Vass Tibor: Ha kikapcsolják a zöldet

Vass Tibor

Ha kikapcsolják a zöldet

Kun Marcella itsenes (korr.: Itsenes) verseiből

 

„Láca és Cséke ma Lácacséke, Perbenyik Pribeník.

Az időzóna szín. Te ugyanaz.”

Kun Marcella

 

Lehunyja

zöld felét az ég,

lerántja redőnyét a láz.

Harminchat fokos folyók alatt alszik szét a szép,

tiszaludj el szépen, bodrogulj, kis parázs.

 

A táj váteszi elem.

Áteszi menthetetlen fájl fogaim,

átteszik a lácacsékei zöld,

kikapcsolásával együtt jár

a monyhai fenyves kegyvesztettsége.

 

A kis zöld marslakók nagy földhagyókká válnak.

Az egy vesztett kétsége: egyedül, velük maradok.

 

Libamájból próbállak, csak erre az őszre

újra állítani téged,

de nem futja, a libamáj drága, az idő,

a bor és a tömény eléget. Szavakat fűrészelek.

Lehunyját, lerántját, fokát. Az örökzöldek örökhölgyekké szoborulnak,

az egy megy-vesztett lesz,

önként nem jön, nem jár vele senki.

 

A villamos alu. A sarj kopár, szik. A nap meleg. A lobogás szendereg.
Álmában Láca Csékecsönget egy picit,

aludj el szépen, zöld darázs.

 

Az út néptelen. Ide haza sokan jönnek mégis.

Oda Perbenyik, ide Monyha, ha innen nézem.

Ha onnan, idePerbenyik, odaMonyha.

Nézni akárhonnan hossz-rossz a hossz-rosszat.

Naphosszat nem szabad nézni se.

Pár éve pár húzagyú rossz helyen húz hosszhatár-vonalat.

Hat árnyvonal a kettő közt

egyesek trianonverbális kommunikációja szerint

a történelem megfejelési kényszere.

Mutogatni kényszerült

vonalon innen, túl a féltékenység olyan szemű szörnye

öldszemű jelmezt ölt. Aki olyan utat kapott,

az menet közben omlásba dől.

 

A legendák szerint ’69-ben járok itt először,

világosodik lassacskán szerelvény,

az ágendák szerint ötven éve ennek-annak jól megmutogatnak.

Nem ápolsz, tanyám.

Egy öljegyzésben hálózatként nézhetem az idevezető,

itt veszengő utcákat.

Hogy mit lehetne kihozni belőlünk a túlélés szempontjából.

Haza kell menni mindig az ötlettel,

hogy nekem Lácacsékén kell egy ház. Monyhán nem kell,

Monyhán sohasem házak állnak,

Monyhán sohasem házaknak nézem az álltat,

Monyhán az idő áll, házaknak nézzük őket,

háziállathossz-hazának,

aztán lóhalálban az élet csillagként vonal; vonul felettük.

 

Monyhám anyám, apám megette.

Meg a csillaglakó nagyszülők. Elvonult grófok, szérűk, szeretők,

elvont, székeken alvó kabátokat festők,
szakadások, mámamárnemhasadások --
aludj el szépen is, adathalász.

 

El kellett valakinek jönni ide az ötlettel,

hogy neki Lácacsékén kell egy ház. Fű, rész, telepnek.

Művésze bele volt írva képe első sorsába.

Többféle sors létezik. Több a többnél nem. Festő, régimentő.

A regiment zöldséget beszélők

még ma éjjel ecsettisztasági fogadalmat tesznek,

eldugnak a zöldesebbekből nehezebb időkre.

A zölde-sebekből eldugni nem lehet,

Lácacsékén mindig nehezebb idők van,

a verőfényből semmilyen cséplés ki nem hallszik.

 

Szülők, nagyszülők veszik fel lovak arcát,

kastélyablakét, üvegházakét, cselédsorét,

lószagú úristennel álmodnak, gőzeke-hangot adnak ásítás közben.

Ásatáskor utcanévtáblákat fordít ki a kifordító,

Alsó sor, Felső sor, Buglyoska, és ahol Lácáról jobbra le,

Malom utca, azt hiszem, azt is kiforgatják még.

Régészek épésszel forgatnak.

 

Utcának itt a Vörös Hadsereg,

talán a valaha volt legtovább ilyen nevet viselő,

balra egy nagy házon, rozsdás a jel és nagyon nagy,

miatta szeretek bele menthetetlenül a táblákba.

Nagyon nagy jelekkel jön belém a Láca. A Cséke, a Monyha.

 

A telepesek megtelepezik mind az ásatókat,

megtelepszik rajtuk a lácai por, csékei, monyhai.

Település-részeik lesznek az ásítók, az inas tagokkal ásók.

A közepesen sok mennyiségű zöldet összehordók

olyan hirtelen kezdenek el igazat mondani,

hogy attól a távolban festők is megrettennek,

más telepeken is dolgozók érzik már,

senkit közülük nem lehet többé

kékre és zöldre egyszerre kikeverni.

 

Csipke- és színverés közepette a határon tanácsos megfogadni:

a zöld ágra vergődőket földsárgára vetkőztetni;

a szomszédok sírják ki egymás szemét,

mielőtt arra ébrednek, hogy azok fűje mindig zöldebb.

Monyhán szűnjön meg minden zöldmezős beruházás.

A völgyben ne nyíljanak téli virágok,

ne zöldelljen nyárfa az ablak előtt.

Idő, örülnék, ha megvernél még egyszer.

A Buglyoskán se kátyúvölgy, se ép ablak ne legyen,

amit meg lehetne festeni.

Legfeljebb a Felső soron, nagyanyám

nyári konyhájának Képes Újság-beli éves naptárján a Zöld-foki-szigetek.

Észak-fokká, titokká tűnjön át valaha volt magyar minden képen.

A budikban a kukoricacsutkákra rászarott, rászáradt zöldet

kikeverni tudók hozzák meg a rendeletet:

mától mindenki a Zöld-foki-szigeteket festi, az is, aki nem.

 

Aztán jöjjenek a zöldfűszeres húsok, ettelek volna meg,

egyszerre áporodjanak.

Penészkék képződjenek, penészkékek legyenek foltjaik a képen. 

 

A parkőrnek csak az a szép zöld gyep,

a Parkernek csak az a szépég-tinta, az hiányozzon.

A szépség titka legyen a zöldike,

a halálmadáretetőn piroskára váltson,

farkasordító hidegekben a zöldfülűekre csak

tejfelesszáj legyen mondható.

 

A zöldhasút vonják ki a forgalomból,

szűnjön meg a zöldhatár,

a zöld hályog nyomban tűnjön szembe minden előrelátónak.

A libafoszöldet mondják rá minden olyan zöldre, amely ínyre

a nagy többség szerint nem való igazán.

 

Háromféle ember maradjon, az egyik féle nem olvas,

a másik kettő félre.

 

Maradjon egynek a libafos-zöldet,

és maradjon kettőnek a libafosz-öldnek olvasó.

 

Lácacséke jól tudja,  

nem volt mindig fess az olvasat. Nincs előírásos szépezet.

Szépkézláb zöld-kikapcsolódás van.

Szögbelövés egy művésztelep a történelembe. 

Itt aztán tudják, mitől szöglik a légy.

 

Zöldoltó leszel, katona. Adykat terelő Juhász.
Látod, elalszik anyuka.
Aludj el szépen, kis varázs.

 

Nem hiszik, hogy aki zöld utat kapott,

az menet közben romlásba dől.

A festő szerintük régimentő.

A szomszéd, irigy falvakban

zöldséget regiment beszélők még ma éjjel

némasági fogadalmat tesznek.

A közepesen sok mennyiségű zöldet összehordók

olyan hirtelen kezdenek el igazat mondani,

hogy attól a távolabban élő hívők is

szeppenve szépülnek,

érzik már, hogy közülük senkit

nem lehet többé kékre és zöldre egyszerre verni.

 

Ki határon szült, az mind csalódik végül,

kit határon szültek, megpróbál hazacsalni.

Ahol a határ, ott a haza.

A telep legyen füvész is,

mert csak az a szép zöld gyep, meg a jövő, csak az fog virágozni.

 

 

Dunatükör 2019 tavasz-nyár