Balaton László: Szilágyi Domokos sírjára

 

  Cigány ebédel a síron. Komótosan veszi elő a nejlontáskából a zsírfoltos papírba csomagolt szalonnát. Vöröshagymát karikáz, kenyeret tör.  A gránit síremléken ül, a neveket nézi, a fakuló évszámokat. Hagymahéj és kenyérmorzsa hullik az ölébe. A morzsa továbbgörög szakadt melósnadrágján, acélbetétes bakancsa orrán megáll.

  Már fél órája keressük a sírt Kolozsváron, a házsongárdi temetőben. A gyalogút meredeken emelkedik, árnyék alig. Délelőtt kilenc óra van, de már harminc fok. Szürke pólómon átüt a veríték, homlokom gyöngyözik. Szilágyi Domokos sírját keressük.

  Szilágyi Domokost olvasok hetek óta (na meg Hajnóczyt, Cholnokyt, az önsorsrontókat). A térkép szerint a Kós család síremléke után még sokat kell mennünk. Kós Károlynál megállunk, mindig megállunk. Ha a Házsongárdban jártok, üljetek a sírkertben, hűvös van, Kósék két emlékoszlopát olvasgassátok. Aztán irány a Szilágyi-sír! Soha nem találtam volna meg, ha a térképet követem. Istennek hála, velem volt a jobbik felem. Kedvesem ösztönösen megtalálta. Én még ott bolyonganék, mint Légió, az ördögtől űzött..

  Miért kerestem ennyire? Öngyilkos lesz 38 évesen, Cholnoky 41 évesen, Hajnóczy 39, mikor meghal. Apám csak 25.

  Érdekel, hogy mi a motiváció. Mi vezet a legfőbb bűnhöz. Szilágyi Domokos öngyilkos lett, mert beszervezte a román titkosszolgálat, a Securitate. Jelentett. Jelentett a barátai ellen. Jelentett, mert megzsarolták. Jelentett, de ő nem bírta feldolgozni. Beledöglött. Ivott. Írt. Felkötötte magát.

  Mások is jelentettek. Őket felemelték. Ők a piedesztálon vannak. Ők élnek.

  Szilágyi Domokost olvassátok! Ő nem bírta elviselni. Vállalta, hogy elkárhozik. Imádkozzunk érte. Imádkoztunk érte ott, akkor, a Házsongárdban, és felolvastuk a Nyár című versét.

„Az ég alatt ragyog a nyurga
            nyár. Száll
a szőke búzaföld. Az égre föl
forduló nyár száll, gyökereitől
vonják a felhők, alig tartja
            pár szál

sugárka ág. A tó zölden üdell,
bárányfelhők legelnek rajta,
            kiknek
szigorú őrizői a nap-ikrek:
az egyik lenn, a másik odafel.

Ökörnyállal az ősz előreköpdös.
Búzaszárak alatt viszket a tarló.
Lombok számára ezerszínű köntös

készül. Lassan vénül a nyár, a gyarló.
Száguld a nyurga nyár, és lilaszín
kikericsekben gyűl a kol[c]hicin.”

(1976)

Otthagytam a sírján a magyar karkötőmet. Ott kellett hagynom magamból valamit.