Zala megye népzenéje - 1. rész

1. rész: bevezető

Az elején szeretném leszögezni, hogy ilyen, hogy Zala, mint néprajzi / népzenei tájegység nem létezik; ez nem egy néprajzi fogalom annak ellenére, hogy – ellentétben Erdéllyel – a dunántúli (dél-dunántúli, nyugat-dunántúli) nyelvjárási, népzenei és egyéb néprajzi jelenségekben több a közös, mint ami ezeket elkülönülő jegyek alapján élesen differenciálná, jellegzetessé definiálná. Zala megye népzenéje pont a dél- és a nyugat-dunántúli tájegység metszéspontján fekszik, amely a megye északi és a déli területei között nem annyira élesen, de számomra mégis elkülönülni látszik. Más társadalmi berendezkedés, földrajzi viszonyok, stb. jellemzik a megye e területeit, emiatt Zala megye folklórkincse sem egységes a „nagy dunántúli egység” fentebb is megfogalmazott vitathatatlan létezése mellett. A néprajzban (én ide értem a népzene- és néptánckutatást is) éppen ezért nem megyékben, hanem tájegységekben, dialektusterületekben gondolkodunk, amik határai nem állnak meg a megyehatároknál. (Lásd a kapcsolódó galériában Zala vármegye térképét.)

Így a történelmi Zala megye néprajzi területei között találhatjuk pl. Göcsejt, Hetést, Zalavég és környéke által a Vasban kiteljesedő Kemenesalja déli részéből egy keveset mutatóba, a Komár-vidéket, a Balaton-felvidéket stb.; de peremvidékként, átmeneti vidékként ugyanígy a Bakonynak egy kis részét (Sümeget és környékét) is megtapasztalhatjuk, sőt: az Őrségből is ízelítőt kaphatunk Szentgyörgyvölgy által megyénk jelenlegi határain belül is. (A már 1849-ben megyénktől elcsatolt csáktornyai és perlaki járásra, tehát a Muraközre annak túlnyomórészt horvát lakossága miatt nem térek ki. Lásd a kapcsolódó galériában a dialektustérképet.)

Mégis, miért érdemes ilyen fogalmi párosításban a „zalai népzenét” kiemelnünk, róla beszélnünk…? Mert a tudományos besorolás mellett érthetők, fontosak emberi, érzelmi szempontok is, amik önazonosság-tudatunkat meghatározzák. Ilyen pl. a lokálpatriotizmus, mely érzület büszke képviselői joggal kifogásolhatják, hogy a népzenei, ill. néptáncmozgalomban Zala megye egy kevésbé „adatolt” terület, nem annyira (vagy egyáltalán nem) ismert és emiatt nem is kedvelhetik eléggé a szélesebb néptömegek. Joggal mondhatnák azt is, hogy színpadon sem használják megfelelő arányban megyénk népdalkincsét. Így a lokálpatrioták joggal ösztönözhetnék a zalai népi kultúra emlékeinek további gyűjtését (amennyire ez lehetséges még), feltérképezését és szélesebb körben való ismertebbé tételét, ezek fontosságára felhívva a figyelmet. Ennek a megyék közigazgatási határain alapuló felfogásnak, érzületnek, tevékenységnek az élén nyilván a helyi értelmiség áll ma is. Így volt ez a múltban is: a szocializmus idején is mindenütt az országban megye-specifikus népdalfüzeteket, könyveket adtak ki nem szakképzett népzenekutatók, de lelkes tanáremberek, vagy egyéb értelmiségiek, helytörténészek. Zala megye egyik legjelentősebb népdalgyűjtője, Vajda József is a (vajon főleg csak a helyiek számára…?) közismert „333-asában” – ld.: irodalomjegyzék – Zala megyei népdalokat válogatott össze (a saját és mások gyűjtéséből), a falvak tájegységi és történelmi hovatartozásától függetlenül, nyilván a büszke helyi lokálpatriotizmusból fakadó értelmiségi, pedagógiai igényeket, népdalköri mozgalmakat kiszolgálva.

Akkoriban szerintem nem lehetett hangoztatni a vármegyei alapú néprajzi szemléletet és nem lehetett ez alapján egy ilyen gyűjteményt összeállítani, így Vajda a megye akkori közigazgatási határait vette figyelembe. Mit értek „vármegyei alapú néprajzi szemléletnek”, ha egyszer fentebb azt írtam, hogy a néprajzban tájegységekben és nem megyékben gondolkodunk és a tájegységek határai nem esnek egybe a megyehatárokkal…? Ez csupán egy adminisztratív gyakorlat, ami a népzenetudományban mind a mai napig használatban van: a gyűjtött népdalok adatainál az adott község hovatartozására utalva nem a mostani (és nem is a gyűjtés idején aktuális), hanem az 1910-es évek (1913, 1914) vármegyehatárait tüntetik fel és veszik figyelembe a besorolásnál. (Ennek oka, hogy Magyarországon a hagyományos falusi életvitel, így a népi kultúra is háborítatlanul, kevés, még integrálható külső – városi – hatással és önműködő, öntisztító, önszabályozó módján kb. az első világháború idejéig élt a maga teljességében.) Egy ilyen, vármegyei, tehát a kommunista közigazgatás előtti katalogizálási rendszert Vajda nyilván a hetvenes években nem vehetett figyelembe (viszont utal rá a bevezetőjében), így az éppen akkor, a 70-es évek végén aktuális megyehatárokat tartotta szem előtt, amikor válogatáskötetét elkészítette. Ennek a hátulütője egyrészt az (és ezt a bevezetőjében ő maga is leírja), hogy a mintavételnél Vajda Józsi bácsi – ahogy sokan közülünk ismertük és emlegetjük – nem szerepeltette az akkor Veszprém megyéhez, ma már újra Zalához tartozó keszthelyi járás településeinek dalait (beleértve a Kis-Balaton vidékét is), nem is beszélve persze a trianoni békediktátum által az országtól korábban elcsatolt egykori zalai – hetési – területekről, Lendva vidékéről és a Balaton-felvidék egyéb, tapolcai, balatonfüredi járáshoz tartozó falvainak dalairól. Másrészt viszont olyan népdalokat szerepeltetett a gyűjteményében, amik korábban, a történelem nagyobb részében – így néprajzilag is – Somogyhoz tartoztak (pl. Nemespátró, amely akkor hivatalosan Pátró néven szerepelt). A pátróiak talán még mind a mai napig számontartják somogyi voltukat, arra akár büszkék is lehetnek. Juhász Zoltánnak, az Egyszólam együttesnek és köreiknek köszönhetően ismertebb és kedveltebb lett a nemespátrói zenei hagyomány a kortárs népzenei mozgalomban országos szinten, de ők a falunak a somogyiságát hangsúlyozva terjesztik ezeket a dalokat népzenei táborokban és műsoraikon. Nálunk, helyi szinten, Zalában más a helyzet: Nemespátró, Surd dalait a zalai népdalkincs részének tekintik a helyi értelmiségiek, zenepedagógusok. A feljebb leírtakat a népdaléneklési versenyekre gyerekeket felkészítő iskolai ének-, ill. zenetanárok, a megyei népdalkörök vezetői, stb. nem veszik figyelembe (vagy nincsenek tisztában vele, vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget) és mivel szerintem szinte csak és kizárólag Vajda József ezen válogatáskötetét használják forrásként, túlsúlyba kerülnek a versenyprogramokban, dalcsokrokban, színpadi produkciókban a kétségkívül régiesebb nemespátrói, vagyis néprajzilag somogyi(as) dalok. Feltételezem, hogy zalaiként többen büszkék lehetnek rá, hogy a Józsi bácsi válogatáskötetében is  – „zalai” népdalként – helyet kapó, a „pávaköri” mozgalomnak és két televíziós vetélkedősorozatnak is nevet adó Röpülj, páva (Fölszállott a páva) – dallamot Surdon gyűjtötték, vagyis „minálunk, Zalában”. Viszont a község sem a gyűjtés idején (Seemayer Vilmos, 1936.), sem pedig néprajzilag nem Zalához, hanem Somogyhoz tartozott. A megye nagy részét, ill. az északi területeket viszont nem ezek a régies, a pásztorkultúrát idéző somogyi(as) dalok jellemzik annak ellenére, hogy archaikus voltjuk miatt a felkészítő énektanárok, színpadi műsorokat betanító népdalkörvezetők ezeket előszeretettel veszik fel a „zalai” repertoárba; de így az ilyen kulturális produktumok nem adnak hiteles, átfogó képet a megye népzenei jellemzőiről, „zalaiságáról” és ezek előadóinak fejében sem tisztult le erről valós fogalmi kép. A „pátrói” dalokra büszkék vagyunk zalaiként, azoknak somogyi volta ellenére, viszont nem vagyunk büszkék – hiszen nem is ismerjük, a népdalversenyeken nem szerepeltetjük – pl. egy tihanyi halásznótára, amely község a balatonfüredi járás részeként annakidején szintén Zalához tartozott. Valószínűleg kevés Balaton-felvidéki népdal szerepel egyáltalán a megyei népdalversenyeken és dalkörök zalai összeállításaiban. Ezért lenne fontos a (történeti, néprajzi értelemben) valódi Zala megye népdalkincsét, népzenéjét, ill. annak kutatástörténetét – amennyire lehet és érdemes ezen publikációs felület keretein belül – területi, időbeli, zenei és egyéb szempontok szerint is kicsit részletesebben megismernünk, amelyre sorozatom következő cikkeiben teszek kísérletet.

Irodalom: Hallottad-e hírét Zalaegerszegnek? 333 zalai népdal. Zalai gyűjtemény 10. Zalaegerszeg, 1978.