361°

Pici, tenyérbe fogható kötet, a borítója kemény. A Magvető Kiadó „Időmérték” sorozatának könyvei ilyen külleműek, s Szálinger Balázsé a huszadik a sorban. 

Nincs fülszöveg, se bevezető, csak versek. Negyven költemény, négy ciklusba foglalva.

Ugyancsak ebben a sorozatban, két évvel ezelőtt jelent meg a 360°, ahol megtaláljuk az előző 40 verset. S, hogy ne legyen kétségünk, a számozott ciklusok most nem 1-el, hanem 5-el kezdődnek. (Igaz, az előző kötetben római számmal.)

Szálinger olyan költő, aki nem a saját belső tájait járja be, hanem arra reflektál, amit maga körül lát. Ha egy földrajzi hely már nincs, mert elsüllyesztették, elpusztult, az nála él - megmarad a versben. Az anyagi javak pótolhatók, de a kultúra eltűnése fájó – ami mellett nem lehet elmenni.

Ezek a versek mementók. Ami elsüllyedt, megszűnt, megszüntették, elárasztották, elsorvasztották azok itt szándékosan és makacsul kiválasztva vannak megörökítve: Kővárerkölcs, Alattvalós, Vesztény, Útőrháza, Szentmihálytörekvés, Havasnéző, Szentlavina, Százgyár, Biharkereslet, Magyarkarantén, Szelídvíz, Utódpatak.

Ami Szálinger jellemzője volt mindig is, az aktuális, mindennapi példák beemelése a költészetbe - az erre a kötetre is igaz. De mégis fordítsuk meg a kötetet, és olvassuk el a hátoldalára nyomtatot két sort is. Merthogy…

„Nincs más, a költészetnek

Muszáj szépnek lennie a végén”

                                                                                                                      Gyenes Imre