Bogdán Eszter versei

Rabmadár 

 

Rabbá váltam szabad, gondtalan emberből.

S találkoztam veled, ki egy pillantással embert öl

Pedig mosolyogva, vígan éltem, míg egyszer nem-

Lánc került kezemre, mély fájdalom a szívembe.

 

Világi ének lett egy egyszerű dalból

Én sosem vártam túl sokat a sorstól,

Lágy ölelést napsütötte napokon

 S nem késszúrást a bal oldalamon.

 

Mocskos a világ, jól látom én is

Hittem a szerelemben, de mégis

..megtört talán mohón kértem tekinteted

Elfordulsz, egyre jobban hiányolom ölelésed.

 

 

Elmúlt 

 

Poros polcra tettél, mint egy könyvet

Kiolvastál. Ismersz. De már nem kérsz többet

Elmém – testem ezerrel kapar még érted

Megszereztél, adtam esélyt, nem értékelted.

 

Viharos éjszakán találkoztunk először

Zavarba jöttem, de te többször

És mégis boldogan mesélek az első találkozásról

Élem a pillanatot te meg üvöltözöl minden másról.

 

Drogként szép lassan adagoltad magad

Be is vettem, milyen szép gondolat

De lassan ölsz s belül fáj

Szürke, zöld, bénító homály.