Fitos Adrián: Noir

 

Noir

 

 

Tömérdek alakulata közül épp hogy egy nő viszonya kontúrtalan az éjszakához. Többről lehet szó, mert, ahogy az a femme fatale-ok esetében fájó gyakorisággal előfordul, rúzstól elkenődött, füstölgő cigarettát hagyva maguk után, semmibe vesznek vagy tükörbe, jelesül az éjszakába. Ilyenformán nem kis riadalom és kétségbeesés okozói. Bármilyen erőfeszítés hiábavaló, azonnali üldözésüket akármi módon megakadályozza valami, éppenséggel valaki. A nagydarab kidobó fenyegető közelsége így akár máris indokolt. Ne tévesszen meg senkit; a napszemüveges zongoristával, a kockás mellényéből pislogó csaposhoz váratlanul kedves pincérlánnyal ellentétben nem a lebuj klasszikus tartozéka; tényleges funkciója sem tekinthető a biliárdasztalnál kakaskodó, feltűrt ingujjú részegek helyreigazításával kimerültnek. Könnyedén és azonnal hóna alá csaphatná Kárót, akinek arcára még a kék krétaporból is jutna, hátul, az épület mögötti sikátor nyirkos aszfaltján a belsőségekkel, rothadó káposztával, déligyümölccsel púposan rakott bádog szemeteskukák közül viszont legfeljebb távoli körömcipők kopogását hallhatná, nőt nem láthatna a sarki, feltehetően drótszálról függő, imbolygásnak engedett lámpafényben, mielőtt elájul.

   Biztonságosabb tehát a hirtelen távozásra utaló mozdulatokat gondosan kerülni. Kristálypohárban érkező alkohol szórakozott kortyolgatása közben saját cigarettából gyújtani, a hamutartó szélén parázslót mintegy mellékesen elnyomva, emlékeiben tévelygő sápadt férfiarcot keríteni a bárszekrény tükreinek emlékeiből – igazán dörzsölt figurák tudják ezt jól.

   Az ujjhegyre ügyeskedett rúzskóstoló legalább ilyen alapos körültekintést igényel. Ezzel a mostani észrevétlen sebbel a papír ejtette rokonítható. Semmit vagy szinte semmit nem érezni egyik alkalommal sem. A pepita bögre, az újrahasznosított A4-es lap, az átlátszó műanyag toll, a vasalt napraforgós abrosz is tiszta maszat, mire nyilvánvalóvá válik. Későn, viszont különösebb izgalom jele nélkül lehet ujjból duzzadó cseppet remélni, lenyalni. A sértetlen hüvelyk és mutató rejtegette vörössel ugyanez a gyanútlan eljárás bizonyul sikeresnek. Valamit, még ha elsőre csupán alapízt is, a vér visszaad bárkiből. Míg a szájfesték mesterséges és kombinált kémiai összetevőiről nyilvánvalóan muszáj megfeledkezni a nő ajkainak tulajdonítható édességért cserébe. Csakis ezek után fogalmazódnak meg ehhez hasonlók: mégis, hogy lehet valaki legbelül ennyire sós? – illetve – miként az a Kárót megbabonázó perszóna szájáról idekívánkozik: nem ismerhetsz meg.

   A maga banális módján egészen elragadó: betér a bárba egy fekete ruhás szöszke – ez nem vicc; mint aki ismeri a járást, se nem gyors, se nem lassú, határozott léptekkel megy a pulthoz, anélkül, hogy körbenézne, vagy bárkivel szóba elegyedne. Káró a zongorista játékát figyeli, amikor nyílik az ajtó, onnantól azonban vége, képtelen másra nézni, a nőn kívül nincs más. Több üres szék kínálkozna, a Káró mellettit választja. Martinit rendel, olívabogyóval. Hiába, a régi iskola híve. Káró visszafordul, poharával babrálva, tüzet kér tőle a nő. Virrasztók bámulnak ilyen véglegesen.

   Miből gondolod, hogy megtalálsz? ­– súgja, azzal kialszanak a fények. A rikoltozás ellenére továbbra is zongora szól. És hogy távozásakor minden összezavarodjon, szobaszámot rejtő motel reklámgyufájára akad zakója zsebében.