2024.04.24., szerda - György napja
search

Versek helyett

Farkas Arnold Levente

  

Az erdő szélén egy faházban lakott. Az unokatestvérét még mindig nem hívta fel. Gondolta, előbb végigolvassa azt a könyvet, amit legutóbbi ottjártakor Adél kölcsönadott. Eléggé szokatlan címe van, Fény Elek és a fényjelek, Hadész gyermekkoráról szól, amit Kronosz gyomrában töltött. A könyv három részből áll, mint a Biblia. Az első rész, Hadész naplója, nagyon vicces. Úgy tudom, ha naplót írnak a halandók vagy a halhatatlanok, feljegyzik a helyet és az időt, ahol és amikor a naplóbejegyzés születik, én azonban csak annyit tudok, hogy apám gyomrában vagyok. Elég szűkösen vagyunk. Itt van a bátyám és három nővérem. Születik majd egy orosz Arisztophanész, aki komédiát ír a három nővérről, de az nem róluk szól.

 

Kronosz gyomrában írom ezt a naplót, de ez csak fikció, pontosan tudom, hogy egy kitalált történet kitalált szereplője vagyok. Éppen idáig jutott a Fény Elek és a fényjelek olvasásában, a százhetvenkilencedik oldal aljáig, amikor az ablaküvegen át fényjelek hatoltak el a retinájáig. Nincs ebben semmi különös. Amikor az Anna Kareninát olvastam, csábító férjes asszonyok sétálgattak az ablakom előtt. Ma fényjeleket észlelek, holnap pedig megtalálom a jogosítványát Fény Eleknek egy sötét pincében. A száznyolcvanadik oldalra lapozott. Két okból is problémás apám gyomrában ez a naplóírás. Egyrészt a körülmények miatt. Sötét van, nincs nálam se papír, se ceruza, sokan vagyunk. Másrészt mindent tudok az időről és az örökkévalóságról.

       

Inkább verset kellene írnom a sötétség illatáról, de a verseket senki nem olvassa, mert a költészet komoly dolog, bele lehet halni. Versek helyett az olvasók inkább érdekes történeteket akarnak olvasni, főleg az érdekes történeteket olvasó olvasók. Miközben az érdekes történeteket kedvelő olvasó a Fény Elek és a fényjelekben éppen ebben a pillanatban lapoz, a száznyolcvanegyedik oldal Hadész nevének első szótagjával ér véget, a konyhaablak tisztázatlan üvegén keresztül titokzatos, a száznyolcvankettedik oldal Hadész nevének második szótagjával kezdődik, kékessárga fényjelek hatolnak el a retinájáig. Az olvasó becsukja a könyvet. Még könyvjelzőt sem tett a száznyolcvankettedik és a száznyolcvanharmadik oldal közé, mert a betű öl.

 

Rohan az olvasó a titokzatos, kékessárga fényjelek felé, mert hajtja őt a lendület. A Fény Elek és a fényjelek a konyhaasztalon marad. Rohanás közben az olvasó gondolkodik. Ez lett Porthos veszte is. A lendületnek ilyen a természete, vagy lendül, vagy megtörik. Az olvasó, aki éppen nem olvas, rohanás közben a művészet haszontalan és fölösleges voltáról gondolkodik, rohanás közben átrohannak elméjén a gondolatok. A múltkor is látott egy kiállítást. Negyven fénykép. Mindegyik fényképen egy fa. Negyven fa. Vagy ugyanaz a fa, nem tudom, minden fa egyforma, mert nem a fa valóságát látjuk a fában, hanem a fa fogalmát. Nem lenne jobb a fáról készült fénykép helyett magát a fát nézni, kérdezi az olvasó az olvasót.

 

Árnyékot vet a mondat a papíron, orosz és német mondatok. A Fény Elek és a fényjelek beárnyékolja az olvasást. Mert az írás árnyékolástechnika. A könyv második része Anna Karenina és Anna Karendje levelezése. Anna németül írt Annának, Anna pedig oroszul írt Annának. Anna Karenina történetét ismerjük. Anna Karendje Hlebnyikov lánya volt. Az olvasó pedig a zongorahangolóra gondol, akinek tizenegy ujja van, mert már alig várja, hogy fény derüljön a fényjelekre. Anna Afanaszjevna Hlebnyikova a napóleoni háborúk idején Vlagyivosztokban beleszeretett egy japán matrózba, ám az öreg Hlebnyikov azt akarta, hogy Johann Sebastian Karendje felesége legyen, aki magával vitte Münchenbe.

 

Leánya menyegzőjén az öreg Hlebnyikov és a vén Karendje az időről és az örökkévalóságról hallgat pohár bor fölött. Ekkor támadt az a gondolata, hogy könyvet fog írni az időutazás hasznáról és káráról. Ez a könyv lett a Fény Elek és a fényjelek. Kilenc évvel a boldogtalanító igen után ott áll Anna Karendje az erdei tisztáson. Amikor olvasok, mindig nő vagyok, férfiak dolga az igazság. Hlebnyikov oroszul írt könyvét a leánya ültette át német nyelvre. Ennek a német nyelvű orosz könyvnek Zeitgeistbahnhoff lett a címe. Ezt a német változatot fordította magyarra Fényes Samu Világosnál, amikor a magyarok az oroszok lábához tették fegyverüket, az oroszok kezébe pedig szabadságukat.

 

York városában születtem ezerhatszázharminckettő márciusában. Az anyám ír volt, az apám walesi, félig skót vagy tán egészen az, az anyám dánul mondta, hogy merci, az apám fogai közt garas. Szentpétervárott találkoztam először Anna Karendjével ezerhatszázhatvannégy májusában. Azonnal beleszerettem. Hiba volt. Aznap ülte épp a menyegzőjét. Hozzáment egy Johann Sebastian Karendje nevű porosz katonatiszthez. Kilenc évvel később ott áll majd az olvasó azon az erdei tisztáson. Szemein keresztül a látvány lelkébe mélyeszti karmait. München közelében egy erdei tisztáson Anna Karendje űrhajót látott ezerhatszázhetvenhárom szeptemberében. Az űrhajó mellett három űrlény téblábolt, egy piros és egy sárga.

 

Árnyékot vet a gyilkos betű az ártatlan papíron, és ebben az árnyékban bújkál a harmadik űrlény neve Anna Karendje szerint. Ha idő ott van, ahol van változás, akkor az időutazás nem egyéb, mint változás a változások között. A Fény Elek és a fényalakban Anna Karendje egy egész lábjegyzetet szentel a nyelv esztétikájának, hiszen Wittgenstein szerint, aki a holdraszállás lehetőségében is kételkedett, az időutazás kizárólag a nyelv által lehetséges, etika és esztétika pedig ugyanaz. Aki tehát a nyelvtani szabályok ellen vét, etikai vétséget követ el. Árnyékba bújnak a bűnösök. Amikor az olvasó, aki talán a harmadik űrlény neve, szavak nélkül kommunikál, megtörténik a szeptember. A hibáról egy hibátlan levélben majd.