Szekrényes Miklós: A bosszú

 

"Meg se moccansz, mégis mindent megváltoztatsz."
Paul Harding: Apák (ford.: Pordán Ferenc)

 

A kocsmában meleg volt és trágyaszag. A kiválasztott, a bosszú általad kijelölt öngyilkos merénylője odatámolygott a pulthoz. A falról magabiztos mosollyal vigyorogtak rá a helyi focicsapat celebjei. Akadozó nyelvvel rendelt egy bolyhost meg egy sört. A testes pultosnő visszatolta a felé nyújtott papírpénzt. Menj haza, elég részeg vagy már, mondta neki, miközben a legkisebb érdeklődést sem mutatva figyelte az ócska színes tévében poroszkáló alakokat. A kiválasztott a részegek nemzetközi nyelvén próbált egyszerre hízelegni és káromkodni, de hiányzott minden árnyalat a beszédéből, meg amúgy sem érdekelt senkit soha. Ezért is vált alkalmassá küldetésére. A pultosnő nem is vesztegetett több szót rá. Mint egy fásult Isten, nem vette tudomásul létezését. A kiválasztott erősen markolta a pultot. Olyan régóta keresett valami fix pontot imbolygó univerzumában, és annyira mellényúlt mindig, hogy már nem keresett semmit, de ha pillanatnyi kapaszkodót talált, szorította erősen.  Mint aki egy belső dallamra koncentrál, lehajtott fejjel tűrte, hogy mások megkapják italukat, lába meg-megroggyant. Felemelte fejét, nagyot fújtatva a pultosnőre emelte zavaros tekintetét, aki a véreres szemek iszapjában valami olyat látott, amitől egy köznapi halandó megrémülhetett volna. Ő azonban határozott hangon csak annyit mondott, na, eriggyé’, ne akard, hogy kidobjalak. A kiválasztott ellökte magát a pulttól, azt hitte, maradt még benne annyi méltóság, hogy könnyedén abszolválja az ajtóig tartó utat. A plafonról lógó légycsapóra száradt legyeken kívül nem volt közönsége, ám amikor nekiesett a bejárat mellett feltornyozott sörös rekeszeknek, egy meglepően józan hang szólt utána. Remélem, téged se én foglak elütni, hanem a hullaszállító.

Újra csak ketten vagytok a téren. Már azt is gyűlölöd, mikor elrikkantja magát, hatos a meccs. Annyira tudod, hogy az lesz, mint mindig, mégis újra éled benned a kiirthatatlan remény. És az van, mint mindig. Percek alatt öt gólt lősz, míg az ő ötlettelen támadásait könnyedén hatástalanítod. Ám ekkor megváltozik valami. Kiismerhetetlen cseleivel az őrületbe kerget, csúszol-mászol, teljes erőből küzdesz, de ezzel csak magadat teszed nevetségessé. Pillanatok alatt kiegyenlít. Aztán jön a legrosszabb rész: a küzdelem a döntő gólért. Játszik veled, mint a halál az élőkkel. Szándékos hibákat vét, hagyja, hogy az üres kapuja felé indulj, ám a lövés pillanatában hosszú lábával elpöcköli lövésre lendülő lábad elől az öklömnyi méretű pöttyös labdát. Tehetetlen dühödben a fogaid csikorgatod. Frusztrált vagy és dühös. És ő ezt élvezi. Aztán mikor elunja végre a kínzásod, egy köténygóllal zárja le a meccset. Sírsz, dühöngsz, egyre nehezebben viseled a kifinomult megkínoztatást. Kiborulsz. Azt üvöltöd, hogy oké, most ő a nagyobb és jobb és erősebb, bármit megtehet veled, hiszen te csak egy kisgyerek vagy, de ha majd nagyok lesztek, felnőttek, ezt mind visszaadod neki, ráadásul akkor, amikor már nem is számít rá.

 

A kiválasztott kilép az ajtón. A kocsmafalnak támaszkodik. Az ajtó feletti 20 wattos izzó fényglóriát von alakja köré. A zsebéből előkotorja legnagyobb kincsét, egy cigarettatárcát. Felkattintja a fedelét. Kivesz belőle egy füstszűrő nélküli sodrott cigarettát. Bütykös ujjaival nehézkesen száraz ajkai közé illeszti. Elrakja a tárcát. Gyufa után motoz. Minden létezhető zsebet kétszer áttúr, mire megtalálja. Olyan lassan mozog, mint aki azért húzza az időt, nehogy túl hamar érjen bárhová is. Sorra próbálja a gyufaszálakat. Az elsőn nincs méreg, a második és harmadik eltörik, a negyedik és ötödik lángját azonnal elfújja a metsző januári szél. A hatodik köré kis bunkert képez mocsokbarázdás kezeiből. Fellobban a láng, nagyot szív a cigibe. Konstatálja, hogy ég. Ócska biciklijéhez botorkál, kitolja az útra. És elindul a küldetése felé. Megfelelő helyszínen cirkuszi bohóctréfának tűnne, ahogy kacsázva halad kattogó kerékpárjával. Lassan kiér az utolsó, gyér fényű lámpa fényköréből. Egy darabig hallani még a zörgő-csattogó szerkezet hangját. Aztán csend lesz a sötét pusztai úton. Te tudod csak, hogy mellkasán a biciklijével ott fekszik hanyatt a megfelelő sávban. Szája szélén bealszik a cigaretta. Fekszik. Vár. Él még. Bosszút virágzik most a türelem.