Zala megye népzenéje - 2. rész 

           

Sorozatomban először a zalai népzene kutatásának a történetét veszem sorra a források időbeli sorrendjén és a gyűjtők személyein keresztül is, valamint megpróbálok a megye (az egykori vármegye) különböző területein gyűjtött népzenei anyagból tudásomhoz, képességeimhez mérten a nótafák, hangszerjátékosok személyein keresztül ízelítőt adni, külön írva az énekes és a hangszeres népzenéről is.

Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteménye, mint az általános és a zalai népdalgyűjtés előzménye?

Legelőször is azt fogjuk megvizsgálni, hogy vajon Pálóczi Horváth Ádám híres „ötödfélszáz” dalos gyűjteménye a XIX. század elejéről legalább áttételesen információforrásnak minősülhet-e Zala megye népzenéjéről, ugyanis a zalai Helikon kezdeményezőjének, a költő Pálóczi Horváth Ádámnak számos lakóhelye között zalai helyszíneket is találunk: előbb Balatonfüreden, majd Petrikeresztúron is élt és tevékenykedett.

 

A magyar múlt első összefüggő, nagyszabású, jelentős dalgyűjteményében, az „Ó és Új, mint-egy Ötödfél-száz Énekek, ki magam csinálmányja, ki másé” c. 1813-ban lezárt kéziratos művének különlegessége abban mutatkozik meg, hogy az adott korban újszerű módon nem csak dalszövegeket, hanem kottákat is közöl. Persze itt nem az egzakt, ma használatos kottaírásra kell gondolni, hanem egy kezdetleges, kevésbé pontos módra, amit a Pálóczi-munka 1953-as magyarázó kiadása zenei részének a szerzője, Bartha Dénes számára alapos fejtörést okozhatott, hogy az adott hangok egymáshoz viszonyított időbeli hosszúságát (negyed, avagy nyolcad) és hangmagasságbeli távolságát (fél-, vagy egészhang) milyennek feltételezze – ebben is a már akkor, az 50-es években is jelentős (az elsősorban Bartók és Kodály által elkezdett, alapvetően az ő nevükkel fémjelzett) népdalgyűjtemény volt a segítségükre, melyekben Pálóczi dalainak a zalai népzenei párhuzamaival is találkoztak.

 

Az 1953-as könyv a bevezető részek után közli a teljes (1813-14-es) Horváth Ádám művet, azután pedig a tanulmányok következnek, melyek közül az első a zenei vizsgálat és feldolgozás. Ebben a Pálóczi Horváth Ádám által megszámozott dal száma alatt sok esetben közli a mostani kottaírás szerint értelmezett kottát, vagy kottákat, ismerteti a korábban, vagy a XIX. század folyamán később a magyar zeneirodalomban publikált (tehát főleg műzenei, írott zenei) változatait, tehát a dal korábbi, vagy későbbi előfordulását az elérhető írott, fennmaradt zeneirodalomban; ezeket összehasonlítja a Horváth Ádám-féle változatokkal és következtetéseket von le. Ezután a szóbeli zenei hagyományban – vagyis a népzenében – lévő, a XX. század (értelemszerűen) első felében felgyűjtött előfordulásokat vizsgálja meg a népzenei gyűjtésekből a kutatók, népdalgyűjtők lejegyzései, esetleg hangfelvételek alapján; azokat kommentálja.

 

A kritikai kiadás egy oldala

 

Egy korábbi zenei fellépés anyagát tervezve kérésre a magyarázó kiadásból annakidején megkerestem az összes említett zalai népdalpárhuzamot, amikre Pálóczi egyes dalainak a bemutatásánál, magyarázatánál utalt a kritikai kiadás zenei elemzésének szerzője: Bartha Dénes zenetörténész. Ezeket a találatokat most cikkünk szempontjai alapján újra, többször átvizsgáltam.

 

Horváth Ádám gyűjteményének 450 dala közül 366-hoz közölt kottát, tehát Bartha zenei vizsgálatának korpuszát ezek képezhetik. Ezekből leszámítva a Horváth Ádám által deklarált, vagy a későbbi vizsgálatok során besorolt egyéb zenei műfajú dalokat, tehát a saját szerzeményeit és az egyházi énekeket, stb. 200-nál több, máshova nem sorolható dal marad, amiből „egy népzenekutató már kiindulhat”. Végülis a tanulmány 114 dallamot ír „népzenetörténeti dokumentumnak” (ami Horváth Ádámnál jelenik meg először).

 

Az egész Bartha-tanulmányban 20 db. zalai példát találtam, amiket a Horváth Ádám által közölt kották népi párhuzamaiként tűntetnek fel. Van, amikor egy-egy Horváth által közölt kottás dalhoz több zalai példát is köt a tanulmány, de figyelembe kell vennünk, hogy Horváth Ádám 366 kottázott dala közül három biztosan egymásnak változata, tehát ne a pontos számokat nézzük, inkább csak az arányokat: 114, - maximum 200 - aránylik a kb. 20-hoz… Arra is gondoljunk, hogy Bartha Dénes 1953-as munkája még nyilvánvalóan nem vehette figyelembe a későbbi, a XX. század második felében készült zalai népzenei gyűjtéseket és nem is minden párhuzamot találhattak meg Pálóczi Horváth Ádám dalaira a kutatóintézet hatalmas népzenei gyűjteményében. Illetve lehetett olyan zalai népdalpárhuzam, amire felfigyelhettek ugyan, de egy másvidéki változatot láttak jobbnak példaként, analógiaként hozni, mert pl. az észrevehetőbben közelebb áll a Horváth Ádám-féle dallamhoz, mint a zalai találat.

 

Nem vagyok képzett népzenekutató, így valószínűleg csak többé-kevésbé szubjektív megítélés alapján különítettem el, hogy mely zalai népdalpárhuzam elsődleges és melyik másodlagos, harmadlagos, vagyis távolabbi variánsa a Horváth Ádám által közölt dallamnak, de van olyan Pálóczi-dal, amelyhez Bartha Dénes két zalai párhuzamot is közöl és ő maga írja le, hogy mely részletében mutat az egyik párhuzamot a vizsgált Pálóczi-féle dallammal. Konkrétan a Pálóczi-gyűjtemény 37. dallamára (a „Mars! Siess hazádba vissza, kis seregem” kezdetűre) hozott első zalai párhuzam, a Kodály által az akkori Komárvárosban (a mai Zalakomár egyik részében) 1925-ben és Péczely Attila által ugyanott 1926-ban fölgyűjtött „Az magyarban barátságot éleszt a bor” szövegkezdetű dal biztosan elsődleges változatnak tekinthető, míg a második zalai példa, a Seemayer Vilmos által 1932-ben Balatonedericsen gyűjtött „Gyüjjön haza, édesanyám” szövegkezdetű csak a „jellegzetes sorzáróritmusában” mutat rokonságot a Horváth Ádám-féle dallal, így ez utóbbit biztosra vehetjük, hogy „másodlagos”, vagy „távolodó” variáns, hiszen ezt maga Bartha Dénes népzenekutató írta le; de kellő szakértelem és előképzettség hiányában az én felosztásom csak szubjektívként lehetne elfogadható, ezért – és a nyájas olvasót a szakmai részletektől megkímélendő – azt részletesen nem közlöm.

 

Az „Ötödfélszáz dalokról” szóló zenei tanulmányban annak felépítéséből adódóan a teljes magyar népdalkincsből merítve, ahogy említettem, természetesen nem mindig és nem csak zalai párhuzamokat mutat föl Bartha, mert nem minden Pálóczi által közölt dalhoz van ilyen párhuzam és van más vidékről származó, esetleg a Pálóczi-féléhez közelebbi rokonságot mutató népdal is. Pl. sok észak-magyarországi példa és párhuzam is van, ahonnan Pálóczi származott és ahol tanult. Így azt is megérthetjük, hogy a Pálóczi Horváth által közölt dal, mégha valószínűleg népdal is volt annakidején és a későbbi gyűjtésekből zalai példát is találunk rá, mégsem kezelhető az „zalai népdalnak”, hiszen a XIX. században a népzenetudományban később szokásos „adatolás” – a gyűjtő neve, a gyűjtés helye, az adatközlő neve, születési ideje, stb. – nem szerepel Pálóczi művében, ilyen szempontból tehát ezek a dalok nem tekinthetők a XX. századi népzenetudományi kritériumok szerint hitelesített népdaloknak; így olyan forrásoknak, amikből kiindulhatnánk akár a Zala megyei népzenére vonatkozólag. Pálóczi dallamairól tehát nem azok „zalaisága”, „gömörisége”, „sárközisége”, stb. bizonyítható be, hanem csak annyi, hogy a dalok származásától (műzenei, vagy népi eredetüktől) függetlenül azoknak zalai népi párhuzamai, továbbélő példái is vannak.

 

Az a tény sem játszik szerepet zalai népi dallamegyezések tekintetében, hogy Pálóczi többek között Zalában is lakott; hiszen nem tudhatjuk, hogy az adott zalai párhuzammal is rendelkező dalt Horváth Ádám éppen zalai lakhelyén hallotta-e (amit aztán a kor gyakorlatának megfelelően költőként akár át is dolgozhatott a maga szája íze szerint).

 

Ha pedig szövegi egyezéseket találnánk Pálóczi dalai és zalai népdalok között, önmagukban még azok sem lennének bizonyító erejűek arra nézvést, hogy Pálóczi azokat a dalokat zalai tartózkodása során hallotta, ugyanis a népdalszövegeknek is az a tulajdonsága, amit a bevezetőmben már megírtam, hogy nem állnak meg a megyehatároknál; a folklór alapvető lokális jellege mellett éppen annyira univerzális és globális karakterű is. A (nép)dalszövegek mindig cserélődnek, váltakoznak dallamok között; ha azonos belső ritmikájú, szótagszámú dallam találtatik egy adott szöveghez, azt a szöveget a nép ráhúzza arra a dallamra is, amit korábban más szöveggel ismert. Ezeken kívül arra is van példa Pálóczinál, hogy a kor szellemével megegyezően – nem felelvén meg a mostani tudományos adatszolgáltatás szigorú kritériumainak – egy-egy dallamra korábban saját szöveget írt 1813-ban, a következő évben megjelent újabb kéziratában viszont mégiscsak a dallam eredeti szövegét társította a kottához, de az emlékezetéből kimaradt részleteket saját fantáziája alapján pótolta. Horváth Ádám dalainak népdalpárhuzamait keresve már csak amiatt sem indulhatnánk ki szövegegyezésekből, mert Bartha tanulmányában az összes párhuzam teljesen más szöveggel él(t) a nép ajkán, mint ami a vizsgált Pálóczi Horváth-féle dal szövege. Ily módon csak zenei egyezésekre, dallampárhuzamokra fókuszálhatunk, például műfajbéli funkcióra nem, mert a nép ajkán is könnyen lehet ugyanabból a dallamból a szöveg funkciója szerint egyházi népének, párosító, vagy bordal, katonadal, stb. Erre példa, hogy Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteménye 280-as dallamának zalai népi párhuzama egy János-napi köszöntő Vikár Béla 1906-os hottói gyűjtéséből, „Meggyüttem én jó reggel” szövegi kezdettel. A Pálóczi-féle dallam szövege arra utal, hogy azt Horváth Ádám inkább bordalként ismerhette:

„Nem leszek én mészáros,
Inkább leszek csapláros!
Csaplárosné borral él,

Bornak a javával él!”

 

Tehát mialatt a két dallam párhuzama egymásnak, de a bordal és a névnapköszöntő eltérő népzenei szövegfunkciós kategória. (A Vikár által 1906-ban gyűjtött hottai népdalt egyébként állítólag Bartók is feldolgozta zongorára, de én felfedeztem, hogy ennek egy legalábbis ritmikailag egyező változata a zalaszentgyörgyiek által az István-köszöntő részeként a közelmúltban is élt; egy 1976-os felvételen meg innen meg is hallgatható: . Az István-köszöntő egyik következő eleme viszont, ami innen hallgatható meg dallamilag rokon ezzel az elsővel, így ritmikailag a Pálóczi-félével is, de szövegében meg bordal, hasonlóan a Horváth Ádám-féléhez.

Mindezen fentebbi, a Pálóczi-dalok zalaiságának a bizonyíthatatlanságáról szóló érvekkel együtt a talált népzenei párhuzamok alapján mégis informatív az „ötödfélszáz-féle” dalállomány úgy általában a népzene korabeli, 1810-es évek eleji, 1700-as évek végi állapotára nézve; pl. akkor még nem alakult ki az újstílus (a magyar népdaloknak ez a szerkezeti építkezési formája), de annak az (elsősorban nyugati műzenei) előzményeit már láthatjuk Horváth Ádám dalai között is. Több, a nyugat-európai, főleg műzenei eredetet mutató Pálóczi-közölte dalnak van amúgy zalai párhuzama, ami ennek a nyugat-magyarországi vidéknek a helyi, érthető geokulturális jellemzője lehet. A Zalára legjellemzőbb és más magyar vidékekhez viszonyítottan a legnagyobb számban fellelt népzenei funkciótípusra, a párosítókra tipikus az, hogy a régi, reneszánsz-középkori nyugati zenére utaló felépítést, eredetet, „deákos hagyományt”, stb. mutatnak és ezekre az Alföldön, pláne Erdélyben már kevesebb példát találunk, tehát a földrajzi közelség a Nyugathoz (emiatt a műzenei hatás) a (nyugat-)dunántúli népzenében a régebbi, ősibb zeneszerkezeti típusokban is megmutatkozik (ami ennélfogva korántsem a Zalára és annak népzenéjére oly jellemző – XX. századi – polgárosodás jele, hanem a népzenébe régebb óta beleivódott jellegzetesség lehet, melyre Vikár Bélának már az 1906-os és akörüli, korántsem polgárosodott környezetben történt gyűjtései is rávilágítanak).

 

Ha nem is a párosítók régebbi nyugati eredetére, de a későbbi, vélhetően idegen, polgárias eredetre íme egy konkrét példa: Pálóczi Horváth Ádám 146-os számú énekéhez („Múlandó, romlandó gyönyörűség”) ugyanis Bartha csak annak bemutatására emel ki zalai példát, hogy ennek a dalnak a nép körében léteznek ¾-es ütemű változatai is. A másik megemlített dallampélda a ¾-es változatra érdekes módon hódmezővásárhelyi és a két példa az utolsó ütem hangjait leszámítva teljesen megegyezik. Persze a 146-os dallamnak több népi megfelelője is van, csak az ütembeli változás miatt mutatja be a zalait; pl. vannak szlovák párhuzamok is, ami az idegen eredet feltételezését erősíti. A zalai változat szövegét, melynek kezdete „Erdőben eprésző kisleány ül” Bartha „műdalszövegként” jellemzi. A dalt Kodály gyűjtötte Csapiban 1925-ben, de nótafája egy közeli somogyi községben született adatközlő volt…

 

Pálóczi nótáinak népdalként beazonosított, vagy népdalpárhuzammal is rendelkező fele nem igazán mutat fel példákat a magyar népzenei régi stílusra (az ereszkedő szerkezetre, a pentatóniára, vagyis a keleti zenére jellemző ötfokúságra, stb.), amit pl. a pásztorok zenéje őrzött meg, viszont sok dallam szerkezeti vizsgálatánál olvasható Barthánál, hogy „ungareszka-típusú” a szóbanforgó dal, amely egy régies (Európában és a keleti népeknél is fellelhető) dallam- és ritmusszerkezeti típus. Ez párhuzamos a történelmi hajdútánc-dallamokkal és a népzenei „kanásztánc”-típusúakkal. Ez utóbbiak Nyugaton stilizált párhuzamai az ungareszkák (mely szó „magyarost” jelent); ezekre jellemző a kis hangterjedelem és az, hogy emiatt is bőrdudán könnyen lejátszhatók azok. Mivel adataink vannak arról, hogy az ungaresca-kat dudán játszották (hasonló eszközös táncokat járva rájuk, mint amiket bottal a pásztorok csináltak a néphagyományban), ezért biztosra vehetjük, hogy ennek a Pálóczi Horváth Ádám daloskönyvében is fellelhető dallamvilágnak, ritmusvilágnak  az elsődleges hangszeres hordozója Zalában is a duda volt (későbbi, már konkrét adatok alapján pedig nem csak sejthetjük, hanem tudjuk is). Pálóczi ungareszka-típusú dalaihoz Bartha több zalai népzenei példát is hoz, a 230-as számú „Mikor masírozunk, kapitány uram?” (Holnapután-mars) című Pálóczi Horváth-féle dallamhoz tizenhárom népi dallampárhuzamot sorol fel, ebből négy elsődleges változat. E négyből kettő zalai példa; ez jó arány szempontunkból. Az elsőként említett zalai gyűjtésű dallampárhuzam „Kakas a szemeten annyit nem vakar” szövegkezdetű és Seemayer Vilmos gyűjtötte Lispén 1934-ben. A Pálóczi-féle dallam Bartha által modern kottaírással írt és közölt dallama:

A lispei népdalváltozat kottája; forrás:

http://systems.zti.hu/media/images/BR/BR_11860_01.jpg

 

 

Bár a vége a két dallamnak más, de a zalai megfelelő őrzi a Pálóczi-változatból a szekvenciális lemenetelt a dallamközepén – ha másképp is –, de hogy egy dallam-alapnak a kétféle változatáról van szó, azt leginkább a dallamok elejéről tudhatjuk.

Ugyanehhez a 230-as „Holnapután-marshoz” Bartha Dénes egy másik zalai példát is említ: az „A kakas a szemeten annyit nem kotor” szövegkezdettel Péczely Attila által 1925-ben Kiskomáromban (a mai Zalakomár egyik részén) gyűjtött dalt.

 

Forrás: http://systems.zti.hu/media/images/BR/BR_11859_01.jpg:

 

A három dallam egymás változata, a dallam közepén ez utóbbiban is benne van a szekvencia lefelé; másképp, mint a másik zalai példában. A két zalai dallam első felének a ritmusai az eltérő szövegek miatt másak.

 

Elmondhatjuk tehát, ha a Pálóczi korában – az 1800-as évek első felében, ill. korábban – népszerű, a csárdás előtti korszakban magyarnak tartott hajdútánc-ungareszka típusnak Zalából is ennyi, viszonylag közeli párhuzama megmaradt, hogy e tánc és zenei műfaj és stílus Zalában is népszerű lehetett, mint ahogy maga az ugrós tánc is, úgy általában. E szempontból érdekes, hogy az „A szerelem hasogatja szívemet éretted” szövegkezdetű, 108-as számú énekéhez maga Horváth Ádám írja oda később Magyar Árion c. művében, hogy „nemzeti magyar ária, szapora verbung”. A Dunántúlon az ugrósként ismert népi tánctípust nagyon kevés helyen hívták ugrósnak, Somogyban pl. az ugrós helyi neve a Horváth Ádám-féle definícióval teljesen megegyező módon a „verbung” (Horváth Ádám élete végén Nagybajomban lakott). A szapora verbung megnevezés pedig szintén teljesen megfelel a népi táncterminológiának, hiszen a lassú verbunk lehet pl. a verbunkos tánc és a népi gyakorlatban pedig bármiféle lassú legényes tánc, Erdélyben pl. lassú magyar, ritka magyar név alatt él tovább; míg a nép megkülönbözteti táncaiban és azok helyi elnevezéseiben a gyorsabb férfitáncokat (Erdélyben sűrű magyar, sűrű verbunk, sűrű tempó, stb.) Ezek mind a néptáncleírás tudományos szóhasználata szerinti ugrós-legényes tánctípusba tartoznak.

 

A „szapora verbungnak”, vagyis a dunántúli ugrósnak jellegzetessége, hogy párban is járhatták. Néptánckutatóink nagy bánatára, vagy legalábbis szakmai bosszúságára sajnos Zalából nem maradtak fönt táncgyűjtések a páros ugrósról, de értékelhető, felhasználható mennyiségben a férfitáncként járt eszközös ugrósokról sem igazán. Ezért gondolom, jó hír, hogy e Pálóczi-féle dalhoz Bartha Dénes csak egyetlenegy népi változatot közöl (sőt: annak a kottáját is), az pedig zalai: „Egyszer elment két kisasszony a kertbe sétálnyi” szövegkezdettel Seemayer Vilmos gyűjtötte Murakeresztúron. Ennek a Pálóczi által ismert változatára tehát maga Pálóczi Horváth szerint is ugróst táncoltak. Jóllehet, hogy Horváth Ádám ezt pont Zalában hallotta. A Horváth Ádám-féle dallam leegyszerűsített változatának tűnik a murakeresztúri (az énekes által gyermekkorából Hahótról hozott) dal. A tanulmány alapján arra gondolok, hogy maga a Pálóczi-féle közlés is szintén népi dallam lehetett valamikor, bár szekvenciás dallamszerkezete nem éppen a legrégebbi magyar eredetre, hanem talán idegen eredetre vall. A murakeresztúri gyűjtés Kodály Zoltán népdalrendszerében, „adatbázisában”, a Kodály-rendben is bent van és az adatlapra ott is utalást tesznek a Pálóczi-féle közlésre.

 

 Pálóczi Horváth Ádám 108-as számú dala Bartha tanulmányában a mostani kottaírás szerint közölve .

 

 

Horváth Ádám 108-as számú énekének egyetlenként bemutatott népi megfelelője Bartha Dénes dolgozatában: Egyszer elment két kisasszony a kertbe sétányi. Seemayer Vilmos Murakeresztur, 1932

 

 

Következő példánk azt hivatott bemutatni, hogy Bartha Dénesnek az Ötödfélszáz énekekről írt tanulmánya a Pálóczi-féle dalok zalai párhuzamainak a bemutatásánál az 50-es évek elején még nem támaszkodhatott a későbbi, helyi zalai gyűjtők összegyűjtött dallamaira, ugyanis, ha azokat is ismerte volna a szerző, a Pálóczi Horváth Ádám adott dallamához még közelebbi népi variánst is talált volna. A 371-es sorszámú Horváth Ádám-féle dal („Azt mondják, azt mondják…”) két zalai párhuzamot is hoz, amik viszont eléggé áttételes variánsok (a Pálóczi-dalhoz legközelebbi népi változat egyébként gömöri).

 

A 371-es számú dal Pálóczi Horváth Ádám eredeti lejegyzésében:

A Pálóczi-féle dal mai kottaírással:

 

 

A Bartha Dénes által felsorolt első zalai párhuzam: „Vasárnap kell mulatni” Kodály 1925-ös komárvárosi gyűjtéséből. Részlet a Bartók-rend „támlapjából”:
 

Ez számomra két teljesen eltérő dallam, de látva Pálóczi Horváth dallamának kottáját, annak ritmusa felidézte bennem Vajda József és Horváth Károly gyűjtéseit: a Sági bíróné asszony balladáját. Horváth Károly ezt 1958-ban Hernyékben gyűjtötte és megtalálható Szili Jánosról írt monográfiájában, íme a kottaképe:

 

 

 

Ugyanez másodközlésben Vajda József 333 zalai népdalt tartalmazó válogatáskötetében is megtalálható, de Vajda ezt maga is gyűjtötte Szentkozmadombján, 1963. V. 26-án Holczmüller Károlynétól, amely hangzóanyag itt meghallgatható. Észrevehetjük, hogy Pálóczi idejében nem alakult ki, ill. nem forrott ki még az ún. újstílus, hiszen az ő dallamában tercugrás van fölfelé és nem pedig kvintugrás, de a két dallam mozgása ha nem is teljesen megegyezik, de egy irányba tendál, még ha a népi változatok hangterjedelme nagyobb is, mégis, nekem ez a párhuzam inkább mutat rokonságot, mint a Bartha Dénes által felsorolt korábban gyűjtött zalai népdalok.

 

Összességében annak ellenére, hogy Pálóczi Horváth Ádám nevét Zalaegerszegen művészeti iskola (zeneiskola) viseli, ez csak egy művésznek való általános tisztelgésként tartható jogosnak, hiszen Horváth Ádám dalgyűjteménye nem tartalmaz hiteles, igazolható információkat zalai (köztük népzenei) vonatkozásokról a költő-író két zalai lakhelye ellenére sem. A dalgyűjtemény természetesen nem egy szisztematikus népdalgyűjtés eredménye és nehéz kiszűrni az egyéni művészi hozzátételt. A párhuzamba állítható zalai népdalok pedig vagy nem a legközelebbi változatok Pálóczi dallamaira, vagy a Bartha Dénes által felsorolt más vidékről származó népdalpárhuzamokhoz képest mennyiségi arányban is jelentéktelenebbek. A legtöbb zalai párhuzam polgári, műzenei, és/vagy nyugati zenei hatást tükröz, ami azt sejteti, hogy Pálóczi Horváth zalai tartózkodása alatt nem találkozhatott a népdalok régi rétegét őrző pásztorokkal és a paraszti rétegekkel ilyen szinten felületesen érintkezett – vagy ők nem nyíltak meg neki a legősibb saját kincseiket átadván, hanem az úrnak imponálni akarván városias dalokat énekeltek neki, ha ilyesmire sor került. Mégis, talán a több ungaresca-típusú dallam zalai párhuzamai arra engednek következtetni, hogy a régies, a csárdás zene és tánc kialakulása előtt magyarnak, magyarosnak tartott dal- és tánctípus, bár évszázadokkal korábbi eredetű, mégis magyar szokás szerint a XVIII. század végén – XIX. század elején még javában virágzott, mint egy régies zenei réteg a teljes ország területén, így Zalában is.

A későbbi valódi népdalgyűjtők és zalai népdalgyűjtések bemutatásával folytatjuk.

 

Forrásjegyzék:

- Ötödfélszáz énekek. Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteménye az 1813. évből. Kritikai kiadás, jegyzetekkel. Sajtó alá rendezte: Bartha Dénes és Kiss József. Akadémiai kiadó Budapest, 1953.

Az eredeti, kézzel írott Pálóczi-mű szkennelve elérhető innen: http://real-ms.mtak.hu/15955/1/Ms_1409.pdf

A Bartók-rend keresőjének általános elérhetősége: http://systems.zti.hu/br/hu/search