Nikitscher Gergő: Egy órányi élet (részlet)

... 

 

A nap egyre jobban melegítette a bőrét,és érezte,hogy elfogja újra az az érzés ami mindig ilyenkor ha elindul egy új hely felé. Boldog volt és hálás hogy megismerhette Tomot de nem bánta,hogy el kellett válniuk  mert tudta,hogy a kettejük útja az csak eddig kapcsolódott,eddig volt dolguk egymással.Rengeteget tanult tőle és remélte hogy ezeket nem csak megérti hanem gyakorlatban is tudja majd alkalmazni őket.Belemerült a gondolataiba és úgy érezte alig telt el pár perc és már kint is volt a főúton.Elindult északnak amerre az úticélja,Valence is volt. Alig sétált pár száz métert mikor a távolban meghallotta hogy valami jön mögötte.Megállt,kitette a kezét és várta hogy a kocsi kicsit közelebb érjen hozzá,egy szürke peugeot jött vele szembe eléggé lassú tempóban.

- Szállj be nyugodtan egy darabig biztos ugyanarra megyünk mert nem lesz mostanában keresztezőzés hajolt ki az ablakon egy 30as kopaszodó férfi,miközben táskáját hátratette az anyósülésről. Diego is betette hátra a táskáját és beült a férfi mellé.

- Amúgy is megakartam állni rágyújtani egyre,szóval pont jó helyen voltál mondta a férfi miközben meggyújtotta a szájába tett cigarettát.Merre mész?

- Valence fele

Csak fele vagy pont oda?

- Az a mai cél,Ott szeretnék tölteni pár napot,sokan mondták hogy jó hely

- Azt bizony jól tudták,a legjobb hely egész Franciaországban.legalábbis nekem az folytatta vidáman

- Merről jössz? kérdezte a férfi

- Itt dolgoztam nem messze a kődarálóban tegnap volt az utolsó napom, és ma útnak indultam

- Akkor szerencsés ember vagy,hogy egyből én jöttem,na induljunk mert meg kell még tartanom a délutáni misét,és nem néz ki jól ha én elkések

- Pap vagy? kérdezte meglepődve

- Igen már több mint 10 éve

Diego lassan végig nézett férfin,nem tudta eldönteni,hogy igazat mond vagy csak szórakozik

- Látom meglepődtél, szólalt meg újra a férfi hatalmas vigyorral az arcán -Itt van a reverendám a csomagtartóban,ha gondolod felveszem gyorsan és akkor máris úgy festek mint egy igazi pap. mondta nevetve miközben újjával eloltotta a cigarettát

- Akkor lehet,egyből tudtam volna. mondta még mindig kicsit csodálkozva majd pár másodperc után folytatta   -Ne haragudj de egyáltalán nem gondoltam volna rólad,nem a külső miatt hanem inkább a stÍlusod ha mondhatom Így,eléggé bohémnak tűnsz. Eddig nem ez volt a benyomásom az ilyen emberekről mint te akik úgymond Isten emberei

- A férfi elnevette magát–-A legtöbb egyházi személy amint betölti hivatását azt hiszi hogy ő többet tud többet ért mint más ember,és megváltoztatja magát,hogy a külvilággal,a többi emberrel ezt éreztesse.Pedig az csak a külső, mélyen legbelül ők se én se értek többet a világ működéséről az életről mint más emberek.Félre ne érts vannak olyanok akik tényleg nem csak kívülről mutatják hanem sikerült lelkileg is átformálódniuk egy jobb egy tisztább és mélyebb személlyé,őket hívjuk szenteknek legtöbb esetben és vannak azok akik szintén megértették lelkük mélyén a dolgokat de csendben élnek és a világ úgymond nem is tudja ezt róluk.Ő belőlük sok van de nem tudja róluk senki,mert az ilyen emberekre szokták azt mondani hogy csak egyszerű emberek.

- Te melyikbe tartozol?

- Én egyikbe se,hálás vagyok hogy tanulhatom és hirdethetem Isten igéit és ennyi nekem elég,de tudom,hogy rengeteg dolgot kell még megértenem.Lehet,soha nem fogom elérni azt a lelki állapotot amit én is keresek,arra valószÍnűleg még nem tart méltónak az Atyám,de egy dologra rájöttem és ezért is választottam ezt az utat tÍz évvel ezelőtt.Sokat gondolkoztam már fiatal korom óta,hogy mi lehet az élet értelme.Próbáltam választ találni,megérteni a dolgokat valami újat keresni amire még senki nem jött rá de mindig csak egyre belezavarodtam.És utána kezdtem el keresni a választ a vallásban,Jézus Krisztusban és olyan tisztán,könnyen megértettem hogy az értelme az életnek a legegyszerűbb amire gondolni lehet.Ez a szeretet. Papnak lenni tehát nem csak azt jelenti hogy letudjuk a miséket és gyóntatásokat ez nem elég és nem helyénvaló, keresni kell azokat akiknek gondjaik vannak és segítséget,szeretetet nyújtani,hogy hátha a hit által majd válaszra találnak.

- Hogyan tudnának segítséget kapni ha a templomokat bezárjátok estére?Hogyan várjátok el hogy ezek után valaki is megnyílik majd nektek ha ti bezárjátok előttük az ajtót és egyedül hagyjátok őket a gondjaikkal. -Ne haragudj. fordult a férfi felé-Nem szerettelek volna letámadni vagy megbántani csak előjöttek bennem bizonyos emlékek amire rossz szÍvvel emlékszek vissza.

- Nem kell bocsánatot kérned,teljesen igazad van.Épp erről beszélek,ezt kéne elkerülni,csak olyan emberek kezébe kéne adni a hit gyógyító erejét aki az egész életét ennek áldozza és nem mond le hivatásáról arra az időre se amikor elmegy aludni.És nem csak a templom ajtajainak kell nyitva lennie hanem annak a szoba ajtajának is aki képviseli Isten házát,mert mitől kellene félnie annak akire Maga az Úr vigyáz?

- Ez mind szép és jó, amit mondasz de akkor miért nincs így a valóságban?

- Elméletben minden sokkal könnyebb,ha az elméletet tudod az egy jó kiindulópont a gyakorlatra de sokan it meg is ragadnak mert rájönnek hogy az elméletben megfogalmazott dolgok maguktól nem jönnek létre hanem tenni is kell értük és sokszor olyan áldozatokat kell hozni amivel elveszti az ember a pillanatnyi kényelmet,és a komfortzónából való kilépés a legtöbb embernek elveszi a kedvét a cselekvéstől.De,hogy miért nincs ez Így a valóságban azt nem tudom,mivel beléptem az egyház kötelékébe elfogadtam,hogy bizonyos dolgokról nem dönthetek,hogy helyes e bezárni a templomokat,őszintén gondolom,nem az.

Diego végig,a férfire nézett egy pillanatig se vette le róla a szemét,de most,hogy érezte az őszinteséget a szavaiban,úgy gondolta témát vállt és nem faggatja tovább,ezekről a dolgokról.

- Mióta dohányzol? kérdezte

- Már elég régóta sajnos, és eddig még nem sikerült leszoknom pedig sokszor szerettem volna már.Te sohase próbáltad?

- Dehogynem, de engem valahogy nem fogott meg,sohasem éreztem kéztetést arra hogy rászokjak.

- Nem zavart hogy én itt füstöltem melletted? Neharagudj,de csak most eszméltem,rá, hogy lehet zavar téged fordult oda a fiúhoz egy pillanatra

- Csak nyugodtan,abszolút nem zavar

Gyorsan eltelt az út, és fél 6 kor pontosan elgurultak a Valencet jelző tábla mellett.

- Van kedved meghallgatni a misét? törte meg a féfi a csendet

- Inkább sétálnék egyet a városban ha nem sértelek meg vele.Jól esik majd a sok ülés után.

- Persze hogy nem mondta a pap mosolyogva,hol tegyelek ki?

- Itt bárhol ahol félretudsz állni tökéletes lesz.

Lehúzódtak az út mellé,a fiú kiszált és kivette a táskáját.

- Köszönöm a fuvart

- Én köszönöm a társaságod,még találkozunk mondta mosolyogva majd felhúzta az ablakot és a megszokott lassú tempóban továbbhajtott

- Furcsa egy pap volt az biztos, de miért mondta olyan biztosra hogy még találkozunk,biztos valami papi megérzés gondolta magában.

A város tényleg nagyon szép volt,mindenfele amerre az ember elnézett színes házakat látott amik ajtajára egy-egy csokor levendula vagy éppen valamilyen szárÍtott virág volt fellógatva,ez valami féle helyi szokás lehet gondolta Diego.A szűk macskaköves utcák Olaszországra emlékeztették,minden tökéletesnek tűnt de valahogy mégse érezte annak, valami hiányzott.

3 napja volt már a városban,és ma reggel úgy érezte hogy ideje továbbindulni,kijelentkezett a hostelból ahol ez idő alatt megszállt,egy kedves fiatal lány volt a recepciós aki megengedte neki,hogy letegye addig a táskáját hozzá a pulthoz amíg elmegy egyet utoljára sétálni.Hálás volt hogy ezt a néhány napot is átélhette amit itt töltött és hogy a szóbeszédek tényleg igazak lettek,nem töltötte túl produktívan a napokat de kellett is neki ez a kis pihenő a kődaráló után.Elindul a kedvenc helyére amit még az első nap fedezett fel a folyóparton,és azóta minden nap ott várta a napnyugtát .Bár most nem volt naplemente de azt érezte,hogy oda kell menjen,hogy ott búcsúzzon el ettől a várostól.Már majdnem ott volt mikor meglátta,hogy valaki ül azon a padon ahol ő is szokta tölteni a világosság utolsó óráit,csalódott volt hiszen egyedül szeretett volna most lenni pont azon a helyen,kicsit közelebb ment ,hogy szemügyre vegye ki merészelt leülni az ő padjára.Nagyon meglepődött mikor ráeszmélt,hogy ismeri a férfit, a pap volt az.Csak ült ott, mellette egy kis fekete könyvel és nézte a vÍz áramlását,ahogy egyenletes folyása megtörik a part menti sziklákhoz érve.

- Szép napot. Te hogy hogy itt vagy kérdezte amint odaért hozzá

- A pap felnézett és mintha ő meg se lepődött volna azon hogy itt látja a fiút egy kedves mosollyal köszöntötte

- Neked is szép napot. Ezt én is kérdezhetném tőled,de mivel te kérdezted előbb nekem illik válaszolni mondta és ölébe vette a kis könyvet,hogy a fiú le tudjon ülni mellé

- Szóval a kérdésedre a válaszom,hogy volt egy megérzésem,hogy itt talállak,és mivel elfelejtettünk bemutakozni egymásnak ezelőtt, gondoltam eljövök,hogy ezt pótolni tudjuk.

- Értem,ez egy ilyen papi megérzés volt hogy itt találsz ma?kérdezte Diego nevetve

- Így is mondhatjuk,hogy tetszik eddig a város?

- Nagyon szép,végigjártam szerintem az összes utcát amióta itt vagyok és nem láttam egyetlen olyan házat,virágot,fát, vagy akármit ami ne illett volna bele a környezetbe.

- Pontosan az itt élő emberek szeretik az összhangot és ez szerint próbálnak élni a mindennapokban is ezért szeretem ezt a helyet nagyon.

- De nem érzed úgy hogy valami hiányozna?

- Szerintem minden megvan itt ami kell,de ezek szerint te nem Így gondolod,mit érzel mi az ami hiányzik?

- Nem tudom pedig sokat gondolkodtam ezen a napokban,de nem tudom rá a választ minden olyan szép és békés itt,az emberek kedvesek de én mégis azt érzem hogy hiányzik valami.

- Ha nem tudod valamire a választ csak kérdezd őt mutatott fel az égre.

- Régen imádkoztam,próbáltam beszélgetni vele minden este de soha nem éreztem azt hogy figyelne rám.

- Pedig figyel higgy nekem és biztos hogy segít is neked ha kéred,nem valószínű hogy szavakban adja meg a választ hanem jelekben,kereszteződéseket biztosít neked hogy legyen választásod arra az útra lépni amire szeretnél,de sokszor nem vesszük észre hogy melyik az az út.Pedig rengeteg esélyt és jelet kapunk tőle csak túl vakok vagyunk hogy meglássuk őket,mert csak a szemünkel nézzük a világot és nem látunk a dolgok mögé.

- Mit tanácsolsz mit tegyek?

- Higgy benne,a hit a legnagyobb ajándék amit Istentől kaptunk,megnyugvást nyújt a nehéz napokon,higgy akkor is ha reménytelennek látszik a helyzet mert Ő tudja mire van szükséged.Adj hálát minden nap azokért a dolgokért amik megadattak neked és ne bánd azokat amiket elvesztettél mert nem tudhatod hogy mi miért történik.És szeress,mert akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.

Elmesélek neked egy történetet egy hölgyről,akivel volt szerencsém eltölteni pár hónapot még 12 évvel ezelőtt.Marthanak hÍvták,Bécsben lakott egy kétszobás polgári lakásban.Akkoriban,nagyon rossz lelki állapotban voltam,alig pár hét különbséggel meghaltak a szüleim.Nagyon de nagyon rosszul voltam.Olyan elveszettnek,magányosnak éreztem magam,és mivel nem éreztem úgy,hogy az idő segÍtene,úgy döntöttem elköltözök.FelhÍvtam egy barátomat aki,Ausztriában dolgozott régebben,hogy tudna e segÍteni munkaügyben.Pár hét múlva felhÍvott,hogy szerzett munkát és szállást is,de holnapután már kezdenem kéne.Megadta az elérhetőségeket a munkával és a szállással  kapcsolatban.FelhÍvtam azokat akiket mondott és minden stimmelt.Összepakoltam egy nagy bőröndbe pár ruhát meg amire úgy éreztem szükségem lehet az elején,megvettem repülőjegyet és másnap már indultam is.A cÍm elé érve,magálltam,megnyomtam a kettes kapucsengőt és vártam. -Halo ki az? hallatszott pár csengés múltán -Enzo vagyok,tegnap beszéltünk telefonon lakhatás ügyben.-válaszoltam.-igen,igen,gyere csak be,a földszinten az első ajtó lesz balra. Kinyitódott az ajtó,bementem és a hölgy már ott állt a lépcsősor tetjén ami a lakás bejáratához vezetett.Az a vidám mosoly végig ott volt az arcán,amire a mai napig tisztán emlékszek.Bementünk a lakásba,körbevezetett,megmutatta a szobám.Majd magamra hagyott,ledőltem a hófehér lepedővel borÍtott ágyra és pár percig csak feküdtem,aztán eszembe jutott,hogy nem rendeztük az anyagiakat.A konyhában találtam rá,épp teát főzött.-Elnézést,de nem beszéltük át az anyagiakat.szólÍtottam meg

A szemembe nézett és olyan meglepődöttség volt az arcán,minta még soha nem kérdezte volna meg tőle ezt senki.-Mindent megbeszéltünk.Ha szükséged van valamire csak szólj. mondta mosolyoga  Egyből megértettem,nem kellett tovább kérdezősködjek,ebben a házban nem kell fizetni azért,hogy aludj.Abban a kicsit több mint két hónapban amit ott töltöttem szinte soha nem voltam egyedül,mindig jött valaki aki 1 éjszakára vagy pár napra de ott aludt.Az egyik hétvégei estén tizenketten aludtunk abban a lakásban,hatan abban a szobában ahol én is voltam,öten pedig nappaliban letett matracokon.Az egyik nap munka után hazaérve,telefonálva találtam a konyhában,megálltam az ajtóban mert kérdezni szerettem volna valamit.--Ott ahol helyet találsz drágám,örülök,hogy jössz.Szép napot.Szeretlek. mondta a telefonba -A lányommal beszéltem, most jön majd a hétvégen meg amerikából és itt lesz pár hétig. Elcsodálkozva töprengtem ezen a nap hátralévő részében.Heten voltunk aznap amikor a lánya megérkezett,és ugyan úgy mint a többi vendég aki megfordúlt itt,keresett egy szabad helyet a földön ahova le tudta tenni a matracot amin az estéket eltöltötte.Megtudtam,hogy az egész életét Így élte le,hogy önzetlenűl segÍtett másoknak,ismeretleneknek,miközben ő is több műszakban dolgozott egy gyárban,de soha nem fordúlt elő olyan,hogy valakinek nemet mondott volna aki segÍtséget kért tőle.

Emlékszel amikor az egyszerű emberekről beszéltem?Ő pont ilyen,ő az akinek soha nem volt drága autója,órája nem gyűjtött haszontalan tárgyakat maga köré,de ő volt az aki mindent elért az életben,azért mert helyet adott a szeretetnek.

Diego nézte a folyót és gondolkozott a pap szavain -köszönöm,úgy érzem megértettem a lényegét és igyekszek majd ezt a jövőben,alkalmazni. viszont ne haragudj de most mennem kell.SzÍvesen maradnék de megÍgértem,hogy 11ig vissza érek a táskámért.

- Enzo felelte és nyújtotta a kezét

- Diego

- Most már mindennel megvagyunk jó utat neked.felállt és lassú léptekkel eltűnt a város falai között.