Vass Tibor: A kör, vonalakban

Vass Tibor

A kör, vonalakban*

 

Körvonalakban huszonöt

éve hagytam az iskolás tanítást, a rajzét is. Manókáim

közt egy sincs rajztanár.

Na jó, testnevelést is oktattam, tesitanár sincs,

meg éneket, és hadd ne soroljam.

Remélem, írni, olvasni, számolni tudnak rendesen.

 

Köszönnek rám utcán,

fészen tűzoltók, katonák, vadak, juhászok,

a névkártyán, övékén, családtagjukén

lehet négy-hat manó, festőműv, grafiku, formater, textilter,

fémműter, restaurát, kerami, környezetter, bőrműv,

üvegműv, széken az alvó kabát, dunna alatt az alvó rét,

a bogár, a darázs, a velealvó zümmögés.

 

A múlhatatlan rajztanárom a felső tagozatban.

Valószínűtlenül vékony, csontos-szép, krétafehér kézkezén

az érhálózat a hártya szó felérzését nyomhatja jóhelyütt,

a nő kézközén múlha van és ott a szó: olyan tatatlan,

elérhetetlen a távolság. Üveg is, golyó is. Manós.

Azon kapod magad, hogy a nő rajztanári alkat.

Alkatokon múlik, mi lesz más alkatokból,

jókor szunnyadozik-e bármilyen szakadás,

a tudat vagy valami más hasad tovább.

 

A művész kiállít; a kiállítás címe: Lépés. A lépés csoportos.

Áttekintő, magyarul alighanem retrospektív.

Hozzávetőleg harminc fő. A kréta fehér. A múlha az tatatlan.

A rajz a nő elmezenéje, mezején hártyaszín szók nyílnak el.

 

Két nappal a holnapután előtt olyan szót kimondani,

hogy ecsetvonások, nem szabad, az ember nem pezsgőzhet előre,

képző- és iparművészeti a sampány-csend,

a rajztanárnőm meg manósítsa csak a rajzot

szép csendben mindeközben az életre.

 

Egy egész rét képes úgy elvirágozni a kézközén,

hogy csak az otthoniak veszik észre, észre az apus, észre a gyerekek.

Ha az élet nem veszi észre, akkor az élet alkalmatlan a rajzra.

Ha a rajz nem, akkor az alkalmatlan élni.

 

Itt nem látni élettelen rajzokat, rajztalan életeket.

Rajztudni mindenni, előfeltételnyi.

Pincér, még egy sampányt, és plusz előfeltétet.

 

Elmezene a nő,

vékony, csontos-szép kézkezén több minden múlik,

mint azt egy rajztanár olyankor gondolhatja.

A tanárok tanórákért, a diákok tanpillanatokért léteznek,

a tanórák: tanárok. Tinóruk, tan-ürük, trénerek,

de ilyenkor már lehunyja CSOK-szemét a ház.

 

A ceruza a nő intézménye, és intézménye még a körző, összevon.

A krétafehér kimarad. Valaki, valami mindig kimarad?

Másnak összevonáskor jön el a jó manóideje?

Élre léphet, vagy vissza, eltűnésmentesen?

Egyes diákok sorok, mások sorsok között tudnak olvasni.

Egyes tanárok padsírok között.

Vékony, csontos-szép kézkezük maga a hálózat.

 

A jódiák nyomhagyó eszköz a tanár kezében.

A jótanár otthagyó eszköz a diák szemében.

Négy vagy hat centire állnak csak egymástól,

négy- vagy hatlövetű köztük a pillanat,

eldönti hivatások sorsát.

Lásd: fest, grafiz, formater, textilte, fémműv, restau, kerami,

környeze, bőr, üveg, székalvókabát, dunnarét. Bog, dar, zümmögé.

 

Rajztanárni: művé, szett. Rajztanulni: műv, észet.

A művésztanár fogékony az idő vékony, csontos-szép kézkezeire,

valószínnűtlenül, színültig telve saját művésztanárságával.

A művésztanár jó, ha konok,

a művészdiák, ha kezeivel fűk, fák rokonok.

 

A tanár jó, ha eleve csontos-szép észkezű,

a hártya szó felérzését nyomja ott,

kézközén a tanuló távolság, ő a nyom, és ő annak a hagyása.

 

A tanuló jó, ha hálózat, hártya föl se nyomja, meg se rontja,

ki se húzza, a vékony, csontos-szép kézkezek álma csak a szín, színültig.

 

Mindig is látom a pergamen-nő hálózatát,

négy vagy hat centire az orromtól,

papíromon karistolja, hogy lehetne nyomot hagyni igazán.

Kart is tol, nyomakod, gyengéden az egész teste: rajz. Karistolat.

 

Kinézetre az a nagy fakörző, jóvágású, fess tanítási segédeszköz,

a padlás-szertárból kell kikérni, engem vigyen oda fel,

serényen, kenjen be mindent színsárral fölébem.

 

Az egyik múlhatatlan rajztanárom

középfokon nem iskolarokon,

elméje a szertárban marad, fej-alakja másnapos vakondtúrás,

tetején a szürke, száradt részek kört vonalazódnak,

ő önmaga tanítási segédeszköze,

közepén nyákos vadbarnák, alul a víznek árja.

Kiállítunk néha együtt egy-egy téli tárlaton. Manószínűek ezek a teles egek.

Többre nem viszi, de kérdezni jól tud, az a lényeg, azért ír az úr?,

kérdezi jól tőlem, miután a tanáriban eljut

hozzá a pletyó, vannak verseim.

Se rajz, se tanítás nem érdeke, nem szívott, nem is nézett énrám,

saját magát nem érdekli ez az ember, mégis kérdez,

mintha érdekelném, írok, tanár úr, és a rajzaim is, tessék megnézni,

ott a föltámad, ott az ott, a tenger, a népek, a tengere.

Veszi a lapot.

 

Felsőfokos rajztanáraim bitangjófejek.

Egyik azt kéri folyton, a földre hintsem elé a dolgaim,

lábával rugdosni úgy tudja viccesen arrébb a szerinte-szemetet.

Keringnek, szállnak a culák magosba ─

a jókra úgy tapos, hogy maga felé tudja húzni őket.

Fiam, abból még lehet valami,

de ígérje meg, kockológiával a pályája ettől mélyebben nem függ majd össze.

Valahogy bevonzza koszos talpával az időtlen időt.

Szürke hajáról, hogy lebbenne akárhol,

tegyük fel, az égen, nem elmondható.

Szürke bajáról, hogy folyton tapos, beszélni nem könnyű.

 

A másik a rajzon kívül tanít, először azt hiszem: minden másra.

Legkevésbé a rajz érdekli.

Azt hiszem, óráról órára egyre jobban belemanósulok.  

Férfiról van szó, lebbenni tudó szürke rajzhajról, rajzszókról,

oldani tudnak ezt-azt áttetsző égvizekben. Kékre beszéltet.

Gyötör, menjünk le magunkba, rajzoljuk, amit szerintünk a gyerek szeret.

De mit szeret a gyerek? A rajzot. Akkor rajzoljuk a rajzot.

A rajz lerajzolása segít, hogy eldöntsd, mi tanítási, mi segéd, mi eszköz.

Én ámulva állok itt, hogy ennyi embernek bejött így a rajz-élet.

Négy-hat névjegykártyán a megélhetés rajzhoz köt,

kötődni márpedig muszáj.

 

 

*Elhangzott a Miskolci Nemzeti Színházban, a 25 éves miskolci középfokú képző- és iparművészeti képzést ünneplő kiállításon, 2018. április 6-án.