Pályaművek Németh Miklós grafikáihoz

Megtartották annak a versíró pályázatnak az eredményhirdetését, melyet a Magyar Költészet Napjához kapcsolódva hirdetett meg a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A kiírás szerint a középiskolás diákoknak Németh Miklós grafikusművész előre megadott alkotásaihoz kellett költeményt írniuk. Az alábbiakban közöljük a pályaműveket az inspirációt adó képekkel!

 

                                                                                        Viking Saga

 

Papp Rebeka: Valhalla hívása

(1. hely)

 

A szobádban már rég nem ég a villany.
A tűz is kialudt. Hideg van.
Én? Az erkélyen ülök. Iszogatok és várok.
Alattam a város már éjbe burkolózott,
Se egy hang, se egy mozdulat.
Alszanak az utcák.
Várok valakire.

Ő fentről érkezik.
Hajózik az éjek végtelen vizén.
Árad belőle a sós tenger illata.
Odin holló kísérik, károgásuk
betölti az éjszaka csendjét.
Látlak, Csillagok kapitánya!
Én is megyek! Várj meg,
Ne hagyj itt!

Nemsoká leoltom én is a villany,
És holnap újra találkozunk.
Az utolsó cseppig,
Vérem.
 

 

Tóth l. Tamás: Viking Saga

A tengerek ura vagyok
kitől félnek a partok lakói
reszketve hallják hangom
s inalva fognak el futni. 

Seregem sok jó van
edzettsége épp erős
győzelmem biztosítva
vagyon, a hű harcos.

Népem tisztel engem
fő vezérük én vagyok
várva lesik parancsaim
hogy hova lesz a fosztás.

Karom biztos, erőm nagy
hírem nem vész el
s kidőlök fojtatva gagyom
utódomra a művet.

 

 

Tóth Janka: Viking Saga

Ahogy vér oldódik szét a vízben
Terjeng a légben most valami
Lopódzik a cápa csendben
Ősi szellem, északi 

Árnyék telepedik a városra
Az nem felhő ám, hanem hajó
Odur van odaláncolva
Érkezett a tegnapból 

Gaz agg lelkek luxusautóban
Az idő kifordul magából
Ősi szellem modern honban
Táplálkozik hamvából
 

 

Skoda Zóra: Viking Saga

Éjben úszik a viking hajó,
sóhaj száll fel: ez nem való!
Utcák felett lebeg a múlt,
a régi s új most eggyé gyúlt.

Sárkánydíszes büszke bárka,
a holdfény játszik vitorláján ma.
Tenger helyett kő és ház,
a város csöndben rájuk vár.

A kapitány egy harcos lélek,
pajzsa fénylik, kardja éles.
Tekintete égre réved, 
hogy kerültek ők most éppen?

Valaha régen zúgott a szél,
észak dala hívta őt elégszer.
Most egy város ég alatt jár,
múlt és jelen így talál.

Tán álom ez? Vagy varázslat?
Idők szava szárnyra kapott?
Egy viking hajó, egy régi lélek,
a tegnap ma is bennünk élhet.

 

 

Novák Annabella: Éjszaka a városban 

Az éj suttog, 
A hajó mozdulatlan, 
A jövevény markában
A lapát páratlan 
Az élet pártatlan. 

Némán üldözi saját vesztét 
Az örök ellenségét 
De a nevét
 Nem tudja
Lehet, már nem él. 

A város romokban, 
Az ember nem leli helyét
 Ami volt, már nincs 
Az egyetlen, ami maradt 
Az a törmelék. 

Háborog az ég 
Olyan, mint a tenger
 Fényes és kék
De innen nézve fegyver,
Ami véd. 

Az élet választott, 
A lapát változtat, 
A jövevény markában 
A hajó megmozdul 
Az éj ordít. 

 

 

 

Horváth Balázs: Álmaimban.. 

Álmaimban kormányos voltam..
Csintalan legénységgel,
messzire utaztunk, 
le a mélybe s fel az égbe.

Álmaimban felfedező voltam..
Elrepűltem űrbe, égi kikötőbe.
Huncut vigyorral száguldoztam,
határtalanul kalandoztam.

Álmaimban nagy harcos voltam.. 
Várakat építettem s ostromoltam. 
Családokat mentettem, 
s félelmet mélyre temettem.

Álmaimban fantázia világban jártam..
Boldogan kibontakoztam.
Realitás reggelein inkább,
izgatottan vissza aludtam. 
 

 

 Ülünk a tűznél, én meg az idő

 

 

Kámán Fruzsina: Ülünk a tűznél, én meg az idő

(2. hely)

Éji sötét van már a kertben, 
Csak a tűz lángjai adnak fényt, 
Moly reppen az éji csendben, 
Csak a lángok hangja fúj zenét. 
Táncot jár az éji égbolt, s rajta 
Minden égitest is táncol, 
Esthajnal ölt Holddal alkart, 
S jár a tűz is, ahogy lángol. 
Éji kertem lassan elhal, 
Csendes, sötét lesz a tűz is, 
Örül a Hold is, hogy alhat, 
De mi ropog akkor mégis? 
Ropog? Inkább kopog. Koppan, 
Ahogy járja még a táncát ő. 
Figyelem, s mikor mellém ül alakja, 
Ketten ülünk a tűznél, én meg az idő. 
 

 

 

Schwáger Flóra: Időben és azontúl
(Alexander Hamiltonhoz) 

Sokszor írsz úgy a sűrü ély alatt
Mintha attól félnél összeroppansz a hold súlya alatt
Mintha a túlélésért küzdenél
S nem maradt más neked
Mint a pontok, szavak, betűk, s fekete kérdőjelek

Azt hiszed kifutsz az időből
Ami ujjaidból kicsordul
Ám még zsenge faág vagy
Ki bugdácsol az úton

Mondandód súlya miatt
Lassan törnek karjaid
Kínjaidban üvöltesz
Ám újjá szüvöd romjaid

S habár még nem tudja senki
Hogy az amerikai alkotmányért
 te fogsz csak küzdeni
 De az én földem már tudja :
Hogy igenis elfogod azt mondani
Mit eddig csak a múlt tüzénél tudtál
Egy rozsdás órának suttogni.

Utóirat :
Vörös koszorút fon a hajnal
Finoman csendesen
A tábor lángja kialudt
Bölcs halgatód elment
S te megint egyedül vagy 
Könnyes szemekkel, 
 átfirkált pergamennel 
 

 

 

Szakács Zsófia: Egy átlagos éjszakám

Ülünk a tűznél, én meg az idő,
E lángok láttán a szívem érző.
A tempus lelassul, meg nem szűnő,
Körbeölel engem erdő – mező.

Gondolataim elkalandoztak,
Egy helyre, melyről senki sem tudhat,
Egy személyre, ki bármikor nyugtat,
Barna szemei elvarázsoltak.

Órákon át melegedtem ekképp,
Bármint szépet álmodoztam estén.
Mire feleszméltem a nap virradt,
A máglyából már csak parázs maradt.

 

 

Novák Annabella: Az idő emberei

Az egyik alakja figyelmes, de sötét
Soha félre nem néz
Ha rosszat lépsz
Pórul jársz, elégsz. 

A másik vidáman nevet, 
Nem éri a kikelet. 
Szerinte édes az élet, 
Mint a jövőképed. 

Az óra áll egy helyben, 
Soha nem vár csendben 
Amikor megszólal 
Az ordítás a csendben
Nincs minden rendben.

 

Elindultam a holdsugár ösvényen

 

Ekler Boglárka: Félelem

(2. hely)

Zavaró egy hely,
Kápráztat a fény.
Részegít egy táncoló
Pokolból jött lény.

Nyomasztó egy hely, Bár fényes és vidám.
Körülöttem emberek,
Kik nem is néznek rám.

Menekülök, elmegyek,
Csak fussak innen messzire.
S kifutok az útra,
A holdsugár ösvényre.

Nyugtató e holdfény,
S e sötét, mely körülvesz,
Itt már senki nem bánthat,
Hisz a vakító fény búcsút vesz.

Most kedvesen hozzám szól,
Hívogat engem.
S lágyan kísért,
Talán árt nekem?

Nem érdekel már semmi,
Nem kell nekem senki.
Csak futok a holdsugár ösvényen,
Akkor is, ha árt nekem.  

 

 

 

Sebők Annamária: Elindultam a holdsugár ösvényen

(3. hely)

Elindultam a holdsugár ösvényen,
Mikor csend simított végig a lelkemen.
Mozdulatlanul pihent a megfáradt táj, 
Szívemben megnyugvás és remény egyetlen szóra várt.

A holdfény halkan mellém lopakodott,
s az összes csillag mosolyogva mind reám pillantott.
Csillogó, ragyogó fény hullt a fákra,
A Szentjánosbogarak énekét hallva az álomra vártam.

Nyugalommal teli jelent adott nekem a rét,
Bánatos sóhajomat messzire vitte el a szél,
mintha a kis sóhajban múltam elsuhanna,
Mintha a fülemben zúgna megannyi elveszett emlék szava.

Magam mögött hagytam mindent, ami fájt nekem,
s csak az ártatlan csillagok égtek fényesen felettem.
Vállamon terhek sokasága pihent, 
de szívem mélyén már a halk remény hangja derengett.

Elindultam a holdsugár ösvényen,
Ahol nyugalom születik a fekete éjben.
Itt várom, hogy a hajnalsugár rám találjon,
S a lehetőségekkel teli új nap fénye átkaroljon.

De addig még pihenek az idilli környezetben,
Hallgatom a megnyugvást keltő énekeket. 
A sötét fájdalmas múlt mögöttem halványulni látszik, 
Mosolyra bírva engem, a szél a hajammal szelíden játszik. 
Csak a holdsugár fénye ragyog már az égbolton, 
S benne egy reménnyel teli új kezdet csillog.
 

 

Novák Annabella: Attika 

Nem találod ki, hogy mit láttam
A kalapja nagy, az orra trombita
Ha elvarázsol, az nagy hiba
Ő a varázsló,
A híres Attika.

Soha nem hiszed el, hogy ember
Nem hallotta tisztán, amit ő kedvel
A zenét
A nagy menettel
Ami élén ő fordul
El. 

Egyedül ő megy háttal
Várja, hogy valaki kiáltsa
Nem balra, hanem arra
De nem szól a Hold, a híd, a házak
Így ő megy tovább
Háttal önmagának
Háttal a világnak. 
 

 

Horváth Balázs: Holdjáték 

Csillagos éjszakán cipőmet
koptatom, macskaköves utakon.
Hosszú nap után,
vándor balladát dúdolok utamon.

Kék fény jelöli a messzeségbe,
el nem ért célomat,
s most el jött a nap, közelről
látom az én holdamat!

Oh ha látnátok ragyogó,
szép holdamat,
Ha látnátok fáradságos,
boldog utamat...

Ha egy percre kilépnél
mellém a fényre.
Ha föld helyett felnéznél
díszes, ékes égre.

Ha egyszer velem
keresnéd sötétben a fényeket,
látnád szép holdam, hogy
úszik, hajózza be az eget.

Ha egyszer kimozdulnál
hogy kitörjön a vulkán,
szép holdam vezetne utánam,
S mást te utánad.

Ha elindulna a tömeg,
mi bebábozódva él,
nem lenne annyi
ajtó elött ék.

Ha áteveznénk együtt,
át a változásba.
Ha szememben látnád
látnád a varázslatot.

Ha felállnál helyedről,
izgalommal, újítással, 
nem mint egy leláncot őr,
négy fal között unalommal.

Ha látnád égi térkép
vezető szándékát,
egy szebb világ
Meleg ágyát… 
 

 

Jóna-Horváth Jázmin Anna: Elindultam a holdsugár ösvényen

A mámoros éjszakai fényben
macskaköves utca húzódik csendben.
A város fénye világítja,
az emberek beszéde az ütemet adja.

Egy holdsugarat követtem, 
az vezetett errefelé.
Vidám csóvája össze-vissza cikázik, 
lépést tartani vele alig bírok, máris.

Néha-néha táncra perdül, 
keringőt kér könyörtelenül.
Kézen fog, megperdít,
nagy szoknyám csak úgy süvít.

Lassan véget az éjszaka, 
napsugarak az ég alól már kikandikálnak.
A sugár lassan fáradni kezd,
hamarosan távoznia kell.

Elbúcsúztunk, már nem látom,
olyan volt, mint egy lázálom.
Könnyed volt, pezsdítő,
régvolt szerelmet idéző.
 

 

Balogh Panna: A szürkeség…

Üresek a házak, üresek az utcák
A falut árnyak lakják, 
Az égen a hold fekete
A városnak van egy szelleme,
Ég egy lámpa a ház oldalán
Sok furcsa dolog történhet ezen az éjszakán,
A város elhagyatottnak tűnik
A városban a dolgok értelmét vesztik,
A házak torony magasak
Szürke színük van a falaknak,
Régi módiak az épületek
Ez a vers írása közben furcsa érzések kerülgetnek,
A kép közepén talán egy régi szökőkút található
A kinézete elég borzongató,
Az indák teljesen benőtték
A szellemek az embereket a városból kiűzték.

 

Szakács Zsófia: Vakító remény

Elindultam holdsugár ösvényén,
Nem láttam semmit egész térképén.
Bóklásztam eleget csúf sötétjén,
Aztán felcsillant szemem fövenyén.

Emeltem fejem a délceg égbolt felé,
Nem láttam sokat, puszta vakító dicsfényt.
Így mégiscsak éreztem egy szikra reményt,
Hogyan is válhatnék igazán költővé?

Talán folytatom tovább, űzőm utamat,
És közben találok elrejtett nyomokat.
Nem bánom, ha nehezedne a fokozat,
Lenne ki kísérne, nem lelnék unalmat.
 

Ballada az utolsó pókerpartiról

 

Vass Regina: Ballada az utolsó pókerpartiról

(3. hely)

Hadd lássam ki arat diadalt;
aki a dohánytól szédült,
vagy a másik ki lapokkal csalt?
A végzet nem hidegvérű 
inkább meglepetésszerű 
hiába dönt meddig marasztal. 
Ő a felelős, hogy végül 
a pokolban égsz bűntudattal 

Az egyik nyeri a viadalt
a vesztes táncol egy szörnyűt
és hallgatja az utolsó dalt
amig élete ki nem hűl.
A veszteséggel bajra gyűr
a legeslegvégső kudarccal.
Legyen oka miért végül
a pokolban égj bűntudattal

A sorsoló kuvik felszárnyalt
így eldőlt ki fog keselyűt.
A becstelenebb király meghalt
és alulról leste a fűt
de a társa megmenekült
és időválságba furdalt.
Így veled gyullad, ha végül
A pokolban égsz bűntudattal

Ajánlás:

Ragadd meg a napot, hagyd a zűrt.
Inkább nézz szembe önmagaddal 
nehogy késleltesd és végűl 
a pokolban égj bűntudattal.
 

 

Szabó Zoé: Ballada az utolsó pókerpartihoz

Ülök az asztalnál, kártyázom,
A levegőben nő az izgalom.
A szívem egyre csak lüktet.
Ellenfelem akármit megtesz.
Tudom, ha vesztek eljő a halálom.
Megállt az idő, akár egy rémálom.
Tehetetlen vagyok, rosszul áll a szénám.
Bárcsak lenne egy használható kártyám.
A félelemtől gombóc lesz torkomban.
Pánikolva a levegőt kapkodtam.
Veszteni fogok, nem lesz ez így jó.
Nincs mivel fizessek, kezemen a béklyó.
Torkomon kéz, mely majd megfolyt.
Nem…Nem! Nem adhatom fel most.
Szememben az eltökéltség szikrája.
Büszkén játszom ki az utolsó kártyákat.
Ámde igazam volt…és…vesztettem…
Hirtelen fegyvert nyomnak fejemhez.
Utolsó szavam az, hogy „nagyon sajnálom.”
Majd elsül a fegyver, s véget ér a rémálom.

 

 

Nagy Vera: Ballada az utolsó pókerpartiról

Griffin-lábú kicsi sámlin
tarka urak gyűltek egybe,
emelni már nem lehet,
a tét grand, a csend pereg.
A káró hármas bár biztosíték
ámde aligha papíros, szuvenír vagy példaérték.

A sors dönt, bár akad vétek,
asztal -mégsem étek,
s habár húsa nincs az osztónak,
a füst rejt, s a kéz remek.
Ezek ma nem ellenfelek
hisz megint csalnak, egyre aljabb
lágy szem és makacs száj
ülnek az urak egyre az asztalnál.

Csak a szemcsét ne húzná semmi,
szállna inkább mint a füst,
de az óra mégis kattog tovább
s lepel ez a terítő leszen majd,
vagy az a karcos hang mely kiürült?
A játék nem örök és ha a sikerért nincsen gát
Hát lesz majd ár, s játszani tovább nem lehet
Soha már!

 

 

 

Tóth L. Tamás: Ballada az utolsó pókerpartiról 

Hárman valának, 
kik ügyesen forgatják
a paklikat, hosszan
figyelve egymást.
Rojál flöss perdül 
s mégyen a forint, 
ki ügyesen veté a lapot 
és nyeré a gázsét.

Kattog az óra, 
s forog a devil pakli 
Egymást verik-nyerik 
S nincs pénz. 
Egyik int: Végünk lesz
ha a hárpia 
itt talál engem, s akkor
 kaput lesz velem. 

Ketyegnek a percek
de úgy vala, hogy
a játékosok
nem hagyják a pókert. 
Az óra pörög, s éjbe 
mégyen a nap 
ki nyer vagy veszté el a lóvét?
vacog a fog a szájban. 

Kiterülnek a kártya lapjai
indulat söpör közre
hogy kell már nyúlni
a jó stukerre… 
Füstölög a stuki 
gőzölög a füstje 
Kettő végzi a játékot
szerencsétlen vég. 

Harmadik ül 
arcán a koponya
barázdja ül 
s elégült a mosolya.
Haláltestvér Ő, 
ki a véget hozta
a két végzőhőz 
s elviszi a spiritet.

Ember, ki forgatod
a devil Bibliáját
légy óvatos,mert
nem ismered a vészt. 
Légy óvatos, s megfontolt 
hogy ne érjen baj, 
a stukkert lődd 
golyó végzetért. 
 

 

Novák Annabella: A Csalódás, a Halál és a Magány

Hárman ülnek az asztal körül
A Csalódás, a Halál, és a Magány
Az idő pereg ahogyan a varjú
Magány mellé száll. 

Üresek mind, 
A szél csak átfúj rajtuk
A Csalódás felsóhajt
Már megint Reményt húzott. 

A pipája füstje messzire száll, 
Megakad a Halál torkán
 A díszes korona leesik 
De a mosolya nem tűnik. 

A Magány mindent feltesz egy lapra
De unja, 
Hogy mindig veszt
Amikor nem rest.

Az asztal rég nem látott már
Érdekesebb játékosokat
Akik ekkora csendben játsszák
Az élet kártyáját. 
Ők a Csalódás, a Halál és a Magány. 
 

 

A kiírásban résztvevő, de a pályázók által nem választott kép:

 Utazás postakocsin a Madár-városba