Pál Rita kisprózái

 

Nyár, cseresznye, Sokol

 

Tegnap egy cseresznyefán töltve a délelőttöt, élesen bevillant egy kép. Nagyanyám áll a présház ajtajában kis kék köténykéjében, hosszú ősz copfja feltekerve kontyba, a nevemet ismételgeti egyre kétségbeesettebben. Mindezt én a diófa harmadik emeletéről nézem, hallom. 
„Büdös kölök” - motyogja - „majd adok én neked csavargást!” /Persze, mindig tudtam, hogy a déli harangszó Szent, akkora akárhonnan haza kell röppenni, bárhol is érjen, és bármi közben…/ 
Ott van velem a Sokol, ezért nem válaszoltam. Most akkor, hogy másszak le a fáról, hogy ne vegye észre, hová dugjam? Egy kis rövid naci, meg esztétikai szempontból fontos a tizenegy éves kamaszlány cicifix, ez az összes rejtekhely. A kis fekete doboz meg elég nagy ahhoz, hogy éppen sehová, semmiképp. Jó, hát akkor várok még. Kitalálom, hogy Nagyi biztos ebédel majd, aztán talán lefekszik, ahogy szokott. Én meg akkor lesuttyanok és visszateszem a helyére a feketedobozt, a kredencre. Mintha nem is lett volna soha a kezemben. 
Fux néni csoszog a présház felé, kis bögréjével, bort fog kérni a nagyanyámtól. A tervem meghiúsul. Legalább fél óra, amíg elmegy. Na jó, na jó, lemegyek eközben, ők úgy is odabenn maradnak. 
Már araszolgatok a „döggel”, ágról-ágra, óvatosan, és egy kapaszkodás és lépés egyensúlyvesztés kapcsán a Sokol leszáll magától. Öreganyám Fux nénivel kipenderül, nézik a rádiót, ami beindul valahogy magától, majd recseg, nyöszög és végül elhagyja e földi poklot végképp.
Engem akkor jól elfenekeltek, a Fux néni volt a drukker.
Majdnem három évvel később Anyám végre vett egy sztereó rádiót. Amikor elment otthonról közölte velem, hogy az Ő felügyelete nélkül nem szabad bekapcsolnom, mert én úgyis tönkreteszem. Egyszer mégis bekapcsoltam és hát nem voltam otthonos a gombok nyomogatásában, próbálgattam egyszerre kettőt is. Leégett e transzformátor vagy mifene. Bűzlött a lakás. Így lépett be Anya, aki nem is vert már meg, csak annyit mondott, hogy „ Rontó Pál nyáron dolgozni mész a kertészetbe!”
Betartotta az ígéretét. Ott is volt egy Sokol, már egy kicsit snájdigabb. Ha azt mondták kapcsold ki, vagy be, én kapásból félrenéztem és tovább gereblyéztem.
 

 

Jön és megy

 

Hát már nem csak "hálni jár belém a lélek", etetnem is kell, és mindenféle igényei vannak, és az annak a jele, hogy jövök kifelé. Hogy pontosan miből, azt azért nem tudom, mert ha szóba teszem, vagy rakom, akkor elmúlik lényege, persze mondhatnám, hogy lent voltam, vagy bent voltam, hogy ottan sötét volt és kilátástalanság, meg fáztam is, meg szorongtam, meg ilyesmi. 
A szorongás nekem már meg sem kottyan, "taszigálom, toligálom a szorongást szerteszét"- ahogy a nóta mondja. Jön és megy. Néha megvendégelem, elkvaterkázunk a konyhában, adok neki egy kis chardonnay-t /mert a piszok azt szereti/, megmondja nekem mindig a tutit, hogy mit kéne máshogy, meg hogy kéne hatékonyabban. Miért nem vagyok talpraesettebb, miért kell mindig a vajas felemre pottyannom, és különben is, hát nem látom, hogy ebben a világnak nevezett izében, csak úgy lehet egyről a kettőre, ha valaki szemfüles és rámenős! 
S, akkor itt csöppnyit megpihenünk, s elhallgat. Én kenek neki egy pestós pirítóst, Ő meg arra próbál rávenni, hogy írjam ki magamból Őt, s akkor Ő elmegy, persze tudjuk mindketten, hogy visszajön nemsoká, ez a mi kis édesded játékocskánk… 
Hát most elment pár napja. Rögtön leszaladtam a piacra és vettem egy kiló epret, meg kaprot, meg újkrumplit, meg géva gombát. Társalgási készségem is kezd visszatérni. Gyakorlatilag ez most a ló túlfele, mert mindenhol és mindenkivel beszélgetek, de tudok hallgatni is…