Balaton László: Körkapcsolás

 

 

  Csak alig pár száz néző lézeng a tizenötezres stadionban. A beton lelátó mint izzó katlan szívja magába a forró augusztusi napsütést, és remegő hullámokban sugározza szét, hányja ki magából az elviselhetetlen hőséget. Árnyék csak a tribünök alatt. Néhány szurkoló leveszi ragacsossá izzadt ingjét, és turbánként csavarja a fejére. Verejtékben úszó sörhasak csillognak mindenfelé. Soronként két-két rozsdás korlát áll, elcsúsztatva képeznek egyszerű, cikcakkos mintát. A világoskék festék már több helyen lepattogzott a korlátokról, az óvatlan szurkoló alkarját fel is sérti, de inkább senki sem támaszkodik rájuk, a vaskeret lángol. A lelátó tetején alumínium reklámtáblák. A helyi húsüzem és bútorgyár, a szomszéd város sörgyára, az alföldi kisváros konzervgyára.

  Egyetlen büfé üzemel. Pepsi, Márka meggy, Traubi, Sztár narancs, Balatoni Világos, Kinizsi, turistás és fasírtos szendvics, Sport szelet, tökmag és szotyola. Egy tízfős társaság el sem mozdul a pulttól, végigisszák a meccset. Röhögnek, sztoriznak, ugratják a büfésnőt. A nő veszi a lapot, velük nevet, a poénok pikánsak, de nem durvák.

  Góól! – hallatszik a bent lévőktől. Ketten visszafutnak a lelátóra, a többiek utánuk kiabálnak:

• Hova rohantok, marhák? Megnézitek a visszajátszást?

1:0. Az első gólt rúgja a csapat a bajnokságban, pedig ez már a negyedik forduló. Visszajön a két lelkes szurkoló. Kapkodják a levegőt, nagyot húznak a sörből.

• Minket legalább érdekel a csapat.
• Akkor miért nem maradtok benn? – így a többiek.
• Hőgutát nem akarunk kapni.

  Visszakönyökölnek a söntésre. Felhangosítják a barna, lyukacsos bőrtokba szorított Sokol rádiót, a Körkapcsolást hallgatják. Mindannyian ötven és hatvan közöttiek, hatan már elváltak, csak hárman házasok. Izmos, magas tűzoltó fekete, ujjatlan pólóban. Háromgyerekes fogorvos vastagkeretes szemüvegben. Az alkoholbeteg, sárga bőrű, szótlan, özvegy asztalos. Kövér, az izzadtságtól és a bagótól bűzlő harcsabajszú villanyszerelő, kantáros melósruhában. A fehér inges, kék hózentrógeres, kopasz lektűríró. Az ősz hajú, szakállas történelemtanár. A tagbaszakadt, hordóhasú, lapáttenyerű, mindig mosolygó hentes. A hőségben is kifogástalanul elegáns, öltönyös taxisofőr. A kockás inges, halászsapkás építészmérnök. Az idegesen tikkelő tanácsi irodista.

  A stadionban ismerték meg egymást, a legendás B-közép tagjai voltak. A szurkolótábor vezetője a történelemtanár volt. Kettes létráról irányította a szurkolást. Mindig háttal állt a pályának, a tábor azt dalolta, amit ő előénekelt. Korlátlan hatalma volt, aki mást szurkolt, aki önálló rigmusba kezdett, az a kiközösítést kockáztatta. Az pedig nagy szégyen volt. A város fiataljai mind a B-közép tagjai akartak lenni. Nehéz volt bekerülni a szűk elitbe, az első sorba, a keménymagba. Aki azonban nem tartotta be a szabályokat, könnyen a körön kívül találhatta magát, rákerült a szégyenbillog, és járhatott a városban lehajtott fejjel. A kiutasítottnak el kellett kerülnie a tábor törzshelyét is, a Cseresznyést. A kocsma közvetlenül a stadion mellett állt, itt gyülekeztek a vezérszurkolók a meccsek előtt. Ők is, mind a tízen, a Cseresznyésben találkoztak hosszú évekig. A kocsma már bezárt, az épület sincs már meg, a helyén szerelvénybolt nyílt.

  Látták a régieket, a nagyokat, „ők még tudtak focizni”. A régieket, akik még munka mellett játszottak, akik mind kötődtek a városhoz, de legalább a megyéhez. Látták a sikereket, a feljutást, a nagy csodát, a kupagyőzelmet húsz évvel ezelőtt. Ott voltak, amikor ezrek ünnepeltek a város főterén, pezsgőt locsolva fürödtek a szökőkútban. Ott voltak, amikor különvonat indult az idegenbeli meccsekre.

  Itt vannak most is. Megszokták. A rossz focit, a híg, langyos sört, egymást. Akkor is itt lesznek, amikor már senki. Lehet, hogy csak a büfében, de bent, bent a stadionban. Egyek vele. Egyek a töredező betonnal, az omladozó lépcsőkkel. Arcuk a lelátóhoz szürkült, ráncaik a reklámtáblák repedéseit követik. Elkopott a térdük, elkopott a gerincük. Elkopott a gyep, elkoptak a sikerek. Mégis ott állnak a büfében, dülöngélve. Áll a stadion is, megrogyva.

  Halkabb gólöröm. A vendégszurkolók öröme. 1:1. Alig harmincan vannak. Rázzák a kerítést, a szögesdrót a tenyerükbe fúródik. Öklök a magasban, sálak a magasban, angol klubsálak, Union Jackek a magasban.

• Gyűlölöm őket, rohadt kis… - káromkodik a tanár úr.
• Hagyjad már! Mit akarsz, te vén hülye?! Összetörnék azt az okos fejedet! – gúnyolódik a tűzoltó.
• Húsz éve még, akkor még megmutattuk volna ezeknek! – csap dühösen a pultra a mérnök, a sör az arcukba fröccsen.
• Verekednél, mi? Aztán mit szólna a főnököd, ha monoklival a szemed alatt mennél dolgozni? – kérdi vigyorogva az irodista, szemöldöke meg-megrándul.
• Nem a főnökétől fél, hanem az asszonytól. Jutka adna még két pofont ráadásnak – szól közbe az író. Felröhögnek mind.

  Góól! Borgőzös üvöltés, állati hörgés a vendégszektorból. 1:2. Rövid időn belül két petárda robban. A hangosbemondó sportszerű szurkolásra szólít fel. A stadionnál 1200-as rendőrségi Lada fékez. Tányérsapkák, nyári egyenruha, a tenyerekben gumibot csattan. A fekete farkaskutya a szájkosár mögül fogait csattogtatva ugat. Alig tartja vissza a póráz.

 Vége az első félidőnek. Megtelik a büfé előtti placc. Elégedetlen moraj, a hangszórókból Exotic-sláger üvölt: Nézz rám, tizedes! Az edző fejét követelik. Az elnök fejét követelik. Mit keres a tanácselnök botlábú fia a csapatban? Tegnap is tökrészeg volt a diszkóban, hajnalban tántorgott haza. Megteheti, mindent megtehet.

  A bíró a sípjába fúj, kezdődik a második félidő. A büfé lassan kiürül, üres sörösüvegek a pulton, a földön, a lelátó tövében, barnák és zöldek. Ők, tízen maradnak. Keveset beszélnek, köpködik a tökmag héját, a szotyoláét. Egyszerre emelik az üveget. Egyszerre mozognak az ádámcsutkák. Egyszerre koppannak az üvegek a pulton. A hentes cigit bont, talpas Fecskét pöcköl ki, megkínálja az írót, a villanyszerelőt, az asztalost és a taxisofőrt. A többiek már leszoktak. Az asztalos remegő kézzel ad tüzet mindenkinek. Góól! 2:2.

• Menjünk vissza a lelátóra? – kérdi a hentes.
• Igyunk még egyet, aztán – dönti el a taxisofőr, és rendel egy kört.

  Izgatott kiáltások visszhangoznak a stadionból. Helyzet, csattan a sípcsontvédő, 11-es. Felmennek a lépcsőn, lökdösik, ugratják egymást, mint régen. Ökölbe szorított kézzel várják a büntetőrúgást. Az asztalos nem bírja a feszültséget, behunyja a szemét. A csatár leteszi a labdát a büntetőpontra, a tanácselnök másnapos fia az ítéletvégrehajtó. A kapus szemébe nevet, hergeli. Tíz métert hátrál, nekifut, többször megtorpan, jobb belsővel céloz. Méterrel megy mellé.

  Egy nagy legyintés, egy nagy káromkodás a stadion. Mind a tízen egyszerre fordulnak meg, már csak egy perc van vissza. Egymást támogatva mennek le a lépcsőn. A hentes az asztalos vállára teszi nehéz tenyerét, vigasztalja. Még alig érnek az utolsó lépcsőfokra, mikor újabb petárda robban. Góól! 2:3.