Háborog a sír

 

Zalai emberek és emlékek egy memoár lapjain

 

 

1960-ban adta ki a Magvető Kiadó Vidor Gáborné Sommer Katalin könyvét, melyben a szerző az auschwitzi koncentrációs táborban és két másik helyszínen átélt eseményeket elevenítette fel 14 évvel azután, hogy kijutott onnan. A zalaegerszegi születésű író egy elismert és köztiszteletben álló fogorvos felesége volt, aki zsidó származása miatt 1944 júliusában került a lágerba férjével és fiával együtt. A belépés utáni szelekció során családtagjaitól elválasztották, s rövidesen azoktól is elszakadt, akiket vele együtt szülővárosából vagy a szűkebb pátriából hurcoltak el. A kötet lapjain Vidorné tárgyilagosan, ám esetenként érzelmektől fűtötten számol be a vele történtekről: az emberhez nem méltó körülményekről, a könyörtelen bánásmódról, a hírhedt és rettegett náci orvos Mengele rendszeres válogatásairól. Amikor a halál angyala döntött életről vagy halálról, a barakkok lakóinak száma gyorsan fogyatkozott. Ezekben az idegőrlő helyzetekben törvényszerűen a múlt emlékeinek felidézése jelentett egyfajta kapaszkodót, menedéket Katalin számára. Talán ezért is elevenedtek meg gondolatban a rokonok, barátok, és olyan emlékképek, melyek az otthont, a biztonságot jelentették. A táborból - ha csak gondolatban is -, de többször hazamenekült. Ilyenkor aprólékos részletességgel írta le például lakóhelyük, a Kisfaludy utca túloldalán látható épületeket:

“Kedvenc helyemen ülök, az ablakmélyedésben. … már otthon vagyok, az én ablakomnál, ahol az ablakmélyedés három szegélyére virágokat ültettem… Szemben egyemeletes, zöldre vakolt ház, nagy táblával: “Hentesüzlet”, mellette egy másik: Cipészet”, odébb: Ékszer és Óra” és a legszélén: “Cukorka”. A szemben levő ház bejárati lépcsőjére egy férfi fölteszi a lábát, és megköti kioldott cipőfűzőjét. Csak hátulról látom, amint derékszögben meghajolva babrál  a cipőzsinórján. Rozsdabarna nadrágja van. Tudom, kicsoda. Hangosan elnevetem magam: ez a kisváros, hátulról, a ruhájukról is megismerem az embereket!” ¹

Ám nemcsak az embereket ismerte fel, s tudta azonosítani, a hazai táj képe is folyton felötlött benne. Amikor a férje egy alkalommal átszökött hozzá, akkor Gábor zöld szeméről a Zala folyó színére asszociált, melyben vele és fiával oly gyakran úszkált.² A sárról a “szelíd göcseji sarak” jutottak eszébe.³ Egy halálba induló, oda irányított kislány, a nefelejcskék szemű Esztike Könczöl Rozinak, egyik szegénysorsú diáktársának alakját villantotta fel. Rozi egy alkalommal a II. elemiben rojtos kendőben, vásott cipőben állt a tanító Takács Erzsi néni előtt, mert elkésett. A pedagógus “álszigorral” azt kérdezte tőle: - “Miért késel te mindig, hát olyan messze van az a Gógánhegy, mi?”⁴ Gógánhegy, Zala és Zalaegerszeg szinte elérhetetlennek látszott az auschwitzi pokolban, ám az ismerősök, akikkel ott találkozott, ezeket a kedves színhelyeket egy-egy pillanatra közelebb hozták. Vidorné leírásában ezek a személyek ritkán szerepeltek teljes nevükkel, többnyire egyetlen betűvel rövidítette a vezetéknevüket. Így tűntek fel a lapokon olyan emberek, akik “fatornyos hazájából” érkeztek. Köztük volt régi barátnője, G. Böske is: “Rajta mérem le, hogy mennyit romlottunk. Szentimentalizmusnak helye nincs: az állandó halálfélelemben és az életért folytatott harcban felőrlődik minden, ami emberi. Böske mellém ül, átfogja a vállamat, ez az összetartozás jele.” ⁵

Férjének hivatása és annak képviselői, s hozzátartozóik is lépten-nyomon előkerülnek. Noha nem zalai, hanem vélhetően baranyai volt, szót kell ejteni Zsókáról, arról a doktornőről, akinek az első időszakban amikor járni is alig tudott, az életét köszönhette. Ő volt az, aki végtelen optimizmusával és tenni akarásával mentette a rábízott embereket. Zsóka gyermekeivel együtt végül a gázkamrában végezte fájó űrt hagyva Katalin szívében.⁶ Régi, kedves barátként írt egy nagykanizsai orvosfeleségről is, akit dr. M-né néven említett. Adatlapját egy orvosnő asztalán véletlenül látta meg a hátra küldött betegek kartonjai között…⁷ Hogy ki lehetett ő? Valószínűleg dr. Miklós Imre kanizsai orvos neje, Deutsch Klára, aki férjével együtt Auschwitzban vesztette az életét.⁸

A könyv kapcsán még egy orvosról, egy nagybetűs emberről kell szólni. Ő dr. Lőwenstein Istvánné dr. Gulyás Lívia, akinek szintén része volt abban, hogy a szerző túlélte a holokausztot.⁹ Dr. Gulyás Lívia, akit Katalin többnyire Liliként emleget, belgyógyász szakorvosi képesítését Szegeden, a Horthy Miklós Tudományegyetemen szerezte,¹⁰ a háború előtt a zalai megyeszékhelyen rendelt.¹¹ Szakmai hozzáértése, embersége és leleményessége sokak életét megmenthette. Kreativitását bizonyította, amikor az egyik német főorvosnőnek Vidornéról azt állította, hogy grafológus. Gréte, aki élet és halál ura volt, kapva kapott az alkalmon, és megvizsgáltatta vele a kézírását. A rab némi gondolkodás és „hasra ütés után” csupa pozitívumot írt róla, így később egy kicsivel jobb bánásmódban részesült.¹²

Lili vagy igazi nevén Lívia miatt is írta Katalin a könyvben a következőket:
“... kevesen tudják, kevesen sejtik, hogy a halál földjén, a tömeges mészárlás hazájában olyanok is vannak, akiket nem bénít meg a meggyilkoltak több milliós száma, akikben az emberséget nem közömbösíti a hónapok óta beszívott, fekete füst, akik megtörten és éhesen is a helyükön vannak, és küzdenek egy-egy ember életéért, megmentéséért: taktikával, manőverezéssel, résenléttel, emberséggel.”¹³

A Háborog a sír című könyvet nemcsak ezekért a sorokért, hanem a múlt megismeréséért is érdemes kézbe venni. Magyarul elérhető az ország több könyvtárában, köztük a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A kéziratot német nyelven is kiadták, a digitális változat teljes terjedelmében a világhálón olvasható.¹⁴

 

Szakál Eszter

 

 

JEGYZETEK

 

1  Vidor Gáborné: Háborog a sír. Bp.: Magvető, 1960. 224-225. p.

2  Vidor Gáborné: i. m. 44. p.

3  Vidor Gáborné: i. m. 171. p.

4  Vidor Gáborné: i. m. 110-111. p.

5  Vidor Gáborné: i. m. 20. p.

6  Vidor Gáborné: i. m. 79. p.

7  Vidor Gáborné: i. m. 46. p.

8  Az Országos Orvosi Kamara hivatalos névjegyzéke. Bp.: Madách, 1940. 177. p.

dr. Miklós Imre adatlapja a Yad Vashem oldalán:

https://collections.yadvashem.org/en/names/15987618

Deutsch Klára adatlapja a Yad Vashem oldalán:

https://collections.yadvashem.org/en/names/15987620

9 Vidor Gáborné: i. m. 126. p.

10 Orvosi hír. In: Zalamegyei Ujság. 1944. január 29. 7. p.

11 Az Országos Orvosi Kamara hivatalos névjegyzéke. Bp.: Madách, 1940. 174. p.

12 Vidor Gáborné: i. m. 139. p.

13 Vidor Gáborné: i. m. 134. p.

14 Katalin Vidor: Alltag in der Hölle. Berlin, 2014.

Letölthető: https://autonomie-und-chaos.de/images/pdf/auc-75-vidor.pdf