Aranycsapat. Ilyen és ehhez hasonló témákról szól Németh 2024-es kiadású kötete, amelyet átsző a nosztalgia, a futball- és az irodalom szeretete. Mégis néha az lehet az olvasó érzése, hogy a kevesebb több lenne. Célszerűbb lett volna egy-egy fejezetben tömörebben fogalmazni, és talán markánsabb kronológiai sorrendet is tartani.

Rögtön a címválasztás egyedire sikeredett, köszönhetően az igen különleges tulajdonnévnek, melyet tartalmaz: „Amleth”. De az olyan kifejezés, mint „dérütött” is aligha része a mai magyar általános közbeszédnek – következésképpen egyáltalán nem biztos, hogy minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy az életkorra utal vele a szerző. A műből nem derült ki, hogy Amleth egy középkori skandináv legenda alakja volt, és közvetlen ihletője Hamlet királyfinak William Shakespeare számára. Ahogy az sem, miért lett e mű címszereplője. Mindenesetre ez a névválasztás már korábban is szerepelt: az Amleth dől a kapufához – avagy szvít-tételek és variációk egy témára Ködöböcz Gábornak című Németh István Péter-vers 2012-ben jelent meg az Irodalmi Sportfólióban. 

Sajnos bosszantóan sok helyesírási és elütési hibát lehet a műben találni, ami előtt azért állunk értetlenül, mert fölöslegesen okoz bosszúságot a figyelmes olvasónak. (Például: karikatura, Liverpoool, öregfiú labdarúgó, bíró-küldés, Zinzivadze, igeszálával, búcsuzott, kevessebbet, stb.) A Balaton Akadémia Könyvek között 86.-ként megjelenő mű összesen huszonegy, római számmal jelölt fejezetből áll, s a tartalomjegyzéket a törzsszöveg után találhatjuk meg. A könyv hátsó borítóján Borsos Miklós Assisi Szent Ferencet ábrázoló érméje, a könyvsorozat emblémája található. A borítón pedig Réber László karikatúrája, melyen a futballozni vágyók épp próbálják visszakérni a régmúlt időket felidéző labdát az angyaloktól. Erre utal a kép címe: „Adjátok vissza a labdát!” Ezzel bizonyára Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye címét értelmezte újra a művész.

Már az első fejezetben szokatlan dologgal szembesülünk: egy idegen nyelvű verset eredeti (német) nyelven szerepeltet a szerző, s csak ezt követi a magyar fordítás. Azt megtudjuk, hogy Ror Wolf Színek című verséről van szó, de néhány gondolatot szívesen olvastam volna magáról a költőről is. Ez a hiányosság többször is, mások mellett is felmerül. Célravezető lenne azokra az olvasókra is gondolni, akik nem ismerik tüzetesen a könyvben szóba kerülő írók és költők munkásságát. A cím alapján aligha okozhat meglepetést, hogy a műben jelentős szerepe van a labdarúgásnak, illetve a sportág iránti elköteleződésnek – valamint annak irodalmi megjelenéseinek. A már említett Ror Wolf-vers például a futballmezek sokszínűségét örökíti meg – és a könyv szerzője is hosszan ecseteli, mely csapatokat látta a különböző színösszeállításokban. 

A könyvben gyakran lelhetünk olyan kifejezésekre, amik zömmel idegen eredetűek, és ritkán használatosak a többségünk számára. Ilyen például a dodekafon zene, a szordínós, ouvre-zene, apoteózis, inventárium. Ezek némi magyarázatra szorultak volna, legalább lábjegyzetben. Viszont színesíti, hogy olyan veretes szavak is megtalálhatók benne, mint a vinkli, csiripol, padmaly és góggálás. Az is örömteli, hogy a mai sportközvetítésekből már teljesen kikopott robinzonád kifejezés is visszaköszön a sorokat olvasva. Több ízben előfordul, hogy a kortárs irodalmat felületesen követők számára talán kevéssé ismert szerzők műveit idézi. Ilyen – a már említett Szőcs István mellett – Villányi László, Utassy József, Kormos István, Jékely Zoltán, Major-Zala Lajos, vagy épp Herbszt Zoltán. Az évtizedek múlásával elhalványulhat egyes írók-költők emléke – így Németh István Péter könyve ezzel szembeni kiállásaként is értelmezhető. 

Esterházy Péternek külön fejezetet szentel Németh, ami több szempontból is indokolt. Egyrészt a legújabb magyar próza egyik kiemelkedő alakjáról van szó, másrészt többszörösen is izgalmas, párját ritkító családfával rendelkezett. És ugyebár közismert volt a focihoz fűződő szoros kapcsolata. A Kossuth- és József Attila-díjas író részletes bemutatása mellett azonban akárhogy kerestem, sehogy sem találtam magát a tényt, hogy 2016-ban elhunyt. Ez azért zavaró, mert így ellentmondásos a szövegrészlet, melyet a Bevezetés a szépirodalomba című művéhez kapcsolódóan találtam: „Ennek a nyolcvanas években írott regénynek egyszer még nyilvánvalóan jelentősége lesz Esterházy Péter életében, hiszen – emberi számítás szerint – meg kell írnia a párját.” Nagy veszteség, hogy erre már nem adatott lehetősége.

De a labdarúgás és az irodalom témája végig kéz a kézben jár, néhol egyenesen egymás mellett andalog. A labdarúgók között is jócskán olvashatunk olyanokról, akiket a mai fiatalok már nem láthattak a pályán, s a hírük bizony megkopott. Ilyen például Josip Balatinac, vagy épp Christian Keglevits. Bagó, Nikitser, Antoni, Soós – az utóbbi négy egykori futballistára csak volt ZTE-sekként hivatkozik. Sőt Rapp Imre elképesztő csúcsáról is megemlékezik: a Pécsi Dózsa, majd annak jogutódja, a PMSC korábbi kapusa 1965-1974 között összesen 297 mérkőzésen játszott zsinórban (eközben mindössze 37 percig nem volt a pályán). Ha minden igaz, ez mindmáig világcsúcs. De érinti a szerző – sok más mellett – az 1930-as években Franciaországban légióskodó labdarúgóinkat és az 1948-as olimpián bajnoki címet szerzett svéd válogatottat, hiszen a játékoskeret minden egyes tagjának a fejlődését segítette pályafutása valamely szakaszában magyar edző. De természetesen nem feledkezett meg Németh olyan hatalmasságokról sem, akiknek az emlékét az évtizedek súlya sem tudott összepréselni. Johan Cruyff, a holland legenda kölcsönözte például számára a becenevét. (Épp ezért furcsa, az a mondat, hogy „a 68 éves Johan Cruyff mester gyógyulásáért legyen tehát ez az érem…”, amikor aztán később maga is leírja, hogy sajnos 2016-ban elveszítette a küzdelmet a kórral…) 

Talán a kedves olvasó számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Németh elkötelezett híve a labdarúgásnak, így egyértelmű, hogy az Aranycsapat tagjai sem maradhatnak ki e könyvből. Szóba kerül, hogy Hidegkuti Nándornak milyen hatása volt az arab „nyelvújításra” az edzői pályafutása során. Ahogy az is, milyen olvasott ember volt Buzánszky Jenő – aki hosszú évtizedeken keresztül ellenállt a főváros csábításának, így lett számára Dorog az otthon. (Később a városi stadiont is róla nevezték el.)

Nagy erénye a könyvnek, hogy számos magyar és nemzetközi irodalmi példát sorol fel, így kitűnően illusztrálja, miért rajonganak tömegek e sportágért. A teljesség igénye nélkül közéjük tartozik: Jékely Zoltán, Günter Grass, Nick Hornby, Végh Antal és Bereményi Géza. S persze a témájából adódóan nem kell meghökkennünk, hogy Csillag Péter 2019-ben megjelent Ady stoplisban: Klasszikus magyar írók a futballról című műve és Németh István Péter idén megjelenő könyve részben párhuzamosságot mutat. Mindkét műben rábukkanhatunk ugyanis Ady Endre, József Attila, Zelk Zoltán, Mándy Iván vagy épp Ottlik Géza futballhoz kapcsolódó írásaira. Igaz, Csillag Péter nem érint olyan - látszólag vagy ténylegesen nem (szorosan) kapcsolódó témát – mint amilyen például a bolgár irodalom, ami ugyancsak önálló fejezetet „kapott” Németh István Péter művében.