Balaton László: Út
Még negyven kilométer. Csak lassan, fogd vissza magad, főleg a lábadat, ne nyomd annyira a gázt! Az út tele kátyúval, alig fér el egymás mellett két autó, ha véletlenül szembejön egy traktor vagy egy kombájn, le is kell húzódnod. Na de hova? Jobbról mély árok, balról meredek löszfal. Csak lassan. Főleg, hogy vadveszély is van. Reggel olvastam a Facebookon, hogy megkezdődött az őzek násza. Őznász, tök jó szó. Őznász, ősznász, őszi nász, őszi gyász. De még csak július vége van. De unom ezeket a számokat a rádióban, ugyanaz a húsz nyári sláger hetek óta. Keresek valami más csatornát, Mária, Katolikus, nem, nem, tovább. Hírek, komoly zene, magyar nóta, nem, nem. Ez az, jó kis rockot nyomatnak ezen a hullámhosszon, rögzítem is, el ne felejtsem. Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Kár, hogy vége. Ez is baromi jó: Nem tudtam, hogy így fáj! Hogy szerettem a klipjét is, ott a kőbányában, hogy vágytam egy olyan veszkócsizmára... sosem lett. Normális vagy, ember, letolsz az útról, bunkó! Menjél, menjél! Remélem, épségben hazaérsz, te paraszt! Nyughass, az előbb még te is toltad neki. Na még egy, mi van itt, nem hiszem el, ez meg egy pap, csuhás, szerzetes, ha jól látom. Ne siessen úgy, atyám! Ennyire azért ne bízzon az Istenében, ha így száguld, baj éri! Én bizony csak magamban hiszek! Hiába járattak hittanra, nem veszem be azt a sok maszlagot, vízen járás, meg örök élet, persze. Kampec, aztán annyi, lehúzzák a rolót. Nem is sietek, maradjon még az a redőny felhúzva. Ez meg mi? Vagy ki? Valaki fekszik az árokban. Biztos, részeg. A hülye. De utálom a piásokat, az alkeszokat. Mondjuk, én is megiszom a magamét, de csak este, meló után. 1-2 sört, jó, néha többet, esetleg egy pálinkát. Vagy kettőt. Ó, a fene vigye el, visszafordulok, hátha rosszul van. Azta, komám, élsz még?, hallod?, tiszta vér a fejed! Mit nyöszörögsz? Nem értem. Mi?! Kiraboltak és megvertek? Na, az látszik! Hogy? Órák óta itt fekszel? Akkor jó sokan elmehettek melletted. Még a pap is. Ne mozdulj, hívom a mentőket és a rendőrséget. Igen, itt maradok veled, míg ideér a segítség. Hozok vizet az autóból.
###
És akkor megérezte, tudta, hogy meg fog halni. Talán ha egy órája lehet vissza. Az a nagy sóhaj s utána a kilégzés, akkor kiszállt belőle végleg valami. Az élet. Még egy dolgot el kell intézni. Nem gyónt és nem is áldozott hét éve, nem gyónhatott és nem is áldozhatott hét éve, azóta, hogy összepakolt, és elhagyta a felesége, hogy összeköltözzön azzal a fiatal sráccal. Ő meg rögtön a szeretőjével. Szép kis katolikusok, mosolygott gúnyosan magán, magukon, magában. Gyorsan, sürget az idő, a halál. Tudta, nincs halál, csak meghalás van. A örök kárhozat nem túl csábító opció. Rögtön a mennybe, hm, teljes búcsú? Akkor rögtön a gyónás után, de olyan alapos, sőt, tökéletes gyónás után, maradékbűnök nélkül, meg kell halni. Nem lehetetlen, de azzal határos. Mindent felidézni, minden egyes bűnt, amit az elmúlt hét évben elkövetett? No, pörgessük fel az emlékeket. Ugye ott a rendezetlen párkapcsolat, igaz, annak vége, egyedül él, az ivás, a cigi, a lassú, de biztos öngyilkosság, a káromkodások, a féktelen harag, amit a volt felesége iránt érez, az elmulasztott szentmisék, imák, pont ezeket kellene először... Nem lehetetlen, de. De a tisztítótűz a legsanszosabb. Gratulálok, itt alkudozol magadban... A Jóisten vajon most csóválja a fejét, vagy gúnyosan nevet? Nem, nem hinném, hogy tud gúnyos lenni. Tud gúnyos lenni, mert mindent tud tudni, de nem akar tudni, gondolom. Meghalok. Egy órán belül. Gyónnom kell. Most lehet. Kell. Felhívom az öcsémet, ha rögtön kocsiba ül, és tövig nyomja a gáz, pont ideér. Egy pap, s főleg egy szerzetes, csak nem mond nemet a haldokló bátyjának?
###
A szentírási szöveg különösen nehéz volt. Izajás könyve. Én meg rögtön hadarni kezdek, ha tömeg előtt kell felolvasnom. Illetve én nem érzem, hogy felgyorsulok, de mondták, mit mondták, figyelmeztettek, megdorgáltak, hogy ezt így nem lehet. És az a sziszegő pöszeség. Mint egy sarokba szorított vipera, vagy egy összetekeredett csörgőkígyó. Ja nem, én nem csörgök, csak sziszegek.
(Ha kitartóbb akkor az a logopédus, és kitartóbb ő maga, és nem könyörög az anyjának, hogy ne vigye többet a beszéddokihoz, csak így hívták, nem jut ide, nem történik meg az a sok megaláztatás. Mennyit gyötörték az osztálytársai! A barátai nem, azok nem voltak. És a rokonok, az unokatesók, a félalkoholista nagybátyja, ahogy utánozta karácsonykor, a ritka családi eseményeken. Csak az anyja és a húga, ők ketten nem bántották soha. És az atya, aki bízik benne. Aki külön őt kérte, aki félévente kétszer kijelöli felolvasásra. A hívek ugyan kényelmetlenül fészkelődnek, míg ő a betűkkel küzd, sőt, egy-egy ciccegés is kihallik a padsorok közül, de az atya akkor is ragaszkodik hozzá.) Nem fogom felolvasni. Igen, ez lesz a megoldás. Csak úgy csinálok, mint aki olvas. Tudom, hogy olvasni kell, de a Jóisten megbocsátja, hogy fejből mondom. Retorikailag amúgy is úgy helyes, ha kinézek a szövegből. Most gyakrabban fogok, s mikor lehajtott fejjel az olvasást imitálom, akkor is befelé nézek. Ki és be.
Megtanulom, felmondom a telefon diktafonjára, vezetés közben hallgatom. Hallgatom és hallgatom, csak az utat nézem, és hallgatom. Csak hallgattam és hallgattam és hallgattam. Hallgattam, hallgattam és hallgattam. Csak hallgattam.