Juhász Zsuzsanna: Alfaj

 

            Ha mondta, hát mondta. Nem az első nő, és nem is lesz az utolsó.

            Aki azt mondja, lett volna inkább kurva, nem pedig gyerekét egyedül nevelő anya. És haraggal mondta. Haraggal önmaga iránt, hogy de hülye volt, hogy nem a prostiságot választotta.

            És igaz és őszinte és nyílt irigységgel azok iránt a nők iránt, akiknek sikerült jólétet teremteni maguknak, egy vagy két férfi által. Mert valójában nem az igazi prostisorsra fájt a foga, dehogy akarta volna ő a  veszélyt, az utcán ácsorgást, a megveretés lehetőségét. Vagy a bedühödött fojtogatódást, ha a kuncsaftnak nem áll fel a farka.

            Nem, mondta, ő beérte volna a kurvaság lágyabb változatával is. Pár évig neveltette volna a gyerekeit az apával, majd pár évig egy másikkal, egy másik férfival, és ripsz-ropsz fel is nőttek volna a gyerekek. Mintha a világ tele lenne készséges, gyerekimádó férfival, akik arra várnak, hogy rájuk cseréljék le a mihaszna apákat, férjeket.

            De ő, ez az asszony már így, ezzel a hittel, s e hithez társuló sárga, egyre sárgulóbb irigységgel fog meghalni. Hogy megtehette volna ő is, meg, az újabb és újabb férfiakat, meg, apának és férjnek, de nem tette. Buta fejjel nem tette meg, és nem a gyerek védelmében nem tette meg. Csak ostobán nem tette meg.

            És ha nem volt mit enni, a gyereknek még adott rágnivalót. De neki, magának infúziót adott. Így mondta, infúziót, pedig csak cukros vizet ivott, abból gyors energiát nyert a loholáshoz. Mert míg aludt a gyerek, rohant dolgozni. És nem kívánta senkinek a perceket, mikor arra gondolt, felkel a gyerek, és tüzet csinál. Az egyedülálló anyák tudnának mesélni, ez a réteg már-már egy alfaj, alfaja az embernek. Kitűnnek leleményben és rettegésben, és mondanák is sorban, szépen a történeteket, ha nem félnének, hogy lecsapna a gyámügy a gyerekeikre.

            Alfaj az. A leginkább életre való. Még a lábujjai is, mutatta egyszer, befelé görbültek lettek. Megkarmosodtak, de mondta neki az orvos, így volt rendjén való.

            Mert annyira akart dolgozni mindig, kapaszkodni bele a létbe, hogy enni tudjon adni a fiának.