Bogdán Eszter: Fekete madár versek

1.

 

És most megint sötét lett

Törik a lelkem, mint szilánk a padlón

Te nyertél, nagy fölénnyel

Elutazom, itt vagyok már a hajón

 

Süllyed - talán sosem érek el a saját célomig

Eddig csak a te utadat követtem

Csillagod voltam most szét szorít

A saját mellkasom, vesztettem

 

Háromszor tapostad ki a virágomat a kertben

Szorgosan mindig ugyanoda ültettem

Jött egy vihar elvert mindent

Segíts. elmerülök a sárban-vízben

 

Haragos a tenger, már evezni sem tudok

Bele törődik az ember ezt te is jól tudod

Egy kör köré épült a rendszerem

Most ez már csak egy fél szerelem

 

Ha megint eljön az este csak a Hold a barátom

Kérem, hogy legalább ő ne hazudjon

Fogadjon el a hibámmal együtt

Vagy hagyjuk ezt az életet

Leteszem kabátom

Végig megyek a vasúton

Kívánom még a csókokat

Vasárnap este.

Ég veled...

 

2.

 

Azt hiszem ennyi volt

Fekszem a földön és a fehér mennyezetben keresem a válaszokat

Mondd el, hogy mennyi volt!

Mennyi

szempár nézett feléd

És akik téged választottak, nem pedig másokat

 

Eltört bennem valami

Újra érzem, hogy rabmadár vagyok

Nem vagyok maradi

De a létem fogy, félek, hogy amit hátra hagyok,

Az a semmi.

Mint amit most is érzek

Minden este a Holdtól kérem,

Hogy a holnapban a Nap ne hazudjon

 

Legyen végre valaki őszinte

Miért vagyok ebben a dobozban

Vigyetek egy kőszirthez

S dobjatok le a habokba

 

Végre ölelne valaki, ahol a víz az úr

Utolsó levegőm neked adom

S ha neked is jön a zsákút

Magot szórok, ott hagyom

S eltalálsz hozzám

 

 

3.

 

Csak mi ketten

Én és a magány

Csak az éjben repül a fekete madár

Azt hittem velem marad

Csak mi ketten

De hold vagyok s te vagy a reggel

Elhagysz mindig, ha jön az ébredés

Megnyílik a seb, de hiányzik az érintés

Fekete madár gyere vissza s élj velem

Örökkön örökké a sötétségemben

Csak mi ketten,

Ne hagyj el, kívánom sose legyen reggel

 

 

4.

 

A tegnapban még voltál

Együtt voltunk, velem táncoltál.

Simogattad arcom, édesgettél

Figyeltél, s becézgettél.

 

Ütött az óra, szólt a harang,

Azt hittem, hogy velem maradsz

Oly hamar tűntél el, kereslek

Remélem egyszer meglellek.

 

Ülök a lépcsőn, szoknyám fodros

Most szomorú vagyok, de mégis boldog.

Hisz kaphattam belőled egy darabot,

Elteszem, s itt is maradok.

 

Hiába várok rád, te fekete madár

Elrepültél éjfélkor, nem jössz soha már.

Hívlak még egy utolsó táncra,

Rám hull a halál, mosolygok

De ez csak álca.