Bevezető gondolatok

A hely, ahol élünk, meghatározó az életünkre, az életünkben. Negyvenöt éve, a házasságunk óta élek Szepetneken. Szülőföldem Őrtilos, Zákány, ott születtem, ott nőttem fel, ott jártam iskolába, gyermek-és ifjúkoromban olyan földeken lépdeltem, amelyek hazánk történelmének is fontos részei. Kötődésem, mindkét település és vidékének helyi legendái miatt már évtizedekkel korábban a téma kutatásába kezdtem, szöveg-és forrásgyűjteményi összeállításomban azonban kifejtő bemutatást nem adtam. 

Mivel az utóbbi években megjelent publikációk közt olyan írást találtam, amely a szepetneki libertinusokat valószínű egyezésként a szepetneki német nemzetiségűekkel jelöli, ezért az is motivált, hogy közölnöm kell ezzel ellentétben azt, hogy a valóságban, a dokumentumok szerint nem ők, hanem a török idők után letelepített katonáskodó vitézek szabadosairól van szó. Ismét alaposabban átnéztem a korábbi forrásokat, adatokat, amelyeket a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában gyűjtöttem. Újabban pedig a MNL Zala Vármegyei Levéltárának dokumentumaiban kutattam e témában. 

A címben szereplő minden szóhoz és azok összefüggéseihez szeretnék magyarázatot és bizonyítékokat adni.  Múltunk és értékeink iránt megnőtt az érdeklődés, gyakran az ősök személyes érintettségéről is sok kérdést kaptam az utóbbi hónapokban. A látszólag helyi téma azonban a Mária Terézia által kiadott úrbéri rendezési törvény és annak úrbéri perei miatt egy kiemelkedő, országos példaként is emlegetett eseménysor Szepetneken, Zala és Somogy vármegyékben az urbáriumi szerződés elutasításáról, annak folyamatáról, következményéről, a szabadosok kényszerű elköltözéséről. 

SZEPETNEK BEMUTATÁSA

A dél-zalai település Nagykanizsától délnyugatra, a Mura folyóhoz s a városhoz egyaránt közel: nyolc-tíz km-re található. Már az őskortól lakott hely a régészeti leletek alapján.  Az ókori római, majd az avar településnyomok utáni időkből régészeti és írásos adatok is vannak. A honfoglalás Bulcsú vezér törzseivel történt. A feudális államszervezet létrejöttétől kezdve Szepetneknek jelentős térségi szerepe is volt. Római katolikus plébániája az államalapítástól fogva – 1184-1188-ból már írásos forrás is van - Zala vármegye tizedbeszedő kerületi központja volt.  A veszprémi püspök és helyi kisnemesek birtoka 1390-ig, majd a Kanizsai és Nádasdy család váruradalmaihoz tartozik. 

Gazdasági szerepére utal, hogy virágzó mezővárossá lett: 1325-ben vásártartási jogot, 1435-ben mezővárosi rangot kapott.  Szellemi és oktatási központ létére is felfigyelhetünk, hiszen már Mátyás király idejében a bécsi és a padovai egyetemeken tanulókról tudunk, s az első írásos feljegyzés 1554-ből való arról, hogy a plébános tanítót tartott. A Szepetneken élők őrző, védő katonai feladatai mindig meghatározóak voltak. Különösen fontossá lett ez a törökök elleni küzdelmek másfél évszázados időszakában. A virágzó középkori mezőváros ezen korszakban harcok helyszíne lett, majd egyre inkább elnéptelenedett, s a hozzá kapcsolódó területekkel együtt pusztává vált. Amikor Kanizsát 1690-ben visszafoglalják a török megszállás alól, akkortól kezdődhetett el a térség és Szepetnek újjáéledése. 

A SZEPETNEKI MAGYAR-HORVÁT SZABADOSOK 1695, 1696 

Szepetnek újranépesítése gyorsan elkezdődött. A benépesítést gyorsította, elősegítette, hogy a földek és erdők hasznosítására szükség volt, továbbá az is, hogy a zágrábi érsekség megfogalmazott érdekei szerint mielőbb katolikus lakosok legyenek a korábban reformáció által elterjedt vallásúak a térségben. 

A Szepetneki Pátens (1695) és az Oltalomlevél (1696) 

A gyors ütemű letelepedést szolgálta, biztosította a Szepetneki Pátensként ismert szerződés, amelyet Gyöngyösi Nagy Ferenc 1695-ben írt alá a szepetneki „ Sűrű erdőben „. Ebben a letelepülők számára kiváltságokat adott. A Szepetneken letelepülő magyar, horvát s részben szlovén végvári vitézek szabadságjogokat kaptak. Ők a   libertinusok egy csoportjaként: szabados jobbágyi jogokat szerezve élhettek a további paraszt- katonai szolgálataikért, s előnyöket kaptak az újjáépítéshez, könnyebbségeket a további feudális terhekben.  Az Oltalomlevél mindezt megerősítette: 1696. június 2-án adta ki I. Lipót császár és király Szepetnek oppidum lakosai számára, a luxemburgi várkastélyban, német nyelven.

Az Oltalomlevélről írja kéziratában Bokányi György szepetneki plébános és letenyei kerületi esperes: „Szepetnek semmiféle levéltárral nem bírván, az egy Első Leopold cs. és királytól német nyelven 1696 kiváltságos okirat hiteles másolatán kívül, melyet múlt századbeli magyar fordításban … ide csatolunk, semmi régi iratcsomag vagy okirat nincsen. (1)”

Az Oppidum rangot megkapta Szepetnek, erre büszkék voltak, s egy visszaemlékezés szerint a falu fő-és piacterén egy fa oszlopon Szepetnek címere állt a kiváltság megnevezésével, ott láthatták a 19. század utolsó harmadában még.  A levéltárakban található dokumentumok tartalmából kitűnnek a kiváltságok. Szepetnek címerét pecsétjének lenyomatából ismerjük, a régi alapján készült 1908-ban az újabb pecsét, s ma ez Szepetnek címre, amelyben a vitézlő kar és kard a külön sajátosság.

Ismerjük meg először a Szepetneki Pátens és az Oltalomlevél tartalmát, lényegét: A Szepetneki Pátens magyar nyelvű, a korabeli szóhasználat, nyelvhasználat és írásbeli jelölésmód szerint. Olvasása nehézkes, ezért idézetként kissé tagoltan közlöm, a mellékletben a folyamatos gépelésre átírt szöveget és a levéltári fénymásolatot is bemutatom.

„Én Gyöngyösi Nagy Ferenc az  Felséges Első Leopold Német Császár és Koronás Király  Kegyelmes Urunk Kanizsai vég várinak vice Generálisa és Egerszegi fő Kapitánya, adom tudtára mindenkinek az kiknek illik ezen levelemnek rendében, hogy Szepetnek nevő pusztámat, mely a Kanizsa Jószágban, és ezen Nemes Vármegyében vagyon, fegyverrel szolgáló néppel akarván megh szállítanom, attam Szabadságot nékik, akik lakóul reá mennek három esztendeigh, úgy, hogy azalatt semminemü szolgálattal, se censussal ne tartozzanak, hanem épitsenek, és földeiket, réttyeiket, az mind ell lesznek osztva, tisztogassák s az mi hasznát vehetik, vegyék: ell telvén pedigh az szabadságnak ideje tartozni fognak akik lovasok lesznek közülük  hat forintot, és az gyalogosok esztendönként ött forintot fizetni  azon kívül az otthon töltendő korcsmára az közel lévő Szőlő Hegyekről minden esztendőben négyszekér bort vinni, annak fölötte pedigh levelet hordani, magamat vagy dolgaimban járó embereimet s gondviselőimet késérteni. Erdőimnek amikor kivántatik, kerülnij, és ha az helyj keritéssel környül lenne jövendőben véve az kapukon strázsát állani, egyszóval  akárminévvel nevezendő fegyverbéli szolgálatot híven és szorgalmatossan végben vinni kötelessek lesznek. Föl tévén azt is, hogy a kik okoráigh közülek edgyik vagy másik végvárban iratassok voltak és az eö Felséghe füzetését vették, tartoznak ez után is még ezen Generálisság alatt való Militia nem Exazictoraltatik, az Eö Felsége szolgálattyára valamikor parancsoltatik készen állani, meg járván eö nekik is ugyan mint a többi végbeli vitézlő rendnek füzetése.

Adok én is nékik, minden gazdának tizen ött hold földett, tizenött szekér szénát termő réttett,   s arra is szabadságot, hogy a magok sörtvés marháit azon szepetneki határban lévő Makkos erdeimen szabadon használhassák azon kívül, a kik valami épületett akarnak tennyi, arra az elegendő szükséges fát adatok, úgy mint azon által hogy Makk termő fákat hír nélkül kinerontsák, hanem gondviselőmtől czédulát kérgyenek mennyire valót és mennyire szólót akarnak le vágni, továbbá az korcsmát is Szent Mihály naptul fogvást Karácson napigh nékik engedem, hogy azalatt mind bort, sört szabadon árulhassanak, korábbitul fogvást pedigh magamnak és maradékim számára resolválom, mely idő alatt semmi ittal nem lészen eö nekik szabad korcsmát költeni Borainak vagy Söröknak confisenciója alatt, hanem az kitül lehet, az maga ittyára az maga szőlője termését bízvást házánál tarthattya s jó akaróival közölheti.

Ha azonban valaki szántó földeket vagy Rétekett irtana meghnézném vagy magam vagy gondviselőm az llyatin irtást, akkor levély / levél / fogh néki róla adatni. Ha ki pedigh más Pusztáim határaiban szántana, vetne, kaszálna, vagy marháit tartaná, tartozik az tüle való igazságot meghadni. A sellérek pedigh a kik mások háta megett fognak lakni, és se szántó földet, se réttet nem birnak, a marhájoktul a földemen való járásbul tartoznak mind szarvas mind sörtvés marháiktul két-két garast minden esztendőben füzetni.

Ki nem hagyván utoljára azt is, hogy a kiknek halálok után maradékjok vagy atyok fiai maradnak ha azok a föllebb  meghirt szolgálatokat és adózást véghez akarják vinni se házok, se ahoz tartozandó földeik el nem vetetnek tőlük, hanem szabadon birhattyák, avagy magok elégtelennek lévén bírásához, másnak subeodem honore ell adhattyák s marhájokkal s egyéb javaikkal az hová akarják békével ell mehetnek.

Ellenben ha valaki közülök úgy halna meg, hogy semminenü maradékja s Attyafia nem maradna, Testamentumot sem tenne, az olyjannak mindennemü java az Földes Urra Szállana, de ha Testamentumot tészen, oda hordhattya a maga keresményét, az hova akarja. Ezen igazsághban pedigh maradékim és Sucessorom is tartoznak őket mindenkor megh tartani.” (2) A kiváltságlevelet 1696-ban záradékban megerősítette Gyöngyösi Nagy Ferenc fia: Zsigmond.

Ugyanebben az évben adta I. Lipót császár és király az Oltalomlevelet: SALVA GVARDIA, amelyben Szepetneket mezővárosnak nevezi. A magyar nyelvű tartalomból egy lényeges kiemelés: Minden … önhatalmú beszállásolástól, követelt szolgáltatástól egyszer s mindenkorra mentesíti a Szepetneken letelepült végváriakat.

1690-ben már elkezdődött a volt Nádasdy és Rátky birtokot felmérése.  Akkor Szepetneket említi, mint húsz éve puszta, földjeit a sormásiak művelik, keresztény földesura ez előtt a Rátky család volt, jelenleg a kincstár birtokolja. A török korban szpáhi birtok volt. Szepetnek területe ekkor 150 kh szántó és 300 kh irtásföld, 150 h rét és 550 kh makkoltatásra és épületfa kitermelésre kiválóan alkalmas erdő.  Bánfa, Mikefa s a környező pusztává lett települések felmérése is megtörtént. 1693-ban a kincstártól vásárolja meg Gyöngyösi Nagy Ferenc a Kanizsa és térségének volt uradalmi területeit.

SZEPETNEKET A MAGYAR-HORVÁT SZABADOSOK BENÉPESÍTIK, A MEZŐVÁROS ÉS A SZABADOSOK TÖRTÉNETE 1743-IG 

A kiváltságlevél valóban nagyon gyors ütemű letelepülést eredményezett. A pátens kiadásakor öt személy neve szerepel. Pontos névsorunk nincsen a letelepülő, a szerződést elfogadó új szepetnekiekről, a dokumentumok nem tartalmazzák, feltehetően a későbbi Szapáry birtokosok birtokigazgatásának ma Szlovákiában lévő iratanyagában lehetne keresni.

Az első vezeték-nevek: GRABANT, IVÉK, KOVÁCS, LUKACSICS / Lukács /, SZNOPEK. A Lukachich névről az 1711-től vezetett szepetneki római katolikus anyakönyvekből megtudhattam, hogy aliter, vagyis másképpen: KAPITÁNY. A Grabant név is elsősorban a katonai szervezetben betöltött szerepre utal.

Nagy és sok munkával járt, amíg az erdőn kivágott fákból házaikat megépítették, telkeiket és földjeiket megtisztították, művelhetővé tették, otthont teremtettek. Az ősi Szepetneket, a mai Széchenyi tér, Kisfaludi utca területét lakták be, az első uradalmi belső birtokrész is itt volt a mai Forrás utca környékén, s az első uradalmi major is.

1699-ből való adatok alapján már ismerjük a neveket, s azt is megtudjuk, hogy a földművelés és az állatállomány igen jelentős, elkezdődött a szőlőskertek művelése is. A környékbeli végvárak: Lenti, Szécsisziget, Kányavár, Lendva, Stridó, Légrád, s a kanizsai, komári és más harcokban küzdők katonái települtek le.

Mivel a kiváltságlevél tartalmazza, hogy a végvári szolgálatukat és a vice generális melletti szolgálatokat is el kell látniuk, ezért a letelepülés nem mindig jelentett ekkor állandó ittlétet, teljes véglegességet.

1699-ből további ismert családfők Szepetneken - itt betűrendben sorolom, hogy a későbbi összehasonlítás a családok nevei alapján könnyebb legyen, a latin írásmódban csak annyit változtattam, hogy a családnév előre került, a keresztneveket nem magyarosítottam:                                                                                                           

DOMBORY Thomás, HORVÁT Michael, IVÉK Blasius, IVÉK Michael, K/ G /alán Jacobo, KÉRY Joannes, KOBRA Georgius 1. , KOBRA Georgius 2., KOVÁCS Marcus, KUDASZ  / Kudász, Szkudasz /Joannes, LAPOS Georgius, RANYECZ / később Kranyecz / Michael, SZNOPEK Georgius, SZNOPEK Moizes, TÁLOS Stephanus, VAROVICS Georgius. (3)

1701: BALENTAY Ladislaus, BLAGUSZ Georgius, BLAGUSZ K/ristof /, CSERLENECZ Blasius, CZIFRA Ladislaus, DOMBORY Thomas, IVEK  Georgius, IVEK, Joannis, IVEK Ladislaus, IVEK / ? /,  KALÁN Jacobo, KERESSE Ladislaus, KÉRY Joannes, KOBRICS / Kobra /Georgius, KOSNYIÁK Joannes, KRANYECZ Michael, KUDASZ Joannes,  SZNOPEK Blasius, SZNOPEK Georgius,  TÁLOS Ladislaus, VANCSICS Georgius, VLU / a / SICS  ( 4 )     lanio= mészáros K I R Á L Y.

Ugyanez évben egy másik feljegyzésben még szerepel: IVEK Georgius, HORVÁT Nicolaus, BLAGUSZ Georgius, IVANCS…Ladislaus.

A korabeli leírás hallás után történt, pontatlan, a változásokat később is láthatjuk. Nincsen külön adat arról, hogy a Szepetnekhez tartozó, pusztává vált település-részeken vezettek-e letelepedési nyilvántartást. A keresztelési anyakönyvek szerint MIKEFÁN / ma Mikefai dűlő / a SZNOPEK család több tagja és generációja élt az 1750-es évekig egyre többen; a SUPEK család is megjelenik itt, a „Zsupek-malom„ róluk kapta Szepetnek és Mikefai határbeli találkozásánál a Berki-patak mellett a megnevezését. Mikefán és Szepetneken MÁLIK István is szerepel, ez a név egy nevezetes MÁLIK János harmincadoshoz is kapcsolódik. Az anyakönyvek bejegyzései szerint van külön MÁLIK és majd MALEK család is.  BÁNFÁN jelenik meg a MALEK név 1720 után; a régi, önálló faluként, egykor szép szőlőskertekkel rendelkező Bánfa most a szántóival, rétjeivel és erdejével, s a Tótszentmártonba itt átvezető úttal a szepetnekiek kezén van, a török idők végén eszteregnyeiek művelték, s most a Benke család rétjét jelzik itt.   

Kiemeltem a KIRÁLY családot, keresztnév nélkül közli, a szepetnekieknek s a kutatásaim miatt azért fontos ez a név, mert a később Szepetnek-szülötte Királyi Pál őseiről van szó.

1703: újabb családok nevei szerepelnek magyar beírás szerint: GOCZA Peter, SIFTER János, KOZMA András, DARABONT / Grabant / Márton, GUVECS János.  Ekkor kezdenek letelepülni a szomszédos Sormás, Eszteregnye, Rigyác községekben, s egy-egy családot találunk már Valkonyán, Tolmácson / Kistolmács/ sőt IVAK/ Ivek / és KIRÁLY családnevekkel.  A térség benépesülését is figyelve tapasztalható, hogy Kanizsán / Nagykanizsa / szintén van KIRÁLY, GRABANT család, a dél-zalai településeken pedig a sok LUKÁCS család szerepel. Lendván, Dobronakon, Zsitkóczon, Cserlenecen, Lentiben több Király család van, persze Csesztregen, Baksán, Szentgyörgyvölgyön, Légrádon, a mai Zalakomárban is megtaláljuk őket. Hosszúfaluban SIFFTER Franciscust jegyzik szintén 1703-ban. A Király és a Sifter családok a hentes-mészáros és a kocsmai működést ellátó családok Szepetneken, s másutt is Zala, Somogy vármegyékben, s a horvát területeken. Amikor kellett, akkor kötelezően, máskor pedig önkéntesen vettek részt a katonai építmények megerősítésében, letelepülések segítésében. A vice kapitány majd örökösei fegyveres kíséretét és hadi szolgálatait is ellátták a szepetneki libertinusok.                                                      

Hazánk történelmének nagy küzdelmei voltak a Rákóczi-szabadságharc idején. Ennek részesei voltak a szepetneki szabados vitézek; pontos adatunk nincsen, csak utalások későbbi paraszti tanúvallomásokból. Feltehetően Veszprém és környékén Babocsay kuruc egységeiben, s nem tudni, hogy melyik oldalon a légrádi harcokban, feltehetően a kurucok oldalán Szapáry Miklóssal a muraszerdahelyi s környéki összecsapásokban vagy az ország más vidékein. Bizonyos, hogy a küzdelmeket kísérő nagy pestisjárvány is elérte őket és Szepetneket is. Ekkor a környező pusztákra költöztek, hogy életüket mentsék a járványtól. Különösen fontos és megható az a tanúvallomás a paraházi puszta és Mikefa, Gyurgyanc, Szepetnek, Bánfa határairól szól, amely szerint: (5)

„Szepetnek falun kívül, a nyílt mezőben építettek a pestises üdőkben kenyérsütő kemencéket.„ (6) - mondja ezt a fiatalabb korában Szepetneken, most Hodosáncon lakó hatvanéves jobbágy 1750-ben. A helyet, helyeket pontosan körülírva tudhatjuk, hogy ez a Kisperházi dűlő oldalában délre, a malomhoz, a mikefai határhoz kapcsolódó mezőrészen volt.    

1711: A nagy pestisjárvány sok áldozatot követelt. 1711-ben csak nyolc név szerepel: GÓCZA Péter, MEDVÉS Máté, IVEK Márton, GRABANT Márton, MEDVÉS Pál, SIFFTER György, LUKÁCS Ádám, KALÁN Jakab. A rendkívüli létszámcsökkenés a pestis halálos áldozataival jórészt magyarázható; de nem csak ennek tudható be, mert figyelembe kell venni az ország más területein hadi helyzetben vagy kötelességben lévő s még vissza nem tért szepetnekieket is. Közben lehetőség volt arra is, hogy a szerződés szerint el is költözzenek a faluból, mint az előbbi tanú is példa erre.

A népesség csökkenése miatt újabb betelepülőkre volt szükség. Ekkortól a horvát nevek egyre gyakoribbá válnak a letelepülők közt. Mindannyian az 1695. évi pátens kiváltságaival rendelkeztek.  (7)

Szepetnek mezővárosi rangját és szerepét erősítette, hogy 1710-ben a zágrábi érsekség felállította a római katolikus plébániát, amely egyben a környező falvakat is ellátta. A születési és házassági anyakönyvezés 1711-től van, a halotti 1742-től. Ugyanakkor megszervezte a plébániához és mezővároshoz kapcsolódó, a plébániai kerületet is ellátó iskolai oktatást: 1710-től Goriczay Máté ludimagisterként évtizedeken át tanító mester, s utána is mindig volt iskolája és tanítója Szepetneknek, s gondoskodtak a környező falvakban élők oktatásáról is.

Kialakult a mezőváros önigazgatása. A bírót a földesúr egyetértésével a mezőváros lakói választották. Az egyetértés vagy az általa való jelölés sorrendjét megállapítani nehéz, de a későbbi tanúvallomások szerint a letelepült vitézek szabad jobbágyaiból került ki a bíró, az esküdtek is. A mezőváros a saját védelmét is megszervezte, volt Őrhely olyan, ahonnan magasból, fa építményről figyelhették a távolabbi területe is. Két kapunál további őrhelyek voltak. Ezen kívül az uradalmi őrhely és az utcák úgynevezett tizedesi beosztás szerint állandó védelmet, biztonságot kaptak. A bírói és a katonai feladatokért további kedvezmények, mentességek jártak, bíróként a leggyakrabban a GRABANT család tagjait tudjuk, míg a katonai vezetést a KAPITÁNY / korábbi nevén Lukács /család látta el.

Kedvezményeket kaptak, illetve nem adózók voltak: az uradalmi major irányító emberei, a mészáros, a korcsmáros, mesterek, a plébánia egyházi emberei és szolgálói, a tanító. Nemesekről alig tudunk, csak ha föld vásárlása vagy házasság által, vagy tisztségében egyben nemes is, akkor némely anyakönyvi bejegyzésből figyelhetünk fel rá.

Nézzük az újabb betelepülés után a családok neveit! 

1713: GERENCSÉR György, GRABANT Mátyás, GOCZA Péter, HABIANECZ György, IVEK  Márton, KALAN Jakab,  KODICS / Kozics / Miklós, KOVÁCS István, KOZMA András, KUSNYÁK  / Kosnyiák nak írva korábban / János,  MEDVÉS  Mihály, NUICS Gyurka,  SIFFTER Ivan, SISEK Mihály. A neveket már a családnév első helyre írásával, a keresztneveket vegyesen közlik.

1714: BABÉL / Borbély / Georg, CSERLENECZ Martinus, GOCZA Petrus, GRABANT Martinus,  IVEK Martinus, KALAN Jacob, KRANYECZ Matthias, KREZNAR Matthias,  MALEK Michael,   MIHALYLOVICS Joan,  SZNOPEK Paulus,  TAKÁCH Jacob.   

1715-ben az előző évihez képest vannak még: FABJAN Georg, GRABANT joannes, KOVÁCS Stephanus, KOBRA Martinus, KREZNÁR M. ?. KUMÉR / Kummer később / Paulus, LUKÁCS Joannes, MAGDICS Georg, MEDVÉS Mattheus, SIFTER Joannes, SZUMER Joan, TÁLOS Mattheus.  (8, 9)

Temesvár ostroma 1716 őszén sikerrel járt, végre visszavették a törököktől. Ezekben a harcokban a szepetneki fegyveresek lovas - 12 paripás - és gyalogos egységei részt vettek, amelyet a királynőnek írt panaszos levelükből tudunk: „ott voltunk Tömösttvár ostrománál.” (10). A fegyveresek oda eljutása, a harcokban való részvétele, az ellátásuk és utána a visszatérésük sok hónapon át tartott, sok anyagi terhet kellett viselniük mindezért. Helytállásukról meg kell emlékeznünk. Bizonyára ennek tudható az, hogy a későbbiekben Temesváron ott találjuk a szepetneki neveket még egy századon át, pl. Grabant a puskapor-és lőszergyárban, Akerman pékségi, a Királyok szállítási-szekerezési és vendéglői szolgáltatását.

1717-ben a Szepetneken jegyzett nevek: BLAGUSZ Georg, CSERLENECZ Thomas, FABIAN Georg, FABIAN Matthias, GASPARICH Georg, GÓCZA Petrus, GRABANT Josephus, HORVÁTH Mattheus, IVEK Martinus, JANCHECH Gregorius, JANKOVICS Blasius, KALAN Jacobus,  KERZNÁR Mattheus, KOBRICS Michael, KOZMA Andreas, KUDASZ Joan, LUKACSICH Joan, MALIK Michaelis,  MATRICSICS Michael, SENACSA? Nicolaus, SZNOPEK Marcus, SZNOPEK Mattheus, SZNOPEK Paulus, SUMEI / később Szumi, Szomi lehet / Michael, TÁLOS Mattheus, VASICH Georg,

1718-tól 1743-ig újabb nevek, talán a visszatérés Temesvárról lassabban történt vagy újabb telepesek: ZADRAVECZ, LOVREK, TÉRDIGH, HÍMÁR, GASPARICH, VARGA, BOGATIN, LESZIÁK / Lesák /, FÜLÖP, JUHÁSZ, MARTINECZ, PÉTER, MALEK, DOMINKO, KERCSMÁR, KALANICS, MALEK, CSONDOR, PAPÓCSI, POSZAVECZ, MLINARICS, IVICZA / az IVEK másképpen /, POCZAK / Pócza, Póczai /, VASS, VUKITS, LAKATOS, VIGH, EÖR, KERCSMÁR, SZABOLICS, NINCSITS  családok nevei szerepelnek még. (11, 12)

Nem betűrendben írtam, hanem az időrendet követve 1743-ig az adózási jegyzékek és a római katolikus anyakönyv alapján.  A családnevek esetében a lejegyzés nem mindig egyezik a mai leírással, ez az évszázadok változásait mutatja a nevek által is. Maguk a nevek is átalakultak, mint a Kapitán/y/ lett általános Lukács helyett, s az EÖR is tisztségből lett családnév.

Amikor az adózók összeírásában kevesebb név szerepel, akkor mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy a letelepülés első három évében mentesek az adózástól. Ez pedig folyamatos volt. Ezen korszakunkban az 1730-as évektől az 1740-es és 1750-es években már az új generáció is, a letelepülők fiai önálló életet kezdenek, családot alapítanak s házasságot kötnek, ezzel együtt önálló lakást építenek, gazdálkodásukhoz épületeket, s mindenképpen szántóföldekre és rétekre van szükségük, amelyeket örökségen kívül irtással tudnak maguknak biztosítani. Az elköltözést is számításba kell venni. 

A mesterségek: ács, szíjgyártó, kötélgyártó, bognár, kádár, a malmokban a molnárok, az uradalom és a plébánia gyarapodó személyzete és szolgálói, a tanító, stb. adómentességet kaptak. S ha nem is nagy létszámban, de kisnemesek is költöztek ide. Szepetneken kettő malom működött: egyik a Berki – patak északi részén a falunál, a másik a Zsupek / Supek / malom Kisperház és Mikefa találkozásánál, a Berki-patakon délen, malomgáttal ellátva.

Bajcsán is malom épült 1717-ben, pedig lakói még nem voltak a pusztának, de Kiskanizsa és Kollátszeg közelsége jó lehetőséget adott a munkára. Szepetneken a kocsma, vendéglő és gyakran hentes is egyben vagy egymás mellett, a mai Széchenyi téren működött, a korabeli térképek szinte ugyanazon a helyen jelölik, mint ahol a volt vegyesbolt épülete van. A vágóhíd a Berki-patak mellett ettől 50-100 méterre délebbre volt.

Szepetnek mezőváros 1717-ben a kanizsai uradalom részeként Szapáry Miklós birtokába került. Az Inkey Jánossal történt megegyezés alapján Gyöngyösi Nagy Ferenc leszármazottjai lesznek tehát a földesurak. Az 1719. évi birtokosztás és összeírás adataiból következtethetünk arra, hogy Nagykanizsán és Szepetneken is lakott Szapáry Miklós, majd fia is. Ekkor már a szepetneki uradalmat külön ispán irányítja, a falun kívül új major épült, istállók lovak, szarvasmarha tartására, s ott földesúri lak is, konyhakert, gyümölcsös kert, juhakol és pásztorszállás, allodiális szántók és rétek, erdők; nagy a kocsma és mészárszék befolyt bére, a szőlők, a földek, a rétek, erdők, az irtások haszna növekedett. Szepetnek jövedelme egymaga jelentős volt az uradalmon belül.

1742-ben rakták le a római katolikus templom alapjait, a zágrábi érsekség látogatásával együtt. Az építkezés elkezdődött, ám hosszadalmas lehetett, hiszen 1744 karácsonyán még a szomszédos Sormásra mentek misére a szepetnekiek, mint erről maguk írnak. (12) A római katolikus iskola tanítói: Goriczay Máté 1710 – 1732, Vanelka János 1720-1746, Renkoczy Mátyás 1744 – 1752, Mihályfi Dániel 1750 – 1751, Borsfay Imre 1747 – 1758, Tuboly János 1757 – 1768 között a mezővárost és a környező falvakat: Sormás, Eszteregnye, a század közepén elindult benépesítés első családjait Bajcsán, Fityeházán, s közben Rigyácnak is mindig volt tanítója: ott a szepetneki plébánia és az Inkeyek fenntartásában. Az oktatásnak köszönhető, hogy a szepetneki szabados jobbágyok és gyermekeik már tudtak írni-olvasni-számolni, s erről büszkeséggel idézem a peres anyagok 1770-ben keletkezett leírását: „… az alább megnevezett jobbágyokat következő czikkelekre reá kérdeztük, k i k   k ö z ö t t   n o h a   í r á s    t u d ó k    t a l á l t a t n a k, de a szerént felelni nem akarnak, hanem szóval közönségessen a szerént válaszolnak, és saját kezek kereszt vonyásával  erősítették. „(13) Érthető a nehézség, a megoldás is. A tanítók a mezőváros jegyzői voltak egyben, a hivatalos írásokat ők készítették a szabados jobbágyoknak is. A zágrábi érsekségtől gyakran volt egyházlátogatás, a plébánia látta el Sormás, Eszteregnye, Rigyác, Fityeháza, Bajcsa lakóit egyházi, vallási, oktatási területen, de gyakran Kiskanizsa, Kollátszeg, lakóit is, s a szomszédos horvát falvakból is voltak házassági és születési anyakönyvi bejegyzések. 1777-től a szombathelyi egyházmegyéhez tartozva ugyanúgy megmaradt a plébánia szerepe, feladatellátása. Katonai szempontból is volt jelentősebb esemény a birtokfelmérések vagy gyakorlatok kapcsán, például 1719 májusában az erdőben katonaság „feküdt „, vert tábort, 1746-ban szintén. 1738-ban már két malma volt a mezővárosnak.

Biztonságos, stabil fejlődés volt a szepetneki lakosok életében is ez a korszak. A Szapáryak megtartották az 1695-ös kiváltságokat. A népesség gyarapodott, újabb irtványokkal növelték megélhetésük forrását: a földeket és a réteket.  Igen jelentős volt az állattartás: lovakat, szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, kecskéket tartottak, gazdánként akár két istállóval, volt baromfi-tartás, méhészet; szőlőik kezdetben a Vörös-partnak nevezett részen, a ma Gyuri-hegynek nevezett területen voltak, majd egyre inkább a keleti oldalon, az ún. Vörös-dombon / ma Vöröshegy a neve / újabb és újabb szőlősportákat hoztak létre, művelték azokat, pincéket kezdtek építeni. A gazdák, a családok gyarapodása, a megélhetés biztonsága mindig újabb letelepülőket vonzott.

Szapáry Miklós fia, István az apja halála után 1733-tól vette át az uradalmat, 1743-ban azonban az ő halála után a birtoktest a kincstáré lett.

Az 1743-ban történt felmérés rövid összegzéséből kiemelem az első mondatot: „Szepetnek  Lakói szabad költözésűek.”                                                                                                                          

SZEPETNEK ÉS ÚJ FÖLDESURA, A HERCEG BATTHYÁNY CSALÁD 1744-TŐL

Az 1743. évi összeírásban 47 jobbágy szerepel, szabados jobbágyok.  Nőtt a zsellérek száma: 24.  A telkek száma: 5 egész, 35 fél és 1 negyed telek. A kincstártól ezt kapja s veszi át az új földesúr: a hercegi ághoz tartozó Batthyány Lajos / 1696 – 1765 / kancellár és 1751-től nádor. A birtokok átvételekor Kanizsára érkezett személyesen. Minden bizonnyal ekkor járt Szepetneken is, s minden környező település és birtokrészen. 1744. április 18-án a város lakosai előtt ezt a nyilatkozatot tette: „ …. teljes igyekezetem az, hogy ezen helységet az régi Historiában el keseredett Mező Városukat, mellyet néhai üdvözült Uram Atyám a Pogány ellenségtül a kereszténységnek vissza nyerte, előbbi virágába hozzam.„ (14)

Bízhatott Szepetnek népe is abban, hogy nagy tekintélyű földesura a mezővárosuknak is jó jövőt biztosít. Mint a török korban, most is Szepetnek sorsa Kanizsa helyzetével szorosan összekapcsolódott. Körmendhez tartozóan a Batthyányak Kanizsán önálló birtokigazgatást hoztak létre, ennek része volt a homokkomárom-szepetneki uradalom. A terület felmérése, a birtokhatárok pontosítása – perek által is – azonnal elkezdődött.  Szepetneket ez érintette, a déli határokat illetően s a Mura folyó túlpartján élő kotoriak, légrádiak birtoklására vonatkozóan a már említett Vrancsics János paraszti tanúvallomása lett a meghatározó, egybevágva a többiek elmondásával. A déli területekről elég pontos képet adtak. A nyugati határoknál az Inkeyekkel való per Pécsett zajlott 1750-ben, s ott a Szapáry uraság egykori Szepetneken élő ispánja, a zalaapáti nemes Szabó Balázs nagyon pontos leírást adott. Ez alapján készült a kéziratos határtérkép is, amely a szepetneki birtokrészekről is kiváló információkkal szolgál. E térkép segítségével még jobban megtudhatjuk, hogy milyen volt az akkori Szepetnek, hol voltak a szabados jobbágyoknak a földjei, rétjei. 

 Az új uraság a majorjaikat is fejlesztette, védte. Szigorúan, keményen követelt s bánt a jobbágyaival a földesúr és az uradalmi intézők is. Átvették a birtokokat, s a birtokjog beiktatása is megtörtént Mária Terézia részéről 1744 augusztusában. Szepetnek első konfliktusa az uradalmi majorral, major-béliekkel már 1744 karácsonyán megtörtént, s talán ez a „bemutatkozás „nem éppen pozitív volt az uraság számára, bár a szepetneki szabadosokat így   azonnal felmérhette. Karácsony estéjén Sormásról hazafelé jöttek a szepetneki gazdák, s észrevették, hogy az uraság marhái az ő földeiken vannak. Ezt szóvá tették azonnal a bojtárnak, de nagy szóváltás, verekedés lett, majd az ispán kijövetelekor már a puskalövést is megkapták.

Az érdekek ütközésének és a helyi hatalmaskodásoknak az első eseménysoráról maguk a szabados jobbágyok magyar nyelvű panaszlevelükben adtak számot  1755. január 6-án. (15)

Az uradalom gazdaságának erősítésére a felmérés után tervek készültek. Bajcsán a malom bővítése megtörtént, voltak tervek téglaégető létrehozására is. Utóbbi elmaradt, de elkezdődött a népesség betelepítése az 1750-es években ide, s valójában a szepetneki letelepedési kedvezményekkel indították meg. Bajcsát ekkor javarészt a szepetnekiek népesítették be, ők mentek át a szomszédos, közeli területen új életet kezdeni. A családnevek, a családok rokoni kapcsolatai szorosak voltak. A „mise-úton„ ezután Szepetnekre jártak át misére  a bajcsaiak 1996-ig / mert templomuk csak kétszáz év múlva épül/t. Fityeházán bérbe adott területet az uraság, s ott egy gazdasági majort a bérlő kezdett kiépíteni. Mikefa, Paraháza / Kisperház, Nagyperház / és Bánfa egyelőre maradt a pusztai létben, erdőik, rétjeik mellett a szántó - és irtással bővült földek használói még a jobbágyok lehettek. Mikefán a Sznopek és Supek családok egyes részei éltek ekkor itt, aztán ők is Bajcsára kerültek. Bánfát már kiszemelte az uradalom, benépesítése az 1770-es években kezdődött - jórészt a volt szabados jobbágyi birtokok elvételével és újabb irtásokkal, s 1825-re már kiépült majorgazdasága volt intézőivel és intézői lakkal, cselédekkel és cselédházzal, istállókkal.  Szepetnek szabados jobbágyai kezdetben a régi szokás szerint adóztak s láttak el fegyveres szolgálatot Batthyány Lajos és uradalmának vezető emberei számára.

1753: A kancellár, majd nádor azonban egyre több szolgáltatást követelt, s mindezt 1753-ban urbáriumi szerződésébe foglalta. Sokkal előbb tehát, mint azt majd a Mária Terézia – féle úrbéri rendezés megkövetelte. A szepetneki szabados jobbágyok ezt azonban nem fogadták el, nem írták alá. Kiváltságaikhoz ragaszkodtak, a terhek növelését örökös jobbágyi sorsba valónak ítélték. Elutasításukat és panaszukat az úriszéken keresztül akarták először érvényesíteni, de az eredményt nem hozott. Ekkor első panaszos levelüket megírták Zala vármegyének, majd a királynőnek is.

Feszült volt a helyzet. Tetézte mindezt az, hogy időközben a hétéves háborúba a birodalom érdekeiért a szepetnekieknek ismét ki kellett állítani a fegyveres csapatot, s szolgálni a harcokban, miközben az urbárium kapcsán semmilyen kedvezőbb helyzet nem alakult ki nekik.

Mindezekről a Mária Teréziának írt ismételt levelükben a nádor ellen panaszkodnak megható sorokban:

„Gyöngyösi Nagy Ferenc szállította a mi eleinket ezen T. N. Szala vármegyében lévő szepetneki pusztájára oly kondícióval, hogy egy helytől (sessiótól ) 6 forint árendát fizetnek pusztán, de katonáskodnak is.  Amit húsz válogatott legényeket adtunk…., kik is az előbbenyi prussussal való hadakozásra  (1756 – 63-i háború ) vitettek és voltak több esztendeig mint a nemes urak. Csak Ezekre költöttünk 1336 forintokat. „( 16 )

A nádor ezek után mégis robotozásra akarta fogni őket. A szabadosok azonban régi jogaik mellett álltak ki, nem engedtek azokból.

„Erre a nádor minden földünket …… elvévén sokakat közülünk kiüzetett úgy, hogy alig maradtunk meg harmincan. Új contractusra kénytelenítettünk s közinkbe jobbágyokat, ami nagyobb lutheránusokat keresztény pápista országunkba szállított, azoknak jobb-jobb földeinket osztogatta, mi pedig sovány homokon nyomorgunk. „(17)

Zala vármegyében külön lista van arról, hogy évente mikor tárgyalták a szepetneki szabadosok panaszait, s ez a MNL Országos Levéltárában a szepetneki úrbéri szerződés ügyeinek csomagjában is megvan. Közben az uraság emberei büntetésekkel megfélemlítették őket. Ellenállásuk már lázadással ért fel. A robotot nem vállalva inkább otthonuk s földjeik elhagyására készültek. Ez időben, az 1750-es években gyors újranépesítés kezdődött a közeli / 20-25 km távolságnyi / Zákányban, valamint Somogy vármegye több területén, így Drávatamásiban és környékén. A szepetneki szabadosok távozni akartak, ez pedig nem maradt titokban, kérték a földjeik, különösen a saját munkájukkal termővé tett irtásföldek és házaik utáni megfelelő megváltást.  Igen, a tulajdonos a földesúr, a telket és földet használatra kapják, s ezért fizetséggel tartoznak - a szabados és örökös jobbágyok megdolgoztak mindenért, tulajdonjogot nem kapva. Az 1753-ban készült úrbéri szerződést az ellenálló távozók nem írták alá, azonban a maradottak 1757. május 23-án megtették a nehéz helyzetükben.   A kézzel írt s aláírt példányt másolatban bemutatom, bár eredetileg 1753. szeptember 29. dátumával őrzik, s később mindig 1753-ra hivatkoznak a szerződés felülvizsgálatakor vagy módosításakor a földesúr részéről.  Az elköltözők harcostársaik, rokonaik, társaik, s még egyet is értenek velük nyíltan vagy titokban, de az egész falu nem indulhat, a kötődésük erős Szepetnekhez, vagyonukhoz, s tudják, hogy a terhek zöme – főleg fegyveres szolgálatban – reájuk, a maradottakra hárul majd.

Mit tartalmaz Szepetnek mezőváros 1753. évi Batthyány Lajossal kötött úrbéri szerződése?

A lényeget kiemelve, a terhek növelése, új terhek, robotolások és tiltások mind az örökös jobbágyi sorba való jövőt jelentik. 

Tartalmi összegzés:

1.  Az egész helyes 6 Ft, félhelyes 3 Ft árendát fizet.
2. Levélhordást, vadászatot, szekerezést minden fogyatkozás nélkül végbe vinni tartoznak, négy gazda összefogva évenkint egyszer hosszú fuvarra elő kell állniok. Hadi szolgálatra mindenkor 12 fegyveres, ruhás és paripás legényt tartanak, akik az uraságot, ahová szükség lesz kötelesek elkísérni.
3. Marháik legeltetésére átengedi Bánfát, Bajcsát, Mikefát és Páróházi pusztát, míg ezeket be nem népesíti. E prédiumok földjei után a tizeden kívül kilencedet is kötelesek adni, ezenkívül minden gazda évenkint hat napot, a zsellér két napot tartozik robotolni.
4. Engedély nélkül tilos épületfát és makktermő fát kivágni.
5. Minden terményből, valamint bárányból, kecskéből és méhből a kilencedet kötelesek megadni.
6. Mészárszékben a húsvágás jussa a földesúré.
7. A bor árulás joga Szt. Mihálytól karácsonyig illeti csak a községet.
8. Vadászat, halászat, rákászás, békázás és madarazás tilos.
9. ---
10. A caducitások és contrabondok a földesurat illetik.
11. ---
12. Akinek a szepetneki lakás nem tetszik és szándékukat bejelentik, adójukat, adósságukat rendezik, házukat az uraság beleegyezésével eladhatják. 

1757: A SZABADOSOK KIŰZÉSE ÉS A NÉMETAJKÚAK ÁTTELEPÍTÉSE

Mellékletben fotón közlöm a teljes szerződési szöveget. Itt még a könnyebb olvashatóság miatt egy fontos, az aláírások előtti szöveget ismertetek:

„Könyörögtünk azon, hogy némely Lakosoknak nyakasságát és fejességeket nem tekintvén, minket továbbra is azon contractus mellett megh tartattni méltóztassék, magunk szabad jó akaratunkbúl és indulatainkbúl a fölül megh irott  Contractusnak örökös meg állására, és minden czikkellyeiben leendő megh tartására csak tovább is Excellentiájának kegyelme hozzánk  járullyon, mellyett nagy alázatossággal  kérünk magunkat, és  mégis maradékinkat állondosan, és megh másolhatatlan képpen ajánlyuk, és kötelezük, mellyett előbb elöttünk Szórul Szóra el olvasván, ezután saját kezünk kereszt vonyásával  megh is erössitettünk. Szepetnek 23. May. 1757. (18)

Grabant Mihály biró, Malek András, Fülöp Mihály eskűtt, Térdi János, Grabant Jakab eskűtt, Mlinorics János, Kéri András eskűtt, Kreznár István, Hajdinák György eskűtt, Kalán István, Szekeres János eskűtt, Grabant György,                   Jankovics Matok, Lakatos István, Martinecz Mihály, Siffter Mátyás,  Csondor György, Skalics Mátyás, Cserlenecz Matok, Bácz Simon, Gócza Matok, Magdics János eskűtt, Hémár Páll, Renkoczy Matyas Notarius (19) 

A jegyző a mezővárosi plébánia tanítója.  Kiegészítésként szerepel még, hogy Hémár Pál tanúk előtt később: 1757. július 30-án írta alá.

Az uradalom – bár felmérésbe kezdett – nem engedett, s látva a szabadosok elszántságát, a távozó emberek: 35 fő s családtagjaik „pótlására„ intézkedni kezdett.

A távozók létszáma minimum 150 fő körüli, de ennél több is, akár 250 fő is lehetett. Szepetnek történetében hatalmas mértékű, néhány hónap alatt lezajlott kivándorlásról, népességcsökkenésről van szó. A számítások szerint az akkori össznépesség létszám körülbelül 500- 600 fő lehetett.  Szepetnek a középkorú és fiatalabb férfiak és családtagjaik távozásával a jövőjét, a jövő generációját veszítette el.

Az uradalom gazdasági megtartására és jövőjére nézve szükség volt helyettük az újabb robotosokra, munkaerőre, bevételekre. A nádor Németújvárról és környékéről saját uradalmának jobbágyait telepítette át. Ők németajkúak, evangélikus vallásúak, örökös jobbágyi sorban kerültek Szepetnekre.                                                          

1757 márciusában és májusában elkezdődött ennek szervezése. Erre egyetlen hiteles dokumentum utal, az alábbi, amelyben a helységek nevét német nyelven s ceruzával írva / bizonyára utólag / megtudhatjuk, ahonnan az áttelepülők érkeznek: Némethidegkút, Királyfalva, Újtelep, Tatafalva, Orbánfalu, Szentelek, Szénásgödör, Kukmér, Nagysárosd.

Tény, hogy 1757 májusában a Szepetnekről eltávozók köre megvan, ők nem írták alá az úrbéri szerződést. Tény az is, hogy 1757 májusában a Szepetnekre érkezők köre is megvolt.

A döntést meghozni, aztán elhagyni a szülőföldet, otthonukat nem volt könnyű sem a szepetneki szabadosoknak, sem a németajkú jobbágyoknak. Miként történt mindez? Nem tudjuk pontosan. Minden előkészülés ellenére megtörtént, mégpedig úgy, hogy

„1757 karácsonyának hideg, fagyos estéjén és éjszakáján házainkból erővel kiűzettünk„ - szerepel a későbbi tanúvallomásban. (20)

1757 karácsonya két népcsoport számára is történelmi dátum, szívszorító emlékeket idéz fel. A Szepetnekre érkező németajkúaknak, a Szepetneken maradt szabadosoknak meg kellett tanulniuk együtt élni és dolgozni a földesúr jobbágyaiként. Az áttelepítés és az érkezésük még egy s másfél éven át tartott. Az egymásra való nehezteléseik után kialakult a megértés, tudva, hogy ugyanaz az alattvalói sorsuk.

A Szepetnekről elköltöző szabadosok méltánytalannak érezték, hogy atyáik és a nádor atyjának közös küzdelme a török ellen, az ezért kapott kiváltságok elfelejtődnek, már nem érdem nekik. Igazságtalannak tartották, érezték ezt. Továbbá azt is, hogy távozásukkal nem kapták meg a jogos elszámolást, a javaikért való arányos fizetséget. Új életet kellett kezdeniük, új kihívások vártak reájuk.

 A ZÁKÁNYBA ÉS KÖRNYÉKÉRE KÖLTÖZÖTT VOLT SZEPETNEKI SZABADOS CSALÁDFŐK:

KAPITÁN/ Y / JÁNOS, HEMÁR MIKLÓS, LESZIÁK / Lesák / MÁRTON, SIFFTER ISTVÁN, VARGA FERENC, MATECZ CHRISTOFF, GASPARICS ANDRÁS, MAGDICS FERENC, KALENICS / Kalanics /ISTVÁN,  KALENICS / Kalanics / JÁNOS, VARGHA JÁNOS, öregebb GÓCZA JÁNOS, BOGATIN FERENC, VARGA ANDRÁS, GÓCZA JÁNOS(  21 )

A neveket az 1770-1772-ben bírósági határozat alapján történt felmérés alapján és névsorrendjében írtam, az eredeti forrás a MNL Zala Vármegyei Levéltárában található.

A DRÁVA-TAMÁSIBA ÉS KÖRNYÉKÉRE ELKÖLTÖZÖTT VOLT SZEPETNEKI SZABADOS CSALÁDFŐK:

HABJANECZ MÁTYÁS, KERCSMÁR JÁNOS, FILIP / Fülöp / JÁNOS, JUHÁSZ ISTVÁN, KRÁNICZ JÁNOS, HABJANECZ GYÖRGY, CSERLENECZ GYÖRGY, JANKOVICS JÁNOS, MARTINECZ MÁTYÁS, KOZMA ISTVÁN, LOVREK JÁNOS, ZÁDROVECZ / Zadravecz / JÁNOS,  IVICZA MIHÁL/y/,  SZNOPEK GYÖRGY, HORVÁTH JÓZSEF, HABJÁNECZ JÁNOS, LOVREK MIHÁLY, PÉTER MÁRTON, ROSST / Rost, Rozs / PRIMUS, DOMINKOS /Domonkos, Dominko / JÓZSEF. ( 22 )

A Zákányba való költözésük  során ők a végvári időkből ismerős vidékre érkeztek, ahol éppen az volt a cél, hogy az egykor szintén virágzó középkori mezővárost újjáélesszék. Zákány benépesülése óhajtott, érkezésük támogatott volt. A földesúr 1726 és 1733 között Inkey János volt, 1733-ban kezdődött a betelepítés, s ez már a Széchényi család szervezésében történt erőteljesen 1757-től. A régi Zákány / Szákány / mellett a dernyei kereskedelmi szerep, kereskedelmi útvonal, átkelve a Dráván ígéretes volt a jövőre nézve. Az alsó-gyékényesi Völgyi Ferenc ispán, a Szalay-birtokok ispánja: Király Mihály ismerősök voltak. A Pátrón, Surdon letelepített nemes családok sem voltak idegenek nekik. Új-Zákányt építették, hozták létre a szepetnekiek, hiszen Zákány ekkor új helyen, a Dráva völgyéből észak felé a dombokon át vezető új út mellett jött létre. Az irtásoknak eredménye lett, nagy telkekhez, rétekhez és szőlőhegyekhez jutottak. Hamar újra otthonuk volt, házasodtak, gyermekeik születtek a zákányi katolikus anyakönyvek tanúsága szerint, amelyet 1750-től vezetnek. Katonai tudásuknak is haszna volt, egy-egy terület őrségét-védelmét vállalták. A Légrádi-hegy és annak Szent Mihály temploma, Asszonyvár, az elpusztult Zrínyi-Újvár, Eőr, Tilos, a zákányi és Földvár-hegyi szőlődombok lakottá lettek általuk is. Többen Gyékényesre, Surdra, Beleznára is házasodtak, kerültek, gyermekeik Iharosban, Csurgón boldogultak tovább, a Jámbor és Sifter ifjakból Kaposvárra  kerültek katonaként, de Sifter Mátyásról mint surdi tanítóról tudunk; a Sifterek akkor és azóta is a mészárszékek és vendéglők működtetői a katonai szerepük mellett.  A magyar és a horvát nyelvet egyaránt beszélték ők és többi betelepülő is. Zákány emberei, a település és a plébánia egyházközségi vezető személyiségei is lettek többen. Kapitány János a szepetneki közösség vezéregyénisége volt, nagy ismertséget vívott ki magának, még a nemes és evangélikus Pátrón, Surdon is keresztszülőnek hívták, de Csurgón is a katolikusok és a reformátusok körében vagy Somogy vármegye más területein. Kapitány János volt a peres ügyek továbbvivője, az elköltözettek szószólója.

Dráva-Tamási és környéke távolabb esik, de ott is szükség volt az újbetelepülőkre. Több faluban, pusztán telepedtek le: Dráva-Tamási, Lakócsa, Barcs, Szulok és vidéke. Katolikus anyakönyvezésük is több helyen történt: Szulok, Lakócsa. Dráva-Tamásiban ekkor a birtokosok Bakó László és Ádám voltak, de Szulok s más települések földesura szintén a Széchényi család volt. Többen Szigetvárra, Pécsre költöztek tovább: pl. Jankovics, Habjánecz, mások a Zákány közeli településekre jöttek vissza: Kercsmár, Ivicza , Martinecz Iharos, Csurgó, Gyékényes, Kozma, Kránicz Surd, Zákány, Tilos településekre.

Több család Bajcsán volt betelepítő. Találtam házassági kapcsolatokat Lentiben és Tárnokon: Gócza, Sifter. Mások házasság által kerültek Kiskanizsára, Nagykanizsára, pl. Grabant, Malek, Jámbor, Kudasz családok, akik vissza már nem tértek Szepetnekre, legfeljebb később rokoni látogatásra.

A Zákány, Dráva-Tamási és környékükre elment családok feleségeivel együtt / az anyakönyvekből nevük nyomon követhető / minden szepetneki kiváltságos szabados családból volt elköltözött érintett! A Szepetneken maradtak aggódása, együttérzése fejeződik ki abban, hogy ők is levélben kérték az eltávozni kényszerült társaik segítését, haza térésük vagy látogatásuk engedélyezését, Zala vármegye főispánjához küldött levelüket harmincan írták alá, a másolat keltezés nélküli a levéltári Batthyány-csomagban.

A Szepetnekről kényszerűen elköltözöttek továbbra sem adták fel a jogaikért, javaikért való küzdelmet. Az igazságos becslést is kérték. 1771. november 23-i az átirat, amely Kaposvárott keltezett, a Somogy megyei bíróság Zala vármegye főispánjához küldött mellékleteivel együtt azért, hogy a szepetneki szabados jobbágyok ügyében vizsgálatuk alapján jelentést tehessen a Helytartótanácsnak. A MNL Országos Levéltárában és a MNL Zala Vármegyei Levéltárában az iratcsomag tartalmaz egy kérdőívet és a válaszokat is. A kérdőív más úrbéri ügyekben is általánosan használt volt, több településnél találkoztam vele. A dátum nélküli válaszadásból kitűnik, hogy 1770-1771-ben lehetett, hiszen azt mondják:

„Már 12dik esztendeje hogy az uraság ezen mostani lakosokat Német-Újvári Dominiumátul le hozta Szepetneki helységbe.„ (23)

A válaszok azt mutatják, hogy egyáltalán nem szólnak a korábbi, 1753 előtti szerződésekről, mintha azok és a Gyöngyösi Nagy Ferenc által adott kiváltságlevél nem is létezett volna. Az 1753., 1757. évekkel datált Batthyányival kötött urbáriumról beszélnek csupán, s mindig is ilyen szolgáltatásaik voltak. Mennyire volt a közös válaszuk valóságon alapuló, miért ezeket adták válaszul?

A tények alapján a Batthyányak nem fogadták el, nem tartották be a korábbi szerződéseket.  A szepetneki szabadosok jogait megcsorbították, a helyzetük romlott. Csak e válaszok alapján pedig nem is volt más korábban, a helyzetükkel a jobbágyok elégedettek.  Az aláírók Szepetnek részéről: Himler Mihály biró, Papocsi András eskütt, Holi Mátyás eskütt, Kamedler / Tamedler / György eskütt, Radanovics Mátyás eskütt, Poszavecz János, Kandl Mátyás, Svajner györgy, Kéri András, Grabant József, Kercsmár János, Golecz Mihály, Fux Mihály, Tamedler György. Szepetnek bírója már német nemzetiségű, az esküdtek és a bíró együttes testületében 3 német és 2 szabados van, az aláírók éppen fele német nemzetiségű, másik fele a szabadosok közül való. A hatalom átrendezte Szepetnek mezővárost és vezetését.

A török időkbeni pusztából ismét Szepetnek mezővárossá lett a letelepülő végvári vitézek keze munkája és fegyveres szolgálata által. Két-három generáció több mint fél évszázados munkálkodásának eredménye a személyes javakban, életlehetőségekben is kifejeződik.

MIT ÉRTEK EL, MIT HAGYTAK ITT SZEPETNEKEN A KÉNYSZERŰEN ELKÖLTÖZÖTT SZABADOSOK? 

A FELMÉRÉS dokumentuma 64 oldalon mutatja be személyenként az adatokat a házaikról, épületeikről, földjeikről, rétjeikről. A becsült értéket is közli. Az elköltözöttek nevét és az anyakönyvi adataikat nézve ki kell emelni, hogy elsősorban a fiatal házasok, a fiatalok néhányan egyedül állóan, s csak néhány idős van közöttük. Amikor elköltöztek Szepetnekről, éppen a saját otthonaikat teremtették meg. 15 év múlva a helyszínen történt felméréskor már nem mindig találták az akkori állapotokat. Házaikat és földjeiket az áttelepített németek kapták meg, néhány kivétellel, a kivétel: 1 családnál a testvér él ott s vette át a földeket, 2-3 esetben a ház állaga nagyon romlott, egyben nem laknak, az új gazdák közül jelentősebb javítást 1-2 végezhetett.

Házaik, belső telkük épületeinek leírása arról tanúskodik, hogy jó, három osztásos lakásuk volt: a kályhás szoba szinte mindenütt megvolt, konyha és kamra is. A kályha minőségi megkülönböztetés, s a tölgyfa talpazat, a gerendák, a sövényre és anyaggal készült falak, a zsúpos vagy szegényesebben szalmás tetők a jellemzőek. A korabeli jobbágyi lakásokhoz viszonyítani nehéz, de ez jó körülményeket jelentett ahhoz mérve is, hogy másutt pl. földbe árkolt lakásokról vagy a falusi nemes lakoknál is csak fából készült és zsúpos épület leírását találtam a környékről.  Sok melléképületes, istállós, gyakorta több istállós, udvari kamrás és pajtás a gazdasági udvar. Ez arra utal, hogy az állattartás jelentős volt, közlik is legtöbbször, hogy hány marhára vagy lóra való az istálló; egy gazdának 2 is van, a pajta alkalmas cséplésre is, padlása termény tárolására. A gazdasági épületek gyakran előbb készültek el, ez az állattartás fontosságára és nagyságára is utal.

Következzék egy bemutatás, amelyben az értéket nem közlöm, a földek és rétek esetében a pontos helyek szomszédok neveivel jelölve vannak. Rendkívül értékes helytörténeti forrás a földrajzi nevek közlése, Szepetnek keleti és nyugati részén felsorolva. Ezeket összesítve külön mutatom be, hiszen a régi és a mai Szepetnek összehasonlítható ez alapján.

HÁZAIK, LAKÓTELKEIK, GAZDASÁGI ÉPÜLETEIK

Zákányba  s környékére költözöttek:

Kapitán János  „háza kálhás szoba konyha kamara tölgyfa talpokra, sövényes, darabus padlása  -  háza végiben talpakon, sövényre hat darab marhára való istálló – borona, hidas, -  pajta két fiókra – pajtán kívül egy kamara boronábul – udvara és telekje  hasogatvánnyal el is van kerétve” ( 24 ) földei, rétjei:  35 hely, egyik irtás földet 8 ft-ért vásárolta, egy irtás rétet  3 köböl rozson vett.                                              

Gócza János „ háza egy szobábul, konyhábul és kamarábul álló, jó erős talpazatra és fákra, sövényre csinált, zsupra „ – a többi készülőben volt akkor, amikor „ kitették „, egy rozzant pajta is volt ( 25 ). Földei, rétjei 23 helyen voltak.             

Hemár Miklós: „Most is egy jó kálhász szobája metszett deszkára, konyha, kamaradarabos pallásokra, tölgyfa talpakra, sövényre és zsupra.„ Meg kell jegyeznem, hogy a szoba deszkázott, nem földes alap. (26 ) Egy hidas. 13 helyen volt földje, rétje.                                                                                                                                 

Lesziák Márton: „Háza egy kis romlott forma, kálhás 3 szoba, konyha, boronábul – hidas, istállócska és pajta, melyeknek most gaz az helye mind az által romladozott vola„ ( 27 ) 9 helyen voltak a földei és a rétjei.                             

Sifter István: + Kálhász szobája, konyhája, utána lévő kamara – négy lóra való istálló, még is utána másik három, ennek végiben pedig 2 marhára való is tölgyfa talpokra, sövényre, az utolsón kívül merő pallásokra, zsupra.  Telekjén egy boronábul zsupra és tölgyfa talpakra csinált kamer / kamara /, végiben egy kis szekér szin. Az udvaron egy boronábul, talpakra, pallásra és zsupra csinált hidas.” (28) 17 helyen voltak földjei és rétjei.                                            

Varga Ferenc: „Kálhás szobája, konyhája, merő boronábul tölgyfa talpakon, utána lévő 2 kamara -egybe ugyanugy falára sövényre, többnyire másikával egészben boronábul, - ezek utána egy 6 marhára való ugyan boronábul istálló, melleyeknek egyik fala és pallása mostanában épittetett – ezután  még is talpakra és sövényre de egészben zsupra készült épületek – egy boronában zsupra csinált kamara az telekjén. „(29) 23 helyen voltak földei és rétjei.

Matecz Christoff:  „…háza egy szobábul konyhábul és kamarábul talpakon álló és hasogatott deszkából csinált  álló háza – udvarán lévő hidas – Ell költözésekor mondatik lenni, de már fala romlatt … az helye láttatik – 2 tehénre való istálló és 4 lóra való istállók, akkor meg is voltak.” (30) 12 helyen voltak a földei és a rétjei.                                             

Gasparics András: „ Kálhás szobája, konyhája, kamarája – 4 lóra való istállója pallás nélkül, tölgyfa talpokra sövénybül van, rész szerint zsupra, rész szerint szalmával födve. Pajtánál a teleken 4 lóra való istálló, sövényre, talpokra, egy kamara régi rozzant pajtával együtt.„ ( 31 )  17 helyen voltak földei, rétjei.                                                              

Magdics Ferenc: Háza önállóan nem volt, 3 helyen földei és rétjei voltak.                                                         

Kalenics István: „Háza egy kálhás szobábul, konyhábul és komorábul állt, ennek előtte 1750 előttihez képest nem találhattya a többit – egy pajta 2 fiókra talpakon – egy hidas.„ ( 32 ) 14 helyen voltak a földei, rétjei.                              

Kalenics János: „ .. háza egy kálhás szoba talpok nélkül, konyha sövényre – 2 istálló, apró faragott pallásokra és darabos talpakra – pajta 2 fiókra 2 talpakon és fülesekre. „  ( 33 ) 19 helyen voltak rétjei és földei, volt 22 forintért vásárolt föld is.                                                                                                                                                                   

Vargha János:  „ Egy kálhás szobája, konyhája, kamarája – amellett egy egy falra épült szin – utána egy 4 marhára való istállója pallásra – amellett hasonló 4 marhára való istálló.  Egy hidas el menetelekor az lévén, ott lévő szinnyével / szin / együtt. „ ( 34 )  10 helyen voltak a földei és a rétjei.                                                                                           

Öregebb Gocza János: „… kálhás szobája és konyhája már fönt nem állanak – Kamara, utána lévő 2 istállókkal, mellynek egyike fala boronábul áll tölgyfa talpakon, sövényre, zsupra és berekfa pallásokra. „ ( 35 ) 13 helyen voltak földei és rétjei, s megjegyzem, hogy öregebbként ő az első irtásokban, mezőkön bírta ezeket  a faluhoz nagyon közeli részeken.

Bogatin Ferenc: „Kálhás szobája, konyhája talpra, sövényre, zsupra – egy kamara 3 oldala boronára, a 4. sövényre.„ ( 36) 5 helyen volt földje és rétje.                                                                                                                                                        

Varga András: „Kálhás szobája, konyhája - mellette lévő padlásos istállója, azon kívül 2 istálló padlás nélkül tölgyfa talpakra, sövényre, zsupra. – Pajta 1 fiával és 1 kamarával tölgyfára rakva, zsupra. 7 helyen voltak a földei, rétjei.  

Dráva-Tamásiba és környékére költözöttek: 

Feltehetően más volt a felmérő íródeákja, a megfogalmazások tömörebbek. 

Habjanecz Mátyás: „Háza kálhás szoba konyha kamra – az udvarán még kamara és pajta.„ ( 37 ) 21 helyen voltak földei, rétjei, köztük igen nagy terület Bánfán.                                                                                           

Kercsmár János: „Kálhás szoba konyha 2 kamara – 2 istálló 4 marhára való, talpakra, 2 tölgyfa hidas – az el menetelkor még pajta . „  ( 38 ) 21 helyen voltak a földei és rétjei, köztük Bánfán és a faluhoz legközelebbi részeken.                             

Filip János: „ Háza kálhás szoba, konyha 2 kamra, tölgyfa talpakon, szalufákra, léczre, zsupra – 6 részes sörtvélesre való tölgyfából, 10 marhára való istálló el menetelkor / mert más vagyon helyette / -- egy torkos pajta 2 fiókra tölgyfa talpokra, körös körül a derekán hársfa boronában , meczet / metszett/ deszka  kapuja 1 ajtóra szalufára, léczre, zsupra, melyben 8 cséplő könnyen csépelhet, melyet most Filip testvér öccse bír„  ( 39 )

Meg kell jegyeznem a részletgazdag leírást, a gazdagságra utal minden.  34 helyen voltak a földei, rétjei, a faluhoz közeli és az irtott távolabbi részeken is. Írja, hogy az E Ö R -helyet maga vágta s irtotta.                                                         

Juhász István: „Háza kálhás szoba konyha külső kamara, és az konyha mellett kamara, melyek most állnak – el menetelkor 4 marhára való istálló. „ ( 40 )  12 helyen voltak a földei, rétjei, egyet 20 forintért és egy tinóért vásárolt. 

Kránicz János: „Háza kálhás szoba, konyha, külső kamara – 4 marhára való istálló talpakon, zsupra.” (41) 10 helyen voltak   a földei, rétjei. 

Habjánecz György: „Háza szoba, konyha - istálló, még istálló mely azon időben, mikor Szepetnekrül elszakadott kálhás szoba volt, külső kamara és rozzant pajta. „ ( 42 ) 2  földje volt.                                                                                          

Cserlenecz György: „Háza egy szoba konyha kamara – 2 marhára való istálló, külső kamara és pajta. már elpusztult összességgel. „ ( 43 ) 25 helyen voltak földei, rétjei.                                                         

Jankovics János: „Háza kálhás szoba konyha külső kamara, konyha végiben egy kis kamara – 5 marhára való istálló talpokra és szalmafödésre.„ ( 44 ) 14 helyen voltak a földei, rétjei.                                                                                  

Martinecz Mátyás: „Háza kálhás szoba, konyha, kamara, tölgyfa talpokra, hasonló hasogatott padlás és gerendákra – még egy külső kamara. Most is jó karban vannak.„ ( 45 )  29 helyen, köztük a faluhoz legközelebbi részeken is voltak a földei, rétjei.                                                                       

Kozna István: „Háza egy kálhás szoba, konyha, kamra – istálló, külső kamara – pajta, melly ugyan föl építve nem volt, de annak szükséges öreg fák készen hagyattak helyben, hidas, most is jó állapotban lévők.„ ( 46 ) 22 helyen, köztük a faluhoz közelebbi részeken is voltak a földei, rétjei. 

Lovrek János: Házról nincsen feljegyzés, vagy nem önálló házban lakott, vagy már nem állott az épület… 24 helyen voltak földei, rétjei.                                                                                                                                                                

Zádrovecz János: „Háza kálhás szoba konyha belső és külső erős tölgybábul – kamara, egyik borona – 2 borona istálló, 1 torkos pajta, boraria, hidas.„ ( 47 ) 25 helyen voltak földei, rétjei.

Ivicza Mihály: „Háza kálhás szobábul, konyhábul, 2 istállóbul 10 marhára állatokbul valo, de mostani lakos által csináltattak az épületeket, az régiek pedig akkor, midőn helyéből elment, 1 pajta 2 fiával együtt.„ ( 48 )   23 helyen volt  földje, rétje.                                                                                                                                                                           

Sznopek György: háza nincsen írva, 4 helyen vannak földei, rétjei.                                                                    

Horváth József: háza nincsen írva, 3 helyen vannak földei, rétjei.

Habjánecz János: ház nincsen írva, 2 helyen volt földje s rétje.                                                                               

Lovrek Mihály: „Háza kálhás szoba, konyha födél alatt lévő, sározatlan, kamara – külső kamara, s akkori időben, mikor elment Szepetnekrül sározatlan.„ ( 49 ) 4 helyen voltak földei s rétjei.

Péter Márton: háza nincsen írva, 4 helyen volt földje, rétje.

Rosst Primus: „Háza kálhás szoba, konyha, kamara – istálló.„ ( 50 ) 3 helyen volt földje, rétje.                                          

Dominkos József: háza nincsen írva, 7 helyen volt földje, rétje.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

A FÖLDEIK, RÉTJEIK

Szepetnek természeti adottságai változatosak. Öreg erdői nagyok és értékesek: a tölgyesek, a gyertyánosok különösen.  Minden más fafajta megtalálható volt ezen kívül. A Berki-patak középen, két dombhát völgyében szeli ketté a települést, északról délre a Kanizsa-patakon át a Mura folyóig viszi a vizet, több kis ér, befolyás gazdagítja.  Alkalmas gátakkal malmok működtetésére is. A Kisréti-patak keleten, az erdő és rétek mellett folyik, Vöröshegynél ömlik a Berki-patakba. Az északi és nyugati völgyek kisebb és nagyobb folyásokban bővelkednek. A Szepetnek szláv szavú elnevezése / ér, patak, folyó, vízesés / nagyon helytálló, bővelkedik ezekben. A másik jelentés is igaz, hiszen a dombhátak is jellegzetesek. A völgyekben és a Kiskanizsa melletti mocsaras-vizenyős részeken sajátos növény – és állatvilág alakult ki, a megélhetést a rákászás, a békászás, a halak kifogása segítette. Keleti részén homokos talaj a jellemző, a különböző dombok mezein jobb a földek termőképessége.

 A rétek változatosak, az erdők melletti s alattiak, valamint a patakok menti rétek különböznek, Sáros-rét van keleten a homokos földek mellett és van dél-nyugaton, nyugaton is Semjénháza és Vente, Petri határában végig húzódva. Kis-Szepetnek a Berki-patak két ága közt északon kiemelkedő domb, felső részein földekkel, alul körben rétekkel.  Bánfa, Mikefa, Paraháza / ma Kisperház és Nagyperház /a régebben önálló, Szepetnekhez tartozó települések.  Vörös-dombon a szőlőművelés alakult ki. Gyakran a tulajdonos neve szerepel a földrajzi névben: Lengyel-kút= a szomszédos Eszteregnyén is birtoka volt a vitéz és nemes Lengyel családnak, Zajgár istállója = Zajgár György földesúr a szomszédos Semjénháza területén,  Kalán-völgy = Kalán Jacobról elnevezve, aki  kezdetben ispán is volt, s aki a nevét G kezdő betővel is írta, ezért szlovén, sőt talán felvidéki családnév is, mint ahogyan a Kudasz -  Szkudasz név egyik magyarázata is lehet, akár a lengyel területekkel való kapcsolat miatt, hiszen a Szapáryaknak Trencsénben és vidékén is volt uradalma. Szent Vid még szerepel az 1865. évi térképen, 1880-ban Bokányi György esperes is jegyzi, azóta Új-Szepetnek házai és telkei vannak ott, s a név a korai kereszténység időszakára utal, amikor Szepetnek a salzburgi érsekséghez tartozott.  A horvát nevek néha tulajdonost jelölnek, máskor a dűlő horvát nyelven: Ceres, Czerinka, Cerina, Prosice, Graberija, stb.                                                                                                                                                             A felmérésben mindig külön a keleti, külön a nyugati részeken található földek és rétek helyének jelölését adták meg. Kis- Szepetnek a keleti és a nyugati részhez is jelölve van. Kis- Szepetneket gyakran részletezve írják, még azt is jelölve, hogy az egyik ispán: Nemes Szabó földei, a másik nemes Németh ispán földje és háza ott voltak.

Látható az első katonai felmérés időszakából, milyen volt a település-szerkezet s még a mai Dózsa utca sem alakult ki. A felmérés földrajzi neveit eredeti leírásban közlöm idézőjel nélkül.

Keleti részeken:  Homokos földek,  Homokos major-út melletti, Kanizsai szekér útra dűlő földek, - Sáros rét, Megye-határok közötti földek, Sormásra vezető szekér-út melletti, Szuszka domb, Keresztfánál a falu mellett, Szent Vidi a falu mellett és részeként, Avas / Zavas /, Kis-Szepetnek keleti dűlői, Nasice,  Czerinka / Szerinka /,  Kolompos, Lipics, Kalán völgy, Fityeházi út mellett, Falu végiben, Sáros part, Répa földek, Kertek allában, Mogyorós, Rakottyás, Nyárfáknál,  Megyes fáknál, Lenföldeknél, Majori dűlők, Kuzma István kapujánál, Répás, Nyárfáknál, Köles földeken, Sormási út mellett,  Kobrics kör réti fáknál, Majornál, Fordulóban.

Nyugati részeken: Sáros rét / Nagy Sáros rét /, Nyugati mező, Benke-rét, Kis-Szepetnek nyugaton s a falun fölül, Bánfai földek, Bánfai fordulásnál,  Gyertyános, Szent Mártonyi út mellett, Falu mellett fölüli és aluli, Gödör rétnél, Zsuppek malomnál, Törsökös dombon  / van még hozzá száraz fánál, keresztnél /,  Szuszma kapu, Kenderes  földek, Kertek alla, Nagy mező, Morasicsa, Magyarósi földek, Szuszma kapui közötti földek, Vörös berek, Lengyel-kút, Zajgár istállója, Nagy mező fölött, Nagy Őrház, Kis híd, Keresztúti dűlő, Országút mellett, Büdös pataknál, Völgyes irtásnál,  Öreg sűrűs dűlő, Régi majornál,  Gáton fölül való dűlő, Hosszú parti rétek, Száraz tölgyfánál, Büdös - patakra dűlő földek,  Nagy pörház, Kis pörház, Bürün fölül és alul,  Csuszkában, Dominka telekben, Kránitz rétnél,  Hosszú parti rétek,  Lakatos-kút, Sznopek-völgy, Grabiczában, Bánfa rétje, Töllösi fordulóban.

Más megnevezések: délen, Kollátszegre vezető út, Mérges mező, Szepetneki szőlőhegy aljában, Vörös dombon, Pap rétnél a Sormás felé vezető úton, Nagy kútnál, Száraz völgyi fáknál, Vörös parti fordulónál, Bükkösben, Vörös parti földek alatti rétek, Vörös parti szőlők, Sűrű dűlő, Hídon fölül való dűlő, Martinecz kertye allában, Varga Mátyás kertye allában, Maroficsa.

Látható, hogy Szepetnek már nem puszta, határában megművelt földek és rétek vannak, a szabadosok ezt voltak kénytelenek itt hagyni.

Somogy megye alszolgabírája előtt 1771-ben tettek tanúvallomást, s annak leírása mutatja, hogy mindezekért „semmi nem fizettetett „, … legkevesebb sem fizetet Szepetneki M. Uraság, sem más neki„ s még ehhez képest szerencsésnek mondhatta magát az, akiről írják, hogy „12 forintoknál többet nem fizettek neki„.  „legjobb földeinket elvették, a németek kapták meg, mi meg sovány homokon tengődünk „(51)                                                                                               

Lett a Helytartótanács számára készült felmérésnek, tanúvallomásoknak„ kártérítési„ következménye? Nem találtam erről semmilyen dokumentumot. A főúri hatalom erősebb volt, a végtelen időhúzás módszere bevált. Annyi látható, hogy 1772 után az uradalomnak pontos rajzokat, felméréseket, értékbecsléseket kellett készíteni.

A peres időszak alatt a nádortól fia, Batthyány Ádám vette át a kanizsai uradalmat, s ez időben a római katolikus templom építése is befejeződött, a nádor másik fia: Batthyány József érsek, prímás adományával 1772-ben új főoltára is lett, s a Batthyány család címere is ott látható. Alapítványt tettek, amely szerint a tanító külön fizetséget kapott a szegény gyermekek tanításért. Az uraság a hatalmát megmutatta, ezekkel az adományokkal szolgált is. 1772-től nagyon ügyelt arra, hogy bármely adomány vagy terület elvételekor pontos számadás készüljön, mint például az evangélikus templom és iskola kapcsán ez megtörtént.  Megfigyelésem még, hogy 1772 után a szepetneki római katolikus anyakönyvben már oppidum nem szerepel, igaz, még a pecsétet használják, jogilag 1870-ben szűnt meg a mezővárosi rang.  A szepetneki németek külön iskolát tarthattak fenn 1795-től, fából készült oratóriumuk után a kőből készült templomuk is 200 évvel ezelőtt felépült.  Az áttelepítésük, az 1757-1758-as évek története, pontos dokumentumok alapján, feltárásra vár. További szepetneki életük, evangélikus egyházuk, evangélikus iskolájuk történetét dr. Jáni János több tanulmányában megírta, azok közkinccsé lettek.  A németek, a magyarok és a horvátok tovább is együtt dolgoztak Szepetnek fejlődéséért.

A SZEPETNEKI SZABADOSSÁG MEGSZŰNÉSE

A napóleoni háborúk alatt, s továbbra is szükség volt a szabadosok fegyveres csapatának kiállítására, miközben valóságos robotos jobbágyi terheik megnőttek. Elviselhetetlen volt ez a Szepetneken maradt „kiváltságosoknak„. Már adósságokba keveredtek, hogy kötelességüket teljesíteni tudják, s megélni is alig tudtak, pedig rengeteget roboltoltak. Könyörgő levélben kérték, Batthyány Fülöp herceghez folyamodványt írtak: Papócsi József, Vukics György, Poszavecz Ferenc a többi szepetneki szabados jobbágyok és zsellérek nevében, hogy helyzetüket könnyebbé tegyék.

1837. július 1-től való hatályba lépéssel az újabb szerződés megszűntette a fegyveres szolgálatot, ezzel a szepetneki kiváltságosok mind örökös jobbágyok lettek.

„ Szepetnek Szabadosainak  hadi  szolgálatjára szükséges tizenkét fegyveres, ruhás és paripás alkalmatos katona legények mindenkori tartását, és a többi szabados lakosok  le kötelezett hadi szolgálatját jövendőre nem kívánjuk, s ebbéli kötelességtől őket egészlen feloldozzuk, azon föltétel és kötelezés alatt, hogy ….” (52)  az 1753. évi s az 1768. évi úrbéri szerződés szerint szolgálnak, ami ellen „ Szepetneki Helység felsöbb helyeken megfordult „ (53) érvényben lesz.  A Regulációs Perben véghez vitt felmérések után az 1832/36. évi törvényekre s ismét az 1753. évire hivatkozik. Érvényességét 1869. július 1-ig jelöli meg! Elégtétel ez a földesúr részéről, örökössé tenni még, ez a reformkorban? Persze a vármegyei hatóságok észrevételezései is ott vannak, ez a szerződés 1842-ben, 1844-ben lett jóváhagyva. A kiegészítői megyei megállapítás szerint ezek után Szepetnek egy közösséget alkot, egységes település.

A mellékletben szereplő nevek mutatják egyrészt a volt szabadosok örökös jobbággyá válását neveikkel, másrészt mutatják az örökös jobbágy szepetneki németek neveit is. Utóbbi azért fontos, mert ezzel a németség következő, második áttelepítésétől, amely 1857-1858-ban Lutzmannsburg és környékéről történt, meg lehet különböztetni!

A SZEPETNEKI SZABADOSOK PÉLDÁJA, EMLÉKE

Szepetneket újra benépesítették, az újkori mezőváros fejlődésében meghatározó szerepük volt a Szepetnekre letelepült végváriaknak.  A kényszerű eltávozásukkor itt maradtak házaik, földjeik, rétjeik. Az új településekre költözve ott is munkájukhoz kötődik azon falvak létrejötte. Fegyveres szolgálataikkal védelmet biztosítottak, paraszti munkájukkal a gazdasági fejlődést szolgálták. Szabados jogaikért kiálltak, minden nehézséget vállalva emiatt. Az új települések felvirágoztatásában is részt vettek. Az anyakönyvi bejegyzések és a mai napig meglévő rokoni kapcsolatok mutatják, hogy ezekkel a falvakkal, különösen Zákány és térségének falvaival élő a kapcsolat. A távolabbi Drávatamási és környékéről is sokan Zákány vidékére költöztek vissza. Ha nem is tudatosult, de a szepetneki szabadosok összekötik a községeket.

SZEPETNEK KÖZSÉG A CÍMERÉBEN ŐRZI emléküket. Ezzel az írással az emlékezést erősíteni kívántam, hogy gondolataikban és szívükben is őrizzék az újabb nemzedékek.  A szepetneki szabadosok fiai és unokái, az itt élők és az elköltözöttekre egyszerre gondolok; a jobbágyfelszabadítást megérték, majd vitézül vettek részt az 1848/1849-es forradalomban és szabadságharcban Szepetneken, Zákányban, Őrtiloson, Drávatamásiban, az ország minden területén.

Hazánk szabad, önálló polgárai lettek. Számukra ez lett a történelmi változások által a jogaikért való kiállásuk eredménye. Emlékükre írtam ezt a bemutatást. Büszke vagyok Kozma nagyapám őseire, példát jelentenek nekem Szepetnek nevessé vált és hétköznapi hősei.

 

                     

Jegyzetek

         1. Bokányi György: Adatok Szepetnek község részéről Zala Vármegye Monográfiájához. Kézirat, Szepetnek,                        1880. március 13.

        2. A Szepetneki Kiváltságlevél = Szepetneki Pátens 1695, amelyet 1696-ban Gyöngyösi Nagy Ferenc fia                                megerősített  a záradékban. MNL OL Batth. cs. Körmend lt. Szepetnek 1696. 4. l.

         3., 4., 5.,  7., 8., 9., 11., 12. Szepetnekre vonatkozó összeírások / adózás, telek és állatállomány /. MNL ZVL IV. 9. a 

         6.Varovics János 60 éves jobbágy, volt szepetneki lakos tanúvallomása Szepetnek határairól = kéziratos                              regesztagyűjtemény, Zala megye helytörténeti lexikona / Paraháza, Szepetnek

 10. Az 1. panaszos levél részlete, amelyet a királynőhöz írtak a szepetnekiek. MNL OL Batth. 1322  186. cs.

13. A Zákányba, Dráva-Tamásiba költözött szepetnekiek házainak, földeinek és rétjeinek felmérése, értékének becslése 1770. MNL ZVL IV. g. Továbbiakban Felmérés 1770.                                     
14. Batthyány Lajos szavai. MNL OL Batth. P. 1313. 1627/3 Kanizsa 1744.
15. A szepetneki periratokból panasz az 1744-ben történt összetűzésről, MNL OL Batth. P. 1322 186 cs.
16. A 2. levél, amelyet a királynőhöz írtak panaszaikról, MNL OL Batth. 1322 186 cs.
17. u.a.
18. A könyörgő mondatok az 1753., 1757. évi Batthyány Lajos – Szepetnek úrbéri szerződés kézzel írott, aláírt utolsó oldaláról, MNL OL Batth. P. 1322 100 cs.
19. A contractus  ua. jelzettel
20. A Zákányba elköltözöttek vallomásaiból idézetek: Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája i.m. 138. l.
21. Felmérés 1770.
22. Felmérés 1770.
23. Felmérés 1770. és a Batthyány-Strattmann Ádám és Szepetnek iratcsomagjában is
24. – 50. Felmérés 1770. 

51. Kerecsényi Edit i. m.

52. – 53. 1837. július i. contratcus a Batthyány-Strattmann Ádám és Szepetnek iratcsomagban

 

Rövidítések:

MNL OL: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MNL ZVL: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltár

 

Felhasznált források és irodalom:

 

Aestimatio 1692. július 19. – kamarai jegyzőkönyv fogalmazványa a Nádasdy-birtokokról, Szepetnekről és pusztáiról is. MNL OL E. 156 – a. – Fasc.  126. –No. 011/a.  

Aestimatio, 1743. július 25. Pozsony, a - pozsonyi kamra számvevőszéke által készített becslés, felmérés: Szepetnek. MNL OL. E. 156 – a.  – Fasc. 028. – No. 014.

Aestimatio Bonorum Nagy és Kis Kanisiensiumae  Szepetnekiensium…. 1743. július 25.. latin nyelvű, aláírással hitelesített eredeti. MNL OL E. 156 – a. Fasc. 118. – No. 049.

Andrássy Antal – Szili Ferenc: A barcsi és a nagyatádi járás községtörténeti lexikona – Iskola és Levéltár 19. Kaposvár, 1983.

Batthyány-Strattmann Ádám és Szepetnek urbáriumi csomag /1767 és más dokumentumok MNL OL Batthyány : archives hungaricana portál

Bischof József Artúr: A török idők utáni első plébánia a Mura és a Dráva összefolyásánál 1750-től / a plébániához tartozó települések történetével / - kézirat, 2003.

Claude André Donatello – Cseh Géza – Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története Debrecen, 2007.

Conscriptio Bonorum …. , benne Szapáry portiók: Oppidum Szepetnek…. 1719. nove. 9. – 1720. jan. 20. = MNL OL E. 156 – a. – Fasc. 087. –No. 066.

Conscription, melyet Paul Wibner készített, Kanizsa és zalai-somogyi települése, 1700. dece. 31. = MNL OL E 156 – a. – Fasc. 029. – No. 002.

Degré Alajos: Úriszéki peres eljárás a Déldunántúlon a XVIII. – XIX. században. In: Levéltári Közlemények 32. 1961.

Dobai András: Somogy megye az első katonai felvétel idejében 1782-1785 / Szepetnek, Zákány, Őrtilos, stb. is benne van /. In:Iskola és Levéltár 17. Kaposvár. 1983.

Egyházi anyakönyvek: Szepetnek, Nagykanizsa, Letenye, Lenti, Szécsisziget, Zalatárnok, Zákány, Lakócsa, Barcs, Szulok, Surd, Gyékényes, Csurgó, Berzence, Kutas, Iharos, Szigetvár, Pécs.

Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás.In: 1991. aug. 29-31. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája / főurak és jobbágyaik, Batthyányak perei /

Gemeinde Szepetnek in Ungarn Dedenburger District S 78 – 322.téka – Szepetnek- 1-7- Kataszteri térkép 1854.

1753. szept. 29-i Bathhyány urbárium tartalmának lényegi kiemelése. Kéziratos regesztagyűjtemény MNL ZVL Zala megye helytörténeti lexikona.

Fityeháza bérbeadása 1763. aug. 15.  Schenckendorf parancsnoknak. MNL OL E 156 – a. – Fasc. 005. – No. 043

Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában1. A Mária-Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában. Zalai Gyűjtemény 51. Zalaegerszeg, 2001.

Jáni János: Német ajkú lakosok Szepetneken / történet /, 2016. kézirat. Közös Kincsünk Szepetnek. Szepetneki Horvát, Német, Roma Nemzetiségek Helytörténeti Gyűjteménye

Jáni János: A szepetneki evangélikus templom története, 2016, kézirat = Közös Kincsünk Szepetnek … Helytörténeti gyűjteménye

Jáni János: A Somogy – Zalai Evangélikus Egyházmegye és gyülekezeteinek története. Kaposvár                                 

- Időutazás…. Szepetnek _ E. F. / Egyed Ferenc írása = Zalamegyei Ujság, 1941. 02. 01.

Kanyar József – Kerecsényi Edit– Knézy Judit: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből. In: Somogyi Múzeum 12. 1967.

Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690 – 1811). In:Zalai Múzeum 12. 2003., Zalaegerszeg

Kaposi Zoltán: A herceg Batthyány nagykanizsai uradalma a feudalizmus utolsó korszakában. In: Nagy Zoltán szerk. : A Batthyányak évszázadai.  Tudományos Konferencia Körmenden  2005.

Képek 1100 esztendő zalai történéseiből. Zalaegerszeg, 1996.

Kerecsényi  Edit:  A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája. Zalaegerszeg, 1983. Zalai Gyűjtemény 20. – Külön idézi a 138. lapon az 1771. évi kaposvári törvényszék előtti, a Zákányba költözöttek néhány személyének tanúvallomását

Lenti: Lenthy, Nemthy, Szécsisziget, Kiskomárom… vára. Kéziratos regesztagyűjtemény, MNL ZML Zala megye helytörténeti lexikona

Kostyál László: A Szapáry-donáció emlékei Szécsiszigeten.In: Népek a Mura Mentén 2. köt., Zalaegerszeg, 1998.

Mészáros Ádám: Kiskanizsára költözött családok 1690 és 1760 között. Újabb adatok Kiskanizsa településtörténetéhez. In: Zalai Múzeum 23. Zalaegerszeg, 2017.

Molnár László: A lenti vár üvegleletei. In: Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992.

Müller Róbert: Szentgyörgyvár története. Zalaegerszeg, 2002. Zalai Kismonográfiák 7.

Németh János nemes, 37 éves, volt Szapáry – uradalmi ispán Szepetneken, tanúvallomása 1750, Pécsett. MNL OL Batth. cs. lt-a. P. 1313. Maj. Lad, 13.

Olvasókönyv Zala megye történetéhez Zalaegerszeg, 1961

Somogy vármegye jegyzőkönyvei - 136. Kapos oppidum tisztújító szék ülése, választás 1715. 09. 30.

Sóstainé Márfi ibolya. Szöveg-és forrásgyűjtemény Szepetnek történetéhez / Segédanyag a hon-és népismeret tanításához / 1998. sulinet világháló:

Sóstainé Márfi Ibolya: Védelmező hajdúk a Dunántúlon – A majdnem elfeledett kiváltságlevél 300. évfordulója kapcsán. 1995. 07. 26.

Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671-1750. In: Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 1960.

Tilcsik György: Szapáry Antal gróf muraszombati uradalmának 1849 januárjában készített leltára. In: Tanulmányok… Eger, 2008.

Tanítók, iskolák Szepetnek évszádai alatt, kézirat és EMLÉKFAL 2020: Jáni János: Az evangélikus iskola tanítói és az evangélikus lelkészek 1795-től 1948-ig, Sóstainé Márfi Ibolya: A római katolikus iskola tanítói, a plébánosok 1554-től 1948-ig

Varga Endre: Úriszék XVI- XVII. századi perszövegek (Magyar Országos. Levéltár kiadványai, Forráskiadványok II.  –  fogalmak magyarázata is külön a feudális korból

Zalai telepítések. In: Zalamegyei Ujság 1942. 06. 20. / E. F. Egyed Ferenc, korábban szepetneki, akkor rigyáci plébános írása /

Zimányi Vera: Adatok a dunántúli hajdúk történetéhez. In: Századok, 1960