Berek Krisztina Fatima versei

 

Kimondható

 

Mindig, minden ugyanaz

S elviselhetetlenül arcon vág.

A jelen súlya, mint ragtapasz

Nyomódik széttört emlékekre

Saját valóságunkban eltévedve.

 

Egy perc az utolsó szó után,

Levegőt kapkodva fájóan nehéz

Ha nem marad, csak egy pillanat csupán.

Az egyetlen mód a verbális közlés

Szavak tónusa, mint érzelmi töltés.

 

Hangzatos mondatok mögé bújunk

Remélve, hogy valónk rejtve marad.

Megesik, hogy olykor túlzunk

S fókuszban az önnön érdekünk.

 

Közben pedig elfelejtjük, hogy

Egy kicsit mind a semmi felé lépdelünk.

 

 

 

Egy az ég

 

Sűrű erdő közepében

Vándorszívek összeérnek

Messzeségnek tükörképe

Fodrozódik hajnaltájt.

 

Távol maradt a hiúság

Most kicsit megint gyerekként

Az egykor megélt ifjúság

Lelkek mélyén mit zenélt?

 

Mesél első éjszakákról

Végestelen nappalokról

Bormámoros pillantásról

A reggeli kávéról.

 

Szétmarcangolt jövőképről

Igaznak vélt délibábról

Félelemről, kötődésről

Elzárkózott lélekről.

 

Pirkadatkor ott ül minden

Ami egykor elveszett volt

Elmosódott kép egy filmen

Kattintás a napfelkelte.